Mottó:
"a harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon"
(Juhász Ferenc: Babonák napja
csütörtök, amikor a legnehezebb)

Németh Ákos drámaíró, az idei POSZT versenyprogramjának szelektora arra vállalkozott, hogy nemzedéki elvre építi a válogatást: a harminc-negyvenes rendezõkorosztály munkái iránt kötelezte el magát. Az elgondolás számomra - utólag is - szimpatikus. Azoknak van helyük fesztiválokon, akik tanulásvágytól motiváltan vállalják a versenyt, és nem kudarcelhárító szövegsablonokkal vértezetten érkeznek oda. Az elképzelés, sajnos, nem valósult meg teljesen, s a következetlenségek mentén támadási felületek nyíltak. Az alábbiakban a mit láttam volna szívesebben elve helyett a mit volt érdemes észrevenni indítékával idézem fel a POSZT idei kínálatát.

Móricz euromártír hősei

Mindjárt az első vitanapon csattant az ostor a válogatón. Mi keresnivalója a nagyváradi társulatnak Pannóniában, mit keres Ady Vér és arany kötete Kopjáss István aktatáskájában, mit keres Kardos M. Róbert a Kopjáss bőrében? Bodolay Géza kanyarított ismét egy relativista közérzeti revüt, majd a tőle elvárható módon, fölülemelkedett azon. A jelen pillanatban, amikor éppen pártmundérba öltözött maffiózók nemzedékháborúja dúl köröttünk, be is érhetnénk akár a karikatúrával. Jóval értékesebb mozzanattal ajándékoz meg az előadás. A személyiség természetes kettősségét villantja fel a főhős. Az egyik énje elébe megy az egzisztenciális karrier kihívásának, a másiknak becsülettartaléka van (latensen az igazság szenvedélybetege). Kitör rajta az igazságkereső láz, de úgy véli: a tisztesség és a boldogulás szinkronba hozható. Törli őt leltárából a történelem.
Ugyanilyen sors vár Szakhmáry Zoltánra (Úri muri - Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg). A halmozott identitászavarral terhelt tudat beleesik a reformgazdálkodás csapdarendszerébe: a sorskudarcok és az eredendő ingatagság kulminációjaként engedi el magától az életet. Bagó Bertalan eastern-karikatúrának szánta művét, haláltáncba torkolló válságviccnek. Van azonban egy pont, ahol az írói matéria, a nyelv ellenáll az időszerűsítésnek. Megjelenik Csörgheő Csuli szerepében Gáspár Sándor. Egy fausti jelenség, akiről nem tudjuk pontosan, hogy melyik érzelem a sajátja és melyik érzelem az, amelyet azért sugároz, hogy valakinek a kedvére legyen. Mintha irányítaná a játékot. Tehát egy olyan titokplusszal rendelkezik a jelenléte, amelynek révén többet ér el, mint maga az előadás. Nem is igazán tudjuk a hagyományos értékítéletek szerint elhelyezni. Nagy talánya a magyar drámairodalomnak. Akármennyire mai eszközökkel játszik mind a két színész (Szakhmáry: Ilyés Róbert), összbenyomásként a népies romantika hangja kerekedik felül; az a haláltáncszimbólum marad érvényben, amelyet Móricz írt meg, s amely a frusztrált magyarságot tántorítja gödörbe egy új, Európa felől kecsegtető esély küszöbén (parfümnövény-termesztés ? cukrászda Bécsben).

Az ügynök élete

Arthur Miller megírta előre azoknak a menedzsertanoncoknak a sorsát, akik egy friss szakzsargon érzelemkerülő nyelvén bizonygatják rátermettségüket, megkerülhetetlenségüket és érvényességüket. Mi végre? "Az ügynök az életével ügynököl" - mondja fiának Willy Loman, s ennyi tanulsággal gyarapodva távozhatunk a Top Dogs (Katona József Színház, Budapest) előadásáról is, ha ismerjük Millert és korát. Urs Widmer kanavásza bejárta Európát, újabban az uniós ábrándokban ringatózó nációk színházaiban forog. Fogadtatása/funkciója azonos a korábbi toplistás szöveg, Queneau Stílusgyakorlatának karrierjével. Jó pedagógiai érzékű direktorok tűzik műsorra színészi képességfejlesztés, illetve energiaelvezetés céljából. Emellett, kínál az anyag egy olyan homályteret, amelyet tetszőleges asszociációkkal tölthet ki a rendező. Bagossy László jr. improvizatív szürkabarévá (Darvay Nagy Adrienne definíciója) teszi azt a társadalmi élettünet-együttest, amelyet a maga korában Csehov komédiának nevezett, és akként vágyott volna viszontlátni a színpadról. Sztanyiszlavszkij nem hagyta azt, amit Zsámbéki Gábor a színházában elvárt/megengedett. Helyesen döntött: a produkció minden közegben fogékony nézőkre talál.

Anakronisztikus parabola

Amilyen célirányos, hogy a gazdasági/politikai struktúrák változásai/válságai közepette Móriczhoz, vagy kortárs szerzők kortársi témájú darabjaihoz fordulunk, annál érthetetlenebb Leonyid Brezsnyev csókos mosolyával szembenéznünk egy Spiró-darab okán (Pécsi Nemzeti Színház). Az imposztor kitűnő dráma. Bogusławski, az öregedő, pénzsóvár színész-zseni nemzeti hőssé faragódik egy határon túli hakni csattanójaként. Az átváltozás útja gyanánt lelki motívumok láncolatát adja kézbe az író. A hajdani kolléganővel való emlékezetkieséses találkozás, a Tartuffe-szerep szolgalelkű elferdítésének tapasztalása, a szerelmét kínáló fiatal színésznő kihívása vezet oda, hogy skandalumot prezentál az idegen uralkodó helytartójának színe előtt. A rendező, Hargitai Iván mintha nem fogalmazta volna meg pontosan a színpadi tennivalókat. Kapjuk a hajdani, Major Tamás fémjelezte előadás reprízét, a szovjet elnyomásra asszociáltató történelmi parabolát - immár múzeumélvezeti hatásfokkal. Ha - a parabolikus dramaturgia logikája szerint - George Bush portréja ereszkednék a színpadi mennyből alá, az sem emelné színházi élménnyé az előadást. Az összekacsingató szimbolikusok talpa alól kigördült az idő (vö. a történelem kereke).

Pszichobagatell

Szintén pécsi kötődésű részben a másik, lelkiekben csonkolt előadás: Bertolucci filmje alapján, Az utolsó tangó Párizsban (Budapesti Kamaraszínház). Férfira vár Jeanne (Verebes Linda) a szerelemházban. Betoppan Paul (Balikó Tamás). Nehéz passzban van: elvált felesége felvágta az ereit, miután ő nem fojtotta meg. Megfojthatná helyette a szerelemházi nőt. Nem teszi, mert inkább felfedezi benne azt, aki kiszabadíthatja az alkohol rabságából. Jeanne felhagy a valóságfilmes sztároskodással, hogy feleségül mehessen Paulhoz. Rádöbben azonban: a lélekmegváltói pozíciónak a saját lelki szabadsága lenne az ára. Következésképpen: lepuffantja a férfit. Szikora János, a nemek fordított funkciójával, rendezte már ezt a képletet. Nádas Péter Takarításában Bán János szabadságának volt leányhalál az ára. A tudatlagos akarattól független, autonóm akarat mechanizmusát akkor plasztikusan érzékítette meg. Most a plaszticitás az egzisztencializmus illusztrációja maradt. Alighanem főképpen a színészi karizmának volt híján az előadás.

A szabadító halál

Társadalmi külsőségektől mentesen - vegytiszta pszichológiai alakban - jelentékeny alkotások esetében sem gyakran mutatja meg magát az egzisztencialista irány. A szabadságvágyra mint ősindítékra hol az épített környezet nyomasztó volta, hol a családi hagyományok, hol a politikai zsarnokság háttere terpeszkedik rá, logikus magyarázat gyanánt. Dosztojevszkij eredeti egzisztencialista. Az idióta (Katona József Színház, Budapest) emberpárja viszolyogtató és irigyelt szörnyalakzat a konszolidált közegben. Infernális jelenlétük a bekövetkezendő szörnyűség sugallata: ha eljöttek, hát valaminek (lehetőleg halálnak) történnie kell. A kibékíthetetlen/megbonthatatlan szerelem áldozata Nasztaszja Filippovna (Fullajtár Andrea) lesz. Megölőjét, Rogozsint (Nagy Ervin) a faluba keveredett hajléktalan, bizonyos Miskin herceg (Fekete Ernő) oldozza fel lelki bűne alól. A végzet asszonya bűvöletébe került herceg - tudata mélyén - megrendelője a gyilkosságnak. Egyébként azonban - krisztusi természet. Vonzza a figyelmet, sugározza a jóságot, kínálja a jóság ösvényeit. Kár, hogy a színjátszó partnerektől nem kap elégséges viszonzást Fekete. A szemkontaktusok elmaradása olyankor indokolt, amikor valamilyen bűn/bűnbánat titkát rejtik; s olyankor hiányzik, amikor kíváncsivá kellene válni Miskin iránt. Haumann Péter Ivolgin tábornoka teljesíti egyedül, maradéktalanul az írói küldetést: méltán lett versenydíjazott.
Dosztojevszkij szellemi nagyfalat. A színpadra alkalmazók (Ungár Júlia, Tiwald György) egy extenzív keresztmetszetben igyekeztek a személyiségek teljességét kibontani (intenzív totalitás) - Koltai Tamás megfigyelése. A rendező, Máté Gábor számára rész sikert hozott a többfókuszú játék koordinációja. Életbölcsessége halmozódásával érdemes lenne majd a műhöz visszanyúlnia.

Damaszkuszi körönd?

"Ma csendes küzdelemféle folyik a színházi szakmán belül. Helyes, hogy folyik, de van a küzdelemnek egy olyan vonulata, ami az érték és a talmi között zajlik. Az értéket konzervatívnak és hagyományosnak datálják sokan, míg a talmi újdonságokat csodálatos dolognak és követendő példának." Babarczy László Az idióta kapcsán fejtette ki a művészi értékrend arisztokratizmusával összefüggő gondolatait, szavai azonban a legmesszebbmenően Zsótér Sándor Medea-rendezésére (Radnóti Miklós Színház) érvényesek. A színészzsűri egyik tagja az előadás közben nagy robajjal távozott... Minimálszínházi produkción hergelődött fel. A görög színjátéki normákra redukált mozgásmennyiséghez kétórányi dísztelen/szenvtelen szövegmondás társul, egy hagyományos lélektani felkészültség mellett nehezen megfejthető témára. Hans Henny Jahnn írása posztfreudista tételdráma. Az istenek úgy tolnak ki az emberekkel, hogy nemet kell választaniuk. Aki nehezen jön a világra, kialakulatlan nemiséggel születik: az illetékes sejtjében nem tisztázott, melyik zsigeri irányba tartozik. A külső behatásokra fog magának nemet választani. Az idősebb fiú (Moldvai Kiss Andrea) ilyen. Kezdetben - Freudnál ez klasszikus motívum - az apja a példaképe, aki azonban szerelemben legyőzi őt. A csalódások sorozata következik: meginog a nemi identitása, és a legvégső stádiumban fordul a testvérszerelem felé. A nehéz szülés az anyafüggőség első stigmája: az aktus nem katarzissal végződik. A katarzis az, amikor vérben, mocsokban megszüli a gyermeket, és elengedi. Az elengedés a fájdalomnak az elvezetése: "megteremtettem, a saját útjára állítottam, önálló". Ha ez a katarzis elmarad, akkor jön létre a kölcsönös anya-gyermek függőség, aminek az a következménye, hogy a szülés a gyermek halálával fejeződik be, tehát ekkor érkezik el az anya számára a katarzis. Tulajdonképpen a gyerek visszaszületik a méhébe.
A verbofil előadás óriási koncentrációt követel a közönségtől, a színésztől. A Legjobb női főszereplő díját méltán kapta a címszerep megformálásáért Csomós Mari. A nézőtér ugyanakkor - mind szellemileg, mind tágasságban - alkalmatlanul nagynak bizonyult.

A nagyszínházi mérték

Az arisztokratikus értékrendnek és a széles publikum igényének két nagyszínházi előadás felelt meg együttesen; a közönségzsűri, illetve a Baranya megyei önkormányzat (Legjobb előadás, Legjobb társulat) díjazottja, a Vízkereszt vagy amit akartok (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza - rendezte: Novák Eszter) és a kakukktojásnak ítélt Valahol Európában (Gárdonyi Géza Színház, Eger). Közös vonásuk a komplex effektusrendszer, a játéklendület, a szimultanitás, a humanista irónia, a míves koreográfia és a muzikalitás. A nyíregyháziaktól Széles Zita (Mária, komorna) lett a legjobb 30 év alatti színésznő (SÚGÓ-díj) és Egyed Attila (Böffen Tóbiás) a Legjobb férfialakítás (MASZK Színészegyesület) elismertje.
Arányosabb lehetett volna a díjak terítése, ha nem rekesztődnek ki a versenyből az egriek. Kovács Patrícia (Suhanc) 30 év alattiként, Csendes László (Simon Péter) epizódszereplőként versenyképes alakítást nyújtott. Radványi Géza és Balázs Béla filmforgatókönyve alapján Béres Attila rendező stábja (Sirokay Borival a Legjobb dramaturg címet kapták) műfajt teremtett. Dráma&musical névvel illetném a Dés László-Nemes István dalaival egyensúlyban lévő színjátéki teljesítményt. Ilyenként, számomra nagyon is helye volt az előadásnak a POSZT programjában.

Betüremlések és kiragyogások

Szubjektív válogatói logikám nem diktált helyet Molnár Ferenc: Az ördög (Radnóti), Sherman: Rose (Budapesti Kamaraszínház) és Kiss Csaba: Hazatérés Dániába (Petőfi Színház, Veszprém) című előadásának. Egy-egy színészi kiragyogás miatt a versenybe kívánkozott ugyanakkor a Jelenetek egy kivégzésből (Madách Kamara) Udvaros Dorottya reneszánsza okán; Steinbeck Egerek és emberekje (Csiky Gergely Színház, Kaposvár) Gula Péter alakítása érdemeként; a dráma műfajában nehezen elemezhető Agota Kristof-regény adaptáció, a Nem fáj? (Szabadkai Népszínház) pedig Karna Margit remeklése alapján.

BALOGH TIBOR