Az ebben az albumban látható fényképek elkészítése közös ötletünk volt Bodor Ferenccel. Ferenc az õ rendkívül szerteágazó érdeklõdési területein nagyon szerette az olyan fényképeket, könyveket és összeállításokat, amelyek csak úgy egyszerûen megmutatnak valamit, anélkül, hogy értékelni szeretnék a látottakat. Az olyanokat, amelyek egyszerûen csak rögzíteni kívánnak egy látványt vagy egy jelenséget. Emlékszem, az egyik kedvenc, kisméretû könyvében például kizárólag floridai szállodák képei sorakoztak.

A fényképezésnek ez a területe a gyűjtésé. A fotó kifejezési és nyelvi eszközeit a minimumra redukáljuk, és csak a rögzítést toljuk előtérbe. Ferenccel több területen is gyűjtöttünk képeket, és még több olyan volt, amit tervbe vettünk, de nem kezdtünk hozzá. Gyűjtöttünk képeket a budapesti neonokról, a pesti presszókról, üzletek portáljairól, és nagyszabású, de meg nem valósult tervünk volt, hogy teljes hosszában végigfényképezzük a Király (vagyis akkori nevén még Majakovszkij) utca épülethomlokzatait és portáljait. Ha ma végignézzük az utca azóta végbement változásait, csak sajnálni tudjuk, hogy ebből az ötletből nem lett semmi.

Mert az ilyen fényképgyűjtések és gyűjtemények az idő múlásáról szólnak, és majd az idővel válnak egyre érdekesebbé, gondoltuk. És ha ma végignézem ezeket a portrékat, amelyek 1984-ben készültek a Magyar Iparművészeti Főiskola gólyabálján, azt látom, hogy ez így is történik, holott még csak húsz év telt el azóta a gólyabál óta. Lenyűgöző látni ma azt, milyenek voltunk, hogyan öltözködtünk, milyen volt a hajzatviseletünk akkor. Mert az itteni sorozatban is egyszerűen csak azt szerettük volna megörökíteni, hogyan néznek ki azok az emberek, akik eljönnek 1984-ben a Főiskola gólyabáljára. Ez a könyv húsz év utazás vissza az időben.

Én akkor kezdő fényképész voltam. Bodor Ferenc könyvtáros a Főiskolán, és mindenkit ismert. Tanárokat és diákokat egyaránt. Éppen ezért a munkát úgy osztottuk fel, hogy én majd fényképezni fogok, Ferenc meg a modelleket hozza be a közönségből. A fényképek elkészítésére az egyik kis főiskolai műteremhelyiséget szemeltük ki a földszinten, közel a bejárathoz, ahol a vendégek majd érkeznek. Nekem volt egy komolynak számító gépem, egy Pentax 6X7, de biztonságból kölcsönkértem még egy Hasselbladot is, hogy jelentős fotósnak érezzem magam. Ugyancsak kölcsön kellett kérni egy műtermi vakut, mert nekem az sem volt, és ezt is ebben a kis teremben állítottuk fel. Én tehát bent dolgoztam, Ferenc pedig a folyosón vadászott az érkezőkre, és onnan tessékelte be őket az ideiglenes fotóműterembe. A kezében kis magnetofont tartott, és mindenkit megkért, mondja be a nevét, életkorát, foglalkozását. De a gép nem mindig a megfelelő pillanatban indult el, ezért van aztán, hogy az e könyvben közzétett bemutatkozások oly töredékesek lettek, és ezért nem lehet őket a személlyel pontosan párosítani.

Sok órán keresztül dolgoztunk, én csak néha dugtam ki az orromat a tömegbe, és mindig meglepődtem, milyen sokan is vannak a gólyabálon. Mert a teremben mindebből nem sokat lehetett érzékelni. Ott bent jöttek az emberek és mentek, és köztük feltűnnek e könyv készítői is, mert közben egymást is lefényképeztük. És ott van a fotók közt Czeizel Balázs portréja is. Ő akkor elsőéves hallgató volt a Főiskolán, és most neki jutott eszébe ez az 1984-ben készült fényképsorozat, és az ő ötlete volt, hogy készítsünk belőle könyvet. Ajánljuk ezt az elkészült művet Bodor Ferenc emlékének.

LUGOSI LUGO LÁSZLÓ