Úgy kezdődött ez a dolog 2004-ben, hogy enyhe érettségi találkozós stichhel, szépen kiöltözve összeültek az egy évvel korábban végzett Máté–Horvai osztály tagjai egy keskeny, hosszú zsámbéki rakétasilóban. A legkülönbözőbb szövegek, valamint improvizációk felhasználásával jeleneteket és zenéket adtak elő Migrénes csirke címmel. Az összetartozásuk, a komédiázó kedvük, az együttjátszásban lelt örömük mellett a személyesség volt a varázsuk.
A következő évben a pályakezdő színészek eme nem véletlenszerűen kiválasztott csoportja Dévényi Ádám dalai köré szőtt bensőséges, közösségi revüt a BelemenekülŐk esten. A harmadik nyáron már nyílegyenesen maguk felé vették az irányt. Az Éjféltájban mondta meg, hogy mi baja című előadásban egymásnak és a nézőknek szolgáltak vidám és szomorú összefoglalóval a pálya első éveinek tapasztalatairól. A 2007-es nyári találkozóra pedig kitalálták a 14 évesre tervezett személyfeldolgozó opus-sorozatot, amelyben deklaráltan arra vállalkoznak, hogy magukból csinálnak színházat. Az egyéni és közös múltjukból, a viszonyaikból, az érzéseikből, a tapasztalataikból, a véleményükből. Ön- és egymásismereti kurzus gyanánt dolgozzák fel az osztály tagjait – mérsékelt stiláris változatossággal, viszont mindig kíméletlen őszinteséggel és elsöprő humorral –, a sorsolás adta sorrendben. Művük alapanyaga tehát egy-egy magukfajta, huszonéves színész, az összes magánügyével és szakmai históriájával együtt. Emiatt is nehéz fogást találni a bemutatókon. A magánügyekbe beavatott kritikusnéző hajlik arra, hogy a saját reakcióját is magánügynek tekintse. Megrögzött szokásává lesz, hogy megnézi az AlkalMáté Trupp évi rendes nyáriját, részese egy mulatságos és tanulságos augusztusi estének, miközben óhatatlanul egyre többet tud az előadás-sorozat tárgyát képező színészemberekről és viszonyulni kezd hozzájuk, mintegy privátim. Nem kell hozzá még tizenvalahány év, hogy úgy érezze, mintha maga is – afféle elkülönült magántanulóként – jogos és avatott résztvevője volna a zsámbéki osztálytalálkozóknak.
Két évvel ezelőtt a Járó Zsuzsában azt énekelte határozott imperatívusszal a Máté Gábor-osztály, hogy „Szeressétek Járó Zsuzsát!” Most, a Kovács Patríciában mintha csak azt dalolnák kicsit flegmán és értetlenül, hogy: „Mit szeressünk Kovács Patrícián?” (Nem éneklik ezt, énekelnek egyet s mást – andalítót, keményet, lírait, drámait –, de ilyet nem.) Az ez évi „téma” megközelítése figyelembe veszi a címszereplő karrierjét, e karrier természetét, hatósugarát, velejáróját, tán még a külön célközönséget is. (Bizonyára kimutatható lesz például az, hogy mennyivel több néző kíváncsi a Kovács Patrícia című bemutatóra, mint a jövőre beütemezett Máthé Zsoltra, pedig én előre le merném fogadni, hogy az is érdekes lesz.) Hogy Kovács Patrícia a zsámbéki körökben elsődlegesnek tartott színházcsináláson túli népszerűségre tett szert (közönségfilmek, reklámok, celeb-jelenlét a médiában), az bizonyára ambivalens megítélésű. Evvel nyilván összefügg, hogy a produkcióra erősen rányomja bélyegét a bulvártematika.
Az osztálytársak nem annyira megfejteni, mint inkább bemutatni igyekeznek a címszereplőre vonatkozó tételeiket. Például hogy Kovács Patrícia, akinek talán nincs is saját hajszíne, kontaktlencse nélkül szinte vak, és képes kombinét venni legfelülre, mégis szép, és minden jól áll neki. Vagy hogy megszenved különböző párkapcsolatokat, mégis mindig odaadóan szerelmes. Vagy hogy elhagy egy színházat egy filmfőszerepért, amelyet végül másnak adnak, szabadúszik, majd elszerződik a Vígszínházba, és az összes szakmai váltása lelkesíti, mindenben hisz, amit csinál. Járó Zsuzsa és Mészáros Máté tárgyalják ki ezt a kulcsjelenetben, némileg pikírten mondva és mutatva: hiszen tudod, milyen… És tesznek egy röpködős mozdulatot: jellemzőt, nőciset, színésznőciset. Összességében pedig élet- és szakmai stratégiát vetnek egybe (tartózkodó modorban) a sajátjukkal, azután pedig mindenki odateheti a mondat végére a maga sejtelmes három pontját.
Volt másik három pont is az előadásban, ezeket – mint színpadi színészeti előírásokat – Mészáros Béla és Fenyő Iván taglalta virgoncan és hosszan. Ez a rész éppúgy túlságosan elnyúlt, mint az, amelyikben a Kovács Patríciát elrabló Dömötör András és Fenyő Iván a színésznő politikus kedvesét leprázta és fenyegette. (Abból az ocsmány szóáradatból egy percet is nehéz volt végighallgatni, nem hogy jóval többet.) Viszont kedves volt Kovács Patrícia vizslájának (Vajda Milán) meginterjúvolása, megrázó az István, a királlyal megkoronázott karácsonyi családi szcéna (Ím, hát itt fekszik előttem jó atyám), pazar a nagyzoló bakfis csoportos leleplezése, megható Mészáros Máté sanzonbetétje, és sorolhatnánk tovább az ezúttal is kissé egyenetlen produkció különösen jól sikerült jeleneteit.
Kovács Patrícia kiáltó önellentmondásként, egyben irigylésre méltó bölcs tűrőképességgel követte végig az előadást: mint finom, kecses, rokokó öltözékű dáma – alighanem az Így él a világ-beli jelmezében – ingeket vasalt a színpad szélén, talán hogy politikus kedvese hibátlan eleganciával interpellálhasson a parlamentben. (Adekvát igyekezettel emlegetem már többedszer az országatyát, minthogy a produkció bőségesen foglalkozott vele, még a látványos finálé is a neki szóló, Nem kell, hogy sírj, Gusztos Péter!-re átírt Evita-számból kerekedett, amit az igazi Kovács Patrícia adott elő sportos egyéni képviselője [Dömötör András] és egy esernyős testőr [Czukor Balázs] által közrefogva.)
Tiszta, szép, megviselt arcán felszáradt könnyekkel hol közönyösen, hol huncutul, hol csúfondárosan szemlélte a címszereplő az eseményeket. Olykor fennebb stílben kommentált, s gyönyörűen búcsúzott el korábbi szerelmétől.
Nem sokkal maradt el tőle kovácspat-ríciaságban a virtuózan mozgó Szandtner Anna és a szerelmi bánatos tekintetű Péter Kata sem. Péter Kata egyazon férfi két fele között vergődött, de aztán alighanem mindkét fél arra jutott, hogy kihajított valamit a Valentin autójára. No és persze Jordán Adél is elragadó volt, amint Marilyn Monroe dívás pózaiban dalolt. Elő tudják adni egymást, az biztos.
A tervezett zsámbéki sorozat 14 évre szól. Hegyes, szúrós szám ez. A 15 szebb, kerekebb lenne. Félidőben beleférne a ciklusba egy Máté Gábor.
STUBER ANDREA
