Egervári esték-Kõszegi Várszínház
Jó ötlet volt Merõ Bélától, hogy egy nyáron rendezte meg Egerváron és Kõszegen a Fösvényt és A vén szerelmest. És az is, hogy ebben a sorrendben. Elõbb az újabb darabot és utána a másfél évszázaddal korábbit. Így a nézõk, akik mindkét elõadást megnézték, meglepõdve vehették észre, hogy szinte ugyanazt a történetet látják. Ha Molière darabjáról lehántjuk a címben is exponált vezérmotívumot, akkor szinte A vén szerelmes történetében találjuk magunkat. S ha nem olvassuk el elég figyelmesen a mûsorfüzetet - amely különben a forrás megjelölése nélkül Herczeg Gyulának A vén szerelmes címû, régi olasz komédiákat tartalmazó kötetbe (Európa, 1984) írt jegyzetét tartalmazza -, még azt is hihetjük, hogy a francia klasszikus merített a lényegében elfeledett olasztól. Az ismertetõbõl azonban megtudhatjuk, hogy Donato Gianotti mûve a maga idejében politikai okokból nem jelenhetett meg, és elõ sem adhatták, így azt csak 1850-ben nyomtatták ki. Viszont nyilván mindketten közös forrásból, Plautustól merítettek.
A darab nyilvánosságra jutását akadályozó politikai ok különben nem a könnyed és politikamentes vígjátékban, hanem szerzője egyéb, azaz politikai működésében keresendő. Miképpen Machiavelli, ő is elsősorban politikus és politikaelméleti író volt, firenzei, aki az államélet megjavítására törő buzgalma okán meglehetősen kevés időt élhetett szülővárosában. Vígjátéka különben aligha rosszabb a Mandragóránál, ismertsége pedig éppen csak annyival kisebb annál, amennyire különbözik szerzőik politikai, államelméleti tevékenységének hatása egymástól. Szóval a Mandragóra sem önértéke okán kerül gyakrabban színre, hanem a nagy államférfi és állambölcselő műveként.
A vén szerelmes meg marad a történelmet, a múltat dokumentáló kötetek lapjain. Pedig jó darab, és ráadásul sokkal könnyebben is játszható, mint éppen a Fösvény. Nem olyan bonyolultan rétegezett. Nincsenek rejtett mélységei. Nem lapul a vígjátéki bonyodalom mélyén egy látszólag egyvonású, ám valójában összetett jellem, nem kanyarognak a cselekmény alatt komplikált társadalmi problémák, nincsenek benne titokzatos figurák sem, akikről nem igazán tudható, hogy a cselekményben játszott pozitív szerepük alatt nem hordoznak-e végletesen romlott jellemet. Itt mindenki az, aminek látszik, mindenki azt teszi, amit mond, s hogy mit tesz és mit gondol, azt mindenki többszörösen is elbeszéli, sokszor az átverendő ellenfél füle hallatára.
Merő Béla könnyebben is birkózik meg ezzel a darabbal, mint a Fösvénnyel. Amennyivel kevesebbet sikerül abból kihoznia annál, ami benne van, ebből annyival többet. Így A vén szerelmes előadása talán még egy kicsivel szórakoztatóbb is, mint a Fösvényé. Kitűnő színészek gátlástalan, felszabadult, ám végig biztos ízléssel és stílusérzékkel kordában tartott komédiázását élvezhettük. Természetesen az öregek az előadás hősei. A címszerepben, a fia választottját, aki mellesleg már teherbe is esett a fiatalembertől, szóval jövendő unokája anyját elszeretni készülő idős kereskedő figurájában Ujlaki Dénes ismét méltó szerepben és régi komédiás kedvében látható. Hollósi Frigyes is remekül adja a segíteni csak bölcs vonakodással hajlandó, józan belátás és haveri betyárbecsület között hányódó barátját. És megvan persze mindkettőnek a maga élete párja is, a vén szerelmesét, az otthoni elhanyagoltságát vallási buzgalommal kompenzáló asszonyt Pogány Judit, a barátjáét, a ház urával elvi alapon szembeszegülő asszonyságot Molnár Piroska játssza. És kitűnő rezonőr Kiss Ernő perjele, kezdve az ötletesen korszerűsített bevezető szövegétől, amelyben felvázolja a szituációt, s a mobiltelefonok kikapcsolására is fölszólít, egészen addig, hogy hajlandó részt venni a boldog véget, a kibontakozást, a kölcsönös megbocsátást megpecsételő örömünnepen.
Mira János díszlete többszörösen is véleményezi a darabot és a játékot, előre jelzi, hogy itt nem szükséges a kulisszákat hasogatni, merthogy a komédia súlyához illő lenge vászonra festett jellegzetes olasz utcakép hasítékain közlekednek a szereplők. Cselényi Nóra ruhái ugyancsak a stilizáltságot, az elrajzoltságot, a játék játékosságát hangsúlyozzák.
Zappe László
