Roboz Zsuzsa Angliában élő festő- és grafikusművész 1991-ben díjat hoz létre a Vígszínház dolgozói számára. Hangsúlyozottan dolgozói, és nem kizárólag művészei számára. Bárki megkaphatja, aki a színházért végzett áldozatos munkájával kiérdemli azt. Roboz Imre Művészeti Emlékdíj az elismerés neve, a Vígszínház egykori társigazgatóját hivatott évről évre megidézni.
Egy évvel később Roboz Zsuzsa unokatestvére, az Egyesült Államokban élő Roboz Tamás és gyermekei is díjat testálnak a Szent István körúti színházra, mely Mészöly Tibor javaslatára a Pro Comoedia elnevezéssel kerül kiosztásra, egyetlen alkalommal, akkor Tábori Nóra kapja. A névből könnyen következtethetünk, a vidám műfajban kiemelkedőt alkotó művészek esélyesek a jutalomra. A Roboz Tamás kezdeményezésére életre hívott díj azonban már nem Roboz Imrének kíván emléket állítani, hanem öccsének, Roboz Aladárnak.
A Roboz család, amellett, hogy igazán nagyvonalú, elegáns gesztust tesz a magyar színházművészet felé, jól érzi, hogy az emlékeztetésre szükség van. A Roboz fivérek a nagyközönség számára már éltükben is láthatatlan árnyak. Szakemberek, üzletemberek, (gazdasági) igazgatók – amit csak a szükség megkövetel.
Az első világháborút követően képesek színházakat a csőd széléről visszahúzni, működtetni, béreket kifizetni, nem utolsósorban becsületszavukat adni és tartani. Üzletemberként és gazdasági szakemberként elköteleződni a magyar film és színház ügye mellett. A Robozok – bár nagyon fiatalon kerülnek komoly pozíciókba – nem öntelt menedzserek. Olvasott, tájékozott, művészetszerető emberek. Épp olyan érzékenységgel és odafigyeléssel mozognak a színészek, rendezők, humoristák kényes világában, mint amilyen diplomáciával és következetességgel az üzleti szférában. Értik a dolgukat. Mindig elegánsak, élére vasaltak. Roboz Aladárról például a következő jellemzés olvasható Bános Tibor egyik könyvében: „angolos eleganciával öltözködő, mindig frissen borotvált, akit a legragyogóbb napsütésben sem lehetett az utcán esernyő nélkül látni”.
„Ali” – bár az 1920-as–30-as évek jól ismert, kultikus pesti figurája, nagy tekintélyű színigazgató – a testvérpár elfeledettebb tagja. Magyarázatul szolgálhat erre az a körülmény, hogy míg a szakma és a Vígszínház vezetése gondosan ápolta évtizedeken át a teátrum múltját – melynek Roboz Imre tizennyolc esztendőn át meghatározó alakja volt –, Roboz Aladár színházi és filmes munkásságát mozaikokból, szakkönyvekbe, újságcikkekbe rejtett egy-egy mondatokból kell összeillesztgetnünk.
1895. január 9-én születik Budapesten, három évvel bátyja után. Iskolái elvégzését követően, lényegében kölyökként vonul be hadiszolgálatra. Kitüntetéseket kap, 1917-ben megsebesül, ’18-ban hadnagyi rangban leszerel. Idősebbik bátyja elpusztul a fronton. Roboz Aladár hazatérvén nem vár sokat a színházalapítással. Még ugyanebben az évben létrehozza a Margitszigeti Színpadot a víztorony tövében. Igazgatója Bródy István. 1918. május 18-án nyílik meg, Offenbach Butuska című egyfelvonásosával, melyet Hevesi Sándor alkalmaz színpadra, egy bábjátékkal – Ámor a panoptikumban –, és a Csalni jó! című kétfelvonásos operettel. 1919 novemberében lebontják.
Roboz Aladár eközben a filmiparban helyezkedik el.
Kis történeti kitérő: Magyarország a tízes évek elején nem tud lépést tartani az egyetemes filmművészettel, ám a háború vége felé addig soha nem tapasztalt mértékben megnő a kereslet a mozi iránt. Két esztendő (1917–18) alatt 177 magyar film készül, több mint a kezdetektől összesen. A legfontosabb vállalat, a Corvin – élén Korda Sándor igazgató-főrendezővel – készít ebből tizenhatot, majdnem mind örökbecsű. Elég Az aranyembert, a Szent Péter esernyőjét, vagy A gólyakalifát említenünk. A Star, elsősorban rendezőjének, Deésy Alfrédnak köszönhetően, ugyanezen időtartam alatt negyvennyolc filmet dob piacra, híres regények adaptációit, divatos történeteket. Deésy harminckettőt jegyez. Itt már kevésbé dobálózhatunk filmtörténeti jelentőségű művekkel, ugyanakkor érdekesség, hogy a Drakula szerepében később világhírűvé lett Lugosi Béla egy-két kivétellel vele forgatta magyarországi filmjeit. E két gyártó után tőkeerőben a Phönix következett, a Projectograph vállalata, rendezője Kertész Mihály, laboratóriumának, később kölcsönosztályának vezetője Roboz Aladár. Majd a Projectographból kiváló Neumann meghívja a Korona filmvállalat igazgatói posztjára. A legendárium szerint Roboz Aladár szorgalma, ötletei és agilitása friss vért önt a Korona ereibe. Onnan a Projectograph Mozgófénykép és Gépgyár Rt. igazgatói székébe ül át.
A Projectograph az 1920-as években már komoly múlttal rendelkezik. 1898-ban alapítja Neumann József kiöregedett artista – fénykorában a Barokaldi cirkusz erőembere, fogaival forgatja partnereit – és Ungerleider Mór elektrotechnikus, később kávéháztulajdonos, még később az első profi mozis. Utóbbi nem mellékesen Roboz Imre és Aladár bácsikája. A Projectograph szinte egyidős a magyar filmmel, a legelső szervezett filmkölcsönző, -gyártó és -terjesztő vállalat. Először készít rövidfilmeket (értve itt a játékfilmet); a tízes évek végének vállalatai között az egyetlen, amely kifejezetten törekszik a filmre írt, eredeti forgatókönyvek felhasználására. A Projectograph alapítja az első ránk maradt filmszaklapot Mozgófénykép Híradó címen, melynek szerkesztője Lenkei Zsigmond, az első magyar filmzsurnaliszta, 1911 júliusától pedig az akkor húszesztendős Roboz Imre. Az idősebbik Roboz titkárként kerül Ungerleider Mór mellé, ez idő tájt már évek óta a lap szerzője, sőt, ifjú lapalapító, 1911 augusztusában indítja ugyanis a Mozi-Kőnyomatos című hetilapot, mely „a világpiacon megjelenő összes mozgófényképek kritikai leírását” tűzte célként maga elé. 1914-ben rokona előlépteti: megteszi a hét pesti mozivállalattal rendelkező Phönix Filmipari Rt. igazgatójává. Roboz Imre az egyik mozit, az Apollót kabarévá alakíttatja, és odaszerződteti társulatával Nagy Endrét. A nagy konferanszié egyébként jóval korábbi szálakkal kötődik a céghez. 1909-ben kisfilmet rendez A sakkjáték őrültje címen, melyet a Projectograph gyárt és terjeszt. Nagy Endre Roboz Aladár pályáján is fontos szerepet játszik majd. Hat évig művészeti igazgató az 1923. december 1-jétől a Roboz Aladár vezette részvénytársaság üzemeltetésében működő Terézkörúti Színpadon (a mai Teréz körúti Játékszín).
Az igazgató, Salamon Béla így emlékszik a Délibáb hasábjain Roboz felkérésére:
„Direktorságom egyébként nagyon könnyen ment. Egy szép napon összetalálkoztam Roboz Aladár úrral a Projectographnál. Roboz így szólított meg:
Salamon úr, magával kedvem volna kabarét csinálni, maga olyan becsületesnek »látszik«. Mit tesz Isten. Úgy látszik, tényleg nagyon becsületesnek látszhattam, mert ez után a nyilatkozat után 24 órával már zsebemben volt a szerződés, mely szerint Salamon-kabaré néven fog megnyílni az akkor Intim Kabaré. A Salamon-kabaré azonban mégis Terézkörúti Színpad néven indult – hála Istennek – tudniillik ez a címváltozás jelentette azt, hogy Nagy Endre urat sikerült megnyernünk a magunk számára…”
Ismeretes a kabarétörténetből, Nagy Endre és Salamon Béla nehezen vegyíthető színházi elemek. Nagy Endre nyelvvel zsonglőrködő, árnyalt humorát, finom szellemességét, ízléses sziporkáit és Salamon nyers, harsány hahotákra ingerlő tréfáit szinte külön műfajként kell számon tartani. Az irodalom és az újságírás területéről színpadra kerülő konferanszié nem is mulasztja el kinyilvánítani ellen- és különállását a Rákóczi útról elszármazott kereskedősegéd vasalatlan „modorával” szemben. Roboz Aladár pedig valahonnan a kettejük közötti szakadék mélyéről próbál békítőleg hatni két alapemberére. Ragaszkodik Nagy Endréhez, mert megkérdőjelezhetetlen tekintély, alapító konferanszié, pótolhatatlan. Ugyanakkor szereti Salamon elesett slemilségét, rajzfilmbe kívánkozó küllemét, és még ennél is jobban szereti azért, mert a nézők imádják. Salamon tökéletes médium. Csak a zajos sikerben hisz, örökké vidám, zavarba ejtően barátkozós alkat, aki mindenkit aranyoskámnak szólít. Így tehát Roboz kabaréjának egyszerre van irodalmi rangja és szórakoztató vonzereje. Ez presztízs, minden nehézséget megér neki.
Már a kezdetek kezdetén sejthető, mi történik majd. A folyton borongós hangulatú Nagy Endre 1929 tavaszán távozik a színháztól. Roboz Aladár mindenkit meghallgat, akinek megítélésében bízik, esténként mégis kételyekkel telve vonul vissza Liszt Ferenc tér 10. alatti otthonába. Gondos tulajdonos és színházvezető lévén, esze ágában nincs elherdálni a népszerűséget, amit e két kibékíthetetlen művésznek köszönhet, s persze magának, hogy a status quót hat éven át oly nagy szakértelemmel fenntartotta. De Nagy Endre távozása még csak a kezdet: 1931 nyarán Salamon Béla Berlinbe utazik, az UFA szerződteti filmszínésznek. Kettejük elvesztése komoly válságot okoz a Terézkörúti Színpadon. Roboz már szerzőit sem tudja fizetni, a csődtől fivére menti meg. A Vígszínház gazdasági igazgatója és részvényese jelentős összeggel segíti ki bajba jutott öccsét. Nyilván emlékszik még Roboz Imre is azokra az időkre, amikor második hitvese busás hozományát kellett beáldoznia, hogy – a lejárt kölcsönök és az ezek törlesztésére igénybe vett újabb hitelek útvesztőjében – fenntarthassa a Víg működését.
Roboz Aladár az első konferansziéválság megoldásánál biztosra akar menni. Nem is annyira jó konferansziét keres, inkább jó nevet. Így esik a választása Karinthy Frigyesre, aki fénysebességgel belátja, ez nem az ő pályája. Roboz ekkor már más vonalon indul, rugalmas, rokonszenves fiatalemberek után kérdezősködik nagy nevek helyett. Vadnai Lászlóval múlik el a második konferansziéválság, őt azonban hamarosan elragadja a hangosfilm, forgatókönyvírásra vált. Őt Kellér Dezső követi Roboznál, 1933-ban. A Hurrá, technokrácia! harminc napig van műsoron, Kellér négy évtized távlatából így emlékezett az elválásra: „Ami engem illet, én vállaltam volna többet is, de az igazat megvallva: nem nagyon kapacitáltak!” Nóti Károly háziszerző kipróbálását az időközben hazatérő Salamon szorgalmazza. Végül Roboz Aladár Békeffi László megszerzésével tesz pontot a kísérletsorozat végére.
Azt azonban senki ne gondolja, hogy a Terézkörúti Színpad és problémái a teljes Roboz Aladárt lekötik. 1926-ban búcsút mond a Projectograph Mozgófénykép és Gépgyár Rt. igazgatóságának, és átveszi – egészen 1930-ig – a Royal Orfeum vezetését is. 1930. november 1-jétől pedig a bécsi gróf Alexander „Sascha” Kolowrath-Krokowsky tulajdonában álló Sascha Filmipari Rt. budapesti vállalatának igazgatója lesz.
A Terézkörúti Színpad utolsó előadásának betiltása a 30-as évek végén Kiss Ferenc, a Színművészeti és Filmművészeti Kamara elnöke nevéhez fűződik, eltulajdonítása Sallay Györgyéhez. Roboz Imre is kiszorul színházából. Őt barátok, Roboz Aladárt egy hűséges barátnő rejtegeti. Míg Roboz Imre családja egy budai pincében bujkál az ostrom alatt, Roboz Aladár már 1938-ban felrakja feleségét és fiát a Londonba induló vonatra. Roboz Imre nem éli túl a német megszállást, épp Bókay Jánosék pincéjéből igyekszik Bajor Gizi villájába, amikor az utcán agyonlövik. Egyes források szerint 1944 késő őszén, mások szerint 1945 tavaszán. Holtteste sosem kerül elő. Családja azt állítja, minden papírja megvolt az utazáshoz, színházigazgató barátja várta New Yorkban, mégsem ment. Bizakodott. Testvére örökli meg a Vígszínház Részvénytársaságot. A felszabadulás után különös helyzet áll elő: Jób Dániel a színháznyitási engedély birtokosa, Roboz Aladáré a könyvtár, a díszlet- és jelmeztár.
Ő nem bizakodó. 1948-ben indul útnak az Egyesült Államokba. Tíz év után New York-ban találkozik újra fiával. Hogy mi történik vele ezután? Mint sok más emigránsról, róla is elmondhatjuk, lélekben sosem hagyta el Magyarországot, nehezen tanult meg angolul, szíve haláláig visszahúzta a pesti körútra, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy még csak haza sem látogat a rendelkezésére álló közel négy évtized alatt. Talán jobban rémíti két halott bátyja emléke, s az, mi várhat rá még itthon, mint amennyire vonzza a körút iránti nosztalgiája. Hazatérés helyett színdarabügynökséget tart fenn, 1970-ben részt vesz a New York-i Fészek Klub megalapításában, őt választják az igazgatóság elnökéül. Az igazgatósági tagok névsorában ott szerepel többek mellett Faludy György, Karády Katalin, Krencsey Marianne is. Roboz Aladár előadásokat, kulturális programokat szervez, adományokat – kéziratokat, leveleket, ritka könyveket, festményeket, fényképeket – gyűjt az emigrációban szétszóródott honfitársaktól, és saját gyűjteményéből is adományoz a klubnak. Változatlanul pompás társasági ember, idegenben is kamatoztatja elbűvölő modorát. Élete végéig képtelen megbarátkozni a gondolattal, hogy létezik olyan ország, ahol az emberek kézzel eszik a csirkét. Beilleszkedik. Újranősül. Feleségével Chicagóba, majd San Franciscóba költöznek. Végül a színházak, kártyaasztalok, kávéházak elmaradhatatlan vendége, a szép nők szerelmese, a valaha volt nagykörút színfoltja hajlott korára megállapodik. Megszeret Amerikában.
KŐVÁRI ORSOLYA
A Roboz Imre Művészeti Emlékdíj díjazottjai között ott szerepel Horvai István (rendező), Lázár Egon (gazdasági igazgató), Kapás Dezső (rendező), Marton László (igazgató-rendező), Alföldi Róbert (színész-rendező), Radnóti Zsuzsa (dramaturg), Várnai Péter (művészeti titkár), Bakacsi Alíz (művészeti titkár), valamint Kútvölgyi Erzsébet, Börcsök Enikő, Hegedűs D. Géza, Igó Éva (színészek).
