Két papírt szorongatok a kezemben, az iménti pár perces számítógépes ügyködésem eredményét. Az egyiken így indul a szöveg: "To be, or not to be, I there’s the point, / To Die, to sleepe, is that all? I all: / No, to sleepe, to dreame, I mary there it goes...", a másikon pedig emígy: "To be, or not to be, that is the question, / Whether tis nobler in the minde to suffer / The slings and arrowes of outragious fortune..." Az újból felépített Globe Színház múzeumában vagyok, a legkorábbi Shakespeare-kiadások sorait hasonlítgatom. Úgy is mint interaktív kiállításlátogató. Remekül szórakozom.

London múzeumaiban az a legnagyszerűbb, hogy a kiállítások tervezői, rendezői kifejezetten szeretik a közönséget. Erre abból lehet következtetni, ahogyan megoldják: egyszerre tartalmas, sok szempontú, gondosan megtervezett - és élvezettel befogadható legyen az anyag. Komolyaknak is meg játékos kedvűeknek is, korosztálytól függetlenül. Annak is, aki tudományos igénnyel érdeklődik az adott terület iránt, meg annak is, akit a művészet szempontjaitól eltávolodva az "ezt meg hogy tudták (már akkor) megcsinálni?" kérdésével közelít a kiállított tárgyakhoz.

A Globe Színház gyűjteménye a múzeumi nagyhatalom fővárosának egyik kihagyhatatlan nevezetessége. Jóllehet a látogatók többsége elsősorban a Shakespeare-színház néhány éve megnyitott mására kíváncsi, és legfeljebb ha fél órát szán a színházhoz csatlakozó lenti épületrészben berendezett múzeumra, a helyszínen valószínűleg programmódosításra kényszerül. A sokszínű látni-, hallani-, olvasni- és csinálnivalók ugyanis egy-két óránál hamarabb biztosan nem engedik el.

Egy efféle múzeumban természetes, hogy jelmezeket, hangszereket, maketteket látunk, hogy korabeli kéziratokat, leveleket és könyveket böngészhetünk. Ez a kiállítás azonban egyszerre akar megmutatni és érzékeltetni, ügyelve arra, hogy ez utóbbi soha ne menjen még a legszigorúbb filológiai elvárások rovására sem. (Ha olykor mégiscsak maradnak hiányérzeteink, ezek nem az alapkoncepció kényszerű velejárói.) Az eszközökhöz, műalkotásokhoz és egykor volt színpadi alkalmazásukhoz bőséggel tartoznak keletkezés- és használattörténeti adalékok; képben, hangban, interaktív ténykednivalóban és három dimenzióban egyaránt.

A jelmezkészítést a tervezéstől a szabászműhelyen keresztül a kész kollekcióig kísérhetjük figyelemmel, s akik még közvetlenebb tapasztalatra vágynak, fel is próbálhatnak egy-egy korhűen elkészített darabot. Hallhatók a kiállított zeneszerszámokkal megszólaltatott színpadi zenék, és külön-külön fülkékben, a hallgató által kiválaszthatóan, sok-sok nevezetes XX. századi angol előadás részlete; nem kisebb színészekkel, mint többek között Laurence Olivier, Richard Burton, Peter O’Toole, Vivian Leigh. Külön érdekesség párhuzamos szövegrészekbe belehallgatni - erre is bőven kínálkozik lehetőség. A legtöbb változatban Hamlet nagymonológja szerepel; ez nyolcféleképpen hallható. (Kár, hogy évszámok és előadáshelyszínek - a választást segítendő - nem szerepelnek a feliratokon.)

A színpadra állítás folyamatáról, a korabeli színpadtechnikáról, a Shakespeare-drámák fennmaradásáról, kiadásairól képernyőn megjelenő feleletválasztós tesztkérdéseket kérhet az érdeklődő. Ha sikerül megjelölni a jó választ, tapsvihar és bravózás a jutalom. Ha nem, pfujogás és füttyszó hallatszik. Ha játékosan is, de kitartóan meg kell dolgozni a megszerzendő ismeretekért: csak a jó választ követően olvasható a magyarázat.

Megcsodálható azután egy életnagyságban rekonstruált XVII. századi nyomdagép; s ha ezt nem lehet is kipróbálni, egy számítógép bevezeti az arra kíváncsiakat a szövegkiadások múltjába. Adott kérdések megválaszolása után - melyik kiadást, milyen helyesírással és központozással, szerzői utasításokkal együtt vagy anélkül kérem - a gép kinyomtat egy-egy lapot az 1603-as romlott (emlékezetből rekonstruált) szövegváltozatból, az 1604-es "jó kvartóból" és az 1623-as, Shakespeare színésztársai által kiadott és többnyire a leghitelesebbnek elfogadott fólióból. Az előbbiből és a két utóbbiból származó sorok látványosan illusztrálják a szövegek közötti különbségeket: mondhatni, a kiválasztott részletek alig-alig hasonlítanak egymásra. A két utóbbi szempontjából azonban nem a legszerencsésebb - vagy legalábbis túl rövid - a kiemelt tíz sornyi részlet: csak helyesírási különbségeket mutat, holott már hat sorral lejjebb igen határozott szóhasználatbeli eltérések is megfigyelhetők lennének. (Bár igen élvezetes ez az álnyomdai játék a szövegekkel, a kiadások mibenlétéről és korabeli nyomdaképéről való tájékoztatás hiánya ebben az esetben sajnos nem mutat a kiállítás többi részére jellemző alaposságot.)

Nem így az a Temze-parti térkép, amelynek részeire klikkelve hangképes beszámolók hallhatók mindazokról az eseményekről, történésekről, amelyeket a színház annak idején "láthatott" és "hallhatott" a szomszédságban álldogálva. A kiállítás fő tárgyául, egyben helyszínéül szolgáló épület tágabb környezetbe helyezése kivételes igényességre vall, és rendhagyó, maradandó emlékű kultúrtörténet-órával ajándékozza meg a látogatót. Aki - attól függően, honnan érkezett - már lehet, hogy eddig is éppen eléggé elámult azon a számára esetleg újdonságnak ható tényen, milyen remekül összeilleszthetők az alapos ám unalmas és a szórakoztató de felszínes típusú kiállítások értékes pólusai.

Dömötör Adrienne