Új Színház

Bizonyos darabok esetében nem érdemes hosszan indokolni, miért kell azt éppen elõvenni, leporolni, mutogatni.

Szép Ernõt rogyásig kell játszani, mert kell, punktum. Minden kéne egy kicsit még abból a korból: szépség, finom irónia, keserû vigyorgás, még a csillámfelszínû nyomor is, és nagy bámulatok: hol lehetne hát ezt megtanulni, ha nem tõle, általa.

Rudolf Péter is kedvet kapott hozzá, majdnem minden szerepet ki tudott osztani, rajta tehát, bele az I. világháború előtti cifra nyomorúságos kispolgári miliőbe.

Kicsit megnehezítette ugyan a rendező a saját dolgát. A nagy, ramazuris, lerobbant bútoroktól hemzsegő térbe (a díszlettervező: Füzér Anni), a semmibe nyíló és vezető ajtók közé, a nézőtér felől besétál - nem egy narrátor, nem egy bárzongorista, nem hangulatfestő úr, hanem - kb. a történelem maga, hihetnők. Felvillan a "bank" felirat, hangmontázsból kihangzik az ötvenes évek melódiacsokra. Kicsit megijedünk, mert mi lesz itt megmutatva: Csuszik száz éve? Vagy az örök Csuszik? A csuszikság mint létélmény? De Dengyel Iván kiváló színész, ő úgy megy, és úgy néz vissza szivarral a szájában, hogy az valamit kell, hogy jelentsen. Igazából csak jó két óra eltelte után derül ki legföljebb, hogy hát Dengyel Iván adta Édes Babát, a néma szereplőt - van olyan előadás, ahol be sem invitálják a színpadra, ő csak a gazdag úr, aki már a szerelemtől sújtott s hamvát is elvesztett Csuszik Kornélt hivatott kitartani, s boldogságát a továbbiakban esetleg anyagilag támogatni. Van, ahol az autója kürtje hal el egyszer csak, megengedve, hogy az a valódi boldog vég, ahol a jótevő nem áll a kedves fiatalok útjába.

Huszár Zsolt és Botos Éva | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Itt ajándékokat lopkod befelé Édes Baba, s csak feltesszük, hogy nem vele megy el Kornél. Mert hát olyan ez a szerelemtől megittasult, rajongó, megelevenedett lány, hogy nyilván az a székkarfa is szerelmes lesz belé, amelyiket megfog. A Vőlegény persze arról szól leginkább, hogy micsoda kín férjet és/vagy feleséget fogni, amikor kizárólag csak a pénzére lenne szükségünk. És hogy a hormonok és a tavasz hogyan oldják ezt meg valahogy, ideiglenesen - sugallja a kezdő és a záró kép.

Pokorny Lia avatott Csuszik Kornél, tud erről a világról, s képes minden - mára lehet, abszurdoid - történést elhitetni. Igen, elmúlt 25, igen, boston-iskolába jár férjet fogni, s amennyire lehet, elviseli a családját. Ugyanakkor őrülten szeretne feleség is lenni, meg "olyan nő" is.

Ugyanezek elhitetése kicsit aggályosabban megy Huszár Zsoltnak, azaz Fux Rudi fogásznak. A karakter "simlissége" nem jön elő: csak a nagyon becsületes szerelmesé.

Ziccerszerep a Papáé, Csuszik Zsigáé - no, ő egy figura. Eperjes Károly végtelen tisztességgel csinálja meg ezt a már-már szinte paranoiás naplopót, minden hangját élvezi. Ugyanez a míves élvezet nem tűnik elő Bánsági Ildikóból, valahogy csak a két szóra, "kulcsocskáim - csontjaim"-ra koncentrál, s nem ragadja magával a tempó és a játékkedv. Botos Éva nagyon komoly és finom a mindent elsimító idősebb lány szerepében - ez testvéreiről (Duci - Fodor Annamária, Zoli - Vass György) már nem mondható el.

A Vőlegény mindig élvezet: most is az, bár a kérdőjelek kitehetőek maradnak.

Budai Katalin