Annyira a halál közelében élt, hogy nem is lehet elképzelni: megtörtént vele. Sok-sok év háládatlan nem találkozásai után az utóbbi két évben többször is találkoztunk színházban. A beszéd intenzitása, sodró lendülete, sziporkázó szellemessége ugyanaz volt: csak a test és a szemek árulkodtak arról, nagyon nagy a baj.

Biztosan számos kollégája, barátja, pályatársa búcsúztatta-búcsúztatja majd, nem akarok egyik tisztében sem tetszelegni, vagy átkozmetikázni magam az Erzsit oly mélyen ismerők valamelyikének. Egy azonban biztos: az én életemben ő volt az első élő irodalomkritikus, akit elsőéves egyetemistaként, láthattam-hallhattam. A minden színházról író ismerőseként és pártfogójaként, lapszerkesztőként maradandót alkotó Csabainé Török Mária küldött el hozzá. Akkor láttam életemben először szerkesztőségi szobát, az évek óta foszladozásra ítélt Hírlapkiadó épületében. Kicsi volt, falépcső vitt fel benne egy galériára - úgy emlékszem. És élt, nyüzsgött, elevenen, animáltan, röhögtetően beszélt benne egy fiatal, szőke nő. Meg sem mertem volna mukkanni, ha nem ilyen. Szórta, vetette, bozsogta a tanácsokat, ötleteket, tudnivalókat. És így tett még számos alkalommal, másokkal is, láttam. Két kézzel mérte, s nem nézte, vajon kihasználják-e, ellene fordítják-e a tőle nyert tudást. Szinte hányavetin tanított, észre sem vette. Futott, csapongott, élvezett minden pillanatot.

Mondatai csengenek a fülembe, olyan kifejezéseket használt, amiket csak ő fűzött össze. Humora volt, és élesen használta ezt az eszközt. Lehet, nem tudom, talán ezért is szólították meg, buzdították munkára egyre kevesebben. Igazi, elfogadó közösségre talált viszont az új Mozgó Világnál. Ezekhez az írásokhoz ugyanúgy visszafordulok, mint például a hetvenes-nyolcvanas évek kortársi prózáját elemző Pillanatképek című kötetére, bírálatainak gyűjteményéhez.

Rövid ideig a Győri Nemzeti Színházban dolgoztunk együtt. Ott volt dramaturg, felnagyított képe ott függött a bejárat fölött, a fogadócsarnokban. Nem tudom, megvan-e még, kiteszik-e a színházért sokat áldozók égi arcképcsarnokába ugyanúgy, mint valahol itt, a Földön is.

BUDAI KATALIN