Bulandra Színház
Kelet-Nyugat határán

Carlo Gozzi elsõsorban Goldoni ellenlábasaként került be a színháztörténetbe, s csak másodsorban a "Mesék" szerzõjeként, az egzotikumot és az akkorra Velencében már meghaladott commedia dell’artét vegyítõ darabok írójaként. Goldonival szemben látszólag õ maradt felül, a konzervatív akadémia alapító, minden új ellensége, hiszen Goldoni utolsó harminc évét Párizsban, városától távol élte le, nem is valami fényes körülmények között. Az utókor azonban többnyire nem a felvilágosodás ellenzõjét jutalmazta, hanem az utóbbit, a színpadi újítót. Gozzi mûvei közül elsõsorban meséi értek el sikereket: már a német romantika felfedezte õket, Schiller, Schlegel s nem utolsósorban Puccini merített belõlük. (Magyarországon többször is elõadták a Schiller-féle átdolgozást.) Lassan az olasz kritika is megbékélt, már a múlt századtól kezdve adódnak értékelõ vélemények is.

A Bulandra Színház a meséből politikai parabolát szerkeszt, kultúrák találkozását jeleníti meg: értelmezése szerint a Kelet nem a fantáziát, a képzelet szabadságát, a fikció birodalmát képviseli, hanem diktatúrát, elembertelenítő, ugyanakkor korruptságában, szétesettségében, erőszakosságában mégis komikusan groteszk világot. Ez motiválja a váratlan, a rendezés által konstruált befejezést, a maoista képet. Úgy érezzük, hogy a kínai út, a Ceauşescu-rezsimmel összefonódva, Románia számára az elmúlt évtizedek világának kísértő emlékeként ma is élő és elrettentő közelségben van. Ez a fajta olvasat megbontja a darab eredeti kettősségét: a Kelet és a Nyugat találkozásánál csökken a keleti báj, bár a velencei bohóc-kém-miniszterek is megérik a pénzüket. A keleti világ összetettségét leginkább talán éppen maga Turandot testesíti meg, az alak bonyolultságát a csodálatos színésznő, Maia Morgenstern alakítása maradéktalanul kiaknázza. Az utolsó jelenetnél különösen emlékezetünkbe idézhetjük a román-kínai barátságot: az öreg kínai császár egyszerre csak Mao képében jelenik meg, a szereplők pedig a kulturális forradalom résztvevői, a mese a tegnapba-mába tevődik át.

Fotó: Benda Iván

Mindez azonban fokozatosan kerekedik ki: az első jelenetben a kínai gong jeladására fekete-pirosba öltözött, lenyűgöző koreográfiával mozgó szereplők vezetik be az előadást. Bemutatkozásként a kínai udvar kissé parodisztikus képét varázsolják elénk, így a kínai császár sajátos módon azt közli velünk, hogy ő gyakran van az illemhelyen. Az Altoumot alakító kiváló Virgil Ogăşanu végig meg tudja őrizni a szereplő szenilis komikumát, komolyan nem vehető mivoltát, s ugyanakkor érzékelteti azt a politikai hatalmat, amelyet a lányával, Turandot hercegnővel folytatott játszmájában képvisel. Az udvaroncok között négy commedia dell’arte figura is megjelenik: az eredetileg kereskedőszerep, Pantalone, aki itt kancellár, valamint a szolgamaszkok: Brighellából kapitány lesz, Tartaglia főkancellár, Truffaldino pedig a heréltek felügyelője, a majmok királya (a rendező így kapcsolja össze az olasz színházat a kínai opera hagyományaival). Velence érdekében kémkedni sem szégyellnek. Szintén álarc (is) kíséri Turandotot, az övé azonban fehér, ellentétben a többiek fekete színével. Az irónia, a groteszk a továbbiakban is meghatározója az ábrázolásmódnak: a kínai udvar minden szintű korrupciójába vegyül a velencei szabadság, csak hát az utóbbit képviselő szereplők is meglehetősen átvették a helyi szokásokat.

A társulat mindent tud a színházról, s ez felejthetetlen pillanatokat szerez. A Turandotot alakító Maia Morgenstern varázslatos és elbűvölő, hideg és kíméletlen, igazi "femme fatale", olykor azonban mélyen érző nő, okos, politikus asszony, aki hatalmát, bűverejét a maga módján országa jövőjének egyengetésére használja. Teljesítménye fizikailag is lenyűgöző. Maia Morgenstern szférikus személyiséget jelenít meg, Turandotjának egyszerre vannak férfi és női tulajdonságai. Nagyon kemény, ugyanakkor gyenge, forró és fagyos, ártatlan és perverz egy személyben. A hercegi kérők lefejezése a Velencéből a Keletre vezető selyem útjában álló "akadályok" eltüntetése, Kína hatalmának hathatós és kockázatmentes növelése. A másik szereposztás fiatal Turandotja, a japán Kana Hashimoto inkább a nőiességet, a keleti színházi hagyományokat emeli ki - Turandot egy másik énjét. Ha Maia Morgenstern bravúrosan mozog és énekel, a többi szereplő méltó partnere: Calaf herceg például, akit a fiatal makedón színész, Filip Ristovski alakított, mielőtt Turandotot "megkérné", káprázatos mutatványokkal érzékelteti ifjúi vakmerőségét, temperamentumát. A mozgás az egzotikum, a méltóság, de a paródia, a helyzetkomikum eszköze is.

A hatalmi hierarchiát jeleníti meg a színpadkép: legfelül, legtávolabb, sokszor a falon túl van Turandot, azon a középső ajtón jön le, amelyen keresztül a hatalmi jelvények, a levágott fejek is láthatóak. A cselekmény döntő része lejjebb, az udvar, a város különböző pontjainak szintjén játszódik. A színek is végig azonosak: fekete-fehér-piros - az előadás végére a maoista jelenetben a fekete dominál.

Ami a nyelvezetet illeti: a velenceiek alkalmasint olaszul, máskor olasz-román makaróni nyelven beszélnek, nemegyszer a commedia dell’arte rögtönzéseire emlékeztetve a közönséghez fordulnak, a többi szereplővel, például Altoum császárral együtt "kiszólnak" politikáról (utalás történik például a Tienanmen-térre), színházról. (Az Unió-fesztiválon a színészek a közönség kedvéért néhány mondatot magyarul mondtak el.)

A kísérőzenét Iosif Herţea zeneszerző-néprajztudós szerezte, s benne a keleti és az olasz hangzásvilágot egyesíti, de még a Puccini-operarészlet paródiákhoz is partner. (Az előadásban némileg ironikusan elhangzanak Puccini Turandotjából is áriarészletek, ily módon énekesi tehetségüket is felvillanthatták a színészek.)

Egyes boldog nézők, Európa más tájairól talán ebben a szép, minden szempontból kiválóan megoldott műben kevesebb direkt üzenetre vágynának, s nem tudom, valójában megértik-e, hogy az előadás miért lesz ilyen mértékben a társadalmi üzenet szócsőve.

Cătălina Buzoianu rendező a darabot követő beszélgetésen elmondta, hogy már főiskolás kora óta készült a Turandot megrendezésére, s ehhez a kínai opera mellett a commedia dell’arte előadásmódját is komolyan tanulmányozta, nemzetközi workshopokat tartott, hiszen a mozgás-zene-hang-szöveg egységét csak igen kemény, összetett munkával lehet megteremteni. Kiemelte az előadás hármas rétegét: a kínai színházét, a commedia dell’artéét, valamint a jelen színházáét, társadalmáét. Igen fontosnak tartja a Bulandra Színház közegét, hagyományait: az új teatralitás képviseletét, evvel együtt azt a társadalmi ellenállást, amelyet a legkeményebb diktatúra éveiben is tanúsított. A fiatalok jelenléte, közreműködése mellett döntő Buzoianu számára az európai kitekintés, az a nyitottság, amelyet következő tervük is kifejez: 2001-ben a Mediterrán Színházi Társulat előadásában egy volt második világháborús hadihajón tizenkilenc mediterrán kikötőben, Franciaországtól Romániáig egy Odüsszeia 2001-előadást hoznak létre, amely a görögtől kezdve Joyce Ulysseséig az Odüsszeusz-hagyományokat egyesíti; így folytatják a kultúrák dialógusát, a politikai rendszerek közötti egymásra hatások színházi feldolgozását.

Fried Ilona