William Congreve: Így él a világ
Katona József Színház

Gyaníthatták a bajt. (Netán sejtette maga William Congreve is, aki kereken 1700-ból keltezte fõmûvét?) Az Így él a világ címû komédiájához most olyan színlap készült a Katona József Színházban, amelyiken a lehetõségig részletezik, ki kicsoda, ki kinek a kije, ki kibe szerelmes, mi több, viszonzást talál-e vagy sem. Például ilyenképpen: "Lady Elalale gyûlöli Mirabellt, amiért az megjátszotta, hogy szereti." Mi tagadás, az eligazítás jól szolgálna, ha a szórólap betûit kisilabizálhatnánk a nézõtér sötétjében. Az efféle tájékozódásnak rendszerint a végére érkezünk, mire az expozíció bemutatta a szereplõket. Most pedig nem.

Mert szerzőnk a korabeli társaság intrikáit olyan bőséggel mutatja be, hogy mire a publikum a lényegesebb fortélyokat átlátja, máris újabb ármányokat, színleléseket, félrevezetéseket kell megfejtenie. Az angol restaurációs vígjáték nagyra tartott képviselője bölcsebben tette volna, ha tanul mondjuk Moličre-től. (Hiszen okultak a Mizantrópból az elődei is, a "comedy of manners" műfaját korábban művelő Sir George Etherege és William Wycherley). Hogy a kevesebb több. Jobb beérni egyetlen konfliktussal, amelynek mentén állnak "csatasorba" a szereplők. Ám itt mindenki a maga szálát húzogatja, miközben a másikét bogozgatja, s át-átrendeződnek a szövetségek, sűrűn változnak a viszonyok. Bajos követni, ki éppen a barát, illetve a barátnő, ki pedig ellenlábas.

Takátsy Péter és Bodnár Erika | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Kézenfekvő lenne a tanács, hogy valakinek úgymond rendet kéne vágnia a történetben. A szövevényes cselekmény túlburjánzó hajtásait megnyirbálni, megritkítani. Ráadásul az események nemcsak tekervényesen indáznak, de hosszasan is. Csakhogy az Így él a világ bonyolult építménye összetartó, logikus szerkezetre épül. Ha csak egyetlen elemétől megfosztanák, a konstrukció megingana, összeomlana. Ezt felismerhette Fodor Géza és Gáspár Ildikó dramaturg. Legföljebb belső húzásokra kereshettek volna még lehetőséget. Bár nem lett volna sokkal kurtább a színjáték, amely mintegy háromórányi türelmet kíván a nagyérdeműtől.

Annak idején magasztalták William Congreve csevegő, gunyoros és szellemes stílusát. (A korabeli mértéken túltevő frivolitásáért viszont megkapta a dorgálást.) Minden erénye ellenére, e textus alighanem fogyaszthatóbb manapság Varró Dániel fordításában. Azon a bizonyos színlapon már a szerepnevek elárulják, hogy nem fogja nélkülözni az iróniát a magyarítás sem. Az egymást (hellyel-közzel) viszontszerető Mirabell és Millamant még lehetne az angol író leleménye. De csak a magyar fül hallja úgy, hogy Mr. Hamish - hamis, s Lady Elalale - elalél. Miss Labenspoon pedig - lébenkanál. A színművek fordításában mind gyakorlottabb költőnk nem ragaszkodik görcsösen a régies fogalmazáshoz, de nem is erőszakolja meg a szöveget aktualizálással. Nem illetheti szemrehányás.

De még sokan mások sem hibáztathatók. Manapság ritka és rokonszenves döntés, hogy a látvány a tizenhatodik-tizenhetedik század fordulóját idézi. Khell Zsolt ferdén álló, faburkolatos helyisége azt sugallja, hogy valójában kibillent világ. De kopottasságával azt is, hogy "fenn az ernyő, nincsen kas". Lássunk bár rangbéli urakat és hölgyeket, szinte mindnek üres a zsebe. Legalábbis mindannyian vagyonra sóvárognak. Szakács Györgyi pedig olyan kosztümöket, nemkülönben parókákat tervezett, amelyek megejtően szépségesek és lényeglátón jellemeznek. Legyen példa az a hol rózsaszínnek, hol barackszínnek tetsző, tüllel fedett dekoltázsú, abroncsos ruha, amelyet Miss Labenspoon visel. Szinte segíti, hogy lányosan piruljon a finoman kendőzött arc, ám sejteti azt az érett rafinériát is, amelynek már a mestere a hölgy. S ezzel már szóltam a színésznőről is, aki e színjáték eminense.

Miért is tűnik ki? Két út kínálkozott. Lehetett élni olyan magatartásokkal, amelyek hajdanán divatoztak. A múltbeli külsőségek azt mutatják, hogy a rendező, Ascher Tamás is ezt szorgalmazta. (Aki fontosnak tartja, hogy egy virginál, a tizenhatodik és tizennyolcadik század közötti Angliában legelterjedtebb billentyűs hangszer szólaljon meg a színen, nem gondolhatta másképp.) De lehetett úgy is tenni, mintha az egykori viseletekben nagyon is korunkbeli személyek tűnnének fel. Természetesen, egyik változat sem kizárólagos. Hiszen a háromszáz évvel előbbi és utóbbi ember nem különbözhet egymástól szögesen, csupán a viselkedése.

Ha már e színjáték lankasztóan túlbonyolítja a cselszövéseket, legalább hadd szerezzen örömet azzal, hogy a színészek régen látott eszközökhöz nyúlhatnak. Ezért lebilincselő a vendég Kerekes Éva játéka, aki pasztellképet fest Miss Labenspoonról. Finoman modulálja a hangját. Lassú gesztusokkal, tartózkodó mimikával él. Csak egy-egy nevetése, váltása mutat kontrasztot, hogy annál élvezetesebb legyen újra a választékosságát látni. S elgondolkodtasson, más-más korok más-más életstílusán, sőt: életfilozófiáján. Az efféle játék ízét lehet élvezni Hajduk Károly széptevője, Witzingham láttán is. Úgy fonja össze a karját, veti keresztbe a lábát, ahogyan csak hajdanán tették a férfiak. Langaléta termete minden izületénél csuklik-nyaklik, amivel sugallja azt is, korántsem derekas ember e felkapaszkodott uracs.

Mind a hölgyek koszorúja, mind az urak sora mutat hasonló szándékokat. A leginkább Kiss Eszter mint okos Mrs. Hamish kerüli el azokat az élesebb hangokat, amelyek napjaink pallérozatlanságára ütnek. Megvesztegető, ahogy Ónodi Eszter bűbájos hajas babaként, azaz vendéghajas babaként jelenik meg, s ahogy lassacskán Millamant naiva külleme mögött az intrikát megmutatja, időnként olyan nyersebb intonációval, amely már inkább korunkba illik. Idős hölgyként eleve karcosabb Bodnár Erika, aki Lady Elalale-ként azért hangosabb, sőt harciasabb neglizsében, mint fogadó toalettben. A komornáját Pelsőczy Réka olyan temperamentummal kelti életre, amilyennel a klasszikus komédiákban szokásos. Hasonlóképpen adja Dereket, a párját Takátsy Péter, aki az álnagybácsi szerepéhez a kelleténél fiatalabb, a színlelt kurizáláshoz az állatvilágból merít leleményeket.

De vissza a színlap elejére! Mirabellt, a nők bálványát Fekete Ernő játssza. Azzal a tartózkodással formálja meg szerepét, ami alakításait máskor is jellemzi. Végletekre nemigen vállalkozik, most sem. Ami ezúttal jól illene a társasági modorhoz. A házassági szerződés előtti tárgyalásuk Millamant kisasszonnyal mégis alatta marad a lehetőségnek, amelyben csípős élcelődésnek, lappangó hadakozásnak éppúgy kellene lennie, mint erotikának. A pénzsóvárok legkonokabbját, Mr. Hamisht pedig Bán János formálja meg, akit sokszor látni kamaszosan izgékonynak. Most e vibrálásból annyit tart meg, amennyi a résen levő figyelemre vall. Láttatni engedi a lélek sötétebb régióit. Gyakran fordul elő Witzingham társaságában Dutzington, akit Elek Ferenc hátrahúzott vállal, tolató pocakkal hoz színre, "párjával" ellentétben nehézkesen teszi a lábát keresztbe, majd e jellemzőket elhagyja. Szemlátomást komédiába toppan be Sir Bumford, akit Bezerédi Zoltán vidéki életrevalósággal testesít meg. Nyilvánvaló, hogy szerepét eleve a korabeli "high society" ellenpontjának szánták. Ez tehát rendben.

Tóth Anita, Kiss Eszter, Ónodi Eszter és Hajduk Károly | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Van még egy pár, amelyik itt is, ott is belebújik a szolgálók-szolgafélék bőrébe, Tóth Anita maszk nélkül, Keresztes Tamás gyakorta maszkkal hozza e figurákat. Mindketten jeles talentumok. De lényegében szerepösszevonásokat hajtanak végre, nincs az átváltozásaiknak sajátos jelentése. Holott lehetne. Ascher Tamáson múlott. A színészgárda stílusbeli ingadozásai már árulkodtak arról, hogy a rendező nem lelte meg azt a világot, amely választékosnak látszó, mégis visszatetsző magatartásbeli kultúrájával egyazon nevezőre hozná az érdekhajhászokat. Közel járt hozzá.

Felderítő szándéka méltánylandó is. De az "expedíció" folyamán alighanem felemésztették az erejét azok a küszködések, amelyek a színmű taglalt szövevényességéből adódhattak. Tagolásul ezért is játszhatnak egy-egy akkordot az emlegetett hangszeren. (Eleinte. Később megfeledkeznek róla.) Ezért siettethetik időnként a változást nyílt színi hurcolkodással. (De vannak függöny mögötti díszletezések is.) Ezért nyitnak például ablakot, amelyben az éppen szóban forgó személy megjelenik. Vagy galériát, ahol látni, ki érkezik, ki siet el. Hasznos ügyeskedések ezek, hogy gyorsabban és világosabban peregjenek az események. De ki rótta a kötelezettséget a rendezőre, hogy színre tegye ezt az opust?

BOGÁCSI ERZSÉBET