Szegedi Nemzeti Színház

A szegedi Portugál fölöttébb szórakoztató elõadás. Rút hálátlanság hát kötözködni vele. Meg aztán hálátlan feladat is, hiszen megbántódnak mindazok, akik önfeledten élvezték a játék humorát. Csak hát a szerzõnek nyilvánvalóan nagyobb ambíciói is vannak, mint hogy a nézõk rekeszizmát ingerelve okozzon múló jó közérzetet. Egy interjúban elbeszélte, hogy a Kamrában brutális húzással került színre a darab, és azért örül a szegedi produkciónak, mert bebizonyosodott, hogy a teljes szöveg is megállja a helyét színpadon.

Ez nem is kétséges. Csak éppen más is bebizonyosodik. A szegedi előadás, Szerémi Zoltán rendezésében azt is igen plasztikusan megmutatja, hogy a szerző bizonyos értelemben úgy jár, mint Karinthy sokat emlegetett novellahőse. Nagyszerűen abszolvál egy sereg cirkuszi produkciót, színpadi hatásgyakorlatot, hogy végre elmondhassa, ami a szívét nyomja, hogy megszólaltathassa az igazi, művészi dallamot. Csakhogy kiderül, ez a dallam közhelyes, lapos, üres, érdektelen, hamis. Itt még sokkal nyilvánvalóbbá válik, mint a Kamra előadásában, hogy az a nosztalgia, az a sóvárgás, az a hiányérzet, amit Portugáliának mint tárgyi szimbólumnak kellene megjelenítenie, mennyire tartalmatlan, mennyire átéletlen, mennyire üres irodalmi közhely.

Szinopszis gyanánt persze nyilván igen jól hangzik: ábrándos lelkületű bölcsész, akit mellesleg ocsmányul gyakorlatias vállalkozó felesége és annak családja tart el, hirtelen ráébred, hogy micsoda förtelemben él, és menekülnie kell. Futtában azonban megáll félúton, az induláshoz és a célhoz képest a senki földjén, egy világvégi magyar falu kocsmájában. Aztán itt is leragad, összeszerelmesedik az özvegy kocsmáros egyetlen lányával, és sehogy sem akarózik neki továbbmenni. Elvégre a nosztalgikus cél arra való, hogy ne érjük el, hogy csak ábrándozzunk róla. Hanem amikor komolyra fordulnának a dolgok, pontosabban csak úgy érzi, hogy a komolyra fordulás veszélye fenyegeti, megint menekülőre fogja. De persze már nem tovább, az áhított Portugália felé, hanem vissza Pestre, az asszonyhoz, az anyagi biztonságba.

Korognai Károly és Jakab Tamás

A színen csak a megállásnak, a menekülés felfüggesztésének a helye jelenik meg. A kiindulásról részint hősünk elbeszéléséből, részint a darab közepén váratlanul fölbukkanó feleségétől értesülünk. A célról, Portugáliáról pedig az ábrándos elbeszélésekből, képzelgésekből. Az asszony betoppanása a szegedi előadásban nem olyan erőteljes, markáns, mint a Kamrában volt, a siránkozó-nyafogó nosztalgiázásra viszont sokkal nagyobb hangsúly kerül. Zokogástól rázkódva beszél róla az állítólagos esszéíró. Mindez azonban nem kelhet versenyre a kocsma köznapjainak érzéki megjelenítésével. A furcsa, szinte egzotikusan groteszk figurákkal, no meg főképp az életben általában és a fizikai valóságban is leginkább csak részegen csetlő-botló figurákkal. Ennek a világnak a karikaturisztikus megjelenítése szemlátomást kezére áll mindenkinek. Szerzőnek, színésznek, rendezőnek. A két főszereplő kivételével itt mindenkinek remek poénok és hálás játéklehetőségek adódnak. A legmarkánsabb szerep természetesen a folyton részeg, együgyű, hol biciklivel, hol gyalogosan bukdácsoló asszonyé, amelyet Müller Júlia pompásan old meg. Legalább is roppant szórakoztatóan. Ami persze azzal jár, hogy nyoma sincs benne a szellemi leépülés tragikumának. Ocsmányság és ostobaság, ügyetlenség és kábaság egyaránt mulatságos. Kiváltképp sikeres az a tornagyakorlat, amikor addig birkózik a kerékpárral, amíg az fölébe kerül, s az asszony hanyatt fekve a levegőben pörgő kerekeket hajtja nagy buzgalommal, mint aki végre megtalálta a helyes irányt. Jakab Tamás játssza az asszony elől folyton - olykor egészen a fővárosig - menekülő férjet, Korognai Károly a kényszervallatásért kirúgott brutális rendőrt, Kocsis György a jámbor kocsmárost, akinek senki sem fizet. Rejtély, miből él, arról már nem is szólva, hogy miből korrumpálja még a polgármestert is. Galkó Bencének jutott a reverenda alatt futballtrikót viselő, a hívek adományait kis szatyorban hurcoló pap, Cseh Zsuzsának a rövid időre fölbukkanó feleség, Borovics Tamásnak a bukósisakban rejtőző, végig matt részeg Sátán figurája. Sok apró megfigyelésből, tapasztalásból ügyesen építkező alakítások. Sarádi Zsoltnak viszont főképp a főhős semmilyenségét sikerül érzékeltetnie, Czirják Csillának pedig nemigen van köze ahhoz a világhoz, amelyben a kocsmáros lánya él. Szép és törékeny, ráadásul finom lélek - nem hihető, hogy itt nőtt föl, s hogy ezt a környezetet egy percig is el bírja viselni. Valójában ő az idegen itt.

Csík György praktikus, kerekeken gördülő elemekből készített jelzésszerű díszletet, amelynek jóvoltából az előadás fürgén közlekedik a kocsma és a tópart meg a céllövölde között. Tresz Zsuzsa ruhái jellemzőek, segítenek a karikatúrák megrajzolásában. Szinte magukban is elmondják némelyik alak - főképp a rendőr meg a taxis - karakterét.

Zappe László

Írásunk a Thália színházi vendégjáték alapján készült.