TranzDanz

Õsi, kultikus helyszínekre "utaztat" a MU nézõtere. Kitágul a tér, valami különös, jeges fuvallat érzik. Hûvös van, hidegek a falak. Régmúlt idõkrõl mesélnek. Megszólalnak a néma rajzok, a színes barlangi ábrák. Elõttünk vibrálnak a pálcikaharcosok, süvít a mamut csorda, lobog a tûz.

Egyetlen táncos a halovány, fehéres színen, feketébe öltözötten, zenészekkel körülvéve. Kovács Gerzson Péter a barlangász ma este. Először csak óvatosan kémleli a képzeletbeli barlangbelsőt, feszes háttal járja be a teret. Kovács Ferenc (a Dresch Kvartett, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band, a Djabe tagja) zenéje festi alá - élőben - a tájékozódó lépéseket. Négy virtuóz cigány muzsikus: három hegedű (Kovács Ferenc, Budai Sándor, Oláh Kálmán) és a bőgő (Novák Csaba). Etnodzsessz a műfaj, ha feltétlenül kategóriába kell szorítani az ismételhetetlen hangokat. Hallatszanak dzsesszfutamok, népdalrészletek, vaskos cigányzene s talán klasszikus idézetek. Csiklandozó, elvarázsoló muzsika.

Középen Kovács Gerzson Péter | Fotó: Hadák Péter

Záporoznak a különféle zenei motívumok, mintha a barlang falán kardoskodó rajzokat kottázná Kovács Ferenc. A táncos pedig "átmossa" magán a zenéből érkező érzetet. Ő a szubjektív tükörkép. A zenéhez hasonlóan Kovács Gerzson Péter egyedi táncnyelve is rendkívül összetett. A folklórt modern elemekkel vegyíti. Úgy autentikus, hogy közben éppen ma érvényes minden rezdülése. Imitálja a szorosan vett sziklafestményeket is: mozdulatai pálcikarajzfilm fázisait idézik. Szorosan egymásból bomlanak ki a kurtán-furcsán szögletes alakok. Különbözőek és mégis egymásba olvadóak. A zenészek követik a hol gazellaként szökellő, hol meg szinte mozdulatlanul táncolót. Megidéződik tréfásan-ironikusan a "hogy mulat a magyar" elnevezésű figura is. Kovács Gerzson Péter fergeteges fricskát kreál a jó magyar szokásból. A banda is elemében van - szemmel láthatóan. A záróképben szűk körbe fogják a muzsikusok a táncost: elszabadul a féktelen, dévaj mulatozás.

Folytatódik a Sziklarajzok című produkcióval a TranzDanz társulatának jó értelemben vett kultúramentő küldetése. (Ezúttal egy sajnálatos baleset miatt Vámos Veronika nélkül.) Zene és tánc, Kovács Gerzson plasztikus koreográfiája egyszerre jelenti a hagyomány felélesztését és újrafogalmazását. Nem múltkonzervet, hanem lüktető aktualitást kapunk. Néma, évezredek távlatából felsejlő rajzocskák jelentik a kiindulópontot, hogy végül ravaszul kanyarodjunk a magyar kultúrához az egyetemes magaslatból.

Az élmény egyszeri, megismételhetetlen. Szavakkal - noha magam itt ezzel próbálkozom - nehezen leírható. Olyan, mint Nádas szövegeit olvasni: borzongatóan tiszta és hűvösen egyszerű.

Sőregi Melinda