Színészmúzeum Szappanopera - Mûcsarnok

"Fenn az ernyõ..." - napernyõk, esernyõk, színésznõk - Bajor Gizi

"Állandó munkára keresek idõjárástûrõ lányokat, riksa tekerésére. Angol fontos, további nyelvek, elõny...";
"Asztali és privát tánc, kiemelten a legjobb helyeken...";
"Reklámügynökség keres... 21-30 év közötti dekoratív, feltûnõen csinos, kommunikatív lányokat éjszakai dohánytermékekkel kapcsolatos hostessmunkára".
(Hirdetések a PM álláskeresõ oldalairól)

A MODELL. A szobrász gyönyörű lányt nézve faragta márványszobrát, a Szégyenlős Aphroditét i. e. 300 körül, s egy másik, i. e. 90-ben ugyancsak szépecskét nézegetett, amikor megfaragta a Fésülködő Aphroditét. Akkor még nem modellnek nevezték a női szépség kőbe vésett vagy vászonra festett megörökítésének tárgyát, s kezdetben, mintaként a két nemből egyformán válogattak. Aztán sok-sok évszázadig a kereszténység szemérmet követelt. A trogiri Szent Lőrinc templom bejáratánál még csak kapun kívül állhatott az 1240-ben faragott Ádám és Éva csupán fügefalevéllel takart teste. Élő női aktmodellt 1753-tól alkalmazhattak csupán a londoni művészeti akadémián, 1800 tájától a párizsin, s 1908-tól a münchenin. Természetesen szigorúan a precíz anatómiai ismeretek elsajátíttatása céljából. A művészek - mivel többségében férfiak voltak - ideáiknak ezáltal adtak életet. Sok-sok Jane, Sarah, Colette, Nadine, meg Gerda, Grete lett Aphrodité, Odéliszk, vagy a szabadság, a szerelem, a fájdalom kifejezésének szimbóluma. Amikor az olasz származású Marastoni Jakab megalakította Első Magyar Festészeti Akadémiáját Pesten (1846-1859), már itthon is modellről mintáztak. A külföldön tanult magyar művészek - Itáliában és Bécsben id. Markó Károly, Barabás Miklós, Münchenben Szinyei Merse Pál, Benczúr Gyula, majd a nagybányaiak közül Réti István, Ferenczy Károly, Hollósy Simon, a század végi Párizsban Munkácsy Mihály és Csók István - sorra alkották ottani leánykák alakja nyomán "Nuda Veritas"-aikat. A XIX. század végén megszületett Budapest igényes közintézményeit a legjobb művészek díszítették. Nézzünk csak fel az Operaház kupolájára! Hány mezítelen test kavarog Lotz Károly freskóján? S a nagy mester különböző művein hányszor látható Kornélia szabályos alakja! Jól van, no, kellett az inspiráció.

A Magyar Nemzeti Galéria Női akt a XIX. századi magyar művészetben című kiállításán háromszázötven mű látható az MNG festészeti és grafikai anyagából, amely jól kiegészül a Semmelweis Orvostörténeti, a Szépművészeti, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai, az Iparművészeti, a Néprajzi és a Nemzeti Múzeum műveivel. A kiállítást Jerger Krisztina rendezte. Ő az, aki nem formákat, hanem vizuális gondolatsorokat köt össze. Így segíti a nézőt az érzelmi és értelmi megértésben. Most is nagyszerűen.

*

"FENN AZ ERNYŐ..." "Tudatlan kis leány - Az esernyőt látogatásnál mindig az előszobában kell hagyni, még ha nem is esik az eső és ha még olyan szép tizenkét forintos selyemernyőnk is van. A napernyőt azonban magunkkal vihetjük a szobába: az a csinos, csipkés jószág olyan jól is áll a kézbe..." (Új idők, 1898) Napernyő. Feszülhetett selyme sokfélén, gazdagabban vagy szerényebben hímezve, csipkézve. A nyele egyszerűbben vagy mívesebben faragott, fogója pedig gyakran volt elefántcsont vagy ezüst. Kelléke volt az igényes öltözéknek. Árulkodott kézben tartójáról és annak környezetéről, s nemcsak arról, a vágyairól is, a be nem vallottról, az ábrándokról. "Az esernyő ma már nem az az unalmas darab, amelyet minden asszony csak a legnagyobb kényszerűséggel visel. A divatos ernyő színben megegyezik a kabát színével, tehát sötétzöld, sötétkék, bordó, barna, vagy fekete. Nyele nagy, kényelmes, behajlított, melyet a karon lehet viselni. Rendszerint értékes fából, csontból vagy teknőcből készült." (Színházi Élet, 1930)

De a legszebb is csak akkor érvényesül igazán, ha viselője egyénisége és tudatossága erősíti. S ki ékesíthetne jobban egy ilyen jellegű tárgyat, mint egy színésznő. Egy igazi színésznő. A mai kifutós modellvilág, ahol kreátorok kreálnak és stylistek fazoníroznak, elszoktat az öltözék lelkének látványától. Száz évvel ezelőtt még volt ilyen. Nem mások által formált-mázolt, hanem a maga építette egyéniség adott életet minden megjelenésnek. Mindegy volt, hogy színpad vagy a korzó. Ha Ő megjelent, nem lehetett másra figyelni. Ezt a tekintetet odavonzó képességet még a fényképek is őrzik, pedig akkor még hosszú volt az expozíciós idő. Ezek a tekintetek élénkek, mintha csak abban a pillanatban izzottak volna fel. Fedák Sári, Pálmay Ilka, Honthy Hanna, Küry Klára, Eggerth Márta, Gombaszögi Frida, s akiket már mi is láthattunk, Makay Margit, Turay Ida ülnek, állnak, mosolyognak ezeken a képeken. Ezen a kiállításon a Bajor Gizi Színészmúzeumban most a színésznők ernyőit és ernyős képeit láthattuk.

De van egy kincses hely, amely számtalan csodát őriz még, sokféle látnivalót. Ez a hely a Krisztina körút egyik legszebb épülete, az Áldásy-ház. Eredetileg egyemeletes klasszicista épület (benne lakott Clark Ádám), amelyre - meghagyva jegyeit - emeletet húztak, ablakait és belső kapuját pedig egy Margit körúti házról megmentett copf kovácsoltvas rácsokkal díszítették. A szemrevaló épületnek nem a külcsíne a becsesebb. Itt működik az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum. Itt őriznek számtalan csodát, itt gyűjtik a színházi fotókat. A tudományos munkához, a kutatáshoz gazdag anyagot talál minden érdeklődő, s ebből a gyűjteményből áll össze időnként egy-egy olyan élvezetes tematikus kiállítás, mint ez az ernyős. Várjuk a folytatást, akár kalapokkal, retikülökkel vagy más kiegészítőkkel - mindegy, csak hasonlóan remek látnivaló legyen.

*

SZAPPANOPERA. "Clara rájön, hogy Sergio nem mondott el mindent előző kapcsolatáról. Renata nem érti, hogy Benjamin miért vállalt éhbérért egy állást a közeli szupermarketben. Carrie és Mr. Big ismét elvesztette a fejét. Charlotte fiúja pedig többre tartja a mentális kiegyensúlyozottságot, mint a szexet. Tomás, miközben azt híreszteli, hogy lefeküdt Clarával, szerenádot ad Josefának, Zsolt megrémül, mivel Tóni úgy dönt, mindent elmond Miklósnak" - nagy élvezettel olvasom az ilyen és ehhez hasonló sorokat. Képileg három másodpercnél tovább nem sikerül az efféle történetekkel maradnom, de ilyen félmondatos formában, olvasva szórakoztatóak. A szép emlékű Heleszta Sándor tanította a szociológián, hogy mi minden is lehet ilyen mondatokba zárva.

A kép az más. Képzőművészek szappanopera képei is mások. Társadalomkritikák. Hol játékosak, hol kemények, hol részvétteliek. Miért érdekelnek bennünket mások történetei? Azonosulni akarunk meg kiválni? Valójában mindnyájunknak megvannak a maga szappanoperái. Kellenek a mesék. Nem a tévé kínálja őket. Önbecsapásainkat magunk kreáljuk. Kortárs képzőművészek csoportja egy kiállítás erejéig erre a témára összegyűjtötte mondanivalóját. Ahányan vannak, annyifélék a reflexiók. Csörgő Attila narancsteret kínál - gömbhéjnak körbefotózva környezetünk. Szarka Péter rozsdás roncsokból komponál víziókat. Szabó Dezső maketteket épít, s akkorába vetíti, mintha igazi terek lennének. Bodó Sándor zsíros kenyérből komponál, Koronczi Endre színes műdelfinnel játszik. Sugár János múltunk meséit fogalmazza jelenmesékké. Imre Mariann hímzett köve pedig filozofikus magasságokba repít. Jókedvű és gondolatgazdag bemutató ez. Tele játékkal, ötlettel, s ahogy a műfajhoz illik, egy csipet szomorúsággal is.

JÓZSA ÁGNES