Debreceni Csokonai Színház
Egy dobozt a városi úton valaki levélbombának gondol. A helyszín feltehetõleg egy zsákfalu, ahonnan másfelé nincs kiút. Kicsit elcsépelt helyzet, de éppen azért elcsépelt, mert valóban igen jól használható lehetne. Egy amúgy is zárt kis közösség végképp bezárva. Mi sem alkalmasabb arra, hogy kiderüljön minden titkuk, kipattanjon minden konfliktusuk, végigjátszódjék minden drámájuk. S egyúttal az egész valamiféle filozofikus és költõi magaslatra emelkedjék, létfilozófiai tragédia, komédia sejtõdjék a kisemberek rendkívülivé lett köznapjaiban. Hozzá még rengeteg aktualitás és nem kevesebb archaikus léthelyzet felvillantására, keverésére is mód nyílik. Az alaphelyzet éppen a félig-meddig, s fõképp felszínesen, megemésztetlenül végbement modernizációból fakad. Meg nem értett, alig felfogott, s végképp feldolgozatlan kósza hírekbõl fakadhat a levélbomba hite az emberekben. Valahogy úgy hisznek benne, mint évezredekkel korábbi õseik holmi sárkányokban. S közben persze van polgármester, van drogos egyetemista, van a hitében ingadozó pap. A koncepció valóban évezredeket foghatna át.
Farkas Tibor darabjából igazán nem hiányzik más, mint a gondolkodói és költői nagyság. Mert még az se lenne igazán nagy baj, hogy a levélbomba hite által gerjesztett történet is közhelyesen alakul. A félelemtől megzavarodott közösség meglincseli egyetlen jámbor tagját, minthogy őt teszik felelőssé minden bajért, ő látta meg ugyanis először a bajhozó dobozt. S persze csak a gyilkosság után derül ki, hogy a dobozban chips van, gyerekek hagyták az úton.
Mindehhez azonban a szerző fantáziája a konkrétumok bemutatása terén alacsonyan szárnyal. A műfaji meghatározás tragikomédiát ígér harminc jelenetben, de ez legföljebb ha háromra igaz. Ezek is inkább egy jobb kabaréban állnák meg a helyüket. A harminc jelenet többsége ott is lapos lenne. Egy részükkel az a baj, hogy nem igazán követhetők, más részükkel viszont az, hogy túlságosan is nyilvánvalóak. S mindehhez rengeteg az önismétlés, a nem sok újat hozó variáció. A polgármester jön a pálinkával, a bomba ügyében viszont halogat, tehetetlenkedik, sodródik az éppen fölbukkanó ötletek hátán. Közben a pap hitében ingadozik, a jámbor ifjú mindenkivel elnéző, heves vérű kortársa heveskedik, a falu kurvája kurválkodik, a pletykás vénasszony pletykálkodik, az egyik öregember tekézni szeretne, a másik szenved féltékeny és nagyszájú feleségétől. A harminc jelenetben egy lépést sem halad előre a történet, csak az első négy-ötből jól ismert helyzeteket variálják a könnyen kiismert figurák.
A debreceni előadás legjobbja Daróczy Sándor díszlete lehetne, ha mélyebb értelme kibogozható volna. Illetve ha az alapvetően értelmetlen, képzavaros ötlet másfelől viszont nem lenne túlságosan is nyilvánvaló. Egy hatalmas fadoboz áll ugyanis a játéktéren, föltehetőleg maga a levélbomba, és úgy tetszik, benne lakik az egész falu. Szóval mintha a levélbombába zárva játszódna a darab. Az ormótlan szürke szerkezet fura nyílásai, nyitási lehetőségei nagyjából annyi humoros lehetőséget rejtenek, amennyivel megnehezítik a játék gördülékeny lebonyolítását. Kovalcsik Anikó ruhái egyeznek a félig modernizálódott falusi öltözködésről bennünk élő képzetekkel.
Jámbor József rendezésében a színészek igyekeznek megfelelni, s bizonyára próbálják elhinni, hogy fontos, jó mondatokat mondanak. Nemigen tehetnek mást, mint hogy eljátsszák - lehetőleg színesen - azt az egyetlen jellemvonást, melyet a szerző egy-egy figuráról elárul. Csak hát minél gazdagabb az alakítás, annál inkább lelepleződik az alakok egysíkúsága, illetve történetük, viselkedésük szegényessége. Hajdú Péter együgyű, gyanútlan jó gyereket játszik, Révész Béla váltogatni kénytelen az erőszakos, bőrébe soha nem férő és a pusztán normális életkedvét kiélni kívánó fiatalember ábrázolása között. Kóti Árpád sötét egykedvűséggel adja a termetes asszonyát szenvedve tűrő vénembert, Miske László a csak a tekének élő felszabadult, erőteljes özvegyembert a golyót tapogató ujjmozgással jellemzi. Dobos Judit kicsit karikírozza, kicsit elbolondozza a falusi vén boszorkány figuráját, Vékony Anna ügyesen hozza össze a szereleméhes özvegyasszony és egy köznapian oktalan falusi nő ábrázolását. Dánielfy Zsoltnak jó oka van arra, hogy ne értse igazán az általa játszott pap lelki válságát, az ugyanis még annyira sincs megírva, mint a darab egyéb vonatkozásai, Juhász Árpád pedig semmit se tud kezdeni a falun rekedt egyetemista még vázlatosnak sem mondható figurájával. A darab középpontjában ügyködő, a cselekvést szorgosan halogató polgármestert Kocsis György izzadságos igyekezettel próbálja összehozni a magyar paraszt, a dzsentri és a vidéki középvezető ábrázolásának közhelyeiből. Ha a darab jobb lenne, talán ő is jobb lehetne.
Zappe László
