Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház

Ül a mûvész a Hatalom hónaljszagában..." - Sütõ András Rigó és apostol címû könyvecskéjében szerepel ez a fullasztó pontosságú kép. Bereményit foglalkoztatja a téma.

I. Erzsébetről írott történelmi játékát Bagó Bertalan rendezte, ez az ősbemutató volt az idei évad nyitóprodukciója Zalaegerszegen. Az író tulajdonképpen meghívta egy kis együttgondolkodásra egerszegi barátait. Írt egy jó szerepet a csúcsformában lévő Egri Katinak, aki olyan izgalmas Erzsébet, hogy a szemünket nem tudjuk levenni róla. Írt egy politikától fáradt, pasztell Shakespeare-t a mindig lelkiismeretes és szeretettel teli Blaskó Péternek, s megírta Bacon koronaügyész és tudós összetett és ellentmondásokkal teli alakját Farkas Ignácnak, aki jeles és erős játékkal honorálja is ezt. A színháztörténeti tanulmányokat folytató ifjaknak előhívta a múltból Burbage színigazgatót, Kiss Ernő megformálásában, Tilney-t, a Vigasságok Főmesterét Kricsár Kamill alakításában, s persze megjelenik a másik Burbage is, a híres színész, az őt alakító Zalányi Gyula örömére.

Balanyi Rózsa, Ilyés Róbert és Blaskó Péter | Fotó: Pezetta Umberto

S hogy magát is elszórakoztassa, megformálta Cecil államtitkárt (Gábor László), és a nemeseket és polgárokat képviselő alakokat Wellmann György, Hertelendy Attila, György János és Vankó Dániel játékba hívására. Lady Mary (Tallián Mariann) és Nan, a szerelmes lányka (Nagy Cecília) kaptak csak külön nevet a föllépő nők sorában, de látható, hogy az egész színház jelen van stúdiósokkal együtt, mint udvarnép, polgárhad, színész és fegyveres csapat, s ha kell, viháncoló nők képében.

Essex, a sztár, a királynő kegyence szokatlanul tahóra és gonoszra sikeredett, bár ki tudja, lehet, hogy volt ilyen arca is. Úgy utána gondolva, van ebben a figurában valami szépen elkapott férfilényeg. Ilyés Róbert segítségével jól látható mindaz a kegyetlenség és - hiábavaló - alávalóság, amit a másik kegyetlen, Erzsébet, a nagy magányos, végül is halállal jutalmaz. Ben Jonson, akit a napilapok minálunk rendre Johnsonnak titulálnak, igen barátságos és nyugodt lélek formáját öltve szerepel a történetben, baráti segítséget nyújtva a határidős munkákhoz a nagymesternek. Kató Balázs alakításában most nem arról szól a játék, hogy a "páratlan Ben Jonson" miként küzdött egész életében a rá ártatlanul nagy árnyékot vető Shakespeare-rel, a behozhatatlan zseni utolérhetetlenségével.

Színészbarát és rendezőbarát mű ez az okos és szomorú történet, melyben annyi rezignáció rezeg, hogy a hars színházi akciókra vágyók csalódottan mozognak székükön a második rész alatt. Pedig szórakoztató ez, ha nem is erőteljes. Bereményi sokat tud a színházról, és talán még többet a politikáról. Csúfondáros és reménytelenül ostoba helyzetek múltban is megtörténhető leírásával igyekszik szabadulni saját lelke terhétől, ettől aztán a Millenáris közönsége olykor nyögve fölnevet. Jakab, az új király (Szegezdi Róbert), megint "csak" egy király.

A törekvő és munkás rendezés mindent elkövetett, hogy megfeleljen a választott témának, s az író-rendező társ bizalmának. De mintha Bagó Bertalant azért nem foglalkoztatná olyan erővel a múlt és a jelen, hogy a rendező személyes megformáló dühét megérezhetnénk a színpadon. Nagyon sok ötlet és díszítés emeli és terheli a játékot. Vereckei Rita rendkívül mutatós és nagy odafigyeléssel személyre szabott jelmezeiben, és tágas, sok mindent tudó, jobbára félkörívekkel, s egy mozgatható előszínpadi dobogóval gazdálkodó díszletében hullámzó tömegek és kamarajelenetek is sikeresen megélnek. Az előadás első perceiben megjelenik Chaplin Diktátorából a guruló földgömb s beslisszol a trónus alá, majd később, a királynő állva haldoklásának hosszú perceiben csillárszerű kördíszekről időzített ütemben hullanak alá az elfáradt virágok. A mozgásokért felelős Stefán Gábor motorikus nyelvének nyelvtanát nem érteni teljes pontossággal, mintha több mozgástervező munkája alakította volna az egész est mozgásvilágát.

A zalaegerszegi csapat tisztességgel teszi a dolgát. Érezhetően lábujjhegyre kell állnia, hogy a kívánalmaknak megfeleljen. Ez hol jobban, hol rosszabbul sikerül. Élvezettel oldják meg a feladatot, például a visszatartott, majd továbbított hír médiakarikatúrának is megfelelő bemutatását. Nem lehetetlen, hogy évek múlva valaki újra előveszi a játékot - nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy a darab itt és most bemutatásra került -, s hozzátéve a maga személyes csalódottságát és majdani, rangsorolt alkotói problémáit újra megszólal a darab. Van még benne. Mindenekelőtt a hatalmat kiszolgáló művész története lenne fölerősíthető, ami itt csak szelíden bujkál az előadásban. Shakespeare ugyanis, különösen így hátulról visszanézve rá, olyan óriás, hogy csak visszafojtott vagy kirobbanó röhögéssel lehet reagálni az ő hatalmi vegzálására. Bár a darab címe nem a legszerencsésebb, magyarázatként jól funkcionál. (Neki - ez jutott. Te is csak kibírod valahogy.)

A játék egyik legerősebb pillanatában a hirtelen elbizonytalanodó, tehetetlenné vált uralkodó fölcsattan: "Szöveget!" Ez a darab egyik dédelgetni való perce. A kérés ugyanúgy csattan, mint próbán - de megtörtént ez már előadáson is - a sztárszínész vagy a rendező parancsa a súgónak. Meglesz... - dünnyög a szerző. És meglett. Elég jó szövegek születtek.

*

A Millenáris huzatos, barátságtalan járatain át bevergődve a tévéfelvételre is kialakított nagyterembe, csorgó nyállal csodálva a mennyezetről lecsüngő lámpamennyországot, szép számú közönség gyűlt össze. A színházra vágyó nők később majd azt is megtanulják, hogy kirándulócipőt kell venni a város közepén, mert kavicstengeren kell áthaladni az utat tévesztetteknek, s időbe telik, míg a használható irányokat megtalálja az ember. De valami nagy baj lehet odabent az előadásüzem működését lehetővé tevő információs rendszerrel, ha előfordulhat olyasmi, ami a zalaegerszegieket követő tatabányaiak Füst Milán-estjén bekövetkezett:

 

Az előre kért, megrendelt, méregdrága szakmai jegyekért sorban állókat hosszan váratták. Aztán egyszerre csak megengedték nekik, hogy a pénzt kifizessék, s ők kezükben a jeggyel beindultak a folyosóra. Igen ám, de addigra már a belső ajtókat bezárták. Az ifjúi hévvel és indulatos fegyelemmel rendelkező tatabányaiak egyszerűen kicsuktak ötven embert az előadásukról. Hogy ez aztán a kint ordítozók számára szerencse volt-e vagy balszerencse, már sose tudjuk meg. Sok türelem kell még a Millenáris színházi részének lakhatóvá tételéhez, mind a vendégjátékosok, mind a házigazdák - de a közönség részéről is.

Gabnai Katalin