Leonardo Atlanti Kódexe és gépmodelljei - Szabó Ervin Könyvtár
Mûvészetek Palotája - Ludwig Múzeum
Marlene Dietrich fotókon és képeslapokon - Goethe Intézet, Eckermann Galéria
Georges Simenon fotói - Mai Manó Galéria és Pécsi Mûvészetek Háza

Kováts Albert Hálózat címû kiállítása - Pintér Sonja Galéria LEONARDO DA VINCI a világ legismertebb festõje. De nem csupán az, szobrász, építész, esztéta, mérnök, feltaláló, kísérletezõ tudós, vagyis univerzális alkotó, akit sok helyszínû életében több minden érdekelt. Környezete nem szívelte. Kellemetlen volt igényessége, tehetsége, tudása. Újszerû kompozíciós megoldásaival, alakjai jellemének összetett ábrázolásával, a perspektíva tökéletes alkalmazásával sokak ellenszenvét kivívta. Õ pedig egyre nagyobb elmélyültségre törekedett, már nemcsak a mûvészetben, hanem a matematikában, a fizikában, az anatómiában és a fiziognómiában. Bárhol járt, a keze ügyébe kerülõ lapocskára felírta ötleteit, hogy el ne felejtse, ami már egyszer eszébe jutott. Mivel kevés volt a papír, ezért egy-egy darabkára többféle gondolat vázlata jutott. Minden érdekelte. A madarak röptének mechanizmusa is. Több vázlatot készített repülõszerkezet-terveirõl. Foglalkozott a vízáramlással, különféle mechanikus szerkezetek - a kor parancsára fõleg hadieszközök -, gépek konstruálásával. Találmányai közül néhány újrafelfedezését követõen valósult meg, mint a bicikli, a búvárruha, a harckocsi, a helikopter.

Leonardo feljegyzései, vázlatai megsemmisültek volna, ha a művész halála után a cinquecento második felében Pompeio Leoni szobrász és műgyűjtő össze nem gyűjti, kötetbe nem foglalja a közel ezerháromszáz oldalt egyenként ragasztgatva egy albumba. Így megszületett a Codex Atlanticus. Még ekkor sem kaphatott volna szélesebb nyilvánosságot, ha 1894 és 1904 között meg nem jelenteti Milánóban a Hoepli Kiadó. A Codex Atlanticus kiadásának több mint hatvan eredeti, a négyszáz éves Accademia Nazionale dei Lincei levéltárából származó táblaképét, valamint a Leonardo Múzeum, illetve a Boldetti történelmi gyűjtemény anyagát képező különböző gépmodelleket láthatjuk a Meining Artur által 1887-ben tervezett Wenckheim palota - ma Szabó Ervin Könyvtár - gyönyörű termeiben. Tehát a búvárruhát, a biciklit, a csapágyat, a helikoptermotort, együtt a kortárs technológia produktumaival. Ezenkívül a lapokról betekinthetünk Leonardo magánéletének részleteibe, a kor legfontosabb embereivel kialakított kapcsolataiba, matematikai, nyelvészeti tanulmányaiba, irodalmi munkásságába, vagyis Leonardo da Vinci itt van Budapesten. (Szabó Ervin Könyvtár)

MŰVÉSZETEK PALOTÁJA. A kulturális fellegvár külsőleg a "Sztálin-barokk" összes látványelemét felsorakoztatja. Akár a pesti, akár a budai oldalról, akár északról, akár délről közelítünk, látképébe épül a Nemzeti Színház rokokós tobzódású és a sumérok ókori mezopotámiai városainak fő templomépületeit jelenítő zikkurat látványa mint kor- és lelkületlenyomat. Ám az épület belülről funkcionális. A hangversenyteremben Jovánovics György térplasztikái nemcsak díszítik a nézőteret, hanem a kiváló hangminőséghez is hozzájárulnak. Az orgonasípok és mintegy folytatásukként, alattuk az aranyszínű függöny egységéből kétfelé a földszínek árnyalatai bontakoznak. A reneszánszban használták ezeket a színeket. Itt egymásból bontakoznak, és hangulatuk ellensúlyozza a másként eluralkodó laminált farost hatását.

Az épület Duna felőli szárnyában kapott helyet a kortárs művészet. A Ludwig Múzeum alsó termeiben a párizsi Centre Pompidou Központban működő Modern Művészet Nemzeti Múzeumának anyagából látható válogatás. Ezt a gyűjteményt 1947-ben Picasso, Braque és Kandinszkij közreműködésével alapították. Az elmúlt ötven év jeleseinek alkotásait hozták el nekünk, így Vasarely-, Yves Klein-, Andy Warhol-, Roy Lichtenstein-, Thomas Ruff-műveket. A felső két szinten, mint állandó bemutatótérben, kapott helyet a Ludwig Gyűjtemény. A műtárgyak a számukra tervezett rafinált térben új életre kelnek, különös, új és új arcukat mutatják. A külföldi művészek alkotásai mellett jól érvényesülnek a hatvanas-hetvenes évek közép-kelet-európai avantgárdjának művei és a kilencvenes évek legújabb szerzeményei is. MARLENE DIETRICH. Amikor 1904-ben Marie Magdalena von Losch Weimarban megszületett, barna haja volt, és arcvonásai is alig emlékeztettek a későbbi, szőke fürtökkel keretezettekre. Nincs bennük semmi démoni. Losch kisasszony a berlini konzervatóriumban tanult és volt Max Reinhardt növendéke, s nyolc évig játszott különböző színházakban, míg 1930-ban Josef von Sternberg rá nem bízza A kék angyal főszerepét. A premier napján vándorolnak ki Hollywoodba. Itt külsejében is megváltoztatják, s évtizedekre - a tévéfelvételeken őrzött, 1974-es utolsó színpadi fellépéséig - ő lesz a nadrágkosztümös, vagy a rávarrt, csupa csillogás estélyiben a szobor testű, rekedtes hangú, minden porcikájában erotikát sugárzó végzet asszonya. Nagyon sok filmben szerepelt. Legendás kapcsolatok fűzték Alfred Hitchcockhoz, Billy Wilderhez, Orson Welleshez. Partnere volt Spencer Tracy és Gary Cooper. Cooper a magánéletben is. Barátja volt Hemingway, Remarque, Noel Coward, Jean Gabin, Edith Piaf.

Dietrichet nem övezte olyan misztérium és rejtélyesség, mint pályatársnőjét, Greta Garbót, ám magánélete nem volt ellentmondásoktól mentes. Emberként azonban mindig tudta, mi a kötelessége. Ezért vesztette el hazájának rokonszenvét hosszú időre. A II. világháború idején fellépéseivel Észak-Afrikában és Európában is az amerikai csapatokat támogatja. Imádott Berlinjébe vissza már csak holtan térhetett. A város végleges megbocsátó gesztusként Marlene Dietrichről nevezett el egy termet a Berlini Filmfesztiválok hagyományos helyszínén, a Potsdamer Platzon, a Filmmúzeumban.

A budapesti Goethe Intézet, a Magyar Nemzeti Filmarchívum, illetve az Örökmozgó Filmmúzeum az Eckermann Kávézóban izgalmas kiállítást rendezett a Berlinben élő Werner Mohr egyedülállóan gazdag képeslapgyűjteményéből és a hozzájuk válogatott plakátokból és fényképekből. A tárlatot Komjáthy Anna és Kőniger Miklós rendezte, felidézve a múlt század egyik kivételes egyéniségének alakját. SIMENON FOTÓI. Könyveit Simone de Beauvoir mamája is nagyon szerette, s Hemingway és Fellini is. Maigret felügyelő alakjával lopta be magát szívünkbe a belga származású és francia nyelven alkotó regényíró, Georges Simenon (1903-1989). Életműve több száz kötetre tehető. Köztük a felügyelős történetek a legnépszerűbbek, amelyek számos kiadást és több filmes adaptációt is megéltek. Magyarországon elsőként Gyergyai Albert hívta fel rájuk a figyelmet 1938-ban. Az író Négernegyed című könyvét pedig Rónay György fordításában már 1946-ban olvashatta a magyar közönség. Összességében negyvenkilenc műve jelent meg magyarul. Legutóbb a Park Kiadó jelentetett meg tizet az ismertebbek közül. Hogy mi a titka a népszerűségének? Talán az, hogy szerette, élte, értette és meg tudta jeleníteni az egyszerű emberek világát. "Mindenhol otthon vagyok. Amint megérkezem egy országba, máris helybélinek érzem magam" - vallotta, s azt is, hogy ő nem talál ki semmit. Amit megírt, annak mind volt valóságalapja. Szenvedélyesen érdekelte az egyszerű emberek élete. Ezt fejezik ki fotói is. A húszas években tanult meg fényképezni, huszonöt évesen bejárta Franciaország hajózható csatornáit és riportokat készített a Vu magazin számára. Újságíróként fotózott. A harmincas évek elején a cseh fényképésszel, Oplatkával bejárja Lengyelországot, Litvániát, Bulgáriát, a Belga-Kongót, Tunéziát, Szudánt, Törökországot. A különböző helyszíneken mintegy kétezer felvétel készül. Nem a fényképezés technikája vonzotta, hanem az a világ, amit látott. Azt dokumentálta. A mindennapokat örökítette meg kíváncsisággal és együttérzéssel.

Belgium magyarországi Nagykövetsége támogatásával a Mai Manó Házban és Pécsett a Művészetek Házában látható Simenon mintegy háromszáz felvétele, amelyek többségén regényeinek helyszínei és hősei szerepelnek: kikötők, hajók, apró boltok tulajdonosai, vagyis azok, akiket szeretett, akiknek sorsa, történetei oly ismerősek számunkra is. KOVÁTS ALBERT hálózatai. Vannak a hivatalosak és kevesebben a választottak. Kováts Albert egész élete a választottaké. A XX. század művészértelmiségének többsége nem mindig tulajdonított nagy jelentőséget a morálnak és a felelősségnek. Ő a kevesek közé tartozik. Nemcsak a maga, de az övéi sorsával is törődik. Elnökhelyettese immár tizedik esztendeje a Magyar Festők Társaságának. Publikációiban, kiállításmegnyitóiban is mindig az értékek felől közelít. Szervez, ír és fest. Az utóbbi munkáiból kiállítást is rendez. Legutóbbi bemutatóján a Hálózat-sorozat képeit láthatjuk. A nyolcvanas évek eleje óta foglalkoztatja a labirintus mint plasztikai probléma. Ez a motívum-jelkép gazdag mitológiai-szimbolikai hátterű. Kováts Albert arclabirintusokat fest. Mint írja, a labirintus számára két vonatkozásban vált fontossá. A pokoljárás, azaz a megpróbáltatások, megtisztulás, önmagunk megtalálása és a labirintusjárat közti rokonság és vonatkozások izgatják. Ez a felismerés segítette abban, hogy egzisztenciális valamint közösségi folyamatok és problémák képzőművészeti adaptációjának lehetőségeit felvillantsa. Személyes életútélményeket kapcsolt ehhez a motívumhoz, majd ezt bővítette a világ áttekinthetetlenségének és bonyolultságának érzékeltetésével. A hálózat - nézete szerint - egy összetettebb, áttekinthetetlenebb labirintus. Míg az egyik szerencsével és kitartással végigjárható, és a próbatételek után célhoz vezethet, a másik, a hálózat örökös bolyongásra késztet az életút és a világ szorongató nehézségeinek legfeljebb a megsejtéséig, de nem a megoldásáig. (Pintér Sonja Galéria)

JÓZSA ÁGNES