Sárkány Gyõzõ magyar és nemzetközi pályázatok és kiállítások többszörösen díjazott, kiállító grafikusmûvésze, 1985-tõl számtalan könyv illusztrátora. Aprólékos kidolgozottságú munkáiban egyenrangú szerepet kap az autonóm és az alkalmazott grafika. 1993-tól alapító tagja a Magyar Grafikusok Szövetségének, a Magyar Mûvészkönyvalkotók Társaságának, 1994-tõl alapító tagja és elnöke a Magyar Illusztrátorok Társaságának, 1995-tõl alapító tagja a Magyar Papírmûvészek Társaságának.

A rendszerváltáskor szétesett az addigi kiadói struktúra. Ezért gondolták úgy a művészek, hogy különböző érdekközösségeket alkotva segítik egymást?

Sajnos, nemcsak a kiadók estek szét, hanem a nagyon jó műhelyek is. A Helikon Kiadóban, az Európa Kiadóban kiváló művészek dolgoztak: Szántó Piroska, Molnár Péter, Kováts Albert - hogy csak egy-két nevet említsek. Az igényes munka jó volt a kiadónak és jó volt a művészeknek is. Rendszeres feladatot kaptak. A kiadók felbomlásával új konstrukciót kellett kitalálnunk. Ma többségében olyan kiadótulajdonosok vannak, akik nem sokat értenek a képhez. Nem akarom minősíteni őket, de - egy-két kivételtől eltekintve - a vizuális területhez nem értenek. Elég nyilvánvaló az igazam, ha körbenéz a könyvkínálaton. Az ő ízlésük és kapcsolataik - ez utóbbin azt értem, hogy kiket bíznak meg a munkákkal - határozzák meg a minőséget. De hát ezen hiába siránkozunk. Ez a helyzet, ez az adottság, ebben a formában, ilyen életfeltételek között élünk. A szakma képviselőjeként én azt mondhatom, hogy engem nem nagyon érdekel a kiadók helyzete. Én és a kollégáim egyet tudunk tenni: igényesen dolgozunk. Feladatunk az, hogy a szakmát magas színvonalon képviseljük, nemcsak Magyarországon, hanem a világban és mindazokon a fórumokon, ahol megjelenünk.

A Magyar Illusztrátorok Társasága 1994-ben alkalmazott grafikusokból és az autonóm grafika művészeiből alakult. Olyan neves művészeket tudhat soraiban, mint Gyulai Líviusz, Jankovics Marcell, Keresztes Dóra, Orosz István, de csatlakoztak a társasághoz az illusztrátori képzést kapott fiatalabb generációból is többen, Szegedi Katalin, Kállai Nagy Kriszta például. A társaság erre a két szakmai pillérre épített. Ma kevés az igényesen illusztrált könyv, a szépirodalmi könyvek között jóformán elő sem fordul. Tehát elsősorban a gyerekkönyvekre koncentrálódik a munkánk. Bármennyire szaporodott is a gyermek- és ifjúsági könyvek száma, nem lehetünk felhőtlenül boldogok, mert nagyon sok "átvett" (formailag és tartalmilag kötött, a külföldi kiadástól csak a magyar nyelvű szövegben különböző) gyerekeknek szóló könyv van, amelyeknek a szakmai minősége kifogásolható. És hát természetesen jobban örülnénk, ha a Magyar Illusztrátorok Társaságának képviselői több megbízást kapnának. Kitűnő, nagyon jól felkészült művészeink dolgoznak külföldön, különböző nagy kiadóknak is, és nem lenne szerencsés, ha ezek a felkészült és a világon jól ismert illusztrátorok nem a magyar kiadóknak dolgoznának.

Mi a véleménye a bennünket körülvevő vizuális kultúráról?

Ugyanaz érvényesül, mint amit a könyvkiadással kapcsolatban mondtam. A gazdasági gyarapodás nem társul kultúrálódással, s kultúrálatlan emberek kerülnek gyakran döntési pozícióba. Ez is oka annak, hogy az ő ízlésük diktál. Nagyon sok vizuális szemét vesz bennünket körül, zúdul ránk az utcán, a falakról és a képernyőkről. Elképesztő mennyiségből kell kiválasztanunk a számunkra értelmezhetőt és értékeset. Ez nagyon nehéz. Mindenki a saját belső értékrendje szerint válogat. Megváltozott az értékrend is. A "tilt, tűr, illetve támogat" valamiféle tájékozódási lehetőséget kínált. Ma semmi nincs. Aki kapja, marja. S még a szakemberek számára is sok a bizonytalanság. A gyerekek ebbe nőnek bele, ebbe a nagyon agresszív képi világba.

Miért fontos az, hogy a fotókép ilyen özönében illusztrált könyv szülessék?

Talán épp a fotó ellenére. A rajzolt kép - elsősorban a gyerekek számára - különös varázsú. Segít abban, hogy az olvasott történet minél közelebb kerüljön hozzájuk. Emlékszünk arra saját élményeinkből, hogy nemcsak a szöveg, hanem a kép is megfogott. Számomra ilyen volt Mark Twain Tom Sawyere. Sokszor olvastam, és ebben nagy szerepe volt Würtz Ádámnak és az ő zseniális rajzainak. Ő a gyerek képzeletvilágát is olyan irányba mozdította, hogy teljesen bele tudta élni magát a történetbe. A jó illusztrátor olvasni segít.

Ezért lett illusztrátor?

Talán van ebben valami... Még egy érdekességet mondok. Annak idején volt a Móra kiadónak egy sorozata, amelynek Az én könyvtáram volt a címe. Édesanyám megvette talán az egészet. Most is megvan az összes. Abban zseniális könyveket olvashattunk, a világirodalom remekműveit. Igaz, olvashattuk Gajdar Timur és csapata című regényét is, de az is jó volt. Ezeket a köteteket fantasztikusan illusztrálták. Csak egy-két név: Reich Károly, Réber László, Würtz Ádám, Kass János, Szász Endre... A zseniális fekete-fehér rajzok számomra életre szóló élményt adtak. Ma már óriási az illusztrációs könyvgyűjteményem, mert mindig keresem azokat a jegyeket és érdekes megoldásokat, amelyekkel ezek a képek hathatnak. Nemzetközi összevetésben sincs semmi szégyellnivalónk. Kérdésére válaszolva, igen, ezek a rajzok hatottak olvasmányélményeimre, de a későbbiekre is, s a mostani munkáimra is.

A fekete-fehér rajzokat és hatásukat említette, de ma már körülöttünk minden harsány színű. A gyerekek is színes képek között, képzeleti határt nem bíró animációs filmek révén ismerkednek a körülöttük lévő világgal. Számítógéppel pedig mindenféle képet elő lehet állítani.

Nem az eszköz számít. Volt egy nagyon érdekes kiállításunk 1996-ban a Vigadó Galériában olasz illusztrátorokkal. Ők felhasználták akkor már a számítógépet és a számítógépes grafikát. Fantasztikus illusztrációkat hoztak létre, de hatásában nem volt különbség az ő munkáik és a mieink között. Felkészültség, szellemiség, tehetség, tudás - ez kell a jó illusztrációhoz. Az tulajdonképpen mindegy, hogy azt számítógéppel vagy pedig filctollal, szórópisztollyal, ecsettel, ceruzával hozza létre, aki készíti. A számítógép eszköz, amely esetleg abban tud segíteni, hogy bizonyos folyamatokat leegyszerűsít. Igazándiból nem jelent egy illusztrátornak konkurenciát, inkább segítséget.

A látványvilág is megváltozott. Minden kornak más a képi kultúrája. Száz évvel ezelőtt a szecesszió dívott, a miénkre pedig erősen hatott a Csillagok háborúja látványvilága.

Abszolút! Ezeket a filmeket zseniális grafikusok tervezték. Grafikusok dolgoztak A nyolcadik utas: a halál látványvilágán is. Önmagában a látvány lehet meghökkentő, lehet professzionális, csak nem biztos, hogy van benne olyan tartalom, amely megérint. Ami professzionálisan elkészített, az hat. De meggyőződésem, hogy a gyerekekre nem csak horrorisztikus elemekkel lehet hatni, mint látni az utcán oly gyakran. Nem hiszem, hogy a gyerekeknek erre lenne szükségük. Nem a lelket építi, amire visszaemlékezhet húsz év múlva, ahogy tehetem én a saját emlékeimmel. Úgy gondolom, hogy inkább a piacnak és a pénzkeresésnek valami válfaja ez, amely - bár természetesen a film világába visz, mégis - lelket bomlasztó.

A fiatal így szocializálódik. Lehet ezzel ellentéteset adni?

Tudomásul kell venni ezeket a jelenségeket. Nem másolni kell, csak számolni velük. Más volt a szakma a hatvanas években, amikor én eszméltem. A környezetemben nem mindenütt volt televízió, és ha volt, az is fekete-fehér. Ez a mai gyerekek számára szinte elképzelhetetlen. Ma mindenütt van képes masina. Még azokban a háztartásokban is, ahol azt mondják, nem kell tévé. Ott számítógép van. A gyerekek elől nem lehet elzárni ezt a képi világot. Az ő korosztályuk ezekkel a képekkel él. Ha otthon nincs tévé, hát az osztálytársánál biztosan van. A szülő ezt nemigen tudja befolyásolni. A szülőnek abban meghatározó a szerepe, hogy milyen könyvet ad a gyerek kezébe, amikor olvasni vagy játszani kezd. Amikor kicsik voltak az enyéim, rengeteget játszottunk. Én magam is élveztem. Akkor én magam is gyerek lettem. Fontos, hogy a felnőtt kicsit gyerek tudjon maradni, értse, de legalábbis akarja érteni azt a világot. Gyereknek, felnőttnek nincs könnyű dolga, mert szennyezett látványvilágban élünk. Az utcák koszosak, a régi házak telefirkáltak, az újak nem igényesek. A könyvkiadás nagy részére is ez a szennyezettség jellemző. Látványban gazdag a választék, hatásos, csak ha közelebbről vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy a kínálat nagy része átvett könyv. S ha belelapozunk, előtűnik a csillogás alól a silányság. Kevés a minőségi könyv. Biztos, hogy van köztük nagyon jó, de az ritka. Mint ahogy ritka a minőség a szépszámú gyerekkönyvek között is. Van minden. Ebből a nagy masszából nem könnyű az értéket meglátni és kiválasztani.

Hogyan sikerült önöknek, illusztrátoroknak a nehezedő körülmények ellenére mégis megtalálni a helyüket, talpon maradni?

Felismertük, hogy együtt erősebbek vagyunk, mint külön-külön, mindenki a maga próbálkozásával. Nem elég a tehetség, és nem elég a produktum. A produktumot el kell tudnunk adni piaci körülmények között, ám a piac feltételeinek sajátosan engedelmeskedve. Sajátos az, hogy művészek vagyunk. Az alkalmazott művészet szolgálatot jelent, nem kiszolgálást, főleg nem az igénytelenség kiszolgálását. Nagy erőfeszítésünkbe és sok energiába került, hogy szervezett formában megjelenhetünk. Az éves könyvfesztiválokon a kezdetektől részt veszünk. Ez a 12. megjelenésünk. Bemutatkozási alkalom ez nemcsak a kiadók, de számunkra is. Amit mi kiteszünk, amit bemutatunk, az a szakma magyarországi csúcsa. Nemcsak itthon ismernek bennünket. A művekkel rendszeresen részt veszünk nemzetközi fesztiválokon. Ott vagyunk a Pozsonyi Illusztrációs Biennálén, Frankfurtban a könyvfesztiválon, s Bolognában. Bologna kiemelkedő jelentőségű számunkra. Ez a város a gyermek- és ifjúsági könyvek vásárközpontja. Mint ilyen, a legnagyobb a világon. Mi nemcsak az olasz, de a többi nemzet más illusztrátor szervezeteivel is kapcsolatban vagyunk. Az idén, 2005-ben léptünk be az Európai Illusztrációs Fórumba, amelynek már tizennyolc tagja van. Az áprilisi könyvfesztiválon a Kongresszusi Központban már ezzel a logóval szerepeltünk. Egy ilyen nemzetközi tagság azt jelenti, hogy bekapcsolódtunk a különböző kiadók munkájába. Mivel rendszeresen részt veszünk nemzetközi kiállításokon és bemutatókon, sokunkat ismernek már. Kapcsolatot tartunk egymással, felkéréseket, megbízásokat kapunk. Elmondhatom, hogy mi már rákapcsolódtunk Európára. Ezt a közös fellépésnek, az együttes erőnek is köszönhetjük. Nagyon sok tehetséges művész dolgozik velünk. Ez egy dolog. Alapfeltétel. A nyilvánosságban egymást segítjük. A legfontosabb azonban, hogy a szakmai minőségből nem engedünk. Nem minden illusztrátort veszünk fel tagjaink közé, hanem csupán azokat, akiket a zsűri beválaszt. A zsűrit is a közösség választja. Tag az lehet, aki már tehetségével és munkájával bizonyított.

Az illusztráció - ha jó - alkalmazott művészet, az illusztrátor alkalmazott művész, aki megbízást teljesít...

Az illusztráció sokféle szabályhoz igazodik. A tartalmi, vagyis a képi mondanivalón kívül meg kell felelnie a nyomda szakmai követelményeinek is. A tükörméreten belül gondolkodhatunk. A megrendelésre készült műveknek is jó képeknek kell lenniük. Csak a jó kép tud megszólítani. Csak a jó kép hatásos. Az illusztrátornak is rendelkeznie kell mindazokkal a képességekkel, tehetséggel és ismerettel, ami a jó grafikai mű létrehozásához szükséges. Nincs nagy különbség az autonóm művész és az illusztrátor között. Nagyon sok grafikusművész vállal illusztrációt, mint például Kalmár István, akinek a műveit a gyerekek nagyon szeretik. Az illusztrátornak töltekeznie kell az autonóm indíttatású művészetből, amelyben nem érhető mindenáron tetten a kiadói ízlés. Ez az a fajta gondolkodás, ami a kommersz irányába visz el, és egy alacsonyabb szintű ízlésvilágot tükröz. Sok kiadó úgy gondolja, hogy csak a bulvár az, amit el lehet adni. De ez téves gondolkodás. A gyerekek sokkal nyitottabbak, sokkal jobban élveznek egy Kalmár István-rajzot, mint egy vizuális gügyögést. Kalmár István a GYIK műhely vezetője, s régóta foglalkozik gyerekekkel. A Móra kiadónál dolgozik, s ő illusztrálta - többek között - a Fridolin, a pimasz borz (1980), a Marcipánmester (1983), a Berzenke (1986) című nagy sikerű könyveket. "Minden grafika lehet illusztratív, minden grafika lehet illusztráció, de hogy mégsem minden grafika illusztráció? - csak az válik azzá, ami könyvben megjelenik -, vagy ha nem jelenik meg - a könyv által létezik." Ebből a fajta szellemiségből táplálkozhat egy jó illusztrátor. Ha valaki túl sokat illusztrál, s csak a pénzkeresésre teszi a hangsúlyt, akkor kiürül. Fontos az autonóm tevékenység minden illusztrációs megrendelést teljesítő művésznél, mert abból tud építkezni. 2006-ban Magyarország lesz a díszvendége a nemzetközi fesztiválnak Bolognában. Harminc művész harminc könyvvel szerepel majd. A kiválasztásnál szempont volt az is, hogy tíz művész a harmincból autonóm művész legyen. Az illusztrátor is autonóm művész, mert jó képet alkot. A jó illusztráció szerintem autonóm grafika, amely önálló műként is megállja a helyét.

Mint gyakorló művésznek mi a módszere? Először elolvassa a művet? Illusztrálta a Pinokkió kalandjait és a Felfedező matematikát...

Az természetes, hogy elolvasom a könyvet. De nem ez az abszolút szempont. Nem a szöveget képezi le az ember. A szöveget ismerni kell természetesen, s attól függően, hogy mit illusztrál az ember, ismerni kell a kort és még sok mindent. Az is jó ebben a feladatban, hogy sokat kell hozzáolvasni. Az emberben érlelődik a gondolat - bennem legalábbis -, és akkor megjelenik az a képi világ, amely nem a szöveget leképezve, hanem ahhoz hozzátéve születik. Ez nagyon fontos. Kiegészítem a szöveget, és a saját gondolataimat megjelenítve sűrítem az illusztrációba.

Ön illusztrál felnőtt- és gyermekkönyvet is. Mi a különbség a két feladat között?

Annyi csupán, hogy a gyerekhez máshogyan kell szólni. Más formában. Én nem látok akkora különbséget a két feladat között. A gyerekkönyvben is lehet absztrakt módon megjeleníteni, elvontan, mert a gyerekek értik. A 70-es és 80-as évek elején két olyan zseniális művész, mint Szabados Árpád és az egy generációval idősebb Hincz Gyula készítettek gyerekkönyveket. Mindketten a maguk művészetéből adaptálva, vagyis absztrakt eszközökkel kifejezve, és a gyerekek értették. Tévedés, hogy a gyerekeknek gügyögni kell. Az illusztráció több, mint a szöveg képesítése. A gyerek ki tudja egészíteni a verbálisan nem kifejezett történetet, és sokkal fogékonyabban, több mindennel gazdagítva, mert élénk a fantáziája. Ezt a belső alkotást nem szabad tőle elvenni. A mi dolgunk az, hogy a szöveg sugallta képiséget még inkább kiteljesítsük.

Az interjút készítette:
JÓZSA ÁGNES