Gyulai Várszínház

Nyári elõadást az esõ akkor is elmoshat, ha azt valójában megtartják. Gyulán például a Ladics-ház udvaráról a mûvelõdési központba telepítették Fráter Zoltán Krúdy-keringõjét. Bizonyára nem eléggé megfontoltan, elõkészítetten. Bár én még Budapesten voltam, amikor a Várszínháznál már tudták, hogy az elõadást beviszik a zárt térbe, a kezdés idejére még nem sikerült az áttelepítés minden részletét megoldani. Álltunk és izzadtunk - ez most itt igen enyhe kifejezés, merthogy szakadt rólunk a veríték - a mûvelõdési ház színháztermének elõterében bõ félórát, mire beengedtek. (Az már a hatvanas-hetvenes évek építészetének külön rejtélye, hogy az emeleti foyer miképpen lehetett olyan meleg, amikor kint hideg esõ zuhogott, és bent a színházteremben is kellemesen hûs volt a levegõ.) Bent kiderült, hogy minden problémát akkorra sem sikerült megoldani, a világítással még tettek néhány kísérletet, amikor végre megjelent a rendezõ, Csiszár Imre, és a Romeo és Júlia prológusát idézte, hogy miképpen Shakespeare is felszólította egykor a Globe nézõit, próbálják a szép Veronába képzelni magukat, mi is igyekezzünk a Ladics-ház kertjébe, a hangulatos fa, a nem kevésbé hangulatos polgárház elé gondolni magunkat.

Igyekezetben nem is volt hiány, csak hát míg Shakespeare egyebek közt nyelvi költészettel is megtámogatta nézői képzeletét, ezt az előadást nem arra találták ki, hogy a szöveg megálljon a maga lábán, sőt pótolja a látványt, meg sokszor az illúziókeltő színészi játékot is. Fráter Zoltán Krúdy művének és életének egy-egy epizódját állítja párhuzamba. Hol Szindbád, hol írója kóvályog-szédeleg-őrlődik két nő között. Szindbád egy testvérpárral, Krúdy egy anyával és lányával küszködik. Szindbád elmenekül a rajongó és rajongott nők elől, Krúdy a lányt feleségül veszi. Az eredmény azonban nem igazán különböző. A rajongások, fellobbanások így is, úgy is elhamvadnak, kihunynak, a boldogság megfoghatatlan marad, a magány végtére is feloldhatatlan. Igazi szép krúdys giccs kerekedhetett volna belőle a Ladics-ház kertjében. Vagy talán még a művházban is, ha legalább a világítás működik, ha nem mindig ugyanaz a fény borítja az egész színpadot. Ha - legalábbis így gondolom a sok kis különálló enteriőrből komponált díszlet alapján - egy-egy jelenetet intim megvilágítás emel ki a háttérből, ha az egyes találkozásokat, párbeszédeket érzelmes homály, vagy éppen éles, vakító világosság különíti el a másiktól. Ezzel talán még az eredetileg elgondolt helyszín adottságait is nagyrészt pótolni lehetett volna. De mindenképpen el lehetett volna tüntetni a művelődési otthon gyűlésekre és ünnepségekre készült rideg színpadát. Így azonban nem lehetett. Bizonyos lámpácskák csak az előadás előtti kísérletezések során villantak föl, s bizonyára nem megfelelően, ezért nem is próbálták őket később működtetni.

Gregor Bernadett, Mihályi Győző és Börcsök Enikő | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Azt nem tudhatom, miképpen hatottak a megváltozott körülmények a színészek játékára. Megzavarták-e őket, vagy éppen az volt a fő baj, hogy csináltak mindent ugyanúgy, mintha mi sem történt volna. Amúgy az utóbbira gyanakszom. Krúdyt és Szindbádot Mihályi Győző alakította, nem téve köztük különbséget. Egyáltalán, erősen visszafogva magát, ami különben bizonyára szerencsés döntés, sokkal jobb, mintha a színész a belső izzás, sistergés kifejezésére rendelkezésére álló eszközkészletét szabadjára engedte volna. Így viszont fakó, egysíkú maradt mindkét figura. Egy fanyar, enervált fickó reménytelenül igyekszik fel-feléleszteni szerelmi rutinját. Az ősz ezer színében pompázhatna persze ez a hanyatlás, ez a megfáradás, ezúttal azonban a színek egyetlen zavaros árnyalattá folytak össze. Börcsök Enikő törekedett életszerűen és karakteresen megoldani a vidéki kereskedőné fájdalmas örömvágyát, beletörődő lemondását. Gregor Bernadett színtelen volt, mint mindig, s ez szinte illett is az igazi énjét, vágyait, érzéseit elszántan titkoló lány alakjához, csak éppen a lényeg hiányzott belőle: a titokzatosság. Így pedig a poén sem csattant igazán. Hogy egy nyársat nyelt szentfazék a szerelmi élmény hatására fölcsap prostituáltnak, az legfeljebb közepes vicc. Az igazán szellemes poén a fölismerésben rejlik. Abban, hogy rádöbbenünk: hiszen benne volt ez a fordulat, hiszen látnunk kellett volna benne ezt, majdnem kiszúrta a szemünket, hogyhogy nem vettük észre. Evelin titkos természetéből azonban semmit sem érzékelhettünk. Ruttkay Laura sem mutatott többet Zsuzsi szerepében egy szabványos kamaszlánynak a nagy író iránti lelkesült rajongásánál. Annál többet mutatott viszont Hernádi Judit. Igaz, nem Rezsán, a féltékeny anya jelleméből, hanem a kabarényafogásból, a mesterkélt-automatikus karikírozásból. Önmagában is kínos, de ebből az előadásból a Ladics-házban, legalábbis ahogyan én azt el tudom képzelni a látottak alapján, talán még jobban kilógott volna.

A produkció egyetlen igazi titka: mennyi írható belőle az eső, és mennyi az alkotók rovására.

Zappe László