A negyvenhetedik World Press fotókiállítást a Néprajzi Múzeumban Keleti Éva érdemes mûvész, a Magyar Fotóriporterek társaságának elnöke nyitotta meg. Azért õ, mert évülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy évtizedekkel ezelõtt a vasfüggönyön inneni magyar fotográfiát a vasfüggönyön túl is megismerjék. Korniss Péterrel, mint a mesebeli Max és Móric, egymás kezét fogva, egymást támogatva munkálkodtak önzetlenül azon, hogy a hivatalok urait megtörjék. A legjobbak számára így nyitottak utat, s 1984 óta már a World Press fotókiállításokon a magyar közönség is megismerhette a világ legjobb fotóriportereinek munkáit.

Keleti Évának az ötvenes évek legelején, az MTI-nél a legnagyobbak, Langer Klára, Reismann Mariann, Hollenzer Béla és Vadas Ernő voltak a mesterei. Ő pedig nevezve és nevezetlenül az összes utána születőnek.

Keleti Éva fotóművész. A Székely Aladár-i hagyományok folytatója, akinek minden munkáján átizzik az ember feltétlen tisztelete. A kamera elé kerülő arc, test védtelen, kiszolgáltatott. Ő tudja. Nem él vissza ezzel. Felmutatja az embert. Hírügynökségi fotósként került színházközelbe: "Nem a színháznak szállította a sajtót, hanem a sajtóba hozta be a színházat" (Szarka Klára). Lessing az igazi műalkotás mércéjeként azt szabta, hogy megragadja a termékeny pillanatot. Az Eksztázis, Az ügynök halála (Tímár József a súlyos táskákkal) egy-egy ilyen termékeny pillanat megvalósulása. És hosszú a sor. Egy felvételen ott az egész dráma és az élettörténetek egésze. Táncképei szakmai bravúrok. A csodálatos mandarin-képen Róna Viktor a levegőből lecsapni készülő ragadozó madár. A Levegőben című képen kilenc fehér ruhás táncos, mindegyik másféle pózban lebben a föld felett. A haldokló hattyú tartása szemből az elesettségé, a padlón látszó árnyéka pedig még életbe kapaszkodó. S a színészportrék. Gábor Miklós huncut-nevető tekintete, Kálmán György civilként romeós pózban, Darvas Iván gyöngéd mosollyal, s a rendezők próba közben, amikor utasításaikat mozdulatokkal kísérik: Várkonyi Zoltán, Major Tamás, Valló Péter, Ruszt József. Minden kép megállít. Minden kép mesél. Egyik sem "kattintós", nem "a sok százból valamelyik csak sikerül"-típusú. Keleti Éva ismeri és szereti azt az embert, akit lencséje elé hív. Ismeri az életüket, a munkájukat. Ismeri a színházat, a darabokat, baletteknél az egész koreográfiát, a mozdulatsort. Ezért tudja a legjellemzőbb pillanatot kiválasztani és megörökíteni. Megörökíteni a szó leghívebb értelmében. Ezek a képek megszólítanak és időt kérnek, belefeledkezőt.

Keleti Éva fotókiállítása a Kaposvári Egyetemen és a Vígszínházban látható.

J. Á.