A Criticai Lapok legutóbbi számában Balogh Tibor tollából mély meggyõzõdéstõl átitatott dolgozat jelent meg a debreceni Csokonai Színház elmúlt két évadjáról. (A megsebzett sellõ és a szökõkút) A cikk csúsztatásait, valótlan állításait, hamis információit pontokba szedve cáfolnám.

1. "A 2003/2004-es évad előkészítetlen..." - írja a szerző. Ehhez képest áprilisban már nagyrészt készen volt az évad, a kiválasztott rendezőkkel közösen elkészített szereposztások olvashatóak voltak a próbatáblán még az évadzáró társulati ülés előtt.

2. "Az évad lebonyolítását tekintve nincs alternatív forgatókönyv" - négy, különböző alternatív évadterv készült, különböző vészhelyzetek esetére.

3. "...szabadtéri haknik előkészítése folyik" - ebben az évben már a Debreceni Kulturális és Fesztiválközpont Kft. szervezte a nyári, szabadtéri programot, és színházunknak ehhez annyiban van köze, hogy egy nagy sikerű, zenés vígjátékhoz meghívták a Csokonai Színház néhány művészét.

4. "a haknik... kőszínházba történő adaptálása ki fogja tolni a bérleti szezonkezdetet" - nem fogja, nincsenek haknik, a bérleti szezon ugyanakkor kezdődik, mint tavaly.

5. "a színház alkotói műhelye és intézményrendszere jövőre össze fog omlani" - a szerző komor jóslata ellenére: nem fog. Tennék egy szakmaiatlan ajánlatot. A jövőbe látó szerző is, én is, elhelyeznénk egy nagyobb összeget, erre fogadva, a szerkesztőség trezorjában. Egy év múlva a győztes viheti a másik pénzét.

6. "A színház vezetői a duzzogó művész figuráját választották" - nem választották. Ellenben folyamatosan dolgoznak. Csak mellékesen említem meg, amit a dolgozat szerzője "elfelejt": jelen pillanatban a Csokonai Színház gazdaságilag rendben lévő intézmény, amit kevés színház mondhat el magáról ma az országban.

7. "érdemi színészszerződtetés nem történt" - természetesen történt. Az évadnyitón 7 új tagot (színművészt, magánénekest és táncművészt) mutattunk be.

8. "Vendégművészek mondták vissza a debreceni munkát" - az elmúlt évadban egyetlen művész mondta vissza: Blaskó Péter, akit a Kean, a színész címszerepére kértem fel. Ő sem szakmai, hanem érthető magánéletbeli okokból. Egyébként a szerző könnyed, odavetett mondata egyik lenyűgöző iskolapéldája az olyan típusú csúsztatásnak, amelyre később csinos teóriákat emelhet.

9. "Tanulságos jelenség: a 2002/2003-as műsorterv tartalmazza alternatívaként Brecht Koldusoperáját." - erre a megállapításra a szerző egy komplett elméletet épít. Mondanom sem kell, a Koldusopera soha eszünkbe sem jutott. Ellenben sokáig számoltunk a Kurázsi mamával, Galgóczy Judit rendezésében. ( A szerző, a pletykaözön szorításában, nyilván összekeverte Brecht műveit.) A műsorváltozásra azért került sor, mert Szabó Magda 85. születésnapját mi, korábbi terveink szerint, egy mesejátékával szerettük volna megünnepelni és őt egy gálaesten felköszönteni. Ám az írónő kérésére, azon az októberi napon, a hozzá olyan közel álló Kiálts város! című művét tűztük műsorunkra, a részéről szerényen elutasított ünnepi ceremónia helyett.

10. "Ennek ellenére (mármint a Koldusopera ellenére - G. P. ) esett a választás a Keanre." - sajna, a szerző megint beugrott egy szirénhangnak. A Kean első perctől kezdve benne volt a tervben. Viszont a Kurázsi mama helyett találtuk (Galgóczyval közösen) Csehov Cseresznyéskertjét, nem utolsósorban azért, mert így négy színészünknek is izgalmas, kihívást jelentő szerepeket kínálhattunk.

11. A szerző ezen a helyen (a Koldusopera kapcsán) hosszan filozofál az én debreceni szerepkörömről. Művészeti tanácsadó vagy művészeti vezető - a két megbízatás közti lényegi különbségek izgatják. Számomra ez természetesen morális kérdés. Megnyugtatom a szerzőt: nem kibicként veszek részt a döntési folyamatokban, hanem a Közös Döntésekért teljes felelősséget vállaló vezetőként.

12. Ha már itt tartunk. A szerző a kudarcok leglátványosabbikának a Cseresznyéskert 39 nézőt számláló előadását tartja. Így minősít: "Galgóczy Judit ígéretesen indult, majd megfeneklett Csehov kísérlete..." Ravasz. Így a gyanútlan olvasónak olybá tűnhet, mintha az elapadó nézőszám összefüggne a kudarcos előadással. A tény viszont a következő: a Cseresznyéskertet, az évad utolsó bemutatóját (l. a darabbal kapcsolatos problémákat fenn), a színház ideiglenes játszóhelyén, a Vasutas Egyetértés Művelődési Központban tartottuk. Szerény megítélésem szerint az előadás az évad egyik legizgalmasabb bemutatója volt, néhány nagyszabású színészi teljesítménnyel (Oláh, Miske, Kóti, Sallai). Hogy azon a május végi, forró kora estén csak három tucatnyian ültek a székeken - szerintem ez nem a színházat minősíti!

13. (az igazgató) "...a három tagozatra egyetlen művészeti titkárt alkalmaz." Az állítással szemben jelen pillanatban is három művészeti titkár dolgozik.

14. "...alighanem a szabályzathiány okozta, hogy a gazdasági igazgató nem merte fél évnél tovább vállalni az unterman szerep kockázatát." Szó sincs róla. Tóth János szívesen maradt volna tovább is. Távozásában egyéb, személyes okok játszottak közre, amelyekről az érdekelt beleegyezése nélkül nem lenne jó ízlésű nyilatkozni.

15. "...csereberélődik a produkciókat kiszolgáló személyzet, csökken a próbák száma, vagy halasztódnak a bemutatók." Egyetlen esetben kellett a műszaki személyzeten módosítani. A próbák száma az előző két évadban a próbatermek hiányában sem csökkent. Egyetlen bemutató időpontja változott meg, erről később.

16. "Második évadjukra megváltak kilenc színésztől - köztük olyanoktól is, akiket ki sem próbáltak" - ezután a szerző 22 nevet sorol fel, színészeket, táncosokat, rendezőt. "Elfelejti" megemlíteni, hogy közülük többen a saját akaratukból váltottak színházat (Csendes, Mészáros, Réti). A szerző által áldozati szerepben feltüntetett Pinczés István rendező tavaly két darabot rendezett, hét (!) szerződéssel és az idén is rendez színházunkban.

17. "A Lohengrin megmenekült ugyan a premierbukástól..." - ez az operaelőadás volt az, amelynek 3 héttel elhalasztódott a bemutatója. Az okok sokrétűek, nem a színház, és főképp nem a vezetés munkájával hozhatók összefüggésbe. Ez egy hosszabb történet, és amennyiben érdekli a szerkesztőséget, szívesen megírom - a história nem minden tanulság nélküli. De hogy a Lohengrin a premierbukástól menekült volna meg?! A darab bemutatóját 17 perces, füttyös, "bravózó" vastaps követte. Minden előadása pótszékes, zajos, nem mindennapi szakmai és közönségsiker.

18. "A műsortervet részben örökölték, részben összeboronálták sebtében. Az előkészületek stádiumában Gárdos Péter éppen filmet forgatott." - Nézzük a tényeket. Három hét megfeszített munkájának eredményeképpen 2001. május közepére olyan műsortervünk volt, amely a részletes szereposztásokat is tartalmazta. A színészek szerződtetésénél 80%-ban meg tudtuk mondani, hogy az évadban ki milyen szerepeket játszik. A rendezőkkel megállapodtunk. Én július közepén kezdtem forgatni a filmemet, akkorra már túl voltunk a 2001-es darabok tervelfogadásán is (Varázsfuvola, Kegyenc, A Gézagyerek, Lúdas Matyi, Játék a kastélyban).

19. "Az új vezetés nyolcról hatra csökkentette az évadra szóló bérleti előadások számát, ami által a műsorterv de facto bérletezetlenné vált." - Persze könnyű dolgom van, hiszen ez, de facto (ténylegesen) már a múlt: az előadások bérletezve voltak. Itt aztán szerzőnk a Jegyzetek rovatban átmegy valószínűség-számításba. Mit mondjak: ez sem az erőssége. Talán bizonyítékként elég annyi, hogy a 2002/2003-as évadban 3000-rel több eladott bérletünk volt, és nézőink száma harmincezerrel nőtt. (Mellékesen: a tavalyelőtti bizonytalan játszóhelyek miatt kellett változtatni a korábbi bérletrendszeren. Ma már újra 8 előadásosak a bérleteink.) Kár, hogy a szerző úgy tesz, mintha ezzel nem lenne tisztában.

20. "Kisebb világkarrier, (A Gézagyerek - G. P.) amelyet a direkció csaknem megakadályozott azzal, hogy nem nevezte az előadást a 2002-es POSZT-ra." - Ennek taglalására a szerző egy hosszú bekezdést sem sajnál. Miután ez az egyik legsandább csúsztatása, kicsit részletesebben válaszolok.

A szerző azt a Pinczés István (a darab rendezője) által sugallt teóriát lovagolja meg, miszerint Háy János lenyűgöző darabja a színház vezetésének szándékaival szemben, titkos összeesküvésként szerveződött, és amelynek sikere egy saját, a Csokonai Színházon kívül levő diadal, amelyhez nekünk nincsen közünk. Ezzel szemben a darabot ez a vezetés "találta meg" (furcsa módon - mert bár A Gézagyerek már 1999-ben megjelent a Színház c. folyóirat mellékleteként - egyetlen pesti vagy vidéki színház sem csapott le rá), nagy harcban fogadtatta el a rendezővel, aki ezt a darabot nem akarta megrendezni (!), és különösen odafigyeltünk a próbafolyamatokra, mert éreztük, az új vezetés számára Háy drámája nem mindennapi indulás. Soha nem hoznám szóba, mert éppen ez a szerző által kukacosan vizsgálgatott munkaköri kötelességem, de most, itt kénytelen vagyok megemlíteni: a főpróbahéten az egyik legfontosabb szereplő kínosan mellékvágányra csúszott alakítását nagyon nagy munkával segítettem helyrehozni.

Miért nem neveztük akkor A Gézagyereket a POSZT-ra? Azért nem, mert az évadban - szigorúan szakmai szempontból - volt még egy ennél jobb előadás is! A pécsi fesztivál nem a magyar dráma hete, a Macska a forró bádogtetőn (rendező: Kelemen József) színészileg koncentráltabb, rendezőileg eredetibb dolgozat volt, és mint a színház "művészeti tanácsadója" nem tudtam volna tükörbe nézni, ha ezt a nyilvánvaló szakmai tényt arcul köpöm. Ez viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy A Gézagyerekre ne lennénk végtelenül büszkék, vagy hogy ne menedzselnénk minden erőnkkel. Egyébként ebben a szerző által lesajnált első évadunkban e két kiváló előadáson kívül még három kifejezetten izgalmas, újszerű bemutatónk is volt!

21. "A Gézagyerek sikere túlszárnyalásának ígéretével beharangozott stúdiószínházi darabot le kellett venni a műsorról." - Senki sem ígért ilyesmit. Viszont már unalmas lehet az olvasónak a folyamatos ellentmondás: nem kellett levenni. Sőt. Az Apa, avagy egy gyilkosság anatómiája c. darabot (ősbemutató!) a Dramaturgok Céhének kritikusi szekciója (elismerve az előadás különleges újszerűségét) meghívta Pécsre, a POSZT-ra.

(A szerző egyetlen szót sem fecsérel arra a tényre, hogy a Csokonai Színház évről évre fiatal magyar írókkal köt ösztöndíjas-szerződést és a dramaturgiai műhelymunka eredményeképpen tartja egyre-másra ősbemutatóit: Háy János, Mikó Csaba, Farkas Tibor, Falussy Lilla.)

És most a tényeken túl, néhány megjegyzést fűznék a sugalmazások, utalások, sejtetések álságos szövevényére, amelyek úgy szövik át a szerző cikkét, mint hajszálerek a testet.

22. A szerző több oldalt szentel az igazgatóválasztás eseményeire. Csutka Istvánnak a társulati ülésen elmondott beszédét így idézi fel: "Megnyerő volt. Minden kérdést megelőzendő cáfolta az idegállapotáról és nemi identitásáról felröppent pletykákat. A jelenlevők megnyugtatták: "...más is csinált már hasonló adottsággal jó színházat." Nincs ma az országban bulvárlap, amelyet ne perelnének be ilyen inszinuációért. A két egymást követő mondat azt sugallja, hogy a megcáfolandó rágalom igaz lehet, de itt nem perdöntő. Már az is elszomorító, hogy valaki ezt emeli ki a kétoldalas beszédből, de hogy rárímeltessen a primitív pletykára egy ostoba tromffal - nos ez több, mint vérlázító. A szerző egyébként a Jegyzetekben ezt a cinikus megjegyzést fűzi az idézethez: "A társulati ülésről nevüket vállaló résztvevők közlése alapján tudósítok." Tényleg? Hol méltóztatta a szerző letétbe helyezni ezeket a neveket?

23. A szerző elismerésre méltó buzgósággal ecseteli a másik pályázó, Halasi Imre érdemeit. "Halasi lehengerlően hatott, pedig szerényen szólt, ám megnyerő halksággal... A leendő munkatársairól szóló imponáló névsor (Hegedűs D.-től Rusztig) már csak hab a tortán."

Nos. Egy másik dolgozat, amelyik alig másfél évvel ezelőtt született, másképp vélekedik erről.

A szerző neve: Balogh Tibor.

Vessük hát össze a másfél évvel ezelőtti Balogh Tibort az ideivel: "Igazi népfrontos műalkotás (mármint Halasi pályázata - G. P.). Cizellált, akárha dramaturg írta volna, egy rutinos diplomata agyába merített tollal.... Egy jól kifundált felállás." Aztán meg így minősíti: "...szinte elképzelhetetlen, hogy egy kinevezendő igazgató személyét illetően Kerényi Imre és Zsámbéki Gábor azonos véleményen volna. Bár, Halasi nevét, valószínűleg mindketten egyazon képesség mértékegységeként szokták használni baráti társaságban..."

24. A mi szerzőnk, a csúsztató Balogh Tibor, idén így végzi ki Csutka pályázatát: "...egy szerteágazó tevékenységi és minőségrendszer szublimálására törekvő koncepciót tett az asztalra, amely végül is a városvezető testület bizalmát elnyerte - rejtély, hogy mivel."

A másfél évvel ezelőtti Balogh Tibor viszont két sűrű oldalon át dicsőíti ugyanezt a pályázatot, s a következő mondatokkal zárja értékelését: "Felrúgta a struktúrát, nem romvárat épít. Azt ismerte fel, hogy a huszonegyedik század a kenyere."

Két cikk, egy szerző, két "én"...

25. Az idei szerzőnk hosszan idézi egy előző szakmai zsűri omnipotens tagját, aki a vendégrendezői rendszert kifejezetten károsnak tartja. Túl azon, hogy az általam nagyra becsült Babarczy László véleményét tiszteletben tartom, megjegyezném, hogy komoly szaktekintélyek tucatjait tudnám idézni, akik éppen az ellenkező véleményen vannak. Akik csak a különböző stílusú, habitusú, temperamentumú vendégrendezők vér- és társulatfrissítő tevékenységével tudják elképzelni az eszményi színházat.

És most nézzük a másfél évvel ezelőtti Balogh Tibort. Ebben az omnipotens Babarczyról ezt írja: "A különösen figyelmes szemlélő megkérdezheti ugyan naivan: miként lehet, hogy az a Babarczy László, aki az Operettszínházban hevesen érvelt Halasi ellen, Debrecenben joviális támogató. Tulajdonítható talán a véleményváltozás Halasi pályázata ama passzusának, amely kilátásba helyezi debreceni fiatalok beiskolázását Babarczy Kaposvárt induló Színművészeti Főiskolájára? ...Úgy képzelem a dolgot, hogy a - pesti zsűrizést követő gyász pillanatában - odalépett László, a vajszívű az Operett folyosóján duzzogó Halasihoz s a fülébe búgta negéddel: ťImi ne bánkódj emiatt. Adunk mi majd neked másikat.Ť (És Keletre emelte tekintetét.)"

Balogh Tibor két "énje" halálos kimenetelű párbajt vív...

Utólag könnyű okosnak lenni, de figyelmébe ajánlanám Bulgakovot. Ő ugyanis figyelmeztet: "kézirat sosem ég el". Woland mondja ezt a Mesternek, aki naivan azt hiszi, azzal, hogy tűzbe dobta, meg is semmisítette a regényét.

A másfél évvel ezelőtti Balogh-kézirat is megvan, bármikor megtekinthető a Csokonai Színház titkárságán, címe: "Mégis, kinek az érdeke?"

Ez a kérdés, egyébként, tényleg időszerű. Mindenesetre azt az információt, amelyet szerzőnk emleget dolgozatában, vagyis hogy: "bizonyos önkormányzati körökben elkezdődött az újabb igazgató keresése", én nem venném túl komolyan. Ahogy e szerencsétlen, otromba cikkből látom, szerzőnk fontoskodó jól értesültsége mögött általában csak a jeges űr tátong.

Gárdos Péter