A fontos, letisztult gondolatok időtállóak. S az idő, ha meg nem állítható is, de kicselezhető. Mintha Margitai Ági mindig ezt tette volna. S ezt teszik az emlékőrzők, a szakmai történetek, sorsok, anekdoták papírra vetői is – okulásul jelennek és jövőnek. 

Bele lehet kóstolni csak időlegesen is mások életébe – a színész egyebet sem tesz, de ezt teszi az író Gerlóczy Márton ugyancsak író hőse is, akit Ötvös András személyesít meg A csemegepultos naplójában –, az így szerzett tapasztalatok azonban ugyanolyan életre szólóak lehetnek, személyiséget formálóak  s így alapvetően meghatározóak, mint a saját sorsunk, amelyből művészként és befogadóként egyaránt rendre ki-kiruccanunk a másokéba. A különbség csak annyi, hogy a magunkéba mindig vissza kell térnünk, illetve attól elszakadni egyetlen egyszer lehet. A Kvartett című Spiró-dráma szereplőinek nem adatik meg, hogy a nekik rendelt sorsból kilépjenek, meghatározottságaik erősebbeknek bizonyulnak a kínálkozó lehetőségnél. Az Örkény István szerzette Tóték címszereplői viszont éppen úgy tudják visszarendezni saját korábbi életüket, hogy megtagadva énjüket, legyőzik a predesztinációt. A nagy összefüggések, a történelmi folyamatok szempontjából persze mindkét választás  indifferens, nem úgy az egyes ember életét s halálát tekintve. (A miskolci Tóték Béres Attila rendezésében azért a történelmi összefüggések felismerésének lehetőségét is felkínálja.) 

Hogy hagyják-e élni, s hol kényszerítik halni intézményesen az embert, kormányokon, hatalmasok politikáján múlik olykor. Oly kort idéz Mohácsiék legújabb előadása, az e föld befogad, avagy SZÁMODRA HELY az Örkény Színházban, „mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra”. 

Hogy hogyan válunk szinte észrevétlenül egy kirekesztő skandálás résztvevőivé – ezt is megtapasztalhatja Dés András Farkasszem című, Horváth Csaba rendezte előadásának nézője. A politikai küzdelem valódi tárgyának háttérbe szorulása mindennapi tapasztalat – Shakespeare IV. Henrikje a Miskolci Nemzeti Színház Kiss Csaba rendezte előadásában erre látszik rímelni. S a „kisemberek”, az „alattvalók” nagy történetekhez, a hatalmasok játszmáihoz való viszonyát értelmezi szarkasztikusan Tom Stoppard  Rosencrantz és Guildenstern halott című opusa – ezúttal a Szkénében, Szikszai Rémusz rendezésébe. 

Kispolgári lét kontra másság, lázadás, tehetetlen indulat – kulcsfogalmai lehetnének ezek Az Őrült Nők ketrece Alföldi Róbert rendezte előadásának, de Arnulf Rainer képeinek is. 

Képzőművész rendező, Dmitrij Krimov „tervezői színháza” Csehov műveket dolgozott föl legutóbb. Körülbelül idáig vezet Gáspárik Attila írásának kérdésfelvetése a színpadi szövegek kezelésének problémáiról, s adalékul szolgálhatnak olyan kortárs darabok, mint a Jó emberek a Centrál Színházban, illetve a Június című Egressy Zoltán-dráma Győrben. Balikó Tamás egyik utolsó szerepét játszotta ebben – halálának megrendítő híre lapzárta után érkezett. 

 

Szűcs Katalin Ágnes

 

NKA csak logo egyszines

1