A világ nem akarat és képzet, hanem gyûlölet. Élünk, mert gyûlölhetünk. Mindent és mindenkit. Ha fiatalabb, ha szebb, ha gazdagabb, mert kommunista, mert roma, mert nem roma, mert mohamedán, mert nem mohamedán, mert zsidó, mert nem az, mert angol, mert jenki, mert szerb, mert albán, mert él az anyja vagy már halott. Ebbõl áll a világ. Sistergõ vagy néma gyûlöletbõl, irigységbõl. Pusztítani. Kiirtani. Mindegy, hogy mit, mindegy, hogy hogyan. Agyontaposni kultúrát, érzést, emberi méltóságot, igyekezetet, becsületet, hitet. Lehet a másság okán, vagy csupán csak kedvtelésbõl. Nem baj, ha nincs hasznom belõle, de neki már jó ne lehessen! A huszadik század jóformán arról szólt, mint lehet a másikat, valakiket megsemmisíteni.

Erről szólt a politika, aztán már erről szólnak az egyéni életek is. Szolidaritás? Mi az? Együtt érezni? Mással? Hiszen magammal sem lehetek megértő! Az ember és annak méltósága? Egyik masszaság tapos másik masszaságot. Az "amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek" erkölcse milyen társadalmi formációt tarthat egybe? Semmilyent. Szórakozunk, elvagyunk, tülekszünk, hogy nagyobb nyalásunk lehessen a nyalánkságból. A színház, az igazi "tükröt tart mintegy"... A néző a maga megváltásáért, a megtisztulásért ül be a nézőtérre. Azt várja, mint mindentől, amit művészetnek neveznek, hogy élni segít.

A szerző ifjú, és azt írják róla, "fenegyerek". Másik darabját, A kriplit évek óta sikerrel játssza a Radnóti Színház. A lényeg, hogy mindent tud a színházról. Tudja, hogy akkor jó, ha szól valamiről klasszikus formájában a cselekmény, tér és idő egysége. S azzal is tisztában van, hogy a színházhoz a katarzis is hozzátartozik. Mindent elővezet, ami ehhez szükséges. A választott helyszín Leenane, Írország gyönyörű vidéke, itt van az ország egyetlen valódi fjordja, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a környező tájakra és az Atlanti-óceánra. Erről a helyről nagyszerűen lehet utálni az angolokat, mert angolok és gazdagabbak, az amerikaiakat, mert amerikaiak és jobban élnek, aztán azokat is, akik lent a faluban laknak és aszfaltos az út a házuk előtt, nem úgy, mint itt a hegyen. Ezt a globális és állandó utálatot, gyűlöletet egészíti ki, erre települ rá még a személyes. Az anyáét a tehetetlenség és a betegség, a fizikai kiszolgáltatottság és az öregség, a fiatal lányét megnyomorított élete, az elszigeteltség, a környezet vigasztalansága, a pártalanság. Ez a két összezárt ember egymást koptatja válogatott eszközökkel nap mint nap. Örömük csupán az, ami a másiknak fájdalom és bosszúság. Nem kell ehhez Írország, hétköznapi a szituáció. Ennek a zártságnak a burkát feszítené föl a régi udvarló, és a beteljesületlen szerelemre maradó kurta éjszaka.

Bíró Kriszta, Szabó Győző és Béres Ilona

Parti Nagy Lajos magyar szövege hitelessé tesz minden mondatot. Nagyon ismeri és nagyon szereti ezt az érdes világot, ezeket a magukba keseredett embereket, akikkel mindennek ellenére azonosul. Guelmino Sándor rendezése szikár. Horesnyi Balázs és Horváth Judit színpadképe lecsupaszított. A vakolatlan falak a pőre lelkeket jelenítik. Bíró Kriszta tiszta lélekkel érzékíti az élet monotóniájába belevesző vénlányt. Egyszerre hidegen tudatos és szeretetéhségben izzó. Előttünk a jelene, a múltja és a jövője egyszerre feszül. A kivételes tehetségű színésznő és a szerep, Maureené ebben az előadásban egymásra talált. Bíró Kriszta csodálatos Júlia volt - először a Romeo és Júliában láttam Miskolcon -, őszinte és naiv, s a nagy érzéstől bódult szerető. Maureen más. Szenved hétköznapjai börtönében. Nevetésre, simogatásra, anyai szeretetre, férfiölelésre vágyik. Minden ott lenne körülötte egy karnyújtásnyira. Csakhogy azok a karok nem találnak egymásra. Igyekezete hiábavaló. Maureen Bíró Kriszta elővezetésében érzékeny lélek, érzékenyebb, érzelemgazdagabb, mint környezete. Ez a veszte. Béres Ilona anyafigurája rezzenéstelen, amikor mások látják, beburkolózik a betegségbe, hogy titokban annál kirobbanóbb indulatú legyen. Szabó Győző hiteles a lehetséges társ szerepében. Sután gyöngéd és szemérmesen kitárulkozó. Maholnap Pécsi Sándor szerepkörére érik. Máthé Zsolt az öcs, Ray figurájában a mai tizenéves rágógumizene, rágógumiéletét adja. Ma ez van. Arcunkra suhint a piszkavas.

JÓZSA ÁGNES