Térszínház

Huszonöt-harmincöt esztendõvel ezelõtt az ilyen elõadások joggal számíthattak arra, hogy a kazincbarcikai vagy más amatõrszínházi seregszemléken elnyerik az elsõ díjak egyikét.

Az iménti mondat két állítást tartalmaz.

A Magyar Elektra igényes bemutató a Térszínházban; erélyes rendezői kéznek hajlékonyan engedelmeskednek a színészek.

A Magyar Elektra játszásmódja felett eljárt az idő; a színrevitelben tükröződő színházkoncepció újat nem ad hozzá a jelen alternatív színházainak játékkultúrájához.

A közelmúlt évtizedei során százával láttuk - nem túlzás a szám - a premiereket (diákszínházakban, egyetemi színpadokon, műkedvelő együttesek jóvoltából), melyeken néhány álló és fekvő hasáb képezte a kulisszákat. Egy bizonyos színházi hagyomány és a közös, cinkos, takarékos tárgynyelv szólalt meg az eszközhasználatban, inspirálva, letisztítva a színészi munkát. Bucz Hunor is (díszlettervező nincs megnevezve) ilyen festék vagy fényforrás színezte mértani testeket alkalmaz a tereprendezéshez. Lépcső, trón, oltár egyként kitelik belőlük. Belóg a térbe egykét háló. Likacsos, átlátható szövedék a hatalom machinációi előtt. Összevonva függöny, egybe nyalábolva eltakaró drapéria. Tagoló térelem. Céltalan karikák is függeszkednek a magasban, ellensúlyozandó talán a hasábok sarkosságát, a hálók négyzetrácsát.

A díszlet lelke a kis mécsestartó, a libbenő láng. Fénykapujával kifelé fordítva a közönségnek üzen. Befelé azt melengeti, aki a tenyerébe fogja. Várakozáshoz, gyászhoz világlik, sötétül. Az apró kellék - az eszközökre (talán ama hasábokra, egyebekre is) Kovács J. Istvánnak volt gondja - nem közvetlenül egy derékmagas oszlopon várakozik előadáskezdéskor, hanem egyetlen szürke macskakő külön kis talapzatán. A kőkocka tán a Térszínháznak otthont adó Zichy Kastély belső kertjéből származik? Aligha, ott az utacskákra kisebb kubusokat helyeztek. Vacogó gyertyácska, feltépett utcakő: ennyi elég, hogy Elektra és Orestes a zsarnokok (Agamemnon megölői) elleni lázadása forradalmak mementója legyen.

Köztudott: Szophoklész Élektrájától egyenes út vezet Shakespeare Hamletjéig, ahol az ún. Egérfogó-jelenet a darabbeli színészek közreműködésével, utánjátszva ismétli a királygyilkosságot, hátha megrendülnek, vallanak a bűnösök, Claudius és Gertrud. A Színész király és a Színész királyné hagyományosan karikírozva ágálnak, "hiszen csak tréfálnak, tréfából mérgeződnek, semmi bántó a világon". A leleplezésnek szánt miniszínmű - ezt is Hamlet tudatja -, a képletesen Az egérfogónak hívott mutatvány "egy Viennában történt gyilkosságot ábrázol". Bornemisza Péter - hamarosan már négyszázötven esztendeje lesz - 1558- ban Bécsben jelentette meg Szophoklészfordításból önálló drámává nőtt munkáját, a magyar drámairodalom úttörő darabját. Jócskán megelőzve a motívumalkalmazásban a Hamlettel csak 1601-re elkészülő Shakespeare-t.

Bizonyára ezek az összejátszások és interferenciák indították arra Bucz Hunort, hogy az udvari jeleneteket Egérfogó- stílusban kérje a közreműködőktől. Szamosvári Gyöngyvér (Clitemnestra királyné asszony) krónikus mosolyoghatnékkal tollászkodik. Optimizmusával, gőgjével az írott és az elektronikus média képzeletbeli sajtósait elégíti ki. Készülhetnek a királyné-sztárfotók, -filmhíradók egy akaratos, öntudatos, elvirágzóban levő koronás nőről, főről, aki egyelőre nem ismer lelkiismeret-furdalást a gyilkosság miatt. Ő azon a trónon ül, amelyen az előző férj oldalán is megillette a hely. Aegistus királyt kevésbé tanították meg az etikett-szakemberek a nyilvánosság előtti viselkedésre. Szerepében Balázsi István elvakulva-szétesve, a hatalomvágy megnyomorodottjaként ábrándozik a korlátlan uralkodói jogokról. Kovács J. István (Parasitus, a király szolgája) gumiarcú lakáj. Ha ura ránevet - visszanevet, majd elkapja a fejét, semleges vonásokkal mered előre. Ha Aegistus bajt szimatol, szimatol vele ő is - és már megint maszkot cserél, megint semleges. Az első lesz, aki a megtorlókhoz csatlakozik, s urát hóhérsegédként ragadja nyakon. Szamosvári Gyöngyvér, Balázsi István és Kovács J. István sem feszíti túl a húrt, tisztán komikus szélsőségekig nem rugaszkodik. Kevés némafilmes és cirkuszi színezet rakódik gesztusokból, mozgássorokból fogalmazott, finomításokat mellőző alakításukra. Az arany, a citromsárga és a narancssárga összeillő-szétrikító jelmezszíneit hordó királyné még a kevés reflektor által is markánsan kiragadható a sűrű, nyomasztó levegőjű térből. (Fény: Nagy Zsolt. A zene az Ágoston Trió egy lemeze nyomán készült. Zenei szerkesztő: Dénes Roland, a hangzás vigyázója: Urbán Gergő.)

A vaskosabb koloritú, egyszerű ruhákkal a férfiakat is pontosan jellemzi a jelmeztervező Zanotta Veronika, aki Elektra- önmagára nem adhatott mást, mint fekete pengévé élesítő éjsötét leplet. A címszereplő nem egy görög tragédiából érkezett, hanem a görög tragédia idolja Bucz Hunor robusztus mintázásában. Rendező, színész nem feledte: a bosszúvágy, az igazságtevés örökös virrasztásába, lázításába időnként fáradtságot, lemondást, csöndet, reményvesztést is kell keverni. Zanotta impulzív színésznő, indulati izzásában, sugárzásában megperzselődne a néző (Elektrájának annyira igaza van, hogy szégyenünkben így is leszegjük egyszer-egyszer a fejünket). A Bornemisza-szöveg esendőbb részeit csak átbeszéli (megesik ez színésztársaival is: ezeken a pontokon Bucz Hunor etikai hevülete, a dráma iránti szeretet nem nő túl önmagán). Bachraty Gábor sokkal ifjabb és éretlenebb színész, mint Zanotta Veronika. Így az ifi Orestes királyfi önmagában gördülékeny formálású énje és a bakacsin árny nővér között nem teljes az összjáték. E párosból néhány későbbi javító próba és a repertoárjátszás mélyebb jelentéseket hívhat életre - talán épp nem a közelítésükkel, hanem a további távolításukkal, a kétféle igazságosztás analízisével, az anyagyilkosság erősen eltérő motiválásával. Igen jó a másik testvéri kettős, az anyahű húgé és Elektráé. Kovács Éva a trón lábánál a lapító, jámbor Chrisotemist, a bosszú fészkében a kiegyező realista fiatal nőt jeleníti meg. Ő az összekötő kapocs a mereven két térfélre osztott szín jobb (Clitemnestra/Aegistus) és bal (Elektra/Chorus) felét átjárva. A Chorus a csak az arcával (s testbeszédével) játszó, tetőtől talpig feketébe bugyolált Keller Veronika révén korántsem vénasszony: rejtőzködő, feltépett szívű nőszobor, aki a gyászt levetve visszavarázsolódhatna a szabadság örök ifjúságába. Nagy Zsolt (Mester, Orestes oktatója) neveltjéhez képest dupla termetű dalia. Katonás külleméhez illően a szavaival is katonás, a didaxist pedagógiává csitítva. Élvezet, hogy csupa nemes orgánum fog össze Bornemisza mai sikeréért - ám orgánum sokszor előtte jár artikulációnak, játékbiztonságnak.

A főpróbát követően Bucz Hunor széket penderített a színpad elé, s a mintegy húszfős közönségnek szépszavú magyarórát tartott a drámáról. Szubjektívet, csapongót. A társulat munkájáról, a rendező érzéseiről beszámolót. Kérte, hogy kérdezzenek, s kérdeztek is. Ő válaszolt. Azon melegében (2006 novemberét írtuk) aktualitásokat, aforizmákat, adatokat. Általánosságokat, közhelyeket, vitatható észrevételeket. Félórára feltámadt a régi jó beavató színház. Alkotó(k) és közönség az alternatív műhelyekben évtizedekkel ezelőtt mindennapos kapcsolata. Az az idő, amelynek a mostani Magyar Elektra is egy kissé a gyermeke.

Hallgattuk a velünk s önmagával beszélgető Bucz Hunort.

Szemünk mindegyre a mécsest kereste.

TARJÁN TAMÁS