Egri Gárdonyi Géza Színház

Nagy, összefoglaló, látványos elõadásnak készült itt a Bánk bán. Egy új épület avattatott három hónappal korábban, tart még tehát az ünneplés, a dekorativitás, de a színpadi masinéria próbálgatása is. Nincs ebben semmi csodálni való. Ha van mit ünnepelni, tessék is ünnepelni. A Bánk bánt pedig nem lehet elégszer játszani. Minden színrevitele tanulságos. 185 év nem volt elegendõ titkainak felfedéséhez, a jelentésrétegek kitakarásához, a dagályosság lehántásához, a demitizálás elvégzéséhez.

Legújabban két nagyon ígéretes nekigyürkőzést láthattunk: Ruszt Józsefét három éve, és tavaly nyáron Zsámbékon a sepsiszentgyörgyi rendezőét, Bocsárdi Lászlóét. Különösen mai, tépelődő, intellektuális, az érzelmi viszonyokat átrendező Bánkok voltak ezek. Szellemi alapjukat (a Rusztét mindenképpen) pedig egy nagyszerű, kivételes mélységű, könyvnyi elemzés- és hatástörténet-kutatás vetette meg: Sándor Iván immár két kiadást megért Vég-Semmiség című kötete.

A Beke Sándor rendezte előadás is nagyigényű, amikor kizárólag csak az eredeti szöveget választja vezérfonálul; Pályi András, a dramaturg igen alapos munkát végzett. Az elharapott, eksztatikus dikciót, a görcsös félmondatok mögötti hatalmas tereket igyekezett felmutatni, amikor avatott kézzel nyúlt bele a szövegbe. A Bánk bán csodája ez a nyelv, mely gyakorta elvész a "mához szólásra" törekvésben.

A játéktér - Székely László munkája - a teljes színpadot használja. De elkeskenyedő hátsó részében a szimbolikus érvénnyel is bíró események (vigadozás, zenélés, Soma kiságya, a békétlenek gyülekezése, Gertrudis ravatala) szinte elvesznek. Éles határvonalat húz középen egy dobogó, s a párbeszédek kerülnek előre. Ez a kettéosztottság nem kedvez a látványnak, a hátsó sorokban s főleg oldalról már nem sikerül sehogyan sem értelmezni közelség és távolság filozofikus viszonyát. A felülről belógatott táblákon is szimbolikusan - színekkel és vetített formákkal - rajzolódik ki a cselekmény belső és külső helyszíne. Elöl viszont vagy hacacárés mulatozást látunk (túlnyújtott kezdőkép), vagy az áriaszerű szólókat, kettősöket, tercetteket. Minden egyformán hangsúlyos, nem egymásra épül, hanem egymás mellé rendelődik az egyes drámai csoportok jelenléte.

A klasszikus deklamáláshoz közelíti mindez az előadásmódot. Bregyán Péter alkatilag, hangilag mindenféle Bánkot megbírna: itt szociálisan és családilag érzékeny, ám hűséges, derék ember képét mutatja, akit leginkább a saját férfiúi megcsalatása zavar mégis.

Ebben a klasszicizáló, a "magánszámokra" építő színpadra állításban Gertrudis is a hangszálait erőlteti. Hideg, rideg, parancsoló, de tudjuk, hogy amiben legbűnösebbnek hiszi Bánk, abban ártatlan. Az esendőbb asszonyi oldal megmutatásával adós marad Jónás Gabriella.

Teljesen érthetetlenné válik Venczel Valentin erőteljes Biberachja a jelmeze miatt. Mintha a mongol pusztákról érkezett volna vagy manysi őseinktől. Ettől kezdve már csak arra figyelünk, miért is viseli ezt - könnyen aktualizálható mondandója háttérbe szorul.

Bihari József egykori híres jelmezét idézi meg a tervező Benedek Mari Tiborc kifordítható, nagy gubájával. Ez lehet afféle hommage is minden idők legnagyobb Tiborcának. Várhelyi Dénes ad valami tartást, hitelt a figurának ebben a nehéz, ráutalásos helyzetben is.

Legszebb pontja a bevett színpadi megoldásoktól egyébként nem idegenkedő előadásnak Melinda alakja. Kalmár Zsuzsa érzékenységet, rebbenő szépséget, valódi emberi tragédiát mutat meg. Kár, hogy kevesen kapnak alkalmat ugyanerre. Pontos (kór)rajza ez az őrülésnek: egy apa hogyan átkozhatja meg saját fiát? Hogyan teheti ezt csak azért, mert az anyát kárhoztatja? Ezek azok a kérdések, amelyek e finom alakítás által végre föltétetnek.

Ottó is hasonlóképpen érzékeny, mondhatni, neurotikus figura Nagy András szertelen - ám színészi eszközeiben kicsit egysíkú - alakításában. Ő és Melinda azok, akik kilógnak a komolykodó történelmi arcképcsarnokból. A Pálfi Zoltán játszotta Peturban lenne még (színészileg hitelesített) erő kitörni ebből, de neki sem adtak rá módot.

Endrét nem és nem sikerül "képbe hozni" - úgy látszik, ezt Katona maga nem tudta megcselekedni. Lamanda László hosszú sorba áll be, amikor teljesen magára hagyatva unatkozik a színpadon.

A kötelező olvasmányokról kialakult negatív képet valószínűleg az élőzene, a lenge öltözetű táncosnők, a drogos mámorosságúnak látszó Ottó sem fogja az egri tanulóifjúságban - a látottak alapján - megváltoztatni.

budai