Nap Kiadó Már a címnél megakad az ember. Most mi is ez? Halvér-festék. Vagy külön vannak, vesszõvel elválasztva? Aztán belelapozván a kötetbe, föltûnik, hogy a drámák egyikének a címe: Halvérfesték. Így is, úgy is lehet? Mellesleg mindhárom szó jelentése képileg is elég erõs. Hát még ha el is olvassuk a mûveket, uram bocsá’, valaki színpadon bemutatná õket! Nem adják könnyen magukat. Hogy ez erényük vagy hibájuk-e, ki-ki maga döntse el, miután végigolvasta a kötetet.

Zalán Tibor drámái - s nemcsak ebben a karcsú kis könyvben rejlő három - nagyon erősen zeneiek, áriáikkal, duettjeikkel szinte operai szerkezetre emlékeztetnek. De ugyanilyen jellemző a nyelv költőisége, finom használata; már-már önálló dramaturgiai szereppel bír.

Legtöbb művében a pusztulás képei jelennek meg. Ez következhet Zalán belső vívódásaiból is. Ahogy curriculum vitae-jében írja: "Milyen gusztustalan élni! Megtölteni a gyomrunkat étellel, hogy azután salak legyen belőle. Higgyük, az ember legalább por lesz, ha elemészti az élet. Az legalább nem szar. (Még ha életében az is volt, mint ahogy legtöbben - mégis, csakis így értelmezhető, hogy a halál megnemesít.) Vagy hamu lesz, és nem lesz többé ember. Vagy nem lesz semmi, se por, se hamu, se szar, se ember."

De túl a személyességen, Zalán ebből a belső vívódásból általános világképet teremt. Annak a világnak a képét, amelyben mindnyájan élünk, amelynek veszélyességét mindnyájan érezzük. A leghétköznapibb helyzetekből képes a világvége szorongató mélységéig elvezetni. Van, hogy a legegyszerűbb blődlinek tűnik a dráma indítása, és szinte észre sem vesszük, hogy már rég a poklok bugyrait járatja velünk.

Ugyanilyen visszatérő motívum a férfi-nő viszonyának sokfelől megközelített, de mindig ugyanoda érkező ábrázolása. E téren sem mondhatni, hogy túlságosan bizakodó lenne a szerző, de azért legalább egy kis reményt mindig fölcsillant.

Három dráma - három diagnosztikai kép a világunkról.

A Romokon emelkedő ragyogás már címében is érdekes. Romok és ragyogás. Férfi-nő viszony. S ha azt gondolnánk, innentől kezdve minden érthető, akkor még mélázzunk el kicsit az alcímen is: Tételes álom a színházról. Akkor ez most kinn vagy benn? A drámának egy férfi és egy nő a szereplője, s öt képből áll. A szerző nem szabja meg, hogy ugyanaz a férfi és nő játssza valamennyi jelenetet, de valójában a dolog ettől válhat izgalmassá. Rohanunk a pusztulásba - miközben egyre inkább egymás felé közeledünk. Már csak egymásban lelhetünk értéket? Ahogy pusztul a világ, úgy épül a nyelv.

Megtudjuk-e szólítani egymást? És mikor? Vagy már csak a testiség számít? És mit jelent a testiség? Tíz férfi és nyolc nő a szereplője a Bevíz úr hazamegy, ha című, a szerző meghatározása szerint majdnem drámának, felvonások nélkül. Ez is, mint egy opera, áriákkal teletűzdelve.

Az alaphelyzet abszurd: Bevíz úr nem tud hazamenni; nem ismerik föl, nem engedik be, másnak nézik; fölismerik, de mégsem - identitáskeresés. Ismerős helyzet az Amphitryonból, de azért mégis más. Ez a mi mai valóságunk kissé elvont képe. Nem tudni pontosan, mi ez. Álom? Képzelet? Rettegés? S a végén föltehetjük a kérdést, ahogy a darab szereplői is megteszik (érdekes kezelése ez a kintnek és bentnek), hogy hol a dráma? Hol a konfliktus?

Lehet-e dráma drámai hős nélkül? Vagy Bevíz úr drámai hős lenne?

A drámát egyszer már bemutatták a 90-es évek közepén Szegeden, Surányi András rendezésében; Bevíz úr az azóta elhunyt Bobor György volt. Nemcsak elmélet született tehát, hanem színház is. Ahogy a Halvérfestékből is, amelynek négy férfi és négy nő a szereplője. Érdekes fölállás, mint a fúgában, úgy vonulnak végig a témák a szereplők egymás után belépő szólamain. Ebből is lett előadás, mégpedig a Stúdió "K"-ban, Fodor Tamás rendezésében, akivel Zalánnak régi munkakapcsolata van. Az együttesnek írta hajdanán az Ószeresek és a Veszteglés című darabjait.

Az idősíkok egymásba csúsztatása természetes szervezője a műnek. Elkezdődik egy látszólag "hótreál" történet, aztán ide-oda bujkálunk az időben, sőt egy jelenűvé válik múlt, jelen és jövő, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

"Senkinek sincs fölhatalmazása kibújni a maga bőréből."

A szereplők közti párbeszédekben a legváratlanabb idézetek jelennek meg, látszólag nem is illenek a helyzetbe, de őrült világunkat mégis pontosan fejezik ki ezek az intertextuális - szövegen kívüli - utalások. Líraian elkapott anekdotának nevezte a művet Tarján Tamás, amelyben szerinte nincs is igazi drámai mag. Ez igaz, de még ha paradoxonnak tűnik is, épp ez a dráma szervező ereje. S mindezt fricskázó játékosság szövi át.

Mindez afféle szabadversben íródott, még írásképileg is megmutatva (csupa kisbetű minden), hogy különleges szöveg kelti életre ezt a különleges világot.

Nyolc szereplő, nyolc drámai hős, kapcsolatok, konfliktusok nélkül. Ismét fölvetődik a kérdés: tényleg dráma ez? Vagy csak szöveg? A szigorú esztéták nyilván más választ adnának, mint a színházi szakemberek. A szabályokat keresve, könnyen elintézhető az egész nemleges válasszal.

De a Fodor Tamás rendezte előadásra is gondolva, kiderül, hogy működő anyag. A darab annak idején az Új Színház drámapályázatára érkezett, 1999-ben, s most a Stúdió "K" előadásában látni, ahol is az alcíme: Abszurd drámai költemény - áthallásokkal - Hommage ŕ Anton Pavlovics Euripidész.

Különös, találó alcím, Zalánra nézvést is, és az előadást illetően is.

Lőkös Ildikó

Zalán Tibor 2001-ben Szép Ernő-díjat kapott.