Stúdió "K"

Nem valami szerencsés alkat. A mesékben, a mitológiában sem sikerült soha kivívnia a népszerûséget. Talán valóban a szekréciós mirigy az oka. Õ csak élni akar, de teszi ezt oly nagy hévvel, energiával és bûzös kiválasztással, hogy senki nem akar a barátja lenni. A görény arca rejtõzködõ és kifürkészhetetlen. Élénk és fürge szemek, de sose tudod, hova tekintenek. Rád néz, de mögéd lát. Téged fürkész, de rólad gondol. Úgy gondol, mint aki már tudja. Tudja, amit még te sem, még a valódi barátod sem: tudja, mi lesz a sorsod, mi legyen a jövõd, és régen eldöntötte, mi legyen a múltad. A görény ragadozó: ha megragad, nem õ húzza a rövidebbet. Nincs is olyan nagy étvágya, nem azt csillapítandó vadászik; magát a vadászatot kedveli, a csõbe húzást, a becserkészést, a lecsapást a gyanútlanra. Amúgy unatkozna. Élvezi a hatalmát: kis görény létére övé élet és halál, persze a másoké. Õ maga nem túl igényes, egyetlen luxus az életében a mások üldözése, lassú és izgalmakkal teli kivégzése. Miért is csodáljuk, hogy követõkre talál? Görények mindig voltak, lesznek is. Ha valaki fel akarna készülni belõlük, ellenük, alapos tanulmányozás vár rá.

Danilo Kiš megtette. Bizonyára kutatásokat végzett a közelmúlt történelmében, a kissé régebbi múltban is, de neki sem kell messzire mennie: bárki családjában akadnak görények általi halálra ítéltek itt, a középen, a leharcolt európai állatkertben. Forgách András az ő műve alapján írt új darabot a Stúdió "K" részére. A "zenés tortúra dell’arte" filmszerűen felépített jelenetei a görény valós és jelképes állandóságáról szólnak. Ott van, ahol nem számítunk rá, ott csap le, akkor és úgy, ami számára a legerősebb adrenalinszint eléréséhez szükséges. Lehetne ugyanis egyszerűen becsöngetni az ellenfélhez, letartóztatni és bebörtönözni. Lehetne börtönzés nélkül csak úgy lepuffantani. Lehetne vallomásra kényszeríteni a bűnösöket, és erre hivatkozva törvényesen kivégezni őket. A totális rendszerek politikusai azonban éleslátó, szúrós szemű alfajai a görénynek, nem sokat bíbelődnek a köztörvényesekkel és a valódi bűnösökkel. A szellemi kihívást az ártatlan elítélése jelenti.

Nádasi László, Tamási Zoltán és Hannus Zoltán | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Danilo Kiš megteremtette Borisz Davidovics síremlékét, felemelve ezzel magát egészen Szolzsenyicinig. Kertész Imrétől mindenki azt kérdezte, pokolról jött-e, ördögök-e a holokauszt végrehajtó táborai és elembertelenedett hóhérai? Ma már tudjuk, nem osztható kétfelé a világ, tudjuk, hogy a "rossz" ellenfelei sem éppen "jók", és mindkét rendszer végtelen kreativitással találta fel az ördögi módszereket. A görény dala című előadás a húszas évek kommunista terrorját éppúgy megmutatja, mint a negyvenes évek fasiszta terrorját, az egymásba úszó, remekül dramatizált jelenetek végül egységes történetfolyammá kerekednek, megtetézve végül a háborús idők utáni szabad élet relatív humorával, amikor valahol Párizsban találkozik Cseljusztnyikov elvtárs (aki csak szerepe szerint volt maga a pravoszláv Pópa anno) és Éduárd Herriot (akinek kedvére cirkuszt kellett rendezni a kolostorrá avanzsált főhadiszálláson). Edzettek lettünk már a konspiráció rejtelmeiben valamint a koncepciós per mint a görénység intellektuális életműve ügyében Dosztojevszkijtől Bacsó Péterig sokaktól. Forgách darabja kegyetlen és elemző szociográfiát mutat a görény természetrajzáról. A mesélő Fegyukin volt oly szíves kegyeibe avatni a nézőt, mintegy naplószerűen mutatja be az államvédelmi hatóság nehéz sorsú főemberének fejfájásait, valahányszor vadászatra indul. Fodor Tamás színészi arca az álarc nélküliségben tűnik leginkább megvetendőnek. A bohócos-Hitlerbajuszos álarc sem olyan árulkodó, mint a leplezetlen, maszk nélküli maszkírozás. Fodor Tamás jól ismert fickós-huncut arca, amelyet már vagy három évtizede kedvelhetünk, most szúrós szemű görénypofává változik, a bőre pergamenné, a haja zsíros szőrcsomóvá, a hangja dallá. Szégyenkezés tör ránk, amiért bizalmas velünk, amiért beavat az egyéni problémáiba, amiért beavat országos gondjaiba. Nagy erénye a darabnak ez a manipulációs örvény, aminek mi, térben és időben kívül és távol álló résztvevői vagyunk, bekap és elsodor minket is. Fegyukin beavat a módszereibe, ezzel szinte barátaivá fogad, görényt barátjáról, észre sem vesszük, s ha nem vigyázunk, még neki drukkolunk. Ő pedig szenveleg, nyafog, rávesz, csapdába ejt, zsarol. Érzelmileg zsarol, időnként fenyeget, de jól tudja, hogy a valódi hős nem fél, nem félti a saját életét, fontosabb számára a becsülete és a büszkesége. A tisztességben meg nem őszült Borisz Davidovics nagy formátumú szerepét - a Fodor Tamás alakította Fegyukin áldozatát - a rendező Fodor Tamás a belülről építkezés művészére, Tamási Zoltánra bízta. Tamási egyike az "antiszínészeknek", akik eszköztelenül, külsőségek segítsége nélkül, a külső segítsége nélkül mindig maximális alázattal és teljes jelenlétükkel szerettetik meg magukat. Elmélyült alakításában ő a pozitív hős, aki mégis kénytelen képtelen vallomást tenni, hogy önmaga helyett egy ifjú társát mentse meg. Tudja, tudjuk, neki is pusztulnia kell, mert a görény természetrajza, életvezetésének pszichológiája kizárja, hogy életben hagyjon egy hőst, kizárt, hogy életben hagyjon egy áldozatot, aki emberségben és nagyságban fölötte áll. A kicsinyesség nem tűri a nagy idők nagy tanúit, nem tűri, hogy a szemébe nézhessen valaki, aki nagyvonalú és becsületes - vigyázat, nem csak háborús időkre vonatkozik ez a törvény!

Bölcsen tanulságos darab, mély és egyben szórakoztató az előadás. Fontos lenne azokkal a generációkkal is megismertetni, akik még a rácsodálkozás szintjén sem tapasztalhatták e kifinomult kínzási technikákat. Kiemelendő az idősíkok és terek összekötéseként alkalmazott díszlet funkcionális szépsége, a nagyszerű színészek közül pedig Homonnai Katalin és Hannus Zoltán sokszínű játéka.

Bácskai Júlia