Vajda Lajos, Bálint Endre, Vajda Júlia - Budapest Galéria, Zsidó Nyári Fesztivál
Lossonczy Tamás új képek- Kassák Múzeum
Joan Miró - Szépmûvészeti Múzeum
España 1950 - Mûcsarnok
Francese Catalá-Roca: Barcelona/Madrid - Cervantes Intézet

Kassák Ház Stúdió, Squat Theatre. Valódi Survivor. Most az ifjúság, ha életkihívásokat akar, elvonul a mangrove mocsarakba vagy a dzsungelbe és bogarakat eszik. Nagy- és dédszüleiknek egyszerûbb volt. A valóság a helyszínen rendezte a megpróbáltatásokat.

A szüleiket a kor már védeni kívánta. Nehéz sorsa volt annak, aki ragaszkodott a maga akaratához. Avantgárd színházat létrehozni a hatvanas évek legvégén, az pedig igazi survivor volt. 1969-ben hagyta ott Halász Péter az Universitas Együttest, s alakította meg a Kassák Művelődési Házban Stúdiószínházát. Grotowski és Artaud színházi módszerével, a közösségi elkötelezettségre építve, a társadalmi lét, az életmód, a gondolkodás gyökeres megváltoztatását szándékolták. Első bemutatójukul egy középkorba helyezett allegorikus történetet, a Testvérballadát választották (koncepció: Halász Péter), amely a zsarnokságról és az alávetettségről szólt. A következő darab, a Mindenki csak ül meg áll abszurdba hajló jelenetek sorából épült, s félreérthetetlenül, ugyanakkor látványos könnyedséggel kezelt politikai, ideológiai utalásokat: kivégzések, temetések, gyilkosság, öngyilkosság, szexualitás, diktatúra. Amikor Bálint István (Bálint Endre festőművész fia) csatlakozott hozzájuk, bemutatták a Labirintust, s a zsarnokság újratermelődésének kérdéskörét boncolgatva továbbra is a hatvanas-hetvenes évek alapkérdéseivel foglalkoztak. 1971-ben meghívást kaptak a nancyi avantgárd színházi fesztiválra, amely nemcsak közönségüknek, de önmaguknak is rendkívüli élményt jelentett. Megerősítette munkájukba és önmagukba vetett hitüket. Következő produkciójukat, A skanzen gyilkosait betiltották, így az előadásokra Halász Dohány utcai lakásában kerülhetett sor. Ez volt a szobaszínház, a magyar underground művészet kiemelkedő eseménye. 1976-ban felajánlják számukra, hogy dolgozzanak külföldön. (Ezt a módszert - a fiatalabbak miatt említem - a hatalom akkor használta, ha a számára nem kívánatosak nem kívánták a disszidálást választani.) Halászék keresték a helyüket Európában, majd New Yorkban. Szentjóby Tamás, akkor Svájcban dolgozó festőművész javaslatára felvették a Squat (területfoglaló) nevet. New Yorkban a Pig, Child, Fire! (Disznó, Gyerek, Tűz) sikere nyomán színház- és lakóteret bérelhettek Manhattan 23. utcájában. 1985-ben Halász és Bálint útjai különválnak, Halász megalakítja a Love Theatre-t, s 1990-ben az Ő, aki egykor a sisakkészítő gyönyörű felesége volt című előadással Budapesten, a Petőfi Csarnokban is felléptek. Fantasztikus előadást láthattunk.

A rendszerváltozás Halászt és Bálintot is hazahozta. Előbbi most a Kálvária téren Survivozik.

Ezeket az izgalmas évtizedeket, ezt a megpróbáltatásokkal teli történetet elevenítette fel képekben elbeszélve Kovács Endre fotókiállítása. Ő végigkísérte 1974-ig az itthoni fellépéseket. Akkor távozott külföldre, de jó kapcsolatát megőrizte az alkotókkal, és nyugat-európai működésük idején is rendíthetetlenül készítette felvételeit. A kiállítás képeinek értéke elsősorban dokumentum mivoltukban van. (Ludwig/Kortárs Művészeti Múzeum) ***

Bálint István édesapja, Bálint Endre (1914-1986, fia Bálint Aladár újságíró-kritikusnak, Népszava, Nyugat ) Vajda Lajos és Vajda Júlia festőművészekkel a múlt század közepén survivor-ösködött. Vajda Lajos még a munkaszolgálat és a haláltábor előtt tüdőbajban meghalt. A szegénység vitte ki Vajdát Szentendrére lakni. Alkotott, amivel tudott, ameddig tudott. Utolsó óráiban barátja, Bálint Endre fogta a kezét, mellette volt felesége, Vajda Júlia - később Jakovits József szobrászművész hitvese, a Jakovits-gyerekek, Iván és Vera édesanyja. Vajda azt akarta a képzőművészetben, amit Bartókék véghezvittek a zenében majd fél évszázaddal azelőtt: a leghitelesebb népművészet beemelését a kortárs vizuális művészetbe. Kiemelkedő tehetségük, iskolázottságuk és világot járt művészek révén, törekvéseiket siker koronázta. Iskolát teremtettek és követőkre találtak. Vajda Lajos halála után is egymásba kapaszkodtak. Vajda Júlia Bálint Endre sógornője volt. A Rottenbiller utcában laktak társbérletben. Itt megfordult gyakran Halász Péter is. Művészetük különös és ritka élmény. Az Erdész Galéria tette lehetővé, hogy a Budapest Galériában, a Zsidó fesztivál keretében a Nekem szülőhazám... című kiállítást láthattuk.

***

Az élet kalandtúra. Különösen annak, aki eddig száz évet megélt benne. A második világháború után Bálint Endre, Vajda Júlia és Lossonczy Tamás is a magyar művészettörténet egyedülálló kezdeményezéséhez, az Európai Iskolához (1945-1948) csatlakozott. Úgy voltak csoport, hogy nem egyetlen stílusirányzatot vallottak vezérelvüknek. Csupán élvezték a kifejezési módok sokszínűségét. Jakovits és Lossonczy még az elvont művészek "Négy világtáj felé" elnevezésű magyarországi csoportjához is tartozott. Kiállításokat, előadásokat szerveztek. Működésükre csupán szűk három év adatott. A százéves művész nyolcvanévnyi munkásságában mégsem elenyészőek ezek az esztendők.

Lossonczynak a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János volt a tanára. Tanult Párizsban (1926, 1929, 1937), Hollandiában 1929-ben. 1934-ben tagja lett a Szocialista Képzőművészek Csoportjának és 1948-ban, meggyőződéses baloldali művészként kiállítását "a maguk országát építő, szabadságszerető dolgozóknak, a béke, a demokrácia, a szocializmus harcosainak" ajánlotta. Az absztrakt művekre nem volt kereslet, ahogy alkotójukra sem akkor és még évtizedekig. Impulzív, az alkotás csorbítatlan szuverenitását igazoló művészetével az akkori művészetpolitika nemigen tudott mit kezdeni. "Tűrt" lett, 1957 és 1968 között egy szakmunkásképző intézetben szerkezettant oktatott. Kiállítani 1971-ben állíthatott ki először a Fényes Adolf teremben.

"Lossonczy a lehető legbölcsebb megoldást választotta: szakadatlanul dolgozva, a művészet szabadságának elvéhez makacsul ragaszkodva túlélt mindent és mindenkit, galéria- és múzeumigazgatókat, szövetségi tisztségviselőket, minisztereket és minisztériumi osztályvezetőket, KB-titkárokat és pártközponti ügyintézőket, sőt hivatalokat, intézményeket, pártokat. S ami talán a legnehezebb: kivárta a közízlés változását is, pontosan szólva azt a helyzetet, amikor az úgynevezett absztrakt művészet elfogadtatása már nem számít reménytelen vállalkozásnak" - fogalmazott a megnyitón Csaplár Ferenc. Legújabb műveit - kollázsokat, olajfestményeket, papírszobrokat - láthatjuk ezen a kiállításon. Csipkelődők, kedvesek, játékosak. Bölcsesség, jókedv és mediterrán derű mindegyiken, mintha bátorítóan kacsintanának. (Kassák Múzeum)

***

Survivor ő is. Osztályhelyzete engedi. Nem nyomorog, miközben költözködik. A polgárháború elől Párizsba. Amikor a németek odaérnek, akkor Mallorcára. Anyagi gondok nem terhelték életét. Betegségek igen.

Fekete-fehér, raszteres, rossz minőségű reprón láttam először képeit. A halványabb és erősebb szürke pacniknak így is volt súlyuk és erejük. Barcelona fantasztikus élményéhez hozzájárult 1974-ben, hogy láthattam a színeket is. Pár szín, pár folt, de dinamizmusuk magával ragadó. Képei testvérei az építész Gaudí különös formáinak. Napsütéses, indigókék egű fikciók és valóságok egyszerre. A hűvös-fakó Közép-Európából jövőnek életörömöt adó csodák. Miró (1893-1983) katalán. Nincs köze az andalúzok vérmérsékletéhez. Barcelonában tanult képzőművészetet, és hamar megismerkedett az absztrakt művészettel. 1919-től többnyire Párizsban dolgozott. Munkáiban egyre nagyobb teret enged a képzeletnek. A dadaizmus, a szürrealizmus és Klee hatására alakította ki ősi, primer motívumokra alapozott, senki máséval össze nem téveszthető-keverhető képi világát. Ikonográfiájának jellegzetes motívumait jelekre redukálja: a nap, a nő, a madarak. Festményein a tiszta színek egyensúlya és a ritmus ereje teremt harmóniát. "Olyan festő volt, hogy a vásznat három festékfoltból életre tudta kelteni" - vélte Giacometti. Tárgyszobrait az irónia, a humor és a játékosság uralja. Olyan szobrokat készít, amelyeken a véletlenszerűen összegyűjtött, használaton kívüli tárgyakat szándékának megfelelően átalakítja, átlényegíti (például az Asszony és madár - kályhaajtókból). Miró mélyrehatóan foglalkozott a különböző grafikai eljárásokkal, mint a rézkarc, a szemcsés kvarc, a homokkal megszórt lágyalap (carborundum), a kőnyomat, a sablonfestés és a hidegtű. Nemcsak alaposan tanulmányozta, de uralta is ezeket a technikákat: játszott velük. Zsenialitása a sokszorosított lapokon is megmutatkozik. "A nyomtatás számomra a legnagyobb kifejezőerő lehetőségét jelenti: a szabadság és a felszabadulás örömét." A Szépművészeti Múzeumban negyvenkilenc műve volt látható. ***

Az újjászületés évtizede. Polgárháború és diktatúra, szegénység és acsarkodás. A fájdalom évtizede és talán a reményé. Franco falangistái fekete öltözékükben félelmet kívánnak kelteni és félelmetesek is. Túl sok volt az áldozat, túl sok a halott. Az élőknek nem lehet nyugodt a lelkiismeretük. Nem is az. De az élet élni akar, és ha másban nem, az újszülöttekben hisz. Feledni akar és feledtetni, az újonnan jött pedig felfedezni, világra csodálkozni. Az ötvenes évek - bármennyire szikrázott is a napfény, csak porpászmákat láthatott, csupasz szobafalakat, hosszú sorban állásokat bármiért. Szegénység volt. A szegénység csodákra képes. A szükség kényszeréből teremt: melaszból édességet, babból gesztenyepürét, a testi, szellemi és lelki nyomorból pedig művészetet.

A polgárháború utáni politikai regresszió minden kulturális reformot elutasított. Spanyolországban is számos művészt bebörtönöztek, elűztek, jobb esetben mellőztek. Az 1950-es évek azonban már az eszmélés évtizedét jelentették. A megfelelő, intézményesített kiállítóhelyek és galériák hiánya ellenére, óriási erőfeszítések árán újjászületett a spanyol avantgárd és lassan visszanyerte nemzetközi szerepét. Ezen a kiállításon a magyar közönség is megismerhette az ekkor született műveket, a festőkéit, például Tapiesét, aki Carlo Argan találó kifejezésével élve "a szorongás jelentéstanát alkotja meg". Láthatta a szürrealista Antonio Saura műveit, és a gondolkodó és pedagógus Jorge Oteiza szobrait.

A kiállítás érdekessége, hogy fotóművészek, építészek, iparművészek, de formatervezők munkáit és bemutatták. A közönség ezeken kívül filmrészleteket és olyan jelentős írók első kiadású műveit is láthatta (Camilo José Cela), akik ebben az időben kezdték irodalmi pályafutásukat. A különleges élményt tetőzte, hogy Picasso bravúros könnyedségű könyvillusztrációi sorakoztak az oldalsó termekben.

A kiállítási anyag számunkra a SEACEX, a Külföldi Kulturális Tevékenységet Irányító Szervezet támogatásával és közreműködésével valósult meg, többségében a Museo y Centro de Arte Reina Sofia Madrid tárgyaiból. (Műcsarnok) ***

Ugyancsak a Museo y Centro de Arte Reina Sofia anyagából állt össze Francese Catalá-Roca fotóművész kiállítása az újonnan megnyílt Cervantes Intézetben. A Barcelona/Madrid az ötvenes években című bemutató százharminc fekete-fehér képből áll, amelyek 1952-1953-ban készültek a két város akkori hétköznapjairól. Magába forduló ország volt akkor Spanyolország - hallottuk a megnyitón. A felvételek mindegyikén ezt a magába fordulást érzékelhetjük.

"A színben a fény visszatükröződését tapasztaljuk, a fény szenvedéseit. [...] A fekete-fehérben ez a valami, a fény szenvedése megszűnik, nem bújik el a szín mögött" - vélekedett Goethe. Ezeken a fotókon a fények Tóth Árpád fogalmával dalolnak. Nincs semmi idilli a képeken. Gyerekek játszanak a lövés nyomát viselő tűzfal előtt, egy nő siet a metrólépcsőn, a Cataluna téren pedig galambok tollászkodnak, a Via Layetanán vevőre váró kereskedő áll a kirakata előtt, tócsák csillannak esőben a Rambla kövezetén, matróz áll a Kolumbusz szobor előtt. Elegáns dámák az egyik képen és kopott ruhájú, gyűrött arcú asszonyok a másikon, egyformán szeretettel, valamiféle költőiséggel ábrázolva.

Roncsenko kifejezésével Catalá-Roca kézműves költője a pillanatnak. (Cervantes Intézet)

JÓZSA ÁGNES