Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház

Különösen fontos terepen életveszélyesen manõverezik Tóth Miklós, a fiatal rendezõnemzedék új "mesefelelõse", drukkolok neki, s örömmel tapsolok minden újabb sikerének.

A gyerekekhez szóló professzionális színjátszásnak arról a legnemesebb "szeletéről" van szó, amely nem hakni alapon és nem máshol kielégületlen művészi ambíciók kényszerében születik, hanem a mindenevő magyar színház, elsősorban a vidéki-nagyvárosi színház szervezeti keretei között jön létre.

Nyíregyházán, a nagyszínház rekonstrukciója idején a Művelődési Központ nagytermében játszott gyermekelőadás igazán közönségbarát produkció, kockázatai kizárólag szakmai jellegűek.

Nem hiszem, hogy akár az 5-12 éves nézők, akár tanáraik, vagy a felnőtt kísérők, szülők közül bárki tudna egyetlen kifogást is emelni a produkcióval szemben. Magam sem tehetek mást, mint örömömnek adok hangot. Első pillanatától az utolsóig élvezetes az előadás. Az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona izgalmasnál izgalmasabb "felnőtt" - esztétikai, filozófiai - kérdésekkel bombáz, ötletei és kihívásai azonban soha nem lógnak ki a színjátékegész szövetéből, szervesen épülnek egybe Divinyi Rékának a közismert népmesei motívumok felhasználásával szuverén alkotóként írott szövegvariánsával. Remek együttgondolkodásról árulkodik a darab, a díszlet, a jelmezek, a világítás, a színpadi effektusok és a színészi játék, s mindez harmonikusan "simul" egy igen tudatos rendet teremtő kézbe.

A színészek mindegyike méltatást érdemelne, ám mindenekelőtt emeljük ki azt a kollektív szakmai alázatot, amelyet a folyamatos színpadi jelenlét követel tőlük. A rendezésnek ugyanis azok a régi arvisurás szimpátiáról árulkodó jelenetei a legizgalmasabbak, ahol kétoldalt ül a társulat, s figyelmével, esetleg finom hangeffektusok hálójával kíséri a középen történő eseményeket. Nem olyan megoldás, amilyent ne láttunk volna még, de olyan "alternatív köznyelvi fordulat", amelyet régen láttam ilyen szép, intenzív hitelességgel megvalósítva.

A rengeteg kis karakter, amit jelenetről jelenetre meg kell teremteni, persze kirángatja a szereplőt a szertartást celebrálók közösségéből és időről időre egy mozgalmas show közreműködőjévé teszi. Ebben a nyüzsgésben kell rendet teremteni, biztosítani az átláthatóságot, a folyamatos érthetőséget, a mese követhetőségét - ez az a kötél, amelyen sikeresen egyensúlyoz a rendező. S az értékrend átadása során egy pillanatra sem lehet didaktikus, szájbarágó, kényszerítő az előadás és nem eshet a szentimentalizmus csapdájába sem; el kell kerülnie az affektálást, a mézes-mázosságot is. Le a kalappal a jól egyensúlyozó társulat minden tagja előtt, s külön gratuláció a zeneszerzőnek és a muzsikusoknak. Egyetlen ócska sláger sem hangzik el, viszont minden dal segíti a lényeg megragadását. A könnyű énekelhetőség és egyszerű memorizálhatóság mellett ennek a hordozójellegnek a felvállalása is példaértékű!

A színház a maga jelen idejű módján fordul a nézőtéren ülő porontyokhoz - ez a darab szóhasználata -, és mint intézmény remek szocializációs lehetőséget nyújt számukra, megteremtve saját szavahihetőségét. Ez a mesejáték hosszú távú befektetés. Egy erkölcsi háttérrel rendelkező társulat és egy valóban invenciózus, hivatását komolyan vevő rendező szép, közös, jövőépítő munkája.

Farkas Virág