Magyar Színház

Száz meg egy évvel ezelõtt, 1902. december 20-án mutatták be az akkor huszonhét esztendõs szerzõ elsõ operettjét a Népszínházban. Miért is ne hallgatnánk mostanság is a híressé lett melódiákat?

Annak idején két jogi diplomás minisztériumi hivatalnok ült egymással szemben a Közoktatásügyi Minisztérium Művészeti osztályának egyik szobájában. S míg elismerésre méltó erőfeszítéseket tettek a magyar művészek jogi helyzetének rendezése érdekében, főképp a zeneakadémiát is végzett Huszka Jenő Bob hercegről szóló dédelgetett melodrámájával foglalkoztak. Martos Ferenc Balassiról szóló darabját ekkor már játszották, de már Huszka is híressé lett a Jogász csárdás megkomponálásával. Még az egyetemről ismerték egymást.

Mire a Népszínház igazgatójának ajtaján kopogtatnak, már velük van a harmadik jogász, Bakonyi Károly, a híres librettista is, aki Kacsoh Pongrác, Kálmán Imre és Szirmai Albert sikereinek is meghatározó társa lesz a későbbiekben.

Bakonyi nevét már nem találjuk a Magyar Színház színlapján. A színház az 1907-től 1973-ig élt zeneszerző-újságíró, Csizmarek Mátyás átdolgozását tűzte műsorára. Iglódi István rendező s Gecsényi Györgyi dramaturg biztonságos, kiegyensúlyozott estébe vezeti be a közönséget. A valahai három felvonás udvariasan lemegy két részben. Fekete Mari kellemes, otthonos vezényletével fölhangzik "A gárda, a gárda..." kezdetű kórus. A zenészek is mind ébren vannak.

Agárdy Gábor és Béres Ilona | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Szlávik István díszletében az angol királyi udvarnak megvan minden szükséges köve, tornya, sőt, gurítható lugaskája is, hogy a bújócskákat hiba nélkül meg lehessen szervezni benne. Udvarhölgyek, gárdisták, heroldok, apródok jönnek Tordai Hajnal kellemetes ruháiban. Láttunk már ugyan fényesebb medvebundát is, mint amilyen az operettgárdisták megcsupált szőrzetű magas fejfedője, de jut minden hölgynek habcsókforma, tornyos fehér paróka, fagylaltszín kiscipő, zöld, sárga meg okkerszín szoknya.

Hogy az erősödni kezdő szaloncukoríz végképp elhatalmasodjék bennünk, narancsszín fények hozzák el a hajnalt, mikor is Bob úrfi (Tóth Sándor) hazatér rendes éjszakai kicsapongásából, s visszalopózik ágyikójába.

Viktória hercegnő, a trónra vágyó, ám mégis a gárdakapitánnyal hetyegő barna szépasszony szerepében Juhász Juditot látjuk, sőt halljuk, hisz a szerelmét játszó Jegercsik Csabával többször dalra fakadnak. Ez is rendjén van, ráadásul Jegercsik Csaba a második részben szépen hangjára talál.

Kettősök, kórusok, szólók követik egymást, rend van, mint Iglódinál mindig. A koreográfust titkolja a színlap, pedig uralja az estét egy bizonyos "mártogatós" formula, aminek jó volna tudni a gazdáját. A történet, mint tudjuk, annyi, hogy György hercegnek - Bobnak - polgárlány szeretője van Annie (Auksz Éva) személyében, hozzá jár ki éjszakánként nevelője, a poharat buzgón emelgető Pomponius (Agárdy Gábor) kíséretében. Az udvar szabálya szerint a hercegnőt kellene elvennie, de némi fondorlattal, s egy hajszál segítségével - ah! - leleplezi a törekvő hölgy szívének más férfi felé hajlását.

Ettől ugyan még nem lesz könnyebb dolga. Hiába ismeri és kedveli meg a szép Annie-t a királyi édesmama (Béres Ilona), a döntő pillanatban angol hidegvérrel fölteszi az eldöntendő kérdést: no, most akkor trón vagy szerelem? Szerelem! - szökken a válasz, s egy óvatlan és tökéletes pillanatban fölhangzik az a sláger, amire egész este vártunk, amiért odamentünk, a "Londonban hej, van számos utca..." kezdetű. Pedig nem ez az egyetlen andalító dallam, nagyon tudott valamit ez a hajdani, szegedi csodagyerek.

Ring is a közönség rendesen a bársonyszékeken, szépen ki van neki adagolva minden.

Mindenféle törvényen, illemen innen és túl, örül a Shakespeare-ből szalasztott Pomponiust játszó Agárdy Gábornak. Aki - lesz, ami lesz - kiharcolt személyes szabadsággal, nyílt színen hajol le minden aprócska poénért. Nem sajnál, nem hagy ki semmit. Rajzolatos szóviccek, repülő gesztusok, mértéktartó mártogatás után mégis megmagyarázhatatlanul összeszorul a szív, amikor föntről lehajló dallammal egyszer csak kijelenti halkan: "Én már boldogtalan is csak itt tudok lenni." Ettől egy pillanatra el is tévedünk a történetben, de jön Fekete Mari zenekara, s mehetünk tovább.

Béres Ilona néha gombrowiczi operettet játszik. Memóriazavaros királynéja gyermetegen bájos és felségesen borzasztó. A szerelmeseket illetően: talán nincs is még egy színház Budapesten, amelyik ilyen idegesítően hibátlan bonvivánt és primadonnát tudna kiállítani. Tóth Sándor és Auksz Éva olyan jó hangú, olyan karcsú, olyan... milyen is? Ezen még töprengeni kell.

A pék Szatmári Attila, a kocsmáros Pavletits Béla, Annie idős apját Fülöp Zsigmond játssza, mesejátékra hangoltan. Azt a stílust, amit Béres Ilona érint egy-egy pillanatra, jól lehetne társítani a nősülni vágyó borbélyt játszó Őze Áron erősen stilizált játékmódjával. Először alig lehet felismerni, hogy ki van a fura buggyos nadrágban, s a ragasztott, kunkori fürtök alatt. Őze Áron úgy mozog, mint egy életnagyságú, feszes gépbaba. Önálló életet él a mesében, míg végül ő is párt talál magának. Mindvégig érdekes, többrétegű, izgalmas figurát hoz.

Rézi csaposlány partnerének szerepében tisztességgel áll helyt Szabó Máté. Énekel, táncol, mikor mi a feladata. Hanem, hogy Rézi csaposlány szerepében Soltész Bözse mit csinál, azt nehéz meghatározni. Egyszerűen másról szól a színpad, amikor jelen van. Énekhangja nem sok, itt azért vita nincsen. De remekül táncol, s olyan életöröm veti szét a Bowie Streetet, amikor párjával, Freddel mókáznak ott, amilyet hosszú évek óta, tehát Zentay Anna, Rátonyi Róbert, Lehoczky Zsuzsa és Latabár Kálmán óta nem érzékelhettünk.

Az 1902-es első előadás minden szereplőjére már csak a színháztörténész emlékszik pontosan. Azt azonban sokan tudják, hogy akkor repült be igazán a színházi életbe Fedák Sári. Húszéves volt, és nem a női szerepek egyikét, hanem György herceget játszotta. Akkor, első nekifutásra, százszor ment a darab. A századik estén Faragó Jenőnek a fő sláger dallamára írott alkalmi klapanciáját osztogatták a nézőknek. Benne a lényeg: "...Nem volt hasonló láz, se mámor,

Bob úrfi, hej! - maga vagy - Ámor,

Ki mindenkit megbabonáz

És - esténként teli a ház!" Bizony-bizony: teli a ház.

Gabnai Katalin