Magyar Színház; Sinkovits Imre terem

A címbe emelt mondatot igen fontosnak tartja a színház, és a produkció létrehozói, Guelmino Sándor rendezõ, átíró, segítõje Gecsényi Györgyi dramaturg, valamint Szlávik István és Tordai Hajnal tervezõk. Nos, igen nehéz elvonatkoztatni az 1995-96- os év fantasztikus sikerfilmjétõl, Lars von Trier alkotásától. A Hullámtörés a meghirdetett dán dogmafilm-kiáltvány egyik klasszikus darabja.

Csak sajnálhatják, akik nem látták moziban akkoriban. És boldogok lehetnek a Magyar Színház kissé másként kondicionált nézői, hogy árukapcsolásos közösségben lehetnek részesei ennek a fura műélvezetnek.

Mert a film csodálatos. Lenyűgöző, az érzelmi hatások utórezgéseit máig ébren tartó, életalakító gondolatok generálója. Nem csoda, hogy nekigyürkőzik író, rendező, dramaturg, tervező. A kézzelfogható, testi közelségben érzékelhető mű azonban szükségképpen más. Több, kevesebb. Nehéz úgy tenni, mintha "szűzek" lennénk. A film képei lenyűgözőek, és a számos Oscar-jelölés sem véletlen. Éppen itt adott nagyon sokat a budapesti társulat. Ők Soltész Bözse és Fillár István alakjában találták meg azt az ideális párost, akik eljátsszák a nehezen hihető, mégis földbe döngölő hatású szerelmi történetet. A kicsit retardált, de feltétel nélkül szerető nő és a megbénult fiatal, életerős, szerelemvágyó fiatalember egymásba kapaszkodását egy rideg, vallásos közösség diktálta észak-skót társadalomban.

Soltész Bözse és Benkő Nóra (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Nehezen hihető, de elfogadható. Talán mindnyájunkban ez a gondolat dobog. Idős, máshoz szokott nézők, a filmre kattanó fanok, mind pőrén állunk a színész testi mivolta előtt. Soltész Bözse mindent elmond, amit nem is reméltünk tudni. Alakítása túlmegy az átélés sztanyiszlavszkiji receptjén. Mindent tud, amit tudni kell, és egész életét teszi fel arra, hogy egy Bess nevű filigrán, nehéz gyermekkorú, túlontúl érzékeny kis északi lányról hírt adjon.

Lehet, hogy véres, lehet, hogy túlontúl hatásvadász a játék, de azt senki sem mondhatja, hogy Soltész Erzsébet-Bözse nem a maximális hőfokon teljesít. Érte, miatta van minden, a fura játék, a lebénult férj perverz utasításai a szexuális kalandokra, a végső áldozat a szadista hajósok társaságában; és minden szelíd dac, amelyet a szoros közösségi elvárások ellenében, hit, gyülekezet, anya ellenében megél. Bess teljesít: Bess szeret. Szereti az idegen Jant a fúrótoronyból. És lehetetlen nem viszontszeretni őt, a hétpróbás vagány is ellágyul ettől az érzelmi dagálytól és gyermeki kedvességtől. Tökéletes a fellángoló érzékek diktálta egymásratalálás. Kevés ilyen színpadi helyzetet tartunk elfogadhatónak: meztelenséggel, szeretkezés-imitációkkal együtt.

Tudjuk, érzékeljük, hogy valamit túlságba vitt a Magyar Színház. Folyik a vér, felnyársalja a szadista hajósnép az utcalánnyá lett Besst. A film mindezt nem mutatja. Itt viszont a plexire tapad a lány, a vér, a tőr. Túlbeszél valamit az előadás, amit akár a szöveg, vagy a többszörös áttétel is közvetíthetne.

Bess ugyanis azt hiszi, megmentheti férjét a bénaságtól, ha szexuális kalandokról regél neki, így tartván ébren férfiasságát. És így is lesz. Besst a kéjencek megölik, Jan pedig képes lesz mozogni. Ne firtassuk, józan ésszel gondolkodva, van-e összefüggés a két cselekvéssor között. Mégis, a hitelesség, a komor környezetnek ellenszegülő érzések áttörik a furcsálkodás falát. Kitűnő megoldás, hogy a szűk térben egy áttetsző kubus képezi a fő történések színhelyét, köré pedig időnként szürke falakat húznak. Bess, aki állandó párbeszédben áll Istennel, hatványozottan függ a kikötővároska vallási vezetőitől, az állandó életveszélybe belecsontosodott asszonyoktól. Béres Ilona anyafigurája mindezt hitelesen adja vissza, noha alig van szövege. A lelkész és a falu egyik vezéregyénisége - Szélyes Imre és e Mihály Pál - szinte karikatúraszerűen hozzák ezeket a rendet szabó figurákat. A színpad elhelyezkedése pedig minket, nézőket is gyülekezetté, vagy a városka lakóivá avat. Amikor Bess több órát vár a nyilvános telefonfülkénél, hogy hallja Jan hangját, ez szívszorító, éppen a fizikai közelség miatt is. De az esküvő, a piknik, az anyánál tett látogatás, a templomi szolgálat: mind-mind a fizikai közelség miatt lesz még inkább megtapasztalható. Kár, hogy az orvos szerepében Sipos Imre egy karikatúra-szerű impotens alakot formál, aki nehezen beszél, frusztrált, noha teljesen Bess érzéki hatása alá került. A többes szereposztás miatt látjuk aztán szadista hajóskapitányként is. Úgy már jobb. És kitűnő Benkő Nóra sógorasszonya is, aki ápolónőként jobban látja, milyen játszma folyik itt beteg és ápolója között.

Emily Watson, a filmes Bess Oscar-jelölést kapott (magát a díjat azonban, nem).

Soltész Bözse is eddigi, sokféle stílusban tartott alakításainak csúcsára jutott a szereppel. Hátborzongató és továbbgondolkodtató mindaz, amit Guelmino Sándorék színpadra hoztak ebből a kult-filmből.

BUDAI KATALIN