Radnóti Miklós Színház
Marie Jones: Kövekkel a zsebében
Pesti Színház

Két ír színdarabot is bemutattak a közelmúltban - lehet, hogy hosszban van az ír dráma? -, s bár kettejük közt a verseny szoros, aligha tartozik egyik is az ír drámamûvészet élvonalához.

A Radnóti Színházban bemutatott A kripli - Martin McDonagh írta - hajszálnyival jobbnak mutatkozik azért, bár elképzelhető, hogy Varró Dániel "ütős", gazdag és szellemes fordítása okoz érzékcsalódást.

A nemzetiségen kívül az is összehozza a két darabot, hogy mindkettő a filmezés, filmforgatás körül bonyolódik. McDonagh-é csak tartalmában, Marie Jones Kövekkel a zsebében című színműve viszont a helyszínt tekintve is egy forgatáson játszódik. Messzemenőkig rossz következtetés lenne ebből arra gondolni, hogy a filmművészet rejtelmei szivárogtak volna be a színpadra, hisz az első darabban a forgatás csak afféle apropó, a másodikban pedig egyrészt az a bizonyos, véletlenszerű helyszín, amely a séma szerint alkalmas arra, hogy idegen embereket összehozzon, másrészt technikai lehetőséget biztosít a két színésznek számos figura eljátszására, harmadrészt meg némi mitikus-varázsos aurát von az amúgy soványka történet köré.

A kripli erénye még, hogy Gothár Péter és a remek színészek révén rendkívül erős atmoszférája keletkezik: a falu a maga zárt közösségével, a már-már képeslapba illő, egy tömbből faragott figuráival ott van előttünk; úgy tetszik, maga az írség ez, amely - és ebben már Gothár intuitív rendezői metanyelvét kell sejtenünk - a megszólalásig és azon túl is nagyon-nagyon hasonlít a magyarságra, és, felteszem, Gothárt éppen ezért érdekli.

Lengyel Tamás, Schell Judit, Kulka János és Csomós Mari | Fotó: Koncz Zsuzsa

Nemcsak a két, balkézről való nagynéni alakja - kendőstül, bőszoknyástól - ilyen nemzetek fölöttien archetipikus, hanem a hírharang-pletykafészek Johnnyé is, a zugivó és gyors replikájú öregasszony-mamájáé is, de az enyhén lökött, "falu bolondja" Billyé is. A történet soványka - a fiú elhajózik a szomszéd faluba egy filmforgatásra, ahonnan kiviszik Hollywoodba, ahol persze nem történik semmi azon kívül, hogy vicces "amerikaias" ruhában tér haza -, a második részben ráadásul tovább fogy és esik, irányt venne a melodráma felé, de ezt sem Gothár, sem a színészek nem engedik; maradnak tehát a figurák és a színjátszás.

Itt muszáj visszatérnem arra, hogy Varró Dániel fordítása a fentebb említett erényeken kívül bizonyos értelemben túl jó vagy túl sok, olykor a figurák, helyzetek elé és fölé nyomul, mert a haminyami erősebb, mint aki mondja. És a hétköznapi szavak nyakatekerése néha nemcsak fedi, hanem takarja is a beszélőt, noha egészében kétségtelenül hatásos része a már említett erős atmoszférának.

A színészek játékát lehet önfeledten élvezni; igazi "szakmázás" zajlik, játékos és találékony. Nemcsak az a trouvaille, hogy az egyik öregasszonyt Csomós Mari, a másikat meg Schell Judit játssza, hanem az, ahogy ők maguk eljátszanak ezzel a helyzettel, tükörjátékosan ismétlik a fordulatokat és a mozdulatokat. És nemcsak az szokatlan, hogy Kulka János alig fölismerhető külsejéhez alig fölismerhető beszédmodort talált ki, hanem az is, hogy látnivalóan nagy kedvvel és energiával a legapróbb részletekig kidolgozza Johnny alakját. Szombathy Gyulát láttam már rissz-rossz kabaréjelenetekben nőt játszani, de most mást csinál: nem a poénra, hanem a valódi asszonyra "hajt", ettől nemcsak komikus, de hiteles is.

Tetszett a szertelen és bájaival bőkezű Helent játszó Hámori Gabriella, és a nyers modor mögé érző szívet rejtő Bobby szerepében Schneider Zoltán is. Lengyel Tamásnak a lökött Billyvel szinte képtelenül nehéz dolga volt, mert a darab inkább róla szól, semmint általa történik, ezért aztán csak a felszínt tálalja érzékletesen, de hát mélye nem is igen van neki.

És a díszlet, mint Gothárnál rendesen, szintén erős alkotóeleme a játéknak, ráadásul ezúttal technikailag sem mindennapi közeg. A Radnóti Színházban ugyanis többnyire bokáig áll a víz, és ez több oldalról is meghatározó. Egyrészt konkrétan: nehéz benne a járás, és csatakos lesz tőle minden; másrészt átvitt értelemben: a csontig beissza magát az emberekbe az állandó nedvesség, amitől az alapvetően mégiscsak ironikus atmoszféra kap azért egy borongós árnyalatot.

Van sámlijáték, cukorkazabálás - megannyi nagyvonalú, színészi, rendezői "szaktudás-fitogtatás". Én ezt igen szeretem - ezt nevezem szórakoztató színháznak, nyilván azért, mert engem ez szórakoztat.

Nehezebben derültem jókedvre a Pesti színházi produkciót nézvén. Nemcsak azért, mert Marie Jones darabja - Kövekkel a zsebében, pontos, mégis igen szerencsétlen fordítása a címnek - annyira halovány, hogy már-már nem létezik, hanem azért is, mert a színjátszás struktúrája gyorsan átlátható, és nem kecsegtet mással, mint színészi helyzetgyakorlatok sorozatával. Ami, mint tudjuk, hamar unalmassá válhat.

Gyuriska János és Hajdu István

Itt azonban a fordítottja történt. Éppen addig unalmas az előadás, míg a két színész - Hajdu István és Gyuriska János - felvonultatja az összes karaktert, és "leküldi" a színpadról a soványka történet vázát. A kis faluban filmforgatás zajlik éppen, és a falu népe ott statisztál; kényszerű kapcsolatban a forgatás személyzetével, a gyártásvezetővel, a rendezővel, az ideimportált sztárral, az ilyen-olyan lóti-futival. És közben - ez tenné a darabot - zajlik a háttérben egy szomorú, helyi érdekű történet, amelyre reagálni kell, s amelynek melodramatikus-tragikus felhangja és a forgatás személytelen, gépies atmoszférája közt képződne valamelyes konfliktus, de hát nem képződik.

Hajdu és Gyuriska tobzódik a különféle figurák felskiccelésében és mozgatásában, elsősorban erről, a színészi diszpozícióról és szaktudásról szól az előadás - ennyiben is rokona tehát a Radnóti produkciójának. Olykor akad legalább egy piros baseballsapka az átváltozáshoz, de többnyire semmi, és nincs is rá szükség, mert elég egy mozdulat, egy hátrafordulás, hogy a következő másodpercben egy másik alak forduljon vissza.

A nagyjából díszlettelen térben színészi bűvészmutatványok sorozatát látjuk; két tehetséges színész bújik ide-oda - vázlatosan felskiccelt, de mégiscsak sejthető - sorsok, életek között. Viszonyok egész hálóját teremtik meg - ehhez kellett egy harmadik színész is, ezúttal rendezőszerepben, ő Hegedűs D. Géza, aki nyilván egyszerre volt kívül és belül, fent és lent -, ráadásul nemcsak a másik színész által játszott számos alakkal, de önmaguk többi változatával is. Mindkettőnek jut mindenből elég: felszínes semmirekellő, megtiport kisember, nagyképű díva, szépreményű, ambiciózus fiatal lány - és ők alapvetően mégiscsak Jake és Charles, egy távoli, filmforgatás sújtotta ír falu két hétköznapi lakója.

Csáki Judit