Katona József Színház Kamra

Fogalmam sincs, mirõl szól az Ivanovék karácsonya címû dráma, csak azt tudom, hogy Gothár Péter egy egészen elementáris erejû víziófolyamot tesz elénk e címen a Kamrában. Az elõadás furcsa, abszurd, lázálomszerû kevercse a valóságban is megtörténhetõ és annyiszor átélt eseményeknek: mintha félelmeink, vágyaink, csalódásaink és várakozásaink vetítõdnének ki. Kalauzunk egy egyéves kisfiú: kézen fog bennünket és bevezet Alekszandr Vvegyenszkij rendkívül furcsa, fejreállított világába, amely Gothár Péter rendezésében a végén kezdõdik.

Az előadást ugyanis a tapsrend zárja keretbe, a szereplők meghajlása a nyitó kép, előre jelezve, hogy itt most valami furcsa dolog részesei leszünk. S valóban, amit látunk, alapvetően egy feketekomédia. Mese egy dajkáról, aki megöli az egyik gondjaira bízott gyermeket (biztosan gyermek az a szexuálisan túlfűtött lány? - ez is kétséges), mese a gyilkosságot elszenvedő Puzirjov (vagy Ivanov?) családról, és végül a dajka bírósági tárgyalásáról. A legfontosabb motívum az előadásban az idő, ezt jelzi a szereplők folyamatosan változó kora, akiket mégis mindvégig "kisfiúként" és "kislányként" aposztrofálnak, s az egyéves kisfiú narrációjában mindig kiemelt óra (amely központi tárgya a színpadképnek is), valamint a születés és a halál közti cselekmény, az összkép azonban mintha épp ellenkezőleg, az idő elhanyagolható, felesleges voltára, örök képekre és érzésekre utalna. A Katona társulata mintha egy ízléses commedia dell'arteparódiát mosna át a dada és a szürrealizmus fékevesztett stílusán. Alapkérdéseket, a bűn, a bűnhődés, az ünnep, a család, a gondoskodás, az együttélés, a bennünk élő gyermek problémáját tárgyalja hihetetlen felidéző erővel, közös rítusainkat, valamint az ösztön-, a hétköznapi és a felettes én együttműködésének paradox helyzeteit. Ezeket nevetjük ki, vagy éppen sajnáljuk magunkat miattuk teljes erőbedobással. Mindezt Gothár egy közvécének is beillő nyomorúságos cirkusz középpontjába állítja. Egy manézsba, amelyben bármi megtörténhet.

(fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Maradandó kép sok van az előadásban: a levágott fejű lány, az egymás mellett fekvő (álló) apa és anya, a kutyaként fekvő Szirtes Ági, a vízben leúszó és lepottyanó mécsesek fénye, a rendőrszoba függőlegesen elhelyezett íróasztala mögött ülő (fekvő) Jordán Adél, a karácsonyi ajándékozás álságos szeretetparádéja, az állatsereglet vagy a szánalmas karácsonyfa-pótlékként megjelenő Takátsy Péter. A gegek közül is az övé a legerősebb: az elszabadult orvos bravúrszáma, de hasonlóan remek Pelsőczy Réka faarcú felesége a sokszínűen ismétlődő sopánkodással: "Hát ez borzasztó", Pálmai Anna vibráló, holtában is erős szexuális töltéssel rendelkező Szonyecskája, a folyamatos várakozást rendkívül expresszíven fenntartó egyéves kisfiú szerepében Kovács Lehel, a marionettfiguraként apát játszó Fekete Ernő, valamint az előadás folyamán több figurába is belebújó Elek Ferenc, Lengyel Ferenc és Mészáros Béla. Fegyelmezetten, véresen komolyan és halálpontosan, mégis felszabadultan és természetesen komédiáznak. Talán csak Mészáros Piroska e. h. (a dajka) arckifejezésében dominál a félelem és a kétségbeesés a kelleténél erősebben. Az Ivanovék karácsonya jól kivitelezett, intellektuális támadás a civilizatorikus intézmények, a szocializációs ágensek konzervativizmusa, a hétköznapi gondolkodás sematizmusa, a látszatok alapján hozott ítéletek ellen, és lándzsát tör a gondolkodás szabadsága s az egyén mindennapi stresszektől való megszabadítása mellett. Megtisztító élmény, amúgy színházhoz méltó módon.

Kovács Lehel, Jordán Adél, Elek Ferenc és Szirtes Ági (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

UGRAI ISTVÁN