Teatr Bogus³awski a Bárka Fesztiválon

Büchner Woyzeckje napjaink legtöbbet játszott klasszikusai közé tartozik. Mégsem úgy tekintünk rá, mint "igazi" klasszikusra. Nem mintha kétségbe vonnánk értékét, éppen ellenkezõleg: nem könnyû elhinni, hogy a húsba vágóan modern szöveg szerzõje nem Genet, hanem Goethe kortársa volt. Talán innen eredeztethetõ, hogy a Woyzeck gyakran kap helyet a rutinos, s néha elgyötört színházba járók ama listáján, amelyen az érdemdús, akár remekmûként is értékelhetõ, ám nem feltétlenül szívesen nézett alkotások szerepelnek, s amelynek elsõ soraiban a félklasszikus abszurdok, a Godot, a Cselédek vagy az Emigránsok találhatók.

A Woyzecket azonban nemcsak megírásának kora különbözteti meg ezektől, hanem az a tény is, hogy jóval nyitottabb szerkezetű mű. Töredékessége, a realisztikust szimbolikussal váltó jelenetépítése, ambivalenciája okán több megközelítést, többféle interpretációt tesz lehetségessé. Az elmúlt évek jelentős magyar nyelvű Woyzeck-előadásai (Kolozsvárott Mihai Măniuţiu rendezése vagy a Krétakör Schilling Árpád rendezte variánsa) kiragadták a drámát a naturalisztikus közegből, és a fizikai helyett inkább a metafizikai nyomorról szóltak, kivételes erővel. A Teatr Bogusławski Maja Kleczewska rendezte bemutatója is ezen az úton jár, ám mégsem megy végig rajta.

Kleczewska rendezése leginkább arról a nyomorról próbál szólni, mely a transzcendencia hiányának következménye. Tipikusan mai, értékvesztett világot jelenít meg az előadás. A Kapitány és a Doktor Woyzeck kliense a fodrászüzletben, s valószínűleg azon túl is, mivel Woyzeck testét pénzért árusító hímringyó. Feltehetőleg az így keresett pénzből tartja el Marie-t, aki egy divatüzletben eladó. A Tamburmajor egy helyi bűnbanda kigyúrt vezére. A banda tagjai törnek-zúznak ahol megjelennek, fosztogatnak, erőszakoskodnak a nőkkel - leszámítva Marie-t, akit a Tamburmajor mindig megvéd. Felvonul a züllött, primitív fogyasztói társadalom számos közhelye, látunk transzvesztitát, bűnbarlangot, éjszakai bárt, sztriptízt is. Ezzel a lelkilegszellemileg lepusztult közeggel, amelyet Katarzyna Borkowska díszlete a lehető legkézenfekvőbb tárgyi elemekkel jelenít meg, éles ellentétben áll az a világ, amely csupán a színpad hátterében, egy-két kitüntetett pillanat erejéig jelenik meg. A biblikus ikon és zene a transzcendencia világát idézi meg. Talán Woyzeck az egyetlen, akinek lelke belsejében él valami vágy ezután, s ha nem találja meg az életben, megleli a halálban. Kilép piros, magas sarkú cipőjéből, s fokozatosan alakul az isteni ítélet végrehajtójává. Az egész világot persze nem pusztíthatja el, csak azt a részét, mely hozzá tartozik: Marie-t. A gyilkosság az előadás legszebb jelenete: kevéssel a színpad háttere előtt jelenik meg az édenre aszszociáltató zöld kert, ahol a gyilkosság előtti párbeszéd zajlik, míg maga a tett már a korábban a transzcendencia pólusaként megjelölt hátsó színpadrészen játszódik.

Jelenet az előadásból - fotó: Császár Réka

Ennek az értelmezésnek a problémája alighanem az, hogy megragad az interpretáció két lehetséges szintje között. Szinte mindent kiiktat, ami Woyzeck és Marie primer kiszolgáltatottságára, nyomorára utal, ám meghagyja a valóságos közeget, amelyet így szembeállíthat a transzcendenciaképpel. A hősök nyomorúsága így abból az értékhiányból ered, amelyre nem is reflektálnak, a gyilkosságot pedig éppen Woyzeck reflexiója váltja ki. Papíron teljesen érvényes elképzelés ez, a színpadon viszont nem igazán működik. A társadalmi környezet lehet teljesen mellékes, de ha mégis hangsúlyos, nem ábrázolhat nyomor helyett relatív jólétet. Az a kisebb baj, hogy így a történet hangsúlyos fordulatai nehezen hihetővé válnak (ha Marie divatos ruhákban jár, melyeket vagy Woyzeck finanszíroz bőkezűen, vagy mástól kapja őket, furcsa, hogy éppen a fülbevalókból keveredik akkora perpatvar). A komolyabb probléma az, hogy ha Woyzecket a szó fizikai értelmében senki és semmi nem nyomorítja meg, ha a Kapitány és a Doktor nem kínzói, hanem traccspartnerei a borbélynak, akkor nem a sanyargatott nyomorult kétségbeesett, öntudatlan kitörési kísérletét, hanem egy besokallt (vagy becsavarodott) hímringyó ámokfutását látjuk. Ezzel a Woyzeckkel lehetetlen együttérezni, "öntudatra ébredése" inkább egy elme elborulásának látszik.

Nem változtat ezen Kleczewska szakszerű, gördülékeny, tempóbiztos rendezése és a két főszereplő alakításának minősége sem. Sebastian Pawlak és Aleksandra Bożek erőteljes szuggesztivitással, intenzív jelenléttel formálja a megszállott fodrász, illetve az érzéseiben bizonytalan, férfitól férfiig járó nő alakját. Pawlak koncentráltan építi a szerepívet, meggyőzően fogadtatja el a figura pálfordulását, precízen mutatja fojtott indulatait - csak éppen azonosulásra nem késztethet. Bożek pedig olyan természetes erővel van jelen a színen, hogy csaknem érdekesebbé teszi a feslett, de nem rossz szándékú, e világban eltévedő nő tragédiáját, mint Woyzeck sorsának alakulását. Érzelmileg inkább hozzá tud közel kerülni a néző. Csak hát kevéssé üdvözítő, ha az előadásból tanulságként annyi szűrhető le, hogy szegény Marie, ha normálisabb pasit fog ki, még ma is vígan élhetne...

URBÁN BALÁZS