Vidám Színpad 

Szonya Mamocskinába beleszeretett egy hal, kárász illetõségû. Errõl A hal szerelme címû Csehov-novella tanúskodik. (Egyébként meglepõen sok hal úszik be Csehov elbeszéléseibe, mennyhaltól sügérig.) A szerelmes halat A szerelmes hal címû színházi elõadásban Bán János formálja meg, aki ezen túl még több alakban is szerelmes a színen lévõ nõbe, hívják bár õt magát Pavel Ivanovicsnak vagy akárki másnak.

Aminthogy a mi Szonya Mamocskinánk is magába olvaszt például egy Natalja Vlagyimirovnát és még számos hölgyet. Vagy egy és ugyanazt. Esetleg az összeset. A butácskát és a ravaszkást, az elbűvölőt és az elviselhetetlent, a romantikust és a csalfát, a kezdetben szendét és a végül elsárkányosodót, egyszóval a nagybetűs NŐ-t, akit Györgyi Anna játszik el gyengéden, puhán, szeretnivalón és mindentudón.

A sok évvel ezelőtti, nagy sikerű produkció címében feltett kérdésre - nevezetesen: De mi lett a nővel? - itt a válasz, Györgyi Anna személyében, egyéniségében, alakításában. És persze A szerelmes hal napsütötte, illetve talán inkább tűzhelymeleg előadásában, amely alapjában véve ismét Kiss Csabának köszönhető, hiszen ő szerkesztette össze Csehovból a darabot és rendezte meg a Révay utcában. A Vidám Színpad kistermében nyers, világos színekben sápadozik a helyszín: a konyha (díszlet, jelmez: Berzsenyi Krisztina). Asztal, hokedlik, kredenc, sparhelt, lavórtartó és még néhány ülőalkalmatosság, hogy jusson a férfiaknak is otthonos zug. A háziasszony terepe ez, ahol a meghitt, bölcs, emberismerő csehovi históriák megelevenednek. Udvarlás, szerelem, házasság, csalódás, barátság, árulás és hasonló hétköznapi tárgykörökben zajlanak színpadi és emberközi történések két férfi és egy nő között. Ezenközben akármelyik konyhafelszerelési tárgy hasznosulhat váratlanul: húsklopfoló játszik párbajpisztolyt, habverő madárhálót, ha kell.

Györgyi Anna és Mihályfi Balázs (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

A lány/asszony természetesen minden helyzetben központi szereplő. A két férfi meg inkább egy-egy típus. Bán János az örök vesztes, a szomorú arcú hódoló, aki maga is tudja, hogy soha nem fogják előbbre léptetni a női szívekért jelentkezők rangsorában. Bán Vinkelje alanyi költő, akivel akkor sem tudna mit kezdeni Szonya, ha a férfi a lába elé helyezné a szívét, nem pedig nehezen befejezhető versek strófáiba álmodozná bele. Ha a poéta nagyon igyekszik és elég kitartó, talán egy időre elnyerheti a házibaráti állást. Bán alkata, fizikuma, bámulatos ruganyossága kivváló adottság ehhez az enyhén világfájdalmas, nyüzüge figurához. Ráadásul adott helyzetben remekül dadog, és még annál is jobb, ha az ajkával balalajkázik. (Túl a balalajkaszón, egyébként is kedvesen előtűnnek olykor oroszos vonások az előadásban. Például az, ahogy a férfiak alkoholos nekibúsultságukban, hering és uborka utáni vágyakozásukban rögtön elkezdenek két szólamban énekelni.)

A másik szereplő a férj, aki Mihályfi Balázs megnyerő alakításában maga a rezzenetlen megbízhatóság és megbízható rezzenetlenség. Az ilyen férfiak egy meg nem főzött és eléjük nem tett vacsora kapcsán tudnak rádöbbenni arra, hogy asszonyuk már réges-rég nem szereti őket. Az étel, a főzés és az étkezés egyébként is vezérfonala a produkciónak. S Mihályfi Balázs oly ízesen, oly gyönyörű lelkesedéssel és elragadtatással tud húsok és halak elkészítési módjáról beszélni, mintha egy Krúdy-hős veszett volna el benne. Vagy talán nem is veszett el, hanem éppen megkerült.

A konyha és az étkezés úgy fonódik össze az előadásban, hogy voltaképp egy országos rétes elkészültének folyamatát kísérjük végig. A dagasztással kezdődik - a lisztezés alkalomadtán a nagy orosz télhez is csatolható -, a nyújtással folytatódik. Hőseink szakszerű mozdulatokkal terítik be az asztalt a tésztával, és vagdossák le, ami lelóg. Meggyes, almás, illetve túrós töltelék is kerül, aztán a rudak feltekerése következik. (Mi is lehetne alkalmasabb az eltitkolt asszonyi vágyak és szenvedélyek kifejezésére, mint a felcsavart rétes meglyuggatása? Györgyi Anna akkora vehemenciával szurkálja a sütnivalót, hogy belegörbül a villa.) Azután megy a tepsi a tűzhelybe, hogy a játék végén Bán és Mihályfi elégedetten tömhessék magukba a desszertet.

Mármost hogy itt minden igaz volt-e - a tészta, a töltelék, a helyben sütés, a gőzölgés -, és hogy a végén feltálalt rétes tökéletesen megfelelt-e a vele szemben támasztható követelményeknek, arról az egyszeri néző teljes bizonyosságot nem szerezhetett, mivel kóstolni, fájdalmára, nem kóstolhatott.

STUBER ANDREA