Évekkel ezelõtt találkoztam itt, a Mai Manó Galériában egy fiatal gyerekkel. Akkor jött haza Ausztráliából, teli élménnyel. Rengeteg fényképet készített, jót, rosszat, vegyesen. Elõbbibõl azért kevesebb volt. Elég tehetségesen verselt, meglehetõsen jól zenélt, dobolt, fújta a digeri doo-t, elég jó kertépítész volt és elég jól fényképezett. De nem tudott dönteni, s ezért aztán nem lett az elég jónál jobb költõ, nem lett még jobb zenész, nem vált a szakma kiváló mesterévé mint kertész, és nem lett kirobbanóan nagy tehetségû fotós sem. De ezekhez azért mindhez értett. Kellemes fiú volt, õ is jól elvolt, alig gyõztem számon tartani új és új barátnõit. (Elnézést a mostanitól.) Hozta a fényképeit, én meg mondtam hideget, meleget, vegyesen, ahogy a képek diktálták. Ilyen esetben az ifjú fényképészek két dolgot tesznek a statisztikai hivatal átlagszámítása szerint: a döntõ többség megsértõdik, a másik pedig - még akkor is, ha az egészbõl csöpög a jóindulat - lehülyézve érzi magát. Glázer a többséggel ellentétben nem sértõdött meg, hanem elkezdett lejárni Kecskemétre, a fotómúzeumba. Ott szivacsként itta magába mindazt, ami megtanulható, s közben, szokásához híven, nagyon jó légkört teremtett maga körül. Korrekt üzlet volt. A fotómúzeum is jól járt.

Azóta kevesebbet versel, ritkábban zenél és egyre jobban fényképez. (Csak zárójelben, nehogy bárki is azt a következtetést hallja ki ezekből a szavaimból, hogy biztosan az lesz a legjobb, aki semmi mást nem csinál a fényképezés mellett, nem.) De Glázer Attilának jót tett, hogy elmélyült a fotográfiában, rátalált lehetőségeire és legfőképpen megtanulta: hogyan ne. Jó érzékkel nyúlt olyan dolgokhoz, amelyek nem egyértelműek, amelyek két vagy több dolog határán lebegnek, s már pusztán ezért is érdeklődést kelthetnek.

Megtalálta a hiba esztétikáját. Régi, lejárt, színtorzult, penészgomba ette színes filmekre fényképezett, s ezzel kiiktatta a jó felszerelés, a jó nyersanyag, a tuti jó kép dögunalmas mozzanatát. Ő, amikor befűz egy ilyen tekercs filmet, csak egy dologban lehet biztos: hagyományos értelemben nem lesz jó a kép. Hagyományos értelemben nem, de megnyeri a Jóistent, aki a legváratlanabb módokon nyúl bele a dolgokba. Alkotótársa lesz ily módon a véletlen is. Így általában szerethető és izgalmas képek keletkeznek. Mindezek felett még szerencsésen szervezi magánszféráját, a saját világát a minket, idegeneket érdeklővel. Ezért köszöntem mindkét kép nagypapájának, akik ugyancsak fényképészek voltak, csak két generációval korábban. Megengedtetett még látnom, hogyan fejeződik be egy több mint hatvan esztendős pálya, miként lesz egy valaha nagy hírű fotósműhelyből étterem, ott, a Batthyány-örökmécses mögött.

És még egy dolog. Glázer elég okos fiú ahhoz, hogy tudja, mi a trendi. Mit kell ma csinálni egy kortárs, fiatal alkotónak. Vagy csak annyira öntörvényű, hogy csak úgy tesz, mintha, de azért a saját nótáját fújja rendületlenül. Ezek így, együtt, most ezt eredményezték. Ezt a kiállítást, itt, körülöttünk. S biztos vagyok abban is, hogy már valami más, valami új van készülőben, mert Glázer ilyen kitalálós.

Még régebben egyszer megígértem neki, hogy megnyitom egy kiállítását. Az igazmondó juhász szavát, lám, betartotta.

Kincses Károly