"Nagyon fogod élvezni." De miért is kéne nekem egy instant gyümölcslevest annyira élveznem? Így kezdõdött minden. Egy levessel korán reggel. Ráébredtem, hogy érdekelnek a reklámplakátok és -fotók. Arcátlanok és hivalkodóak. Bárhol, bármikor, bármit csináljunk is, meglátjuk õket, és akarva-akaratlanul véleményt alkotunk róluk. Sokkal több rossz hirdetéssel találkozom, mint jóval. Kritizálni persze nagyon könnyû, értékesebbet kitalálni és készíteni már nem annyira egyszerû. Ezért aztán kompromisszumot kötöttem magammal: olyan nincs, hogy semmi sem tetszik. Lássuk csak.

Azzal a képpel kezdem (1), amelyet hónapokon keresztül láthattunk a televízióban és az utcán, de én kifejezetten utálom. Ennek pedig az az oka, hogy nagyon sok cég próbálja aranyos kisbabákkal népszerűsíteni és eladni termékeit, ami addig nem is baj, amíg a terméküknek van némi köze a gyerekekhez. De hogy egy telefontársaság is ehhez folyamodik, az felettébb furcsa, mi több: értelmetlen. Értem én, hogy a szívemre, lelkemre próbálnak hatni ezáltal, de ettől még nem biztos, hogy a Pannon GSM-et fogom választani, mert akármennyire tündéri a baba, a percdíjakról például semmit sem tudok meg. De ha már ott az a csöppség, miért van félhomályban? Kárpótoljon minket az, hogy élesen láthatjuk a büszke apát laptoppal, aki mintha nem is a gyerekre nézne, hanem az előtte fekvő kommunikátorra. Apró betűvel odaírják, hogy: "Van olyan pillanat, amit személyesen kell átélned." Ilyen pillanat az is, amikor a gyermek megteszi élete első lépéseit. Világos. Ott kell lennie az apának is, de nagy mázlija volt, hogy egy pillanatra kidugta a fejét a számítógép mögül, mert különben erről a pillanatról is lemaradt volna!

A következő (2) kép egyértelműen a szexualitást helyezi előtérbe - ezzel próbálnak befolyásolni minket. Ez a másik gyakori eszköz arra, hogy az orrunknál fogva vezessenek. Ez a fotó is szenvedélyes próbál lenni, de jegesen rideg, hiszen túl szürke, hideg és élettelen. A lány keze a fiú vállán van, de mintha hozzá sem érne, a fiú keze kissé a lány nadrágjának a zsebében, de a kéztartása annyira természetellenesen merev, hogy elhidegíti a képet. A Retro divatcég farmernadrágjait szeretné népszerűsíteni a reklám, de hol is van az a naci? Persze, hogy a kép alsó negyedében, hogy meg ne lehessen látni. Még véletlenül sem látszik a fazon, a stílus, a szín. A célközönség nyilvánvalóan a fiatalság, viszont fiataloknak unott arccal eladni bármit is, szinte lehetetlen. Én például rögtön arra gondoltam: miért nem mosolyognak? Talán mégsem olyan isteni az a farmernadrág? De lehet, hogy az. Ki tudja? Én azonban nem érzek égető vágyat arra, hogy elszaladjak a legközelebbi Retro üzletbe és vásároljak ebből a ruhadarabból egyet, mert még a végén én is megunom az életet. Ezt elkerülendő inkább áttérek a (United colors of) Benetton reklámra (3), amely szemben az előzővel, csupa szín, csupa vidámság, csupa élet! Ez képezi modelljeinek, kollekcióinak és plakátjainak alapját: a színek, a sokszínűség. Mi mással tudná ezt hangsúlyozni, mint azzal, hogy különböző nemzetiségű, bőrszínű embereket színes ruhákba öltöztet? Ezenkívül minden arc mosolygós és vidám, öröm rájuk nézni! Ám a Bonaqua ásványvíznek fantáziátlan és mesterkélt a plakátja. "Egy egyszerű lépés, hogy jól érezd magad" - mondja a reklám. Csak ennyi? De jó is lenne, ha egy ásványvíztől függne a közérzetünk! Innánk egy pohárral és egy csapásra jól éreznénk magunkat. A képen látható hölgy sem lehet túl boldog, legalábbis a mosolya erőltetett. Azt mondják, hogy aki nem néz a szemünkbe, az nem őszinte. Ebből kiindulva hazudnak nekünk, mert ez a lány sem a szemünkbe néz, csak át a fejünk fölött. Még egy dolgot nem értek: ha annyira ízlik neki az a víz, akkor miért locsolja ki? Amúgy is, ez az egész kép olyan mű, azok a - számítógépes - vízcseppek olyan otrombák, a kékes-lilás háttérszín pedig - annak ellenére, hogy a vizet akarja szimbolizálni - szükségtelen.

A Meristin nevű gyógyszer reklámja azért tetszik, mert természetes és van összefüggés a termék s a kép között. Ebben a túlszínezett digitális világban jó látni egy ilyen egyszerű hirdetést. Nem csicsás, nem hivalkodó. Nem akar lehengerelni, meggyőzni arról, hogy csak ez... semmi más... ez a legjobb... Pusztán tényeket közöl. Egyszerűségében rejlik hatásossága, s abban, hogy a lány arcán tényleg lehet látni azoknak a bizonyos napoknak a fájdalmát és életuntságát.

A Max Factor egyik rúzsának a reklámfotója ezzel szemben nemcsak, hogy élettelen, még unalmas is. Elhiszem, hogy a "Max Factor Lipfinity nemcsak tartós, gyönyörű is marad", persze ezt úgy nem nehéz elérni, ha az a gyönyörű hölgy nem is iszik, nem is eszik és a száját sem törli meg. Így minden rúzs tartós tud maradni!

"Amikor a fejmosás tényleg használ" - mondja a Nizoral nevű korpásodás elleni sampon reklámja, nagyszerűen. Ugye milyen jó végre nem azt hallani, hogy "csodálatosan selymessé varázsolja a haját", "tökéletesen ápolt hatás", "ragyogóan csillogóvá teszi haját" stb. Ez végre valami igazán egyedi. Egy másikban a képből áradó, elképesztő nőiesség fogott meg, vagy azok az igazán merészre festett szemek, amelyektől úgy tűnik, hogy a szempilláknak se vége, se hossza. Egyébként a plakátok jelentős részéről nők mosolyognak vissza ránk. Ez érthető is, hiszen a rengeteg kozmetikum, ruhanemű, konyhai eszköz - akár turmixgép, akár ételízesítő - használói, legjelentősebb vásárlórétege a nők. Ám ha egy női parfümöt csak egy hölgy reklámoz, akkor egy borotválkozás utáni balzsamreklámhoz miért kell a férfi mellé egy nő is, aki vagy simogatja annak orcáját, vagy erőteljesen mosolyog, vagy éppen csábítóan néz frissen borotvált kedvesére? Örül persze a szívem, hogy még egy borotvahabot sem tudnak nélkülünk eladni, de elegem van abból, hogy állandóan mintát állítanak elém. Mert valójában már rég nem a termékek bemutatásáról, a megismertetésükről van szó. Mindinkább azt érzem, hogy követelnek, elvárnak tőlem valamit, s néha olyasmit is, amire sem alkatilag, sem fizikailag, sem pedig lelkileg nem lennék képes. Azt sugallják, hogy így, ahogy vagyok, nem vagyok jó, nem vagyunk jók.

Horváth Andrea