Ha egy egyetemi tanár, rektor, az Európai Zeneakadémiák Egyesületének (AEC) elnökségi tagja, a Művészeti Egyetemek Rektori Székének soros elnöke, a kormány egységes komolyzenei koncepciójának kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztos interjúkötetet ír-szerkeszt, akkor könnyű kitalálni, hogy riportalanya nem lehet akárki. Nem is. Marton Éva életpályáját összegzi ez a kötet merített papíron, sok-sok képpel, s ahogy az egy zenetörténészhez illik, gazdag mellékletanyaggal. Ebben megtalálhatjuk Marton Éva kereskedelmi forgalomban levő hivatalos hang- és videofelvételeit – pontosan harminchetet -, az élő operaelőadás- operagála lemezfelvételeinek (tíz volt), az oratórium, szimfonikus zene és kamarazene stúdiófelvételek valamint az élő koncert- és videofelvételek lajstromát – ebből 28 született –, továbbá a koncertekét is szép sorban, harminc oldalon. Az első az 1964-es fellépés volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagytermében – a főiskola hallgatóinak nyilvános Liszt-emlékhangversenye. Itt még Heinrich Éva néven szerepelt az ifjú énekesnő. Az utolsó bejegyzés a 70. születésnap alkalmából rendezett gálakoncert a Magyar Állami Operaházban. Külön fejezet sorolja az operaelőadásokat a szerepeivel hetvenöt oldalon, majd a kitüntetéseket kettőn.
Ez a kötet tehát eleget tesz annak az elvárásnak, amely egy tudományos igényű életmű-feldolgozáshoz illik, mert minden pontos információt megad a szerepekről és a helyszínekről.
Ez a kötet mégsem tudományos munka, hanem egy élvezetes olvasnivaló, ami annak köszönhető, hogy a szerző nem bocsátkozik elemzésekbe, nem értékel, nem kommentál, hanem hagyja, hogy a művésznő maga meséljen. Az interjúvoló kérdései inkább csak arra szolgálnak, hogy előhívjanak helyszínt, történetet, eseményeket, hogy segítsenek megidézni a pályatársak alakját. Az életút – ahogy a hang is – kivételes, a Zeneakadémia elvégzése után Marton Éva az Operaházban debütált, s már ekkor felhívta magára a figyelmet. 1972-ben Christoph von Dohnányi hívására a frankfurti operaházhoz szerződött, ahonnan már módja nyílt arra, hogy bekapcsolódhasson a nemzetközi zenei életbe. Firenze, Bécs, München után 1976-ban volt az első fellépése a Metropoliten színpadán Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operájában. Ezt követően még kilencvenhárom alkalommal lépett itt fel. Énekelte a Fidéliót, de a Trubadur Leonóráját is, a Lohengrin Elsáját és Ortrudját, a Tannhäuser Erzsébetjét – ebben a szerepben partnere Luciano Pavarotti volt. Zeffirelli rendezte azt a Turandot-előadást 1987-ben, amelynek címszerepét énekelte Placido Domingo (Kalaf) oldalán. Híres szerepe még a Tosca és Richard Strauss Elektrájának címszerepe, amelyet először Bécsben énekelt 1989-ben Claudio Abbado vezényletével. A Kékszakállú herceg Juditjaként is jelentős sikerei voltak nemcsak itthon, külföldön is.
Marton Éva megfordult a világ legjelentősebb operaszínpadain és koncerttermeiben, énekelt világsztárokkal, ebben a kötetben pedig mesél. Felidézi életének fontosabb állomásait, történéseit, találkozásait, mindezt élvezetes könnyedséggel és őszinteséggel.
Ez a kötet azoknak is örömet okoz, akik egy világhírű művésznő élettörténetére, titkaira vágynak, és azoknak is, akik tudományos pontossággal ismerni akarják az életutat.
JÓZSA ÁGNES
