Kecskeméti Katona József Színház

Songot zeng a Kurázsi família a proszcénium páholyból. Legelölrõl és legércesebben a néma Kattrin hangja szól. A toborzó katona a leeresztett függönyre mereszti látcsövét. A függöny felgördül, s A toborzó megleli áldozatát: Eilif, a kigyúrt fiú ül éppen az ebédlõasztal szélén, karnyújtásnyira. K-mama sorsot vet - halált jövendöl mindenkinek -, hogy az eredmény biztos tudatával vehesse kezdetét a család enyészete.

Ambrus Mária képzeletét a Palermo régi belvárosában ma is működő Teatro Garibaldi indította meg. Barokk színház romjai az élő barokk színház színpadán. Díszlete kulisszafalai folytatásai mintegy a nézőtérnek. A hátsó sík festése a dupla színházépítmény végtelen ismétlődését sejteti. Örök térbe helyeződik a pillanatnyi békéktől csak nagy ritkán megzavart világégés. A harmincéves háborúban vagyunk, de idő nincs. Benedek Mari jelmezei mai szabású szimbólumok, aminthogy archetípusok a belőlük megszólaló emberszabású lények is. Négylábú kordé

Az ebédlőasztal csipkerátétes fehér damaszttal borítva, a terítőn porcelán szerviz. Miután katonának szökött a nagyfiú, kordévá értelmeződik át az asztal: az alja lesz a raktár, a lapja jelenti a színeket. Megtörténik minden, amit az író cselekményi rendje diktál. Kurázsi mama, igazi nevén Anna Fierling, markotányosnő, más-más apától való gyerekeivel beszáll a hadiüzletbe. Az 1625-ben eltoborzott Eilif kitüntetett hős lesz, parasztok kegyetlen megsarcolása miatt. Gusztáv Adolf eleste után ugyanezért kivégzik. Másik fia, Fejő (Stüsszi) ezredpénztárnok, s amikor az alakulat fogságba esik, buta becsületességében nem adja elő a kasszát. Váltságdíjért - a frontkurva közbenjárásával - szabadon engednék, de anyja vonakodik eladni a kordét. Mire elszánja magát, kivégzik a fiát. Néma leányát, aki szerelemre, házasságra, gyermekre vágyna, bevásárlásból hazaútban megbecstelenítik, arcát elcsúfítják. A tábori szakács (Peter Lamb) magával vinné K-mamát, hogy holland hazájában kocsmát nyissanak, ám Kattrin nem kellene vele. 1636-ban, a császári csapatok álmukban akarják kiirtani Halle polgárait. A néma leány dobogással igyekszik őket felébreszteni, a katonák ezért lelövik. A magára maradt asszony csatlakozik a császári alakulathoz: az üzlet nem élet, hogy csak úgy szabadjon megállnia.

Vörös Eszter, Kertész Kata, Széplaky Géza és Bori Tamás

Miért vették elő a darabot? Brecht egy 1947-ben született szatírájában leleplezi, hogyan kezdődött meg mindjárt a háború után, az amerikai demokrácia köntösében a hitlerizmus maradványainak átmentése. Menet indul el Dél-Németország felől, feliratos táblákkal, amelyeken a "Freiheit und Democracy" színehagyott jelszavai olvashatók. Az élen egy torzalak halad, s teli tüdőből üvölti: "Allons enfants, God save the king / És a dollárt, kling, kling, kling." Tekinthetjük időszerű tiltakozásnak a háború ellen. Igazunk lesz. Idézhetjük Brecht megjegyzését: "Kurázsi felismeri a háború tisztán merkantil jellegét... ez az éppen, ami őt csábítja. Az utolsó pillanatig hisz a háborúban. Eszébe sem jut, hogy jókora ollója kell legyen annak, aki a háborúból ki is tudja vágni a magáét." Asszociálhatunk. Felfedezhetjük környezetünkben Anna Fierling reinkarnációit, a közelünkbe sodort háború megannyi humanista hiénáját. Nem tévedünk. Akkor tévednénk, ha azt gondolnánk, Zsótér Sándor rendezőnek csupán egy kispályás szellemi kalandot ér a darabbal való találkozás. A derékszíj csatja

Nem. Vörös Eszter (Kurázsi) az előadás kezdetén csillogó szemmel ül gyerekei körében a bőség asztalánál. A végén, amikor magára marad, s utána kiáltja a leányát lelövő császáriaknak: "vigyetek magatokkal!", a szeme felcsillan ismét. Elveszíti az övéit, tehát megszabadul tőlük. Ugyanazt a katartikus, passzív gyilkosságot viszi véghez, amit Csomós Mari Medeája a Radnóti Színház-beli Jahnn-darabban. Visszaszerzi személyisége autonómiáját. A rendező beállításában (színészvezetésében) implicit utalások figyelmeztetnek a gyermekek ballépései mögött rejlő anyai gondatlanság akaraton túli szándékosságára. Kurázsi agyában két tudat hazudik egymásnak: az egyik ellenszegülve/dacolva, de engedi érvényesülni a másik parancsát, amelyik a Sors, az istenek rendelése képében tetszeleg. Az engedelmesség viszonzásaképpen a másik tudatlansággal ajándékozza meg az egyiket. A hazugság tétje a szabadság, az érvényesítendő identitás. Kurázsi nem mama. Ő Anna Fierling, független, zsigeri kényszervállalkozó (szenvedélykalmár).

 

A szenvedély nem kór, hanem a gyönyörforrás keresésének ismétlőrugója, amely annyi irányba képes repíteni a benne fogant lényt, ahány felől a természettől pozitív impulzust kapott. Vörös Eszterben - szekunder hajtótényező gyanánt - a teljes nő jelenítődik meg. A tábori szakáccsal első pillantásra egymás bűvkörébe kerülnek, s a vonzalom akkor sem csillapul (sőt!), amikor kiderül: ugyanaz a Pipás környékezte meg, aki Yvette Pottier ezredkurva megrontója volt. Fazakas Géza (Lamb) nadrágszíja csatját két heregolyó formájára álmodta meg a jelmeztervező. A pipa, a csat és Yvette piros lábbelije atavisztikus érzéki jelképcsoport. Az együttes hatás plasztikusan obszcén tercettet eredményez: a szakács látja a papucsban Yvette emlékét, nézi Kurázsit, és a nadrágjába nyúl. Kattrin a papucs fölé ül, óvatosan beledugja a lábát, miközben a férfira néz. Marka a combjai között. Lamb már ekkor az asszonyt választja a két nő közül.

Magához láncolni azért nem tudja, mert harmadik szenvedélye szerint Kurázsi apanő. Családfőnek, uralkodásra termett. Anyaként is apatermészet. Nincs (nem működik) a veszélyérzete, amikor magára hagyja Kattrint. Elveszejtése által teszi teljessé a kettejük tudattalanjában vívott szerelmi párbaj győzelmét. Gyásza az akarat fölötti szabad akarat diadala. Piros topánka

Anyja ellenében növeli magasztossá Zsótér a néma leány szerepét. A narrátor szövegét adja neki, s hangot hozzá, nem is akármilyet! Bognár Gyöngyvér melitív altja szépítően vetül rá a személyiségre. A topánkával szövődött kapcsolata átível a játékon. Szerelemszimbólumként jelenik meg, aztán a testi öröm tiltását fejezi ki általa az anyja (mintegy a párbaj választott fegyvernemeként), végül pedig ezzel dobol Kattrin riadót Halle polgárainak az előadás csúcsjelenetében. A leányt ekkor az igazság démona ragadja el. Az, amely ott lappangott korábbi mozdulataiban is (széket emel anyjára, aki nem adna ingeket sebkötözésre). Szabadságát az igazság és a szolidaritás mártíriumában éli meg. A topánka eredeti viselője, Yvette lemond tulajdonáról, mert megleli igaziját, a tolószékes mágnást. Az ősmesterség ösztöni kiválasztottja lelép a csatatérről, a nagyollójúak oldalára áll.

 

Három nő mozgatja Kecskemét színpadán a háborút. A férfiak a történelem pojácái. Brecht első drámája, a Baal egy ősi keresztény istenség nevét viseli címében. Azért, hogy kifejezze az ösztönök korláttalan kiélésének vadságát. Kulcsfigura, személyes jellegű lény, s nem a zabolátlan életélvezet allegóriája. Diadal és bukás, mindent bírás és mindentől elrugaszkodás: fölényes élet és nyomorult vegetáció. A Kurázsi mama után közvetlenül íródott Lucullus-hangjáték a lírai vénát előhívó partitúra. A rendező e két szélső pont közé helyezi az előadást. A szabadság, szerelem, igazság és boldogulás ősvágyait egy P-modern motettában oldja fel. A szimbólumok ioncseréjét hajtja végre (dekonstrukció): paróka a sisak, civilt hord a katona, egyenruhát a spicli; a bajtársi ölelés lopakodó homoszexualitás. Az látszik, amit a szavakkal tagadnak; az nem tud elhangzani, amit a néma lát.

A motetta a női test/hangok polifóniájára és a férfi egyszólamúságra komponálódott. Az utóbbi hangzásról méltatóan illik szólnom. A Bodolay robusztus mikrogesztusaihoz edződött színészek fogékonyan reagáltak Zsótér míves mozdulatbeállításaira. A nők sorában Balogh Erika mély altja teljességgel lefedi a szerepet. Vörös Eszter nonkoloratúr dikciója nélkülözi az elvárható karizmát: nem sugározza át a rivaldát. Csak a győzelmét tapasztaljuk, s nem érezzük mögé az igazságát. Hiányérzetet keltő alakítás. Bognár Gyöngyvér Kattrinja kiragyog, a felfedező értelmezés remek artikulációja egy velejéig rendezői kompozícióban. Ennek a kompozíciónak - túl Zsótér címszereplő-választási tévedésén - van egy másik sebezhető pontja, a díszlet. A festett tüll fényreflexeire tervezett effektusok dicsérik Ambrus Máriát, ugyanakkor a tüll átereszti a hangot. A térparadoxon csapdájába zuhannak az alkotók. A nagyszínpadi látvány nélkül elveszne a mű szellemének kozmikus érvényessége: a nagyszínpadi térben elvész a szó. Kétséges továbbá, hogy találnak-e a közönségszervezők estéről estére több száznyi vájt fület.

Balogh Tibor