Vágás közben nagyon sokszor láttam, fogtam és forgattam és beszívtam magamba ezeket a képeket. Ez ide jó lesz? Ez kifejezi az elhangzott szöveget, vagy ellenpontozza éppen, vagy rávilágít egy rejtett tartalomra? Mindig jó volt. Mindig kifejezte, ellenpontozta, rávilágított. Miért? Mi a titkuk ezeknek a képeknek?

Egy csúnya embert látunk, megszámolhatóak a pattanás- és himlőhegek az arcán, a táskásodó, fonnyadó, száradó redők a szeme alatt, a nyakán, a szája szögletében, ritkuló, mindig kócos, fejbőrére tapadt hajszálai. Egy gyönge, elesett embert, madárcsontjai áttetszenek mindig makulátlanul vasalt öltönyén, a fia ölbe kapja, mint egy könnyű kis csomagot. Egy részeg embert, aki sörösüveggel a kezében tántorog, ül Lenke és a fia között egy padon, ha a szélén ülne, alighanem leesne. Egy kicsi embert, aki megpróbálja megmászni a nagy Kölcsey szobrát - a fiának sikerül -, áll a nagy fa alatt - a fia a törzse mögül lesi.

Egy szép és hatalmas embert. Szikrázik benne az erő, érezhetők öltönye alatt az acélhúrok, amelyek csontozatát összetartják. Ellenállhatatlanul villognak, a távolba révednek, huncutul csillognak, bölcsen mosolyognak, érzékenyen figyelnek, vagy szomorú együttérzéssel néznek a szemei. Gyönyörű rajzolatú keze, akár egy sétapálcán nyugszik, akár egy üveg nyakát szorítja, akár egy gesztust rajzol a levegőbe, vagy eltűnik titokzatosan a nadrág zsebében, mindig gyöngédséget, erőt, intelligenciát és finomságot sugall. Áll a parlament előtt, ami mögötte ködbe vész, minden tartalmával együtt. Áll egy öreg fa előtt, ahol mégis ő az élet és a nyugalom. Botorkál a fia mögött, mégis benne van a fiatalság, a lendület és a szabadság.

Hogy fér el ennyi ellentmondás egy ilyen kis emberben - ötven kiló lepkeszárny? Hogyhogy nem hullik szét, nem szakad darabjaira? Mi tartja össze? Alighanem a költészet. Képek, szavak, ritmusok, gondolatok, érzékeny megfigyelések, pimasz, már-már bántó megjegyzések - mindenre: politikára, istenre, nőkre, barátokra, önmagára (különösképpen önmagára). Az ellentétes pólusok között ívfényként feszül ez a Petri-líra - ilyesféle a líra, mondja, írja -, és tartja össze az ellentéteket.

Az ívfény fotoérzékeny. Ha jókor és jól kattintják el a gépet, rajta marad az emulzión. Szilágyi Lenke Petriről készített fotói: lefényképezett költészet. (Goethe Intézet - Eckermann Eszpresszó)

Kamondi Zoltán

Elhangzott a kiállítás megnyitóján, 2001. február 1-jén.