Keretesre sikeredett most e lapszám szerkezete. Sikeredett – írom, mert a Criticai Lapok esetében sohasem valamely előzetes elhatározás, nem is egy kötött rovatstruktúra eredménye egy-egy szám felépítése; a kompozíciót elsődlegesen a cikkek, tanulmányok, interjúk kínálta gondolatok határozzák meg. Így adódott, hogy két kiváló, rendkívül sokoldalú olaszországi művész munkáival foglalkozó írás fogja közre a többit. Moni Ovadia származását tekintve bolgár ugyan, de Olaszországban él és alkot, tanulmányait is már ott végezte, s előadásaiban az emberiség történetének nagy kérdéseit, népek sorsát – a zsidóságét vagy a Szovjetunióét például – a történelmi tények felől közelíti, miként az Fried Ilona tanulmányából kitetszik. Az olasz Romeo Castellucci rendezte Go Down, Moses évezredeket fog át, s Kékesi Kun Árpád értelmezése szerint „olyan mélységekbe kalauzol, ahová legfeljebb életünk határhelyzeteiben nyerünk röpke bepillantást”. Goethe Faustja a budapesti Katona József Színház Schilling Árpád rendezte előadásában a középső pillér ebben az emberi lét alapkérdéseit firtató gondolatsorban. A Katona másik előadása, a Kamrában játszott Cukor Kreml Ovadia konkrétabb, történelmi eseményekhez kötődő problémafelvetésének egy másfajta, más irányú megközelítése, míg a Szerb Antal regénye alapján Gyulán bemutatott, s nemrégiben Budapesten is látható volt Holdvilág és utasa Sopsits Árpád rendezésében azzal a napjainkban is érvényes igazsággal szembesít Földes Anna írása szerint, hogy „nehéz időkben sem csak a politika hordozza a lét nagy kérdéseinek súlyát, tartalmát”.
Történelmi szerep és magánélet különös módon kapcsolódik össze az Alan Turing sorsát feldolgozó Szigorúan titkos… című cseh előadásban, amely a Csekkold elnevezésű fesztivál keretében volt látható a Katona József Színházban. Zappe László írásában a fesztiválok sorsáról is szó esik, miként Balogh Géza beszámolójában is a Szabadkán immár huszonkettedszer megrendezett Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál kapcsán.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál egészen más jellegű rendezvénysorozatának műfaji sokszínűségére hajazó törekvés fogalmazódik meg a Magács Lászlóval, az Átrium Film-Színház művészeti igazgatójával készült interjúban, akitől nem idegen az új formanyelveken megszólaló színház. Ahogyan Kékesi Kun Árpádtól sem, aki a Romeo Castellucci rendezte s a Bécsi Ünnepi Hetek keretében láthatóvolt Go Down, Moses című előadást elemezve megpróbálja a színházértés, -értelmezés folyamatát is rekonstruálni, érzékeltetni. Ami rendkívül tanulságos, hiszen ha csak a Holdvilág és utasa említett előadására gondolok, magam egy igen szellemesen egyszerű díszletben könnyedén, gördülékenyen helyszíneket-jeleneteket váltó, expresszív játékot láttam izgalmas, talányos színészekkel, melynek lendületét érzésem szerint pusztán a terjedelem törte meg a második felvonásban. Az élmény visszamenőleg természetesen megmásíthatatlan, nem érdektelen azonban megismerni, hogy egy-egy hivatásos befogadó miért úgy élte meg a látottakat, ahogy, s ezt hogyan dolgozza fel.
Szűcs Katalin Ágnes
