Magyar Színház; Sinkovits Imre terem

A melodráma szóról általában viharos érzelmekkel teli, valószínûtlen történet jut eszünkbe. Lars von Trier Hullámtörés címû filmje is szabályos melodráma, csak semmi nem olyan benne, amilyennek megszoktuk. Egy kicsit dilis lány beleszeret egy olajfúró munkásba, aki a házasságkötés után nem sokkal balesetet szenved, majd arra kéri feleségét, hogy másokkal létesítsen szexuális kapcsolatot, aztán mesélje el neki a részleteket - így próbálja a nyaktól lefelé béna testet legalább agyban életben tartani. A hit és önzés témáját körüljáró, megrázó erejû, cannes-i nagydíjas filmbõl a Magyar Színházban Guelmino Sándor készített autentikus stúdiószínpadi változatot.

A Sinkovits Imre Színpadon felállított, sínekre helyezett plexi- és harmonika-falakból létrehozott sivár színű díszlet, közepén egy átlátszó alapú emelvénnyel (Szlávik István munkája) megmutat és elfed. Megmutatja a titkokat, nem lehet benne elbújni, Bess és Jan valójában egy pillanatra sem tud magában lenni. Ugyanakkor elfed mindent, csak részleteket emel ki, ahogyan a darabbeli klérus is kizárólag a felszínt nézi és annak alapján ítél. Itt szabályok vannak, itt mindenkinek alá kell vetnie magát a közösségnek. A sziget tragédiája a vakhitbe beleőrült emberek magukba zárkózó, önző volta. A sziget közössége egyetlen presbiteriánus gyülekezetet alkot, amely Jant "idegennek" tekinti, s a férfit és az általa Besszel megismertetett szexualitást tartja bűnösnek azért, hogy a templomtakarítást addig oly lelkesen vállaló lány "kifordult önmagából". Bess ösztönösen érzi, hogy valójában senkinek nem ő a fontos, sem vaskalapos anyja, sem az önfeláldozásba belegárgyult nővére, sem az emberi érzés leghalványabb jelét nem mutató pap, sem az orvos nem vele törődik, hanem kizárólag saját magukkal. Bess nem hisz: magát akarja kiteljesíteni, és ehhez jön neki kapóra Jan. Bess Janban hisz, elvakultan és mindent feláldozóan, számára ő lesz az isten. Blaszfemikusan ironikus alaphelyzet, ami Triernél ördögien soha nincs kimondva: hit hittel versenyez. Ebben a játékban az a nyertes, aki el tudja hitetni, hogy az ő hite az "igazibb". Bess mindent bevet, mindent alárendel Jannak, de mivel a klérus tagjai többen vannak, egyértelmű, hogy veszítenie kell. Csakhogy Bess elvakult hite betegségéből fakad: ő a szerelem oltárán áldozza fel magát, és emellett minden ízében emberi, míg a klérus hite csupán érv nélküli felszín, és minden emberitől idegen.

Béres Ilona (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Guelmino Sándor komolyan veszi, hogy a színpadi változatnak önálló entitásként kell léteznie: aprólékosan építi föl mind a környezetet, mind a jellemeket. A munka alapját Gecsényi Györgyi pontos, érzékletes, mértéktartó és mindenre kiterjedő figyelmű dramaturgi teljesítménye, valamint Soltész Bözse (Bess) megindító, óriási beleélőképességről tanúskodó alakítása jelenti. Neki tényleg elhisszük, hogy hisz. Kiváló Béres Ilona edzetté keseredett, illúzióvesztett kemény anya-alakítása, Szélyes Imre halotthideg, szinte diabolikus tiszteletese, és Mihály Pálnak a hitközösséget megtestesítő, szinte inkvizítori Williamje. Sipos Imre az orvosi hivatásával visszaélő és gyáva dr. Richardsont finom beszédhibával és apró pótcselekvésekkel teszi teljessé. Jan szerepében Fillár István az elején kissé merev, talán nem egészen tudta felszabadítani magát annak tudatától, hogy az előadás második felében nem mozdulhat meg, amit viszont nagyszerű önfegyelemmel old meg. alakjában Benkő Nóra Dodója két világ között őrlődik érzékletesen.

Vitára ingerlő, provokatív és letisztult előadás ez, élesen egymásnak feszít gondolatot és érzelmet. A Magyar Színház és a magyar színház életében egyaránt fontos produkció.

UGRAI ISTVÁN