2002 óta minden évben két bábmûvészt tüntetnek ki Blattner Géza-díjjal. Talán ennek köszönhetõ, hogy Blattner neve nem teljesen ismeretlen a nagyközönség elõtt. Ennél többet azonban csak azok tudhatnak róla, akik színházi és bábszínházi szakkönyveket lapozgatnak. Egy cikkíró a Criticai Lapok hasábjain nehezményezte, hogy az 1960-ban megjelent Mûvészeti Lexikon nem tesz említést Blattner és két közvetlen munkatársa, A. Tóth Sándor (1904-1980) és Kolozsváry Zsigmond (1899-1983) festõmûvészek bábmûvészeti tevékenységérõl. A tény valóban sajnálatos, az vigasztalhatja csupán a szerzõt, hogy a hazai és külföldi színházi szakkönyvek és lexikonok többnyire megkülönböztetett figyelmet szentelnek a magyar és a francia bábmûvészet e kimagasló személyiségeinek.
Blattner 1893. február 10-én született Debrecenben. Mint a századelő művészi bábjáték-kísérleteinek szinte valamennyi jelentős alakja, ő is festőnek készül. Első mestere a Hollósy-tanítvány Toroczkay Oszvald (1884-1951), akitől útja 1910- ben mestere mesteréhez, Hollósy Simon (1857-1918) híres müncheni szabadiskolájába vezet. Beiratkozik a müncheni Iparművészeti Akadémiára, és rendszeresen látogatja a Debsitz-féle iparművészeti iskolát is. 1917-ben hazaszólítja a katonai behívó. Az 1917-es margitszigeti Hadikiállításon játszik először marionettel, Hincz Károly (1885-1953) és Rónai Dénes (1875-1964) társaságában. Egyes feltételezések szerint Balázs Béla darabját, A halász és a hold ezüstjét adják elő, azt a darabot, amely Blattner egész pályafutását végigkíséri, párizsi működése során is többször előveszi, felújítja, átalakítja.
Rónai elsősorban fotóművész, de filmesztétikai munkássága is jelentős; több némafilmet és szkeccset rendezett, illetve fényképezett (Drághfy Éva, 1913, Ninon de Lanclot, 1913, Halálos szerelem, 1922, Hogyan élünk, 1922), fotós szaklapokat szerkesztett. 1910-ben nyitotta meg fényképészeti műtermét a Váci utcában, otthont és anyagi hátteret biztosítva Orbók Lóránd (1884-1924) ősszel megnyíló Vitéz László Bábszínházának, amely a XX. századi hazai művészi bábjáték-törekvések első állomása. Mire Blattner hazatér Münchenből, Orbók vállalkozását már elsodorta a háború, ő maga megjárta a franciák hírhedt internálótáborát, a fekete kolostort, ahonnan Spanyolországba szökött; előbb utcai bábjátékosként tengődött, majd spanyol drámaíróként, Lorenzo d’Azertis néven szép karriert csinált (művésznevében a dacos "azért is!" rejtőzik). Darabjait Londonban, Berlinben, Bécsben, New Yorkban játszották. A tündér című színművét 1916-ban bemutatta a Vígszínház.
|
Teschner elhatárolja magát a vásári bábjátéktól. A beavatott kevesek bábszínháza akar lenni, színháza elnevezésével is fémjelezni kívánja, hogy semmi köze a "Kasperltheater"- hez, amely az avatatlanok számára a bábjátékot jelenti. Orbók, aki a kesztyűsbábot tekinti a művészi bábjáték igazi letéteményesének, Kasperl magyar rokonáról nevezi el kérészéletű színházát; Blattner tanulni megy Hincz Károlyhoz, a városligeti vurstli bábjátékosához. 1918-ban volt katonatársával, Rónaival együtt felkeresi, hogy marionettjátékát tanulmányozza. Hincz, akiről több kortársa állítja, hogy féltve őrizte szüleitől, nagyszüleitől örökölt mestersége titkait, még az ifjú Blattner első marionettjeinek zsinórozását is elvállalja. (Teschner arisztokratizmusa majd csak az első állandó művészi bábszínház megteremtőjénél, Rév Istvánnál [1898-1977] jelentkezik. Egyik újsághirdetésében ez olvasható: "A Paprika Jancsi a Liget mulatsága... A salzburgi, nürnbergi, párisi már művészetet megközelítő mutatványok. A Nemzeti Bábszínjáték tökéletes művészi élmény.") Blattner - elsősorban a Teschnernél szerzett élmények hatására - erőteljes vonzalmat érez az alulról mozgatott pálcás báb iránt, amelyet a távol-keleti játékok nyomán mindmáig vajang (a korábbi helyesírás szerint wayang) bábtípusnak nevezünk. Rábeszéli Rónait, hogy a kesztyűsbáb és a marionett mellett kezdjenek el foglalkozni a vajanggal is. Ez tulajdonképpen többféle plasztikus (vajang golek) és síkbáb- (vajang kulit), relief- (vajang klitik) valamint árnyjátéktechnika (vajang purva és annak különféle változatai) közös elnevezése. Alig kilenc évvel Orbók bemutatkozása után, 1919 márciusában kerül sor Blattner Géza és Rónai Dénes bábszínházának premierjére, a Wajang játékokra. A Váci utcai műterem színpada szűknek bizonyul a különféle technikákkal bemutatott darabokhoz, ezért kibérelik a közeli Belvárosi Színházat. Ezzel kezdetét veszi XX. századi bábművészetünk második fejezete.
Műsorukon Balázs Béla két jelenete, A könnyű ember című marionettkomédia és A fekete korsó című "óegyiptomi sziluettekre írt" árnyjáték, egy "óflamand játék", A lovag meg a kegyese, valamint Walleshausen Rolla székely tárgyú mesejátéka, az Egyszer volt szerepelt. Balázs már pályája kezdetén, Berlinben érdeklődni kezdett a bábjáték iránt, 1918-ban pedig dramaturgiai előadásai során kísérletet tett a bábjáték esztétikájának felvázolására. Feltehetően ez a vonzalom is szerepet játszott A fából faragott királyfi (1912) szövegkönyvének megírásában. A könnyű ember, amely a műsorfüzetben a "bolondos bábjáték eredeti városligeti módra" alcímet viselte, egy pehelykönnyű férfiúról szól, akinek még a huzatnál is félelmetesebb ellensége a porszívó. A fekete korsó az alvilág kapujában játszódik, ahová Pamyles eljön, hogy visszaszerezze szerelmes hitvesét, Tuit. A lovag meg a kegyese című Kosztolányi-fordításról korábban többen állították, hogy valójában a költő saját műve. Kosztolányi és a Nyugat írói köre (Ignotus, Osvát, Hatvany, Móricz, Babits, Karinthy) már Orbók bemutatója idején járt a Váci utcai műteremben. Tudunk Karinthy és Kosztolányi egy-egy elveszett bábjátékáról (A hosszú háború, A csoda), joggal feltételezték hát, hogy a Blattnerék műsorán szereplő játék is több ismeretlen középkori leletnél. Rónai visszaemlékezése szerint azonban ő maga kérte fel a költőt, hogy a Blattner birtokában lévő német fordítás (Lanselot und Sanderei) alapján készítse el a magyar változatot. A bemutatót követően a darab az Érdekes Ujság 1919. április 17-i számában jelent meg, egy talányos mondat kíséretében: "Magyar versekbe szedte: Kosztolányi Dezső".
Valamennyi darab bábjait és az árnyjátékot Blattner tervezte, A könnyű ember díszletei Detre Szilárd (1891-?), A lovag meg a kegyese és az Egyszer volt színpadképei Walleshausen Zsigmond (1888-?) tervei alapján készültek. Mindketten Hollósy-tanítványok, és mindketten fontos szerepet töltenek be később Blattner párizsi bábszínházában.
A Wajang játékokról több recenzió emlékezik meg. A Déli Hírlap március 9-i száma csupán A lovag meg a kegyese hoszszadalmas tirádáit nehezményezi, de egészében elismerően szól a vállalkozásról. "Szándékában s a megoldásban is a legnemesebb művészi és irodalmi szempontok jutnak diadalra. Rónai Dénes igazgató és Blattner Géza művészi tervező szép és minden dicséretet megérdemlő munkát végeztek" - írja a beszámoló szerzője. A Magyar Helikon című folyóiratban két évvel a bemutató után számos bábesztétikai kérdést is elemző visszaemlékezés jelenik meg, melyben többek közt ezt olvashatjuk: "Az ízléstelenségek, a művészeti korrupciók idején - ma - jólesik emlékezni egy csendes szombat délutánra a Belvárosi Színházban, ahol majdnem üres széksorok előtt hajladoztak, komédiáztak, szerettek és szenvedtek két óra hosszat fából faragott kis figurák, a távoli Kelet ideszármazott kedves szórakoztatói, a jávai wayang európaivá vedlett színes testvérei. Van annak már két éve is, hogy a pesti wayang-játékok rendezői elmondhatták bukásuk után Aranynak az úttörőre vonatkozó szentenciáját - és azóta sem gondolt senki arra, hogy egy kis szépséget lopjon bele megtépett életünk sivár napjaiba." A szenvedélyes hangú írás szerzője a tizennyolc éves Németh Antal, aki soha nem múló szerelemre gyullad a bábjáték iránt, és nem sokkal később életre szóló barátságot köt a nála tíz évvel idősebb Blattner Gézával.
A Wajang játékok mindössze három előadást ér meg a Belvárosi Színházban. Blattner még abban az évben újabb vállalkozásba fog. A Tanácsköztársaság idején Rónait a közoktatási népbiztosság megbízza egy művészi bábszínház létrehozásával. Körmendi Frimm Jenő és Blattner tervei alapján az Angolparkban (a mai Vidám Parkban) építenek fel és rendeznek be egy kétszáz férőhelyes színházat. Bemutatják Balázs Béla harmadik bábjátékát, A halász és a hold ezüstjét, Mohácsi Jenő-Ábrahám Pál Etelka szíve című báboperáját, Rédey Tivadar jelenetét, továbbá egy jelenkorba áthelyezett Vitéz László-játékot, és újra játsszák a Wajang játékok egyes darabjait. Most is a technikai és műfaji sokszínűség jellemzi a műsort, mint Blattner egész pályafutását. Naponta több előadást tartanak. Erről a Tanácsköztársaság bukásáig folyamatosan működő vállalkozásról kevés megbízható adat maradt fenn, pedig különleges helyet foglal el a hazai bábtörténetben mint a vásári és a művészi bábjáték elegye; igényes, irodalmi értékű darabokat játszottak az Angolpark mutatványosbódéi között, alig párszáz méterre Hinczék vurstlibeli bábszínházától.
Blattner két évvel később, most már Rónai részvétele nélkül, a Magyar Gyermektanulmányi Társaság támogatásával kezd bele utolsó hazai vállalkozásába. 1921 novemberében a Katolikus Kör Molnár utcai nagytermében zajlik le a Művészi bábjátékok címen meghirdetett bemutató. Most is van kesztyűsbábokkal játszott vásári komédia (A lusták orvosa), pálcás bábjáték (Béka-egérharc), árnyjáték (A bűvös hordó), síkbábokat és kesztyűsbábokat kombináló egyfelvonásos (Fazekas Mihály-Nógrády László: Ludas Matyi). Később - egy újabb technika, az ún. billentyűs, alulról mozgatott marionett első hazai alkalmazásaként - sor kerül egy Faust-bábjáték premierjére is, Blattner és Németh Antal közreműködésével. A kompiláció szerzője Róna László. Az előadás előtt Németh Antal ismerteti a Faust-téma bábszínpadi pályafutását.
A Gyermektanulmányi Társaság 1924- ben nagyszabású kiállítást rendez a Műcsarnokban. Blattnerék meghívást kapnak, hogy két hónapon át játsszanak a kiállítás látogatói részére. Naponta két előadást tartanak, egyet gyerekeknek, egyet felnőtteknek. A legtöbbször a Faust és a Ludas Matyi kerül színre, de számos alkalommal eljátsszák Mohácsi Jenő kínai motívumok alapján írt A bűvös hordó című verses árnyjátékát és A halász és a hold ezüstjét is. (Balázs Béla bábjátékát 1930-ban Palasovszky Ödön is megrendezi Madzsar Alice mozdulatművészeti tánccsoportjával, Kozma József zenéjére.)
Ezzel véget ér Blattner magyarországi pályafutása. 1925 őszén Párizsba megy szerencsét próbálni. Amikor útnak indul, még nem tudja, néhány hónapot, esetleg éveket tölt-e majd ott élő magyar és nem magyar festőbarátai társaságában. A sok hazai csalódás után lázasan tevékenykedik, sokat fest, új ismeretségeket köt, közös kiállítást szerveznek. Anyagilag sikeres vállalkozásba kezd: első feleségével, Sulyok Helénnel lámpaernyőket készítenek. Már megérkezése után négy hónappal azt írja Németh Antalnak, hogy "sikerült egy olyan bázist teremtenem, amiben (ha csak politikai természetű dolgok nem gátolják itt-tartózkodásunkat) megtalálhatom a jövőbeli boldogulásomat".
A lámpaernyő készítés több vonatkozásban összefügg bábjátékos tevékenységével. Marhahólyagból, sajátos eljárással készítette az ernyők alapanyagát. Az eljárást még A halász és a hold ezüstje bemutatója idején dolgozta ki: ebben a hold marhahólyagból készült, amely egy sírómosolygó emberi arcot ábrázolt. Az ernyők preparált anyagára középkori és XIV. Lajos korabeli mintákat meg japán és kínai ornamentikát festettek. Felesége korábban Pesten a porcelángyárban dolgozott festőként, ő volt a vállalkozás motorja, szervezője és menedzsere. A Boulogne sur Seine-i villalakásban berendezett üzemet elnevezték Deux flambeaux-nak, azaz Két fáklyának. A házat még Frédéric Auguste Bartholdi (1834-1904), a New York-i Szabadságszobor alkotója építtette. Lakásuk előző bérlője Chagall volt.
|
Az első műsor rövid jelenetek sorából állt. A La Fontaine meséjéből készült A róka és a gólya (Le Renard et la cigogne) alkotója Fried Tivadar; érdekességei, hogy a fából faragott marionettekre rá voltak festve a jelmezek, és a díszleteket meg a mesében szereplő edényeket is zsinóron mozgatták. A némajátékot mechanikus hangszerek kísérték. A. Tóth Sándor két pantomimet készített, A vak vadászt (Le Chasseur aveugle) és Az utcát (La Rue). Előbbi fából készült figurákkal mesélt el egy anekdotát, utóbbi miniatűr revü volt, amelyben jellegzetes párizsi figurák vonultak fel a különböző napszakokban, sík papírfigurákként. Blattner a Szívek találkozása (Coeurs qui se rencontrent) és A táncosnő (La Danseuse) című etűdökkel mutatkozott be. Mindkettő árnyjáték, a vajang purva és áttetsző anyagokból készült sík figurák kombinációja; az alakok színes árnyakat vetítettek a világos horizontra. A Szívek találkozásában egy marslakóra emlékeztető, fantasztikus figura a hősnő, aki egymás után fogadja udvarlóit. Először egy dzsigoló jelenik meg, aki a nyílt színen elveszti a fejét, amikor a dáma visszautasítja közeledését. Több széptevő után belép az Eszménykép, akinek a keblén pirosan világító szív látható, benne egy ütemesen kopogó kalapáccsal. A heves szívdobogásra a hölgy hasonlóképpen válaszol. A játék eredetéről keveset tudunk. A. Tóth Sándor szerint egy dán szerző írásából készült, de lehet, hogy Komor András (1898-1944) Pasiphaéje ihlette, amelyet már Magyarországon is bemutattak. A program záró darabja Marie Vassilieff Egy pucér ember házassága (Le Mariage d’un Nu) című komédiája volt, amelyben stilizált és mozdulatlan, fából és bőrből készült afrikai szobrok szerepeltek. Az első műsor markánsan reprezentálta a baráti társaság művészi ambícióit, szüntelen anyagés formakeresését, merész és nemegyszer meghökkentő kísérleteit.
A sikeres fogadtatás arra késztette Blattnert és barátait, hogy egy évvel a kis színház megnyitása után újabb műsorral álljanak elő. 1930 májusában bemutatott programjukban már a konferanszié megformálásával a báb újfajta értelmezését kínálják a nézőknek: a figura egy Futur (Jövő) nevű gépember, a szeme két zseblámpa, a szája egy hangszóró tölcsére, az agya rádióantenna, a füle két telefonkagyló, az egyik karja harapófogó, a másik kalapács, a lábai biciklikerekek. A különös figura megszólaltatója és életre keltője Paul Jeanne volt, aki már az első műsort is konferálta.
Minden darab tartogatott valamilyen meglepetést. Paul Jeanne Marianna és a libái (Marianne et ses Oies) című jelenetében Blattner a Chat Noir kabaré stílusára utaló sziluetteket alkalmazott. Franciául most szólalt meg először Balázs Béla pompás marionettkomédiája, A könnyű ember Detre Szilárd és Paul Jeanne fordításában, Poids Plume (Pehelysúly) címen.
A billentyűs marionettet először Pierre Albert-Birot (1885-1967) Ádám misztériuma (Mystčre d’Adam) című játékában, 1934-ben alkalmazta Blattner. Albert- Birot, a kubizmus és a futurizmus szószólója, Aragon, Breton harcostársa, Apollinaire barátja fontos szereplője a korszak irodalmi- művészeti életének. "Üvöltésre és táncra szánt versei" később még Artaud-ra és Ionescóra is hatással vannak. Blattner billentyűs bábjai egyszerre voltak képesek megközelíteni az élő emberi mozdulatokat, és szoborszerű visszafogottsággal alkalmazkodni a különös szöveg emelkedettségéhez. Az Úr a középkori szobrok merevségét idéző alak volt, világító, színét változtató, pupillák nélküli szemekkel, míg az emberpár lírai megformálása esendőséget sugárzott. Hasonló szellemben született az Aucassin és Nicolette (1935) egyórás, élő kórusmuzsikával kísért feldolgozása.
Albert-Birot művéből készült A. Tóth Sándor egyik legérdekesebb munkája, a Kezek (Les Mains) is, amely André-Charles Gervais, a francia bábjáték megbízható krónikása szerint "egy új stílus bábszínházi lehetőségeiről tanúskodik". A darabban az Ördög segítségével Pierrot és Arlequin a nyílt színen megnő, és égitestekkel labdázik, mígnem egy házmesterné seprűje visszakergeti őket a valóságba.
Ábel Frigyes (Frédéric O’Brady) Népcsömörület (Satiété des Nations) című darabja újabb bábtípus kialakítására ösztönözte az alkotót. Az eredeti cím szójáték: a népszövetség (société des nations) torzítása. A kalandos életű és rendkívül sokoldalú Ábel (színész, bábjátékos, karmester, zeneszerző, bárzongorista, koreográfus, író, kritikus, idegenlégiós, ellenálló, politikai fogoly; a Belvárosi Színház, majd több más budapesti színház tagja, aztán Párizsban, Németországban, Angliában lép fel, végül az Egyesült Államokban egyetemi tanár) 1932-ben kapcsolódik be az Arc-en- Ciel tevékenységébe, és hosszabb ideig Blattner fontos munkatársa. Kettőjük virtuóz sikerdarabja a Bendzsó úr és a pelikánja (Monsieur Banjo et son Pélican, 1932). A Népcsömörület című paródiájában a szereplők összehajtható marionettek, játéktárgyak, lampionok, arcuk egyszerre látható szemből és profilból. Alexandre Arnoux Szextett avagy a fuvola házassága (Sextuor ou le Mariage de la fluˆte) című zenei groteszkjében a hegedű és a cselló megvív a fuvola kegyeiért; Blattner ezúttal az emberi tulajdonságokkal felruházott hangszerek ábrázolásával remekel.
Az Arc-en-Ciel legjelentősebb sikerei az 1937-es Párizsi Világkiállításhoz kapcsolódnak. Az együttes két produkcióval szerepel abban a rendezvénysorozatban, amelyben különböző országok bábművészei mutatkoznak be: Adrianus Michael de Jong (1888-1943) holland író Thanatos, az utazó (Thanatos le Passager) című groteszk misztériumával és Az ember tragédiájával. Madách drámai költeményének ez az első francia nyelvű előadása. (A másodikra több mint fél évszázadot kell várni; erre is egy bábszínházban, a strasbourgi Théâtre Jeune Publicben kerül sor.) A szövegkönyvet Walleshausen Zsigmond és Fernand Pignatel készítette. Az álomképekben csak Ádám és Lucifer szólal meg; Lucifer bemutatja a szereplőket, ismerteti a képek tartalmát, amelyeket némajátékként, gyakran alkalmazott kóruskísérettel jelenítenek meg. A nagyszabású vállalkozáshoz Blattner mozgósítja szinte valamennyi korábbi munkatársát. Minden színpadképet más-más művész tervei alapján készítenek el. Az ekkor már Magyarországon élő A. Tóth Sándor itthonról küldi el az egyiptomi színhez készített vázlatait. Az athéni szín Kolozsváry Zsigmond, a konstantinápolyi Olcsai Kiss Zoltán, a prágai Fried Tivadar, a falanszter Beöthy István műve. A három főszereplő bábfiguráját Csáky József készíti, de ruháikat minden álomképhez a díszletek tervezői tervezik. A kísérőzene Harsányi Tibor szerzeménye. Az előadás alapgondolata - Németh Antallal folytatott konzultációk után - Blattnertől származik: mint Blattnernél igen gyakran, most is két egymás fölé helyezett színpadon zajlik a játék: felül az álomképek, alul pedig az első három és a tizenötödik szín eseményei. A Paradicsomban és a két Paradicsomon kívüli képben felülről irányított marionettként, a felső színpadon billentyűs bábokként jelennek meg a szereplők. Az álomképek helyszínei egy hatalmas sorskeréken helyezkednek el, amely minden változásnál továbbfordul.
A Tragédia bemutatója - amellyel elnyerték a Világkiállítás aranyérmét - egyik része annak a misztériumjáték-sorozatnak, melyet Blattner az Ádám misztériumával kezdett el három évvel korábban, majd az Aucassin és Nicolette-tel folytatott. Ide tartozik több más kísérlet mellett a Thanatos is, amelyben a Halál hiába próbál egy lelket megszerezni, miközben az emberek kétségbe vannak esve, amiért hosszú ideje nem hal meg senki. Ezekben olyan maszkok szerepeltek, amelyeknek a hátsó felét fekete anyaggal borították; ha megfordult, eltűnt a szemünk elől. (Ezt a trükköt huszonöt évvel később, a "fekete színház" elterjedésével szinte minden bábszínház előszeretettel alkalmazza.) A fontos szerepet játszó, nagyméretű kezeket Koffán Károly faragta. A misztériumsorozat utolsó darabja az 1938-ban készült Szűz Mária misztériuma (Le Mystčre de la Vierge Marie), amelynek előadásáról Yves Sjoberg a következőket írta a Temps Présent 1939. január 27-i számában: "A Szűz Mária misztériuma, Henri Héraut marionett-pásztorjátéka négy képben alighanem példa nélkül való újítás. Két év munkájába került, ami nem csoda, ha elnézem Hildegarde Weber 43 bábuját, annyi költői ízléssel felöltöztetve, hogy a közönséges rongyok pásztorokká, fejedelmekké, halászokká, haramiákká, egyszóval különféle országok és különféle korok alakjaivá formálják őket. Nem beszélve az égiekről, akiknek ezúttal bőséges mondanivalójuk akad. Még Victor Hugónak sem lehetne ellenvetése a szimbolikus díszletek láttán, amelyek Blattner Géza tehetségét dicsérik. Igazi ťszent játékŤ ez a középkori misztériumok mintájára."
Blattner a következő években Héraut másik darabjával, A nagy fallal (Le Grand Mur) foglalkozik. Ismét újfajta bábokkal kísérletezik: a fejek drótból vannak, profiljuk nagyra nőtt árnyéka rávetődik a háttérre. A közelgő veszedelemre figyelmeztető játék csak néhányszor kerül közönség elé. Ez az utolsó produkció, amely a világháború kitörése előtt készült. Egy kivételesen érzékeny művész megrendítő vallomása. Magánélete válságba kerül, felesége öngyilkos lesz. 1940-ben a német megszállás miatt el kell hagynia Párizst. Sok viszontagság után a déli szabad zónában, Valençay-ben telepedik le, ahol újra játszani kezd. Régebbi darabjai közül azokat veszi elő, amelyek a mostoha körülmények között könnyebben eljátszhatók. 1944-ben megteremti Ersatz professzort, a zseniális feltalálót, aki minden hiánycikk helyett képes valamilyen pótlékot feltalálni (a német Ersatz szó jelentése: pótlék). Pantomimsorozatban szerepelteti a limlomokból, padlásokon és csűrökben fellelhető holmikból szerkesztett figurát és körülötte táncra perdülő háborús találmányait, a pótkávét, a pótcukrot, a pótszeretetet, a pótkibékülést. Minden csak pótlék körülöttünk, egyet kivéve: a gyűlöletet. Csáky Józseffel meséket játszanak, bemutatják a Franciaország vasszobalánya (La Bonne Ferrée de France) című komédiát.
A háború után visszatér párizsi házába, újból megnősül, családot alapít; ötvennégy éves, amikor Ágnes lánya megszületik. Bábjainak egy része a háború alatt elkallódott, jó néhányat barátainak ajándékozott. Korábbi társulata szétszéledt. Feleségével újraindítja lámpaernyő- üzemét, és újra játszani kezdenek. Az Arc-en-Ciel még tizenhárom évig működik. Felújítják a korábbi műsorok egy részét, és hét új darabot mutatnak be.
|
Ekkor láttam utoljára.
Amikor egy évvel később - mint az elmúlt negyvenkét év alatt jó párszor - hazalátogatott, és felkereste Debrecent is, nem találkoztunk. "Gézuka" pedig - ahogy barátai és szerettei szólították - többé nem ment vissza Párizsba. Szülővárosában érte utol a halál negyven évvel ezelőtt, 1967. július 27-én.
Hétéves magyarországi működése új korszak kezdetét jelezte a bábjátszás történetében. Ízlésével, szemléletével, a bábművészet lehetőségeinek szüntelen kutatásával alaposan megelőzte korát. Hatása az utána következő időszakban, Rév István 1941-ben megnyíló bábszínházában mégis inkább csak technikai újításainak átvételében mutatható ki. Rév nem megelőzni akarja a korát, hanem művészi igényességgel szolgálni közönségét. Blattner ambíciói nem találkoztak a magyar publikum érdeklődésével.
Amikor Párizsba érkezik, a képzőművészet klasszikus avantgárd korszaka éppen a befejezéshez közeledik. Hátravan még a szürrealizmus, amely a futurizmus és a dadaizmus szelídebb folytatása. A francia színház viszont éppen a húszas években érkezik el az avantgárdhoz. Jouvet, Dullin, Pitoëff és Gaston Baty 1927-ben megalapítja az avantgárd rendezők négyes szövetségét, a Cartelt. Baty - részben Gordon Craig hatására és a többiek színészcentrikus törekvései ellenében - kijelenti, hogy a költőiség és az irrealitás kifejezésében a bábjáték jóval többre képes, mint a színészekkel dolgozó színház. De miközben költők, festőművészek, színházi rendezők fordulnak a bábművészet felé, a francia bábjátékosok alig vesznek tudomást a körülöttük zajló eseményekről. A korábbi művészi bábjátéktörekvések - Henri Seraphin árnyjátékai a XVIII. század hetvenes éveiben, vagy egy évszázaddal később a Chat Noir kabaré "Théâtre d’ombres"-ja, Henri Signoret "Petit Théâtre"-ja, és Jarry bábjátékos- törekvései (nemcsak írt bábjátékot, de játszott is) - nem találnak követőkre. Blattner Géza magyar festőművésznek kell elmennie Párizsba, hogy munkatársaival megteremtse az első, minden ízében korszerű, az emberszínház utánzásával szakító, saját műfaji törvényeit érvényesítő, a sokfajta élettelen anyag ezernyi titkát feltáró, humorból, költészetből összegyúrt, huszadik századi francia avantgárd bábszínházat.
BALOGH GÉZA
*"A modern európai bábművészet atyja". Blattner Géza emlékkiállítása. Pécsi Kisgaléria, 2007. május 30-június 24. Rendező: Papp Eszter (OSZMI).
Irodalom:
Gervais, André-Charles: Marionnettes et marionnettistes de France (Bábok és bábjátékosok Franciaországban). Bordas, Párizs, 1947.
Németh Antal: Művészi bábjáték-törekvések hazánkban I. In: A bábjátszás Magyarországon, Művelt Nép, Bp., 1955.
Székely György: Bábuk, árnyak. NPI, Bp., 1972.
Belitska-Scholtz Hedvig: Vásári és művészi bábjátszás Magyarországon. Tihany, 1974.
Jurkowski, Henryk: Dzieje teatru lalek - Od wielkiej reformy do współczesności (A bábszínház története - A nagy reformtól a jelenkorig). PIW, Varsó, 1984.
Lőrinc László: Egy hajdani szivárvány színei (Blattner Géza párizsi bábszínháza). In: Művészettörténeti értesítő, 1991/1-2.
Tóth Gábor Sándor: A. Tóth Sándor. Püski Kiadó, Bp., 2000. Jurkowski, Henryk: Metamorfozy teatru lalek w XX wieku (A bábszínház metamorfózisai a XX. században). Oficyna Wydawnicza "Errata", Varsó, 2002.
Papp Eszter: Báb, ember és emlékezet. Források Blattner Géza pályájának kutatásához. In: Színháztudományi Szemle, 34., 2002.
Papp Eszter: Bábszínpadi naturalizmus - kiút vagy zsákutca? In: Art Limes, 2003/1.
Balogh Géza: A vásári és a művészi bábjátszás. In: Magyar színháztörténet 1920-1949. Magyar Könyvklub, Bp., é.n.
Szakály István: Szivárvány Színház (1925-1941). In: Criticai Lapok, 2006/5-6.
