Ülök a Vígszínházban, a prágaiak vendégjátékán. Visszaemlékszem, a nyolcvanas évek végén milyen fantasztikus élmény volt Ivo Krobot elsõ nyíregyházi rendezése. Szerencsémre, pár hónappal az Õfelsége pincére voltam itthoni bemutatója után a Èinoherní klubban szintén megnézhettem az adaptáció egyik fõpróbáját. Krobot ugyan egy az egyben a magyarországi elõadást ismételte meg, mindazonáltal a Krúdy Színpadon a közönség több oldalról ülte körül a játékteret, míg Prágában hagyományos produkciót láthatott: a kivilágított színpad, illetve a sötétbe borult nézõtér kontrasztja néhány részlet hangsúlyát 1989. májusában el is tompította. Emlékeim szerint, ott már igen hosszúnak találtam a második részt...

Tizenkét évvel később a Prágai Nemzeti Színház Hrabal-előadásán ülök. A teremben nem egy évfolyamtársam. Annak idején, a nyolcvanas években nem csak a bohém életformához, "Bohémiához" is különlegesen vonzódtunk. 1968 és Jan Palach a mi generációnknak ugyancsak példakép maradt, zártkörű filmvetítéseken néztük meg Miloš Forman indexre tett filmjeit, szerettük Kafkát, Menzelt, Hašeket, Hrabalt meg a barna sört - a Sörgyári capriccióval együtt; kirándulgattunk Prágába. (Legnagyobb szerelmemmel, első társammal a cseh fővárosba utaztunk el először kettesben...) Szűkebb társaságunk jelbeszédéhez hozzátartozott, hogy bizonyos helyzetekben Pepin bácsit idézzük: "Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!"

Ma a színházakban de sokszor elkelne egy mosómedve!...

Ülök a prágaiak Őfelsége-vendégjátékán. A harmadik Johan Ditie, a bölcs - aki az egyszerű emberek körében, főként pedig a természetben találja meg a lelki harmóniát, miközben egy újra meg újra behavazódott utat igyekszik karban tartani - maga Hrabal. Ez is a "zsebcselei" közé tartozik.

Josef Somr kifejezetten hasonlít a több mint négy esztendeje tragikusan eltávozott cseh íróra. 1994-ben éppen Prágában voltam, és meghívtak a Nemzeti Színházba. Aznap a műsorfüzet is jelezte, hogy a Mrstik testvérek század eleji krónikájából Miroslav Krobot által adaptált és rendezett Egy esztendő falun (Rok na vsi) című - a cseh nemzeti karaktert és tradíciókat érzékletesen kifejező - előadással Somr hatvanadik születésnapját köszöntik. Így is történt: meghajláskor bensőségesen, virágcsokrokkal, tapssal és nagy szeretettel ünnepelték a kollégák a közönséggel együtt ezt a kiváló művészt, aki 1956-ban lett színész és a prágai Činoherní klub tagja (csak 1958 és 1961 között dolgozott Brnóban), 1978 óta pedig a Nemzeti Színházban játszik. Nagyon jó viszontlátni...

Eszenyi Enikő a sajtótájékoztatón külön hangsúlyozta, hogy Magyarországon ritkaság az a megbecsülés, ahogy a Prágai Nemzeti Színház megtiszteli az idősebb nemzedéket, akik cserébe előadásról előadásra művészetükkel, tudásukkal ajándékozzák meg a fiatalabb pályatársakat és a színházrajongókat, akár a mostani vendégjátékon is. Marton László igazgató szerint nálunk az idősebb generáció azért nemigen látható a színpadon, mert sajnos, többségükben már nem élnek.

S valóban, Latinovits Zoltán csak most töltötte volna be a hetvenedik életévét, de már huszonöt esztendeje eltávozott közülünk, Ruttkai Éva tizenöt éve nem lehet velünk. Hétköznapjaikat, mosolyukat, Endrődi utcai közös otthonukat a büfénél felépített gyönyörű kiállítás villantja fel, amelyet "A ház" címmel Gábor Juli és Szigethy Gábor rendezett. (Kár, hogy erről a tárlatról csak az szerezhet tudomást, aki előadás előtt vagy a szünetben valamiért éppen arra jár.)

A gyerekkorát Prágában töltő, a gyönyörű város szülőhelyének tekintő Darvas Iván is sokáig a Vígszínház tagja volt, de nagyon hosszú idő óta nem láttuk ezeken a deszkákon, e nemzedék legnagyobb élő klasszikusa másutt aratja sikereit...

Ülök a Vígszínházban, és eszembe jut a hrabali hitvallás lényege: az egyéniség megismételhetetlen...

Darvay Nagy Adrienne