Katona József Színház Kamra
Vvegyenszkij dramatikus jelenetsora, az Ivanovék karácsonya leépülés-történet: a történetmesélés szintjén - a leghétköznapibb értelemben véve - a Puzirjov (Ivanov?) család vége, a drámaszöveg szintjén a jelentés és komolyság lehetõségének vége, üdvtörténetként az üdvtörténet (de legalábbis a világ) vége. Gothár Péter rendezése építve bontja tovább a szöveget: a drámát felépítve, annak drámaiságát bontja el.
A színpadon ott áll az összes játszó, meghajolnak, bemutatkoznak, nevük mellett életkorukat, és miheztartás végett nemüket is közlik, kedvesek, vidámak, mindenkinek minden szerve megvan, élnek. Megtapsoljuk őket egyenként és együtt is, ők is örülnek, mi is. Innen indul Gothár Péter rendezése.
Az idő - egy szakadatlanul járó, mutatók híján használhatatlan falióra képében, és az időpontok állandó bemondásának gesztusa mellett - a darab egyik főszereplője. Karácsony közeleg, már csak egyet kell aludni. Az időről egyelőre ennyit.
A darab mesélője, egyben a színpadi mozgások moderátora a legfiatalabb - 1 éves - Petya Perov Puzirjov (Ivanov?), aki magukban a történésekben koránál fogva nagyon kevéssé ágens, ha valaki korábban jön be, kiküldi, bemondja a pontos időt, jelenetrendet vezet és konferál, miközben máskor kedvesen félrehajtott, elméretezett, babamaszkos vízfejével és elkerekedő, hatalmas, őszinte babaszemekkel néz bele a nagyvilágba. Figurájának nyilvánvaló abszurditása, szövegeinek visszatérő kikacsintása a darabból az egész előadás alapvető dramaturgiai szervező elemének egyikét - a leépítést - példázza szemléletes módon.
Csonkolt fejét a kezében tartó hulla, művér literszám, baltás gyilkos, kipárnázott hasú, ideggyenge pszichiáter, emberfenyőfa, elrajzolt maszkok, meztelenség, szex, erotika, idióta műszemüvegek, másfél méter széles frizura: avantgárd hajlamú rendező és kellékese zsibbasztó ötletbörzéje.
Gothár Péter jegyzi az egészen egyszerű módon szellemes és működőképes díszletet is: egy nyitható-csukható elemekből álló, a színpadteret kettéosztó falat, amely teljesen zártan - az előadás eseményeinek krétarajzos gyorsjegyzeteivel telefirkálva - háttérként szolgál, máskor az elemek nyitható kivágásaiban a legkülönfélébb - zömmel bizarr - jelenetek rövid mozgóképeihez szolgál képkeretként. Többször él az előadás azzal a jól ismert, ötletes térabszurddal, amikor kilencven fokkal horizontálisan a nézőtér felé elforgatva (fentről) mutat egy jelenetet. Amennyire Vvegyenszkij drámaszövege - a rövid jelenetekre szabdaltsággal, azok felkonferálásának gesztusával, a figurák abszurditásával, a szövegek helyenként kisiskolás humorával, parodisztikus történetvezetésével, a dada figurájának ironizálásával - a történések drámaisága ellen munkál, úgy Gothár Péter rendezése is szembe megy a színház hagyományos drámaiságával. Ketten együtt szinte minden súlyt visszavesznek a teátrumtól: antidrámából antiszínház születik látszólag.
Az Ivanovék karácsonyában minden elrajzolt, semmi sem tűnik komolynak, túl sok minden történik egyszerre, összességében egy fárasztó ötletkavalkád. E látszólagos összedobáltságot és hozzávetőlegességet azonban mind szerzői, mind rendezői oldalról átgondolt rend szervezi.
A dada megöli az egyik kisnagylány Puzirjovot, gyilkossága karácsony előtt már magában jelentéses: emberhalál-istenszületés, istenhalál- emberszületés. Morális drámája, elhasználódott emberségének súlyos mondatai bagatellizálódnak ugyan a környezet teljes érdektelensége és a halálesetre való reakciójuk bizarr röhejessége miatt, mégis kimondatnak. Gothár Péter rendezésében - szemben Vvegyenszkij abszurdjával - az idióta, kifestett- maszkolt társaság oda nem figyelése nem tudhatja ellenpontozni Mészáros Piroska színpadi figurájának abszurd igazságát: az elrajzoltsága mögötti valós alkatot, az idegenek közötti legismerősebb idegent. Sem a nézőtéren, sem a színen nem figyelnek a szavaira, mégis az ő élni képtelensége eszkalálódik a darab zárójelenetében karácsonyi öngyilkos "Ki marad a végén?"-né. Jézus születése és Puzirjovék (Ivanovék?) halála egybeér. A történet lehetne megtisztulás-történet és/vagy Krisztus-történet, ahogy az is, mégsem lesz az. Az Ivanovék karácsonya (szemben az írott művel) nem a kinevetés ironikus-reflektív gesztusán keresztül bontja le a drámát, hanem miután felmutatta, egyszerűen nem vesz róla tudomást. Gothár Péter rendezése lefojtja az abszurdban rejlő kirobbanó erőt, humorának elevenségét: legyengített vásári komédiát és a dada figurájának emészthetetlen valósságát adja helyette. Valódi drámát minden drámaiság nélkül.
Az idő van, de nem jár: minden egyszerre - bármikor, mindenkor - történik. Jézus születése nem a liturgikus idő szentségében ér össze a színtéri jelennel, hanem a minden ünnepélyességétől és jelentésétől megfosztott, leghétköznapibb, világvégi időtlenségben. Gothár Péter egy olyan eszkatologikus karnevált celebrál, ami se nem túl fergeteges, se nem elég borzadályos, inkább látványos, de alapjában véve elég unalmas. Ám letagadhatatlanul és felismerhetően a mi világunk végi, ahol az egyik sarokban Jézus bokáz, s ahol egy helyen játsszák Csehov Ivanovját és Vvegyenszkijét, mindkettő címszerepében Fekete Ernővel. Csak az egyik Ivanov Puzirjov.
TÖRÖK ÁKOS
