Mintha összecsúszott volna színpad és nézőtér. A majd’ félórás késés ellenére a közönség nem lázad, nem tapsol, nem kérdez. Talán tudni szeretné, mi végre várakoztatják, miért nem informálják, de legfeljebb a belső duzzogásig, s órája egyre idegesebb nézegetéséig jut el. Alkalmazkodik.
Ez  az alkalmazkodás jelenik meg sokkal nyersebb, kiélezettebb formában IV. Edwárd széteső-széthúzó udvarában is. A király minden tekintetben működésképtelen. Járókeretben löködik, s ki-ki vérmérséklete szerint  támogatja, vagy arra vár, hogy végleg elbukjon. Ám ott van az udvarban a király öccse, Gloster hercege, aki megpróbálja együtt muzsikálásra bírni a zenekart. A tehetetlen, túlélésre berendezkedett udvartartás azonban nem igényli a tenni akarást. Így hát szólóba kezd, melynek végkicsengése a jól ismert elhatározás: "gazember leszek".

Leegyszerűsítve ez a felütése a leendő III. Richárd történetének Bagó Bertalan rendezésében. Az ő Glostere nem maga a gonosz, hanem azzá teszi a környezete s önmaga. Ezzel a rendezés azt a kényes kérdést feszegeti, hogy meddig bocsánatos a bűn, indokolható a szándék s az akarat, és mettől kezdve nincs mentség a tettre. Az ő Glostere nem testi hibás. Legalábbis az induláskor, a szándék megfogalmazásakor még nem. De azzá teszi őt bűnös tetteinek sora. A lélek elaljasulása a történet előrehaladásával a mozdulatokra, az arcra is kivetül. Az ő Glostere mellett már az út elején megjelenik Richárd. Egy másik ember, egy afféle rossz szellem képében.  Bagó Bertalan felfogásában ő az, aki megtestesíti mindazokat a negatívumokat, amelyek megfelelnek a Richárd-sztereotípiáknak, s előrevetítik az út végét. A vátesz pozíción túl szándékerősítő feladata is van a Szegezdi Róbert megformálta fekete ruhás, púpos  alaknak, ami hol csak egy hangsúlyos mozdulattal, hol a Gloster helyett kimondott szóval, hol egy csillámporos varázslattal jut kifejezésre. E nagyon erősnek szánt rendezői gondolat két ponton bicsaklik meg. Az egyik, hogy a  Glostert alakító Szemenyei Jánosban már az induláskor látszik az az erő és mindenen átgázoló hatalomvágy, amely őt Richárddá süllyeszti. A másik, hogy Bagó Bertalan rendezése olyan, a szó nemes értelmében vett hatásos jelenetek sorát állítja egymás mellé, amelyek mögé helyezve Szegezdi narrálása - nem a színész hibájául felróva -  látókörön kívül marad.

Szemenyei János (theater.hu fotó - Ilovszky Béla)

Nagyon közel van hozzánk Bagó Angliája. Nem csak Vereckei Ritának a helyszínek közötti gyors váltásokat engedő, sokfunkciós díszlete és a mai kort idéző jelmezei miatt. Közel hozzák azok az angol evidenciák is, amelyeket a rendezés a gondolatok alá helyez. Ennek legszebb képi megjelenítése, amikor egy gyönyörűen megvilágított esőfüggöny mögött - megidézve a hely szellemét -  Glosterből Richárd király lesz..A régi Ruszt-hagyományhoz visszanyúlva beavatnak ezek a megoldások. A  teniszcsatában vagy a monoton mozdulatsorra épülő teakeverés közben elhangzó mondatok  hol elemelik, hol többletjelentéssel ruházzák fel, de mindenképpen mozgásban tartják a történetet. S másképp szólnak Margit királyné szitkai is, ha a jelenlegi uralkodóház fejét idézi a megjelenése.

Ecsedi Erzsébet és Holecskó Orsolya (theater.hu fotó - Ilovszky Béla)

És visszaköszön korunk a halálnemek megválogatásában is.  Verőlegények, gázkamra, drogtúladagolás, vízbe fojtás szerepel a kollekcióban. A két királyfi pedig hóhérai nyakában lovagolva jut el a kötélig. Szó sincs még csak a törvényesség látszatáról sem, a maga abszurditásában működik a diktátori gépezet. Ez egy olyan ország, ahol piszoárban dől el a napi politika, s a kivégzéseket nem titkolni, hanem egy-egy fényképen dokumentálni kell - ki tudja, mire használhatók majd fel egy másik érában.

Kemény, rideg világot működtet a színpadon Bagó Bertalan. Olyat, amit elviselni csak humorral szemlélve lehet. Épp ezért nemcsak a szituációkba, hanem  a jellemekbe is annyi iróniát csempész, ami még nem játszik a királydráma ellen. Panoptikumszerű figurái között nincs egy olyan, akit szeretni lehet. S nem kecsegtet semmi jóval  a legyőzött III. Richárd helyébe lépő Henrik sem. Bár békéről harsog a mikrofonban, óriás kivetítőn megjelenő magabiztos arca és a saját képére formált hívek zenekara egy újabb kultusz eljövetelét sejteti. Színlelésből  - ahogy azt Vizkeleti Zsolt megmutatja - ő is jeles.
Szemenyei  János Gloster hercege fiatalemberhez illő lendülettel,  ambiciózusan, ellentmondást nem tűrően, saját értékrendjét értéknek látva és láttatva törekszik a trón felé. Ami önmagában nem is lenne hiba. Csak közben célt téveszt.  Meggyőző személyiségével egymás után gyűr maga alá barátokat és ellenfeleket. Féktelen hatalomvágyat akarnoksággal és agresszivitással párosítva, minden normát mellőzve átgázol egy országon. Gyorsan emelkedik, és ugyanolyan gyorsan bukik el. A színész mind belső tartalommal, mind külső eszköztárral győzve, szinte hibátlanul járja be a gazemberség fokozatait. Impozáns, a rendezői választást igazoló alakítás az övé.
De egységesen jó teljesítményt nyújt az egész társulat. Balogh Tamás IV. Edwárdja  kívül-belül mozgáskorlátozott király, egy halálra ítélt generáció képviselője. Nagy Péter Buckinghamjének agya Glosteréhez hasonlóan működik. A színész  azt játssza el, hogy a fiatalembernek tetszik  a közös hatalom-játék. A gyermekgyilkosság azonban nem az ő műfaja. Szakács László  kalandorsággal fertőzött Hastingse, Mészáros András zordon Tyrrellje, Kis Ernő szolgalelkű Stanley-je, Kricsár Kamill rettegő Catesbyje, Urházy Gábor László alázatos Apátja mind-mind egy jól eltalált szín a politikai palettán. S nem csak a változatos gyilkosságok végrehajtásában jeleskedik Mihály Péter és Andics Tibor gyilkos kettőse sem.

A férfiak mellett hangsúlyos jelenetek jutnak a királynéknak is. Ecsedi Erzsébet Margitként meggyőzően, erőteljesen szórja átkait,  Kovács Judit pedig a mai külsőhöz egy kábítószerfüggő Annát társít. A legizgalmasabb azonban  Holecskó Orsolya Erzsébetje. A színésznő ellentmondásos, vad indulatokkal teli, igazi nőt hoz színpadra.
Erős, energikus, képi világában gazdag, mából merítő, s ezért a mának szóló előadás a zalaegerszegieké.

CSIZNER ILDIKÓ

Az írás a Vidéki Színházak Találkozóján a Thália színházban látott előadás alapján készült.