Lõrinczy Attila és Schilling Árpád alapanyaga nyomán mutatta be a debreceni KonzervArtaudrium társulata Bessenyei Zoltán rendezésében a Szerelem, vagy amit akartok címû Shakespeare-parafrázist. A nevében önmeghatározó szóösszetételt viselõ, élvezeti színjátszó tömörülés 2001 óta mûködik. Létterüket eredetileg a Debreceni Egyetem jelölte ki, lévén a tagok zöme egyetemi hallgató, s a DOTE II. Kollégiumának alagsorában kapott helyet színházi mûhelyük is. A tavalyi év a kilépésrõl szólt: jártak Pesten a Mai Magyar Drámák Fesztiválján (Lõrinczy Attila: Balta a fejbe), Õriszentpéteren, Kapolcson, Balassagyarmaton, Kazincbarcikán, Pécsett az Egyetemi Színházak Találkozóján. Kaptak fesztiválmeghívást Belgiumba és Ausztriába. Éltek az alkalmakkal, hogy el tudják dönteni, hol érdemes a jövõben a stílusukkal jelentkezniük.
A Szerelem, vagy amit akartok a Vízkereszt cselekménye mentén halad. Megtörténik a hajótörés, amelyben Viola (itt: Minna) megmenekül, s férfi álruhában szerelmi követül szegődik Orsino (Amadé) herceghez. Olivia grófnő (Oleána) belehabarodik a követbe, a követ Amadéba. Böffen Tóbiás (Zotiás) szerelembe ugrasztja Keszeg Andrást (Vitold), Mária (Bibike), a komorna Malvoliót (Botor). Vitold párbajra hívja Minnát, s itt a történet megreked. Minna hiába fedi fel kebleit: Amadé érvényesíti friss hatályú hercegi rendeletét, amely szerint a párbajozás halállal büntettetik.
Tyrone Guthrie az élvezet színházának nevezi azt a játékot, amelyet a Konzervesek nyújtanak: fesztelenül, szégyenkezés nélkül örömet okozni és nevettetni. Laza civilben fogadják az érkezőket, ki-kilépnek ama brechti félfüggöny elé, amit a két fal közé szegezett drótra illik kifeszíteni, ha jelezni akarjuk a populáris miliőt. Megszólítják - bátorítják, vagy provokálják - az ülőalkalmatosságot keresőket. Aztán fél perc csöndet kér a Bolond (kikiáltó). Az üres tér: ha akarom, a Tao. Ezután belefognak. Szóval/dallal kísért tematikus szvitek követik egymást. A jelenetegységeken belül teljes a színházi ráhatás. Minden, a szituációba bevont elem működik, s az egész tárgyi-testi viszonylat aprólékosan koreografált. Verbális akrobatika. Ami közben forognak és dobálódnak, vagy a fizika törvényét kísértő módon tartják a levegőben magukat/egymást, vagy valósan zuhannak a padlóra akkorát, hogy a nyekkenés bizton csonttörést okozna egy járókelőnek. A szavak egészen laza kötelékben ússzák körül a mozdulatokat: részint kísérői a mikrotörténésnek, részint ellenpontszerűen lebegnek, egy egészen más kapcsolatfolyamatot hordozva; részint kifelé irányulnak, előre/vissza értelmezendő a nagybecsű publikum élményét.
Intellektuális népszínház. Természetes közönségességgel szólalnak meg, ami a nyers színház legnagyobb aduja: a trágárság és a vulgaritás bensőséges, ugyanakkor fennkölt. Akár szitok, rosszallás vagy intelem gyanánt, röpködnek az orvosi, lélektani, filozófiai terminus technicusok. Az obszcenitás merő öröm, a pillanat szabadságának esztétikai tégelye. Márpedig Bessenyeiék színháza felszabadító szerepet vállal magára. Tekintély-, hagyomány-, látszat- és pompaellenes. Eszközeik kifogyhatatlanok: betűfeliratok, a témabeli utalások, helybeli viccek, a véletlenek felhasználása, a dalok, a táncok, a ritmus, a zaj, a kontrapunkció, a túlzás, az arcfestés, a maszk, a kliséfigurák. A populáris színház stílusegység nélkül is valójában nagyon kifinomult, stílusos nyelven beszél: a fiatal közönség könnyen elfogadja az öltözködésbeli, tónusbeli következetlenségeket, illetve képes arra, hogy pantomimból párbeszédre váltson át, vagy reáliákról jelzésekre. Követi a történet fonalát anélkül, hogy figyelné: stílusegység is létezik a világon, amit itt megtörnek.
A történet fonalának elmetszése is része a provokációnak. A nyers színház hiperintellektuális populizmusa jelentkezik abban, hogy az ismert cselekményre hangolódott nézőnek hirtelen fityiszt mutatnak; a beintés mikéntje pedig különösen. A magát nővé pucérító Minna nyakát barna szalaggal fogják át kétfelől, mintha fojtópórázra vennék: a populáris hagyományokhoz szintén hozzátartozó medvetánc, a kegyetlen szatíra és a groteszk karikatúra felütése zárja a cselekményt. Magas színvonalú nyers színházat először az Erzsébet korabeli színjátszás volt képes produkálni, ez volt a hatvanas évekbeli angol színházi megújulás mozgatórugója is: ide fordul vissza Bessenyei Zoltán. A felszabadító/andalító fináléval megfejelve, tágabban Mejerholdhoz köthető a jelenleg követett stílusirány. Mejerholdhoz, aki azt kutatta folyvást, hogyan állíthatná színpadra az egész életet.
Három éve dolgozik együtt a társulat, próba- és játszóhelyük egy 6×7 méteres pince. A maguk alapította/gyarapította közönség többszörösen kinőtte a nézőteret. Kísérletezésnek mondják, hogy a humort, az improvizatív készséget a nézőkkel közvetlen kapcsolatot tartva fejlesztik ki magukban. Témáik, díszleteik, jelmezeik, kellékeik abszurdak, szimbolikus értelműek, ugyanakkor egyszerűek, "szegényesek", hétköznapiak és valóságosak is egyszerre. Gondos keresgélés által keresetlenek. Brook mondja: "a stílushoz kényelem kell: valamit sikerre vinni, primitív feltételek között, az felér egy forradalommal, mert ami csak a kezükbe akad, fegyverré változtatható". Halk hódolói óhaj: a reménybeli kényelemhez soha ne társuljon lustaság!
BALOGH TIBOR
