Amikor 1948. február 21-én a Művész Színház egyik emeleti helyiségében, az egykori Parisien Grill nevű mulatóban megnyílt a háború utáni idők első bábszínháza, a Mesebarlang, az újonnan kinevezett vezetők úgy viselkedtek, mintha korábban nem léteztek volna művészi bábjáték-törekvések hazánkban. Azt pedig, hogy a fővárosban két helyen, a Városligetben és a Népligetben vásári bábjátékot játszanak, zavaró körülménynek tekintették, amelyet mint az átkos rendszer maradványát sürgősen fel kell számolni. A Mesebarlang hat színésze között pedig egy sem akadt, aki valamilyen formában korábban is találkozott volna bábjátékkal.
Másfél évvel később, 1949. szeptember 1-jén sor került a színházak államosítására. A Mesebarlang átalakult Állami Bábszínházzá, és a Paulay Ede utcából átköltözött a korábbi Nemzeti Kamaraszínház helyiségébe az Andrássy út 69. alá. Az újonnan kinevezett igazgató, a festőművész és bábjátékos Bod László körültekintőbben látott hozzá a társulat újjászervezéséhez, mint elődei. Az újonnan szerződtetett művészek már bábszínházi gyakorlattal lettek a színház tagjai.
Szöllősy Irén volt az egyetlen, aki ekkor találkozott először a műfajjal. A csoda mégis megtörtént: szinte az első pillanatban kiderült róla, hogy benne testesül meg a sokoldalú színészi képesség és a bábmozgatási készség tökéletes harmóniája.
Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanulta a mesterséget. Amikor 1945 tavaszán a Nemzeti Színház nyilvános meghallgatást hirdetett, ötvenkét jelentkező közül két színinövendék-jelöltre, Demeter Hedvigre és Szöllősy Irénre esett a választás, akik egy gyorstalpaló stúdió keretei között lehetőséget kaptak a színészmesterség alapjainak elsajátítására. 1946. április 14-én vizsgaelőadáson mutatkoztak be, Plautus A hetvenkedő katona című komédiáját játszották Gellért Endre rendezésében. A vállalkozás nyilván nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert Demeter Hedvig mindössze két, Szöllősy Irén pedig egyetlen évadot töltött el a Nemzeti Színház tagjaként. Fontosabb a helyszín: a vizsgaelőadásra az Andrássy úti Nemzeti Kamaraszínházban került sor, amely 1949-től egész pályája során Szöllősy Irén állandó otthona lett.
Hogy Bod László miként fedezte fel benne a kivételes képességű bábjátékos-színészt, arra nem adnak felvilágosítást a különféle pontatlan visszaemlékezések. Mint annyi sikertörténetben, nyilván ebben is fontos szerepet játszott a véletlen. Az első időszakban a színház nyolc színésze minden darabban játszott. Ki kisebb, ki nagyobb szerepet, a beskatulyázás ismeretlen fogalom volt. Szöllősy hol királykisasszony (Fehér Klára: Rosszcsont ország bajban van), hol Anya (Jevgenyij Svarc: Piroska és a farkas), hol parasztlány, hol komika, hol naiva. Az első évad végére megismerte a bábjátszás legfontosabb fortélyait, és palettáján megtanulta kikeverni egy különleges műfaj pompás színeit.
Később, amikor már nem futószalagon készültek az előadások, kezdtek kibontakozni a sok felől verbuválódott társulat legjobbjainak személyiségjegyei. Hihetetlen gyorsasággal került sor az első évtized legjelentősebb művészi sikerére, Gozzi A szarvaskirály című mesejátékának premierjére. A darab magyar változatának megírására Heltai Jenőt kérték fel. A commedia dell’arte elemeit felelevenítő játék a nyolcvanesztendős költő kezében igazgyönggyé változott. Parabolája a proletárdiktatúra koromsötétségében, két évvel a Rajk-per után arról szólt, hogy hatalmat csak költők kezébe szabad adni. Akinek a lelkéből hiányzik a vers, abból előbb-utóbb zsarnok válik. Az okos, szenvedélyes hősnő, Angela, aki kétszer küzd meg férje szerelméért, a fiatal Szöllősy Irén pályájának kirobbanó sikerét hozta. Romantikus hevülete, temperamentuma maradéktalanul érvényesült a parádés szerepben.
Innen egyenes út vezetett a következő évtizedek kiemelkedő teljesítményeiig, Rejtő Jenő A szőke ciklonjának dinamikus Evelyn Westonjától a Szentivánéji álom Titániáján és Hermiáján át az Aladdin csodalámpája Budur hercegnőjéig, a Csongor és Tünde Ilmájáig vagy a Háry János Örzséjéig. És a pálya egyik csúcsát jelentő nagy kalandig, Bartók A csodálatos mandarinjának nőalakjáig. A Lány Lengyel Menyhért szövegének is legárnyaltabban jellemzett alakja. Mindvégig jelen van a színen, valamennyi szereplővel találkozik, és e találkozások során alakul ki sokoldalú jelleme. A Lány Szöllősy Irén kezében a tragikus nőiség, a kiszolgáltatottság és a megváltásra vágyakozó ember képévé emelkedett.
Az országos hírnevet persze a televízió sorozatai hozták el számára. Cicamicáján nemzedékek nőttek fel. A néhány vonással felvázolt jellem a „macskaság” lényegét ragadta meg. Egy interjúban mégis azt mondta, arra a legbüszkébb, hogy „végigugatta” a világot. Ezt a János vitéz Bogár kutyájával tette, aki a bábszínházi változatban elkíséri gazdáját a nagy úton, és együtt lesznek bölcsebbek, mire eljutnak Tündérországba.
Pályáján a nagy visszatérés is megadatott számára. Nyolcévi fájdalmas kényszerszünet után hetvennyolc évesen eljátszotta családja körében Gábor Éva Marcipán cica című meséjének címszerepét. Ezzel búcsúzott, szerettei és egykori tanítványai körében, kollégáitól és a közönségtől.
Most már teljes az égi társulat. A hetven évvel ezelőtti legendás kompániából Szöllősy Irén maradt velünk a legtovább. A sokfelől jött és évtizedekre itt maradt, vagy vissza-visszatért hajdani komédiások egy valamiben azonosak voltak: valamennyien mélyen tisztelték a színpadot. Később sokuknak partnere lehettem, rendezőként is dolgoztam jó néhányukkal. Volt, aki átmeneti állapotnak tekintette a bábszínházi létet, mások itt találtak igazi hivatásukra. Ugyanolyan energiával és hittel játszották mesejátékok szerepeit, mint ha Júliát vagy Lear királyt alakítanák.
És Szöllősy Irén volt közöttük a legkomolyabb és a legjátékosabb, a legtudatosabb és a legösztönösebb partner. Első az egyenlők között.
BALOGH GÉZA
