PROLÓGUS

Szűcs Katalin Ágnes

 

BEAVATÁS

Heinrich von Kleist: Homburg herceg – EXIT Generáció, 6Szín

Szekeres Szabolcs

 

LÉPCSŐK ÉS KORLÁTOK FOGSÁGÁBAN

Franz Kafka: A kastély – Vígszínház

Urbán Balázs

 

A „KORONAHERCZEG”

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház játszóhelyének történetéhez

Darvay Nagy Adrienne

 

MEGGY

Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye – Miskolci Nemzeti Színház

D. Magyari Imre

 

TÁRSADALMI, POLITIKAI ÉS IDEOLÓGIAI KÉRDÉSEK

Hunyady Sándor Lovagias ügy című drámájában

CSADI ZOLTÁN

 

SZERET? NEM SZERET...

A Noszty fiú esete Tóth Marival – Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg

Turbuly Lilla

 

PÁGER (1)

Pályakép

BALOGH GÉZA

 

JAPÁNIAK ÉS NYUGATIAK

Doma Petra: Az idegen vonzásában – Pécs, Kronosz Kiadó, 2022

Koósz István

 

NYOMOT HAGYNI A VILÁGBAN?

Lugosi Lugo László Graffiti című könyvéről

Józsa Ágnes

 

A Noszty fiú esete Tóth Marival – Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg

 

Öt évvel a Szent Péter esernyője (r.: Mora-vetz Levente) után most újabb Mikszáth-darabot mutattak be a Hevesi Sándor Színházban, ezúttal Farkas Ignác állította színpadra A Noszty fiú esete Tóth Marival című művet. Mikszáth egyszerre biztonsági és rizikós választás. Praktikus előnye, hogy a felnőtt bérlet mellett a középiskolásokéba is bele lehet tenni (ahogyan most is történt, a Hevesi Sándor Színház ugyanis vállalta, hogy az éves repertoárban egy kötelező olvasmányt is szerepeltet), és az irodalomból, filmről is ismert történet jó hívószó a nézőknek. Veszélye, hogy a regényadaptációból nem lesz színpadi dráma, megmarad az epikus történetmesélésnél. Mikszáth keserű realizmusát, a társadalmi-politikai viszonyokat pontosan láttató éles kritikáját ráadásul gyakran eltakarja „a nagy palóc mesemondó” toposza – a színlap is így utal a szerzőre.

Pedig nem nehéz kapcsolódási pontokat találni a múlt századforduló táján játszódó történet (a regény 1908-ban jelent meg először) és a jelen között, főleg most, hogy újra ispánok és vármegyék között találjuk magunkat. A megyei közigazgatás anomáliái, a felemás polgárosodás, a házasság mint a befolyás- és vagyonszerzés bevett eszköze mind-mind visszaköszönnek a mai közéletből. Lehet persze azt az utat is választani, hogy mai direkt áthallások nélkül, szigorúan a regénybeli időszakban tartva meséljék el a történetet, ebből is születhet érvényes előadás, ha kellő erővel tud megszólalni a színpadon, rábízva a nézőre, hogy ám, lássa bele a jelent, ha úgy akarja. Az egerszegi előadás sem a direkt, sem az indirekt jelen időre vonatkoztatás lehetőségével nem él. Külsőségeiben sem, hiszen a színpad hátsó falára kivetített Nagy-Magyarország térkép azt jelzi, hogy a századforduló időszakában járunk. Szőke Julianna jelmezei is ezt a korszakot idézik. Mészáros Tibor díszletén pedig a praktikum, az egyes helyszínekhez való alkalmazkodás, alakíthatóság követelménye és a taka-rékosság kényszerű parancsa látszik, nem pedig az önálló, egyedi látványvilág megteremtésére törekvés.

Fontos szerepet kap viszont az előadásban a zene és a tánc (zenei vezető: Máriás Zsolt). Már a nézőtéri beengedés előtt megjelenik az előtérben a Noszty Ferit játszó Ticz András a zenészekkel, és – a vállalkozó kedvű közönséget is bevonva – nótára fakad. Szép hangja van, és ebben a megmutatkozásában (meg a vékony bajszában is) van valami Jávor Pálra hajazó snájdig nagystílűség. A zenészek a szüreti jelenetben a színészeken kívül a Zalai Táncegyüttes tagjainak is húzzák a talpalávalót. Sok színészt, táncost, zenészt mozgat meg az előadás, mégis meglehetősen komótosan folydogál, különösen az első felvonásban. Bártfay Rita színpadi átirata minden lényeges momentumot átemel a regényből, jól követhető annak is, aki nem ismeri a történetet. A játék azonban megmarad a korrekt történetmesélésnél, nem tud felszikrázni.

És ebben szerepet játszik az is, hogy Ticz András valahogy nem találja a helyét Noszty Feriként. Ez azért meglepő, mert 
a néhány éve Kaposváron végzett fiatal színész már többször bizonyította tehetségét. Az elmúlt évadban például a Cigánykerékben az előadás egyik legjobbja volt. Most azonban néha kifejezetten direkt eszközökkel próbálja megoldani a karakterábrázolást. A regényben és a filmben is sokáig eldöntetlen marad a kérdés, hogy Noszty Feri csak a pénzéért szeretné-e elvenni Tóth Marit, vagy később bele is szeret a lányba. Ticz András többször elfordul, és a mimikájával egyértelműen jelzi, hogy a karaktert kizárólag az érdekek mozgatják.

A Tóth Marit játszó Dura Veronika is kissé feszélyezettnek tűnt még a premieren, abban a jelenetben oldódott fel, amikor a polgármester lányát játszó Támadi Anitával a két szerelemes lány meghitt beszélgetését tudták egyszerre játékosan és az első szerelem szenvedélyével megjeleníteni.

 

 

^{Balra Dura Veronika és Ticz András, jobbra Pap Lujza és Besenczi Árpád (forrás: Hevesi Sándor Színház)}

 

Tóth Mihályt, Tóth Mari édesapját Besenczi Árpád játssza. Most már többedszerre bizonyosodik be (legutóbb a Böhm György által rendezett A tanúban is ezt tapasztalhattuk), hogy színészként sokkal jobb formáját mutatja akkor, amikor nem a saját rendezésében lép fel. Tóth Mihályként egyszerű, sallangmentes játékkal mutatja meg ennek a milliomosként is józan, tisztességes embernek az arcát, aki tudja, hogy fájdalmak árán, de emelt fővel kell kimenekítenie lányát abból a helyzetből, amelybe a Noszty család belesodorta.

Farkas Ignác rendezése érezhetően az ő alakjára, morális fölényére koncentrál; a tisztességes polgár elveire az idejét és javait értelmetlenül pazarló, mások pénzén túlélni akaró dzsentrikkel szemben.

Ennek megfelelően a Tóth szülők megjelenése a második felvonásban érezhetően felpezsdíti a játékot. Különösen igaz ez a Tóth Mihály feleségét játszó Pap Lujzára, aki (Molnár Ferenc szavával élve) valósággal „kiragyog” az előadásból. Néhány perces bemutatkozó jelenetével mintha egy más dimenzióba emelkednénk: Tóthné csacsogásával, hol butuska, hol találó mondataival, tipegés-topogásával, jellegzetes gesztusaival egyszerre csak ott van előttünk ez az asszony, olyan plasztikusan, hogy azt érezzük, mindent tudunk róla. Mégpedig úgy, hogy a színésznő játékában nincs semmi túlzás, és eléri azt is, hogy ha mosolygunk is Tóthnén, ne váljon nevetségessé, mert ott van benne a csupaszív anya és feleség.

A népes szereplőgárdából kiemelkedik még Magyar Cecília Noszty Feri testvérének a szerepében, Kiss Ernő, aki Kopereczky bárót játssza, valamint Szakály Aurél korcsmárosa.

Az előadás keretes szerkezetűnek is mondható, mert Noszty Feri nótázásával kezdődik, és azzal is végződik. Míg azonban az elején a gondtalan jókedv szólal meg, a végén a számításában csalódott ember dühe keres levezetést a duhaj mulatásban. Biztosak lehetünk benne: Noszty Feri semmit sem tanult Tóth Mihály leckéjéből. Mi viszont nagyon sokat tanulhatnánk Mikszáth-tól – és nemcsak középiskolás fokon, a nemszeretem kötelezők közé besorolva.

 

Turbuly Lilla

Lugosi Lugo László Graffiti című könyvéről

 

Street art mindig is létezett, csak máshogy hívták, mert sokféle volt. Volt ugye népművészet, és az, amit a különböző stílusú építészet, kertművészet alkotott. Másfajta hangja akkor lett, amikor megjelent az „Uj nép, másfajta raj” (József Attila), akik világgá kiáltották engedetlenségüket: „Ecseteink – az utcák. A tereink – paletták” (Majakovszkij – Tamkó Sirató Károly fordítása). Ha nem akarja őket a világ, akkor ők sem akarják azt. A hatvanas‒hetvenes években megjelenő graffiti lényege a jelhagyás. Magyarországon a rendszerváltás körüli időkben bukkant fel először, akkor színesedtek a falak az aluljárók oldalán és sok emelet magasságban a tűzfalak. Még most sem legális. Akkor többnyire nem képzett rajzművészek művelték, ma már többségük művészi előképzettséggel alkot.

 

Virtus, mert titokban kell művelni, és virtus úgy is, hogy sokszor a leglehetetlenebb helyeken, négy-öt emelet magas tűzfalakon.

Lugo nem úgy fényképez, hogy géppel a nyakában járja a várost, ő előre tudja, hogy mit akar fotózni.  Amikor ez eldől, akkor odamegy és kitalálja a technológiát, kivárja a megfelelő időpontot, fényt. A graffitis képek 1985-től születtek, és öt év alatt készült belőlük háromezer-ötszáz technikailag használható. A kollekció azóta is bővült.

Lugo így fogalmaz: „Én a fényképezést alapvetően kordokumentumok és látványok gyűjtésére használom. Szeretném, ha fényképeken megmaradnának a világ jellegzetes és erőteljes látványai, helyei, helyzetei és jelentései. 
A graffitiket is ezért gyűjtöm, hogy láthatóvá váljék és megmaradjon egy jellegzetes nagyvárosi kortárs szubkultúra jelenléte. A graffiti városi népművészet. Egy lázadó, helykereső, bátor szembeszálló szubkultúra művészete. Pontosabban a graffiti jelenléte maga a művészet, mert a graffitifirkászok nem tekintik magukat művészeknek. Számukra legfontosabb a nyomhagyás, a saját jel megtalálása és kifejlesztése, terjesztése. A jelenlét. Legyen jelen a jel és a writer mindenhol a városban, a világban hagyjon nyomot maga után. Azért kezdtem el fényképeken gyűjteni a budapesti graffitiket, hogy megpróbáljam megérteni a graffitinek azt a nyelvét, jelrendszerét, azokat a mozgatórugókat, amelyek alapján a graffiti megszületik és jelenvalóvá válik”. (2018)

Lugo minden fotójához – sokféle témában dolgozott – úgy fogott, hogy előre kigondolta, mit, és azt hogyan szeretné.

 

^{Lugosi Lugo László felvétele}

Városarcheológiának nevezte munkáit. Járta a várost és összegyűjtötte „Budapest valós és képzelt fizikális és szellemi dokumentumait, objektumait”. Több tízezer kép készült. A graffitis témákhoz Radics Panka művészettörténész – aki 2013 óta kutatója a témának – nyújtott segítséget, hogy a műfajt sokféle arculatában, minél szélesebb merítésben, minél teljesebben bemutató mintegy négyezer kép megszülethessen.

Ebből válogattak a berlini Collegium Hungaricum kiállítására is, mely akkor, 2020-ban virtuálisan volt látható. Ez volt az alap a nemrégiben megjelent kötethez. A szerkesztői munkát Kurdy-Fehér János vállalta, aki most a könyv szerkesztésében is részt vett és tanulmánnyal is gazdagí-totta azt.

A könyvtervet még Lugo kezdte el, s lánya, Lugosi Blanka gondozásában, barátokkal, szakemberekkel hozták létre azt a 386 oldalas munkát, amelyet most kézbe vehet az érdeklődő. A kötetet Gerhes Gábor tervezte, a tanulmányokkal, interjúkkal, magyarázatokkal Si-La-Gi, Kurdy-Fehér János és Radics Panka egészítette ki.

Lugó gazdag fotóanyagának eegészét az Equibrilyum Art Collection vásárolta meg, s az ő kiadójuk, az Equibrilyum Könyvkiadó jelentette meg.

Józsa Ágnes

Doma Petra: Az idegen vonzásában –Kronosz Kiadó, 2022, Pécs

 

Különös nevű színésznők szerepelnek Doma Petra kötetének alcímében (Sadayakko, Matsui Sumako és Hanako: színésznők az interkulturális színház kontextusában), olyan színésznők nevei, akiket a széles közönség, még a színház iránt érdeklődők sem sokan ismernek. Pedig valaha közülük ketten is jártak Magyarországon, sőt, egyikük nem is egyszer; és nemcsak jártak, de fellépéseik szép sikereket arattak. A pécsi Kronosz Kiadó Színháztudományi kiskönyvtár sorozatában megjelent kötet (elismerés illeti a kiadót, hogy már évek óta felvállalja a színházi szakkönyvkiadás éppenséggel nem anyagi haszonnal járó terhét) a szerző doktori disszertációjának kibővített változata.

Az első főszereplőnk, Kawakami Sadayakko (1871–1946) története egy sztárrá válás története. A Koyama Sadaként született színésznő 7 éves korától tanult gésának (énekelni, táncolni, hangszeren zenélni). Tizenhat évesen lesz felnőtt gésa (később, már színpadra lépésekor alkotja születési nevéből és gésaként kapott nevéből – Yakko – fellépő nevét), majd 1894-ben feleségül megy a hagyományos japán színházat, ebben az esetben a kabukit új témákkal, játékmódokkal megújítani igyekvő rendezők-színészek egyik ismert szereplőjéhez, Kawakami Otojirōhoz (1864–1911), a shinpa (Új iskola) képviselőjéhez. 1899-ben nyugati turnéra indulnak (a repertoáron hagyományos kabuki és modernizált kabuki–shinpa darabok szerepelnek), először az Amerikai Egyesült Államokba. Itt az a fatális és tragikus véletlen történik, hogy a társulattal utazó két onnagata (női szerepekre szakosodott férfiszínész, a sógunátus ugyanis 1629-ben törvényben tiltotta be nők szereplését színpadon) megbetegszik és meghal. Így a feleségnek, Sadayakkónak kell színpadra lépni, és ez a közönség olyan tetszésére talál, hogy átjőve Európába, először Angliában majd Párizsban, a párizsi világkiállítás idején (1900) Loïe Fuller, a népszerű „szerpentintáncosnő” színházában folytatódik a diadalút. Loïe Fuller mint impresszárió 1901–1902-ben nagy európai turnét is szervez a társulatnak, ennek keretében látogatnak el Budapestre is 1902 februárjában. Már Amerikában, Sadayakko színpadra lépésének első pillanatában tetten érhető az a bonyolult viszony, ami az önreprezentációban, az önreklámban, a tudatos imázsépítésben és mindennek a nyugati közönség igényeihez való rugalmas alakításában megjelenik. Vajon valóban készült-e fellépésre Sadayakko, vagy csak kényszerűségből lépett színpadra és csak a nagy siker miatt folytatta? Az biztos, hogy mint volt gésa, „szórakoztatóipari szereplő”, ha ezt a tudását valahol az út során felhasználhatta, ezt nyilván meg is tette (szórakoztatás céljából), de felmerül a kérdés, hogy akkor ugyan miért vitt onnagatát, ráadásul kettőt a turnéra Kawakami, ha Sadayakko lett volna az első számú sztár. Feltehetően, látva a közönségsikert, megértette, hogy Sadayakko szereplése találkozik a közönség igényével. 
A kor egyébként is a tragikák kora, Sadayakkót gyakran hasonlítják Sarah Bernhardthoz, Eleonora Duséhoz. Ez még Magyarországon is létezik, ez Jászai Mari kora, aki ha el is utasította Duse színpadi naturalizmusát, karakterben hasonlított hozzájuk, nem véletlen, hogy a Vígszínház 1900-ban az ő főszereplésével akarta előadni A lovag és a gésa című drámát, Sadayakkóék ziccerdarabját. A közönség szerette az erős, az érzelmeiket bevalló, akár a bukást, az önkéntes halált is felvállaló hősnőket, és hogy ezt abban az egzotikus, japán köntösben kapta, amit egyébként is jól ismerni vélt a kor japonizáló színházi előadásaiból, megteremtette az alapot a sikerhez. Ezért is lettek a haláljelenetek az előadások csúcspontjai; a kabukiban eleve meglevő motívumot a közönség igényei szerint (túl)hangsúlyozták, olyannyira, hogy később a Hanako által előadott és a hagyományos japán kabuki játékokra már egyáltalán nem emlékeztető művek szinte csak a haláljelenet bevezetőjéül szolgáltak.

 

Sadayakko és Kawakami Otojirō

Azt azért jó, ha mindig eszünkben tartjuk, hogy Sadayakko és főleg Hanako szereplései mind üzleti vállalkozások, tehát már ezért sem játszhatnak mást, mint amit tőlük a közönség megszokott és elvár, mert bevétel akkor van, ha a közönség újra és újra meg akarja nézni, hogyan hal meg a színpadon egy japán színésznő. Ugyanígy, a közönség igényeinek és érdeklődésének fenntartását szolgálta a fennen hangoztatott kifogás, hogy azért félnek visszatérni Japánba, mert ott törvény tiltja nők színpadra lépését. Pont Kawakami ne tudta volna, hogy ezt a törvényt már 1877-ben feloldották? Ez mégis remek alkalom a közönség egzotikum iránti érdeklődésének fenntartására.

Az autentikusság az idegen kultúrák színházi előadásának és a bemutatás módjának egyik alapproblémája. Ez a kérdés mind az előadók, mind a közönség részéről felmerül. Vajon mennyire kell ragaszkodni egy külföldi bemutatón ahhoz az autentikussághoz, ami egy akár sok századon át kikristályosodott hagyomány alapján jött létre, és amit nemcsak a játszók, de a közönség is pontosan dekódol? Hiszen már azzal, hogy ezt az értő közönséget elhagyjuk, az autentikusság légüres térbe kerül. És ha ragaszkodik hozzá a társulat, nem találkozik-e az idegen közönség elutasításával? Nem jobb-e engedményeket tenni azért, hogy a befogadás könnyebb legyen az eltérő kultúrának? Ami persze a közönség részéről azt a veszélyt rejti, hogy azt hiszi, a hagyományoknak pontosan megfelelő előadást lát, adott esetben: íme, ez a japán színház! Ez Kawakamiék esetében is megfigyelhető, hiszen még amerikai turnéjuk kezdetén hagyományos kabuki és shinpa-előadásokat vettek fel a repertoárba, de hamar át kellett dolgozni a darabokat a közönség igényeinek jobban megfelelő produkciókká (feszesebb ritmus, rövidebb előadásidő, a nyugati dramaturgiához közelítő struktúra), ám ezek még így is a hagyományos japán színház képzetét keltették a közönségben. Ezeknek a szerző által „látens interkulturális előadásoknak” nevezett produkcióknak a jelentősége abban áll, hogy általuk a tradicionális japán formanyelv valamilyen módon párbeszédet kezdett a Nyugattal, és ennek nyomán a hagyományos nyugati nyelvcentrikus játékmód elmozdul a mozgás, a tánc, a gesztus, a mimika, a zene dramaturgiai szerepének sokkal erőteljesebb hangsúlyozása felé. Érdekes megemlíteni, hogy körülbelül épp abban az időben, amikor Max Reinhardt a hagyományos európai színpadi tér manipulálásának lehetőségeivel kísérletezett, és hanamichit (a kabuki színpadok részeként a nézőtéren áthaladó, azt asszimetrikusan kettéosztó, a színpaddal összeköttetésben levő emelt dobogót) alkalmazott, Kawakami Japánban éppen a hanamichit iktatta ki az előadásokból. A nyugati turné ugyanis a japán színjátszásra is hatással volt, Kawakami már ennek során is előadott például Shakespeare-t (a Velencei kalmárból a híres bírósági jelenetet), de hazatérve Japánba egy új játékmóddal lépett a közönség elé, ez volt a seigeki [Egyenes (kiegyenesített) színház/dráma], amelyben mellőzi a kabuki-szerű narratívát, a felesleges tánc- és zenei betéteket, elhagyja az onnagaták szerepeltetését, kizárólag dialógusra épülő, nyugati jellegű színházra tesz kísérletet. Sadayakko is számos nyugati darab japánra hangszerelt adaptációjában lép a japán közönség elé (Verne Nyolcvan nap alatt a Föld körül című regényének adaptációjával, Shakespeare több darabjával), de a japán színházi életre tett legnagyobb hatásnak az 1908-ban megnyitott Birodalmi Színésznőképző Iskoláját tekinthetjük, amely az első nők számára létesített színészképző Japánban (ez lehetővé tette, hogy színésznők is kellő számban legyenek, mert korábban a több évszázados tiltás miatt ilyenek nem voltak, így bár a törvényt feloldották, kénytelenek voltak sokáig továbbra is az onnagatákat alkalmazni). Ez a folyamat volt az, ami lehetővé tette, hogy az 1900-as évek elejére a japán közönség megismerkedhessen a nyugati színjátékkal és drámával; ezzel kövezte ki az utat a nyugati típusú színjátszás (shingeki – Új színház/dráma) úttörő színésznője, Matsui Sumako (1886–1919) előtt. Matsui Sumako különleges abban, hogy ő már eleve színésznőnek készül, a shingeki vezető személyiségeinek, Tsubouchi Shōyōnak (1859–1938), valamint Shimamura Hōgetsunak (1871–1918) a tanítványaként. Ő fogja megtestesíteni Japánban azt a tragikai, modern hősnőt, aki Ibsen, Shaw, Sudermann, Oscar Wilde darabjainak jellemző alakja. Ő játssza először Ibsen Nóráját (1911); híres, botránytól sem mentes előadás volt Herman Sudermann Otthon című darabja, ebben Magda szerepét játszotta (1912), később Oscar Wilde Saloméjának címszerepét is alakította. Színpadra lépése időben egybeesett azokkal a változásokkal, amelyek átértékelték a nőknek a modernizálódó japán társadalomban betöltött szerepét és a feminizmus erőteljes megjelenésével jártak. A színház és általában a művészet lesz az a közeg – miként Yosano Akiko (1878–1942) költőnő verseiből is kitetszik –, ahol ez az új (tanult, anyagilag független, az érzelmeit, akár a szexualitását is vállaló) nőtípus a társadalom számára láthatóvá válik. Matsui Sumako művészete, természetes alakja és színpadi játéka, szexuális kisugárzása teszi őt a japán közvélemény szemében eme új irány legtipikusabb képviselőjévé.


A shingeki a közönség színházhoz való viszonyában is jelentős változásokat hoz: míg a hagyományos japán színház a látványra és a külsőségekre, az akcióra koncentrál, itt előtérbe kerül a szereplők cselekvéseinek és a hátterükben működő lelki folyamatok, érzések felismerése, azok megértése vagy elutasítása. A japán színház- és kultúrtörténetben nem halványuló nyomot hagytak ők ketten, jól jellemzi ezt egy távolinak tűnő példa: amikor a japán posta 1999-ben az új évszázad kezdetére készülve visszatekintett a XX. századra, és minden évtizedre 10 bélyeges kisívet jelentetett meg az adott évtized legjelentősebb köztörténeti és kulturális eseményeiről, az 1900‒1910 közötti évtized egyik bélyegén Sadayakko és Kawakami Otojirō, az 1910‒1920 közötti évtized kisívének egyik bélyegen pedig Matsui Sumako és Shimamura Hōgetsu látható.

Közben Európában Loïe Fuller látván a nem csökkenő érdeklődést a japán színházi produkciók iránt, megpróbál a Japánba hazatért Sadayakko után valamiféle pótlékot találni. Ez sikerül is Ōta Hisa (1868–1945) személyében, akiről Auguste Rodin aztán több szobrot is mintázott. Az ő szereplésére egyértelműen rányomja a bélyegét az, hogy teljesen üzleti szempontokat érvényesít, tulajdonképpen Loïe Fuller kreációjaként lép fel, nevét is Hanakóra változtatja (ez ugyan szintén Fuller intenciójának eredménye, de a színpadi néven szereplés persze egyáltalán nem idegen a kabuki hagyományoktól). Loïe Fuller által írt, csak a halál motívumát hangsúlyozó fércművekben kell szerepelnie, vagyis teljes mértékben a nyugati közönség japán-egzotikum igényét kielégítő, egy nyugati színházcsináló által elképzelt konstrukcióban. Ennek ellenére a közönségsiker több éven át biztosított, nem vitatható el tőle a színpadi illúziókeltés magas szintje, még akkor sem, ha ma már pontosan tudjuk, hogy legfontosabb hatáskeltő eszköze, egy kabukiból átvett póz (mie, ezen belül is a nirami, ami annyit tesz: ’ellenségesen méregetni’) nem a halálhoz kapcsolódik. De itt sem ez a lényeg, hanem az, hogy a közönség elfogadta ezt a halál megjátszásának autentikus eszközeként. (Magyarországon is olyanok írnak róla magasztalóan, mint Kosztolányi Dezső, Somlyó Zoltán, Dutka Ákos vagy Szép Ernő.) Azonban az évek múlásával, a közönség igényeinek változásával egyre több kritika fogalmazódik meg vele kapcsolatban, az egzotikumba csomagolt naturalista halál egyre kevésbé elégíti ki a nézőket, és ahogy a kötet szerzője, Doma Petra írja: míg a „Kawakami-társulatnak […] látens interkulturális előadásaikkal végig sikerült megőriznie a közönség szemében az eredetiség látszatát, […] Hanako japonizáló előadásaiból – a nirami ellenére is – mindenfajta vágyott autentikusság kiveszett.”

 

Tsubouchi Shōyō

Három színésznő, három sorsválasztás, három művészi életút, amit mégis közös nevezőre hoz a találkozás idegen kultúrával, a viszonyulás ehhez, és e viszonyban a saját élet és színházi kultúra újradefiniálása. Ezek jelennek meg a kötet nagyívű, teljesen egyedi, feminista szempontokat is érvényesítő összehasonlító elemzéseiben (hiszen ebben a bonyolult viszonyrendszerben nem elhanyagolható a speciálisan női, színésznői attitűd hangsúlyozása). Az utolsó fejezet Sadayakkó és Hanakó magyarországi vendégszerepléseit és kritikai visszhangját ismerteti. A szerző nagy biztonsággal mozog az angol, a japán és a magyar forrásokban. Talán a magyar olvasónak sem lenne haszon nélküli megismerkedni például Lesley Downer Madame Sadayakko című biográfiájával (inkább ezt kellett volna magyarul kiadni tőle és nem a szamuráj-gésa tematikájú, japános giccsben utazó regényeit), de igen érdekes lehetne egy távoli ország színházi kultúrájába bepillantani egy abban részt vevő színésznő, Matsui Sumako szemével Botanbake (Sminkecset) című kötete által.

 

Shimamura Hōgetsu

Különösen a magyar vendégjátékok hazai kritikai visszhangjának elemzése hoz sok újdonságot, aminek magyar színháztörténeti vonatkozásait sem szabad alábecsülni, gondoljunk csak arra, hogy milyen nagy szerepet játszott Beöthy László távozásában a Nemzeti Színház igazgatói székéből az a botrány, amely a Sadayakko-társulat szereplése és Beöthy impresszárióként való fellépése körül kirobbant. Hanako kapcsán remek lehetőség a további kutatásra a magyarországi turnék, az 1910‒11-es nagy vidéki fellépéssorozat korabeli vidéki sajtóból megismerhető visszhangja, hiszen ez Japánnak és a japán kultúra magyarországi recepciótörténetének is fontos fejezete (biztosra vehető például, hogy élő japánokat sokan akkor, a színpadon láttak először).

Egy helyesbítést azért mindenképpen kell tennünk, ami nem is igazán Hanakóra jellemző, inkább Kosztolányi Dezsőre és Japánnal való kapcsolatára utal, de Alfred Kerr Hanako című verse Kosztolányi Dezső fordításában a kötet 270. oldalán található 633. jegyzetben közölttel ellentétben először a Hét 1908. május 3-i számában jelent meg (igaz, a fordítót csak K. D. monogrammal jelölve), Kosztolányi tehát már első szereplésekor felfigyelt rá. A kötetet tekintve csak egyetlen hiányérzetünk lehet: kevésnek tűnik az illusztráció – ha külföldi képek esetleg szerzői jogi problémák miatt nem voltak reprodukálhatók, a magyar anyagban lehetett volna még találni közölhetőeket. Gondolok itt például a Hét 1900. 40. számának címlapjára, a Neues Politisches Volksblatt 1900. szeptember 19-i számának ugyancsak a címlapjára, amely a Gésa és lovag előadásjelenetét hozza fametszetes rajzban; a Sadayakkóról a Budapest című lap 1902. február 23-i számában közölt rajzra vagy éppen a Képes Családi Lapok 1902. 8. és 10. számára, amelyben több, a társulathoz kapcsolódó rajz és fotó található (nem beszélve az interjúról Sadayakkóval.)

De ezek jelentéktelen részletkérdések, a könyv nagy nyeresége a magyar japanológiának és a színháztörténeti irodalomnak.

Koósz István

Pályakép

 

A német megszállás napján, 1944. március 19-én két folyóirat, az Egyedül Vagyunk¹ és a Magyar Futár² szervezésében nagyszabású antibolsevista matinét tartottak a Pesti Vigadóban, amelyet hamarosan félbeszakított egy légiriadó. Így nem kerülhetett sor a fő attrakcióra, Kocsárdy Dénes Merrefelé című egyfelvonásosának bemutatójára sem. Pedig a különleges eseményt Oláh György³ szerkesztő ezekkel a szavakkal konferálta be: „A két legnagyobb magyar színész, Kiss Ferenc és Páger Antal áll ki önök elé a pódiumra. Az ő lelkük szerint készült párjelenetben tesznek majd hitvallást a bolsevizmust legyőző nemzeti gondolat mellett.” Szavait tomboló tapsvihar fogadta.

Május elején azonban a rádióban elhangzott a Szovjetunióban játszódó darab, amely megjelent az Egyedül Vagyunk 1944. május 19-i számában is. Így az utókor szintén ízelítőt kaphat a korszak egyik gyöngyszeméből, amelyben Kiss Ferenc egy bolsevistává lett szovjet szakaszparancsnok, Páger pedig egy foglyul ejtett igaz magyar hazafi. A Páger által játszott Gálos a közeli hidat készült felrobbantani, amikor a parancsnok emberei rajtaütöttek. A végén azonban a magyar származású szakaszparancsnok is jó útra tér, és együtt fognak hozzá a híd felrobbantásához.

A Merrefelé akár az ötvenes évek elejének szocreál fércműve is lehetne. Alig kellene néhány mondatot kicserélni. A két korszak sablonjai azonosak. Akinek eddig kétségei lettek volna a közös ízléssel kapcsolatban, most meggyőződhet róla, hogy a fasiszta és a kommunista dramaturgia milyen sokat tudott meríteni egymás kincsestárából.

Parragi György⁴ ezt írta Páger egy másik akkori szereplésével kapcsolatban: „Leküzdhetetlen ellenszenvet érzek az olyan aranyszerzéssel szemben, amelyet a tömegindulatok folyamából és iszapjából mosnak ki oly módon, hogy azokat felkorbácsolják, az iszapot felkavarják, a folyamban feszülő elemi erőket féken tartó védőgátakat átvágják, vagy kimossák. Nem szívelem egyszerűen a vulkánon táncolókat, a vulkán gyomrában felhalmozott platonikus erőkkel kacérkodókat, akik a veszedelmes játék révén szédítő tempóban gazdagodnak és busás fellépti díjakat szednek.”⁵

1945 után az új rend vezetői számos jelentős és kevésbé jelentős művészt megbüntettek, akiről úgy gondolták, hogy valamilyen módon a fasizmus uszályába kerültek. Még néhány frontszínházi fellépésért is egy-két éves szilencium járt. Az igazi bűnösök pedig méltó büntetésre számíthattak. Kiss Ferencet, aki az 1939-ben megalakult, hírhedt Színészkamara elnöke, 1944-ben pedig a Nemzeti Színház igazgatója lett, a Népbíróság 1945. október 15-én nyolcévi börtönre ítélte. 1953-as szabadulása után három évig segédmunkásként dolgozott. Csak 1956 augusztusában kaphatott színészi szerződést, de azt is kizárólag vidéki színházaknál.

Páger semmilyen büntetést nem kapott, pedig 1944. október 15. után igencsak exponálta magát a nyilas hatalomátvétel mellett. Többek között az Országos Nemzeti Filmbizottság kormánybiztosi tisztét is elvállalta. Ezért aztán a Szálasi-korszak összeomlása után jobbnak látta elhagyni Magyarországot. Tizenkét évi emigráció után mégis hazahívták, hogy megkezdje kivételes színészi pályájának második hazai korszakát.

A korabeli szóbeszéd szerint a hazahívást maga Rákosi Mátyás kezdeményezte.

 

Páger Antal gyerekkori fényképe

Az első lépések

Páger a XIX. század utolsó évében, 1899. január 29-én született Makón, egy szerény körülmények között élő proletárcsalád harmadik gyerekeként. Apja Páger Sándor csizmadiamester, aki azonban hosszú ideig altisztként dolgozott a város pénzügyigazgatóságán. Anyja, Czimbrik Rozália egy Temes vármegyei falucskából került a Csongrád megyei városba és lett jegyszedő majd nézőtéri felügyelő a város fából épült színházában, a Hollósy Kornélia Színházban.

Páger elsőszülött nővére, Ilona 1896-ban jött a világra, és mindössze húsz napig élt. Egyetlen bátyja, Sándor és Rózsi nővére ért meg rajta kívül magas kort. Még három fivére született, Gusztáv 1902-ben, valamint egy ikerpár, Lajos és Gyula 1904-ben. Gusztáv újszülöttként, az ikerpár néhány hónapos korában halt meg.

A színészi pálya iránti vonzalom korán kezdett kialakulni Págerben. Ez egyrészt anyja foglalkozásának köszönhető, amely lehetővé tette az ingyenes színházlátogatást a városban, másrészt – mint több nyilatkozatából tudható – testvéreivel rendszeresen szerepeltek apjuk munkahelyén, a pénzügyigazgatóság alagsorában. Legnagyobb sikerüket a János vitézzel aratták.

Annak ellenére, hogy tanulmányi eredménye nem volt éppen kielégítő – a gimnáziumban egyszer osztályt ismételt –, érettségi és rövid katonáskodás után mégis beiratkozott a jogi egyetemre, amelyet azonban a színészi pálya csábításának engedve hamarosan abbahagyott.

1918-ban visszatér Makóra, ahol megismerkedik felfedezőjével, egy bizonyos Vásárhelyi Kálmánnal, aki 1919. március 29-étől Makó teljhatalmú hadügyi népbiztosa. Feladata elsősorban a Vörös Hadsereg megszervezése. 1919. április 21-én, húsvét hétfőjén katonanapot rendez térzenével, virágesővel, szépségversennyel, tombolával, és még sok más vonzó eseménnyel. 
A toborzónap kiemelkedő programja egy kabaré-előadás. Mivel ebben az évben szünetel Makón a hivatásos színház -- Nádassy József⁶ társulata a szerbek megszállta Szabadkán rekedt, Sebestyén Géza⁷ együttese pedig inkább a főváros környékén próbált biztonságos játszóhelyeket találni --, a városvezetők úgy döntenek, hogy átmenetileg a helyi műkedvelők kapnak játszási lehetőséget. Így a teljhatalommal rendelkező és ambiciózus Vásárhelyi is kénytelen beérni a rendelkezésre álló amatőrökkel.

Elsők között természetesen újdonsült barátját, Págert kéri fel, hogy vegyen részt a nem mindennapi eseményen. Ő lesz a vegyes kabaréműsor konferansziéja, de színészként is számít rá: táncos duettet ad elő egy bájos hölgy társaságában Csak 
a mama meg ne lássa! címmel, és Vásárhelyi mozgósító erejű művében, a Szervezkedjünk! című vöröskatona verbuválásban is főszerepet kap.

Ez Páger első színpadi szereplése.

Két nappal később, április 23-án hetipiac van a főtéren. Hatalmas tömeg gyűlik össze: tiltakoznak a rekvirálás ellen. Négy fegyveres huszár elfogja a gyűlölt népbiztost. A feldühödött tömeg felvonszolja a városháza emeletére, és kidobja az épület ablakából. A még élő és vérző Vásárhelyit a piactér vásárosai verik agyon.⁸

Jóakarója elvesztése Páger bontakozó műkedvelő színészi pályáján persze nem okoz fennakadást. A Tanácsköztársaság bukása után, 1919. augusztus 23-án és 24-én vegyes műsorral rukkol elő a társulat. A hirdetések szerint az összeállításban neves fővárosi művészek is fellépnek. Ez persze enyhe túlzás; a közreműködők között egyetlen hivatásos művész, Makay Berta, a kolozsvári Nemzeti Színház tagja található, a többiek valamennyien a helyi műkedvelő csoport tagjai. Ennek ellenére a Makói Újság augusztus 26-i száma lelkes hangon ünnepli az eseményt, amelynek egyik darabjában, a Dini és Dani című „kacagtató egyfelvonásos bohózatban” Páger is fergeteges sikert arat. Ezen felbuzdulva a „makói úrilányok és egyetemi hallgatók” jótékonysági alapon két kabaréestet rendeznek szeptember 13-án és 20-án. Az „egyetemi hallgatók” megfogalmazás arra utal, hogy Páger ekkor már és még a pesti egyetem joghallgatója. Ebben az összeállításban játssza Herczeg Ferenc Péter és Pál című egyfelvonásosának főszerepét, ami hamarosan elindítja hosszú és káprázatos színészi karrierjét.

Az újabb szerencse egy gazdag székesfehérvári szeszkereskedő alakjában tűnik fel a láthatáron. Steiner úr egész véletlenül (?) Makón jár, és üres óráiban ellátogat a Hollósy Kornélia Színházba, ahol többek között éppen Herczeg Ferenc Péter és Pál című vígjátéka látható Páger főszereplésével. Steiner nemcsak jó barátja a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatójának, Fodor Oszkárnak,⁹ de a színház tőkés támogatójaként beleszólása van a művészi kérdésekbe. Feltehető, hogy munkaköri kötelességét teljesítette, amikor „betévedt” a makói amatőrök előadására.

Fodor ugyan éppen elhagyni készül az igazgatói széket, de még leszerződteti a Steiner által agyondicsért ismeretlen műkedvelőt, majd három héttel az 1919/20-as évad megkezdése után odébbáll. Utódja a színház karmestere, Andor Zsigmond¹⁰ lesz.

A társulat évek óta romokban hever. Egyre fogyatkozó látogatottság és érdektelen műsor jellemzi az évadokat. Fontos szerepkörök nincsenek betöltve hosszú ideje. A színészeknek nem gázsit fizetnek, hanem úgynevezett egységeket. Ez azt jelenti, hogy a tagok valahány egységet kapnak a napi bevételből. Ki többet, ki kevesebbet.

Páger az első évadban egyetlen szerepet sem játszik. Eleinte a kórusban énekel, később a tánckar feladataiban is részt vesz. Vagyis csoportos szereplő és névtelen mindenes. A plakátra csak a következő, 1920/21-es évadban kerül fel a neve. A Székesfehérvári Friss Ujságból megtudható, hogy 1920. no-vember 7-én lesz a bemutatkozása. Lehár Luxemburg grófja című operettjének táncoskomikus szerepét, Armand Brissard-t játssza. 
A másnapi sajtóbeszámolóban már az áll, hogy a szerepben „szimpatikus” a fiatal színész. Pedig valójában nem ez az első szerepe. Már október 30-án, az évadnyitó operettben is játszik, Vincze Zsigmond¹¹ Cigánygrófnéjában ő Jancsi, a klarinétos, másnap pedig Farkas Imre¹² Túl a Nagy-Krivánon című zenés vígjátékában lép fel. November 5-én egy francia bohózatban, Valabrègue¹³ Durand és Durand című mókájának egyik címszerepében, a fűszeres Durand-ként is láthatja a közönség. Játszik továbbá az évad folyamán a Mágnás Miskában (Korláth Gida), két Herczeg Ferenc-darabban, A Gyurkovics-leányokban (Kemény Tóni) és az Árva László királyban (Bodó), valamint Oscar Straus Legénybúcsújában (báró Stilleben Muki).

Ugyancsak „rokonszenvesnek” ítéli a Friss Ujság cikkírója a Lili bárónőben, amelyben Frédit játssza. Három nappal később egy másik Huszka-operettben, a Limonádé ezredesben látható. Lehár Az obsitosában Jóska, Planquette Rip van Winkle-jében Hans, Farkas Imre Pünkösdi rózsájában Slipp, a tréner, Kálmán Imre A farsang tündére című operettjében Julián Papprirt író. Hajó Sándor¹⁴ A pletyka című vígjátékában vesz részt 13-án délután, este pedig Codina José Felici¹⁵ Maria del Carmen, a huertai menyasszony című mókájában Andress szerepét játssza. Földes Imre¹⁶ A leányom című színművével kapcsolatban azt állapítja meg a szigorú kritikus, hogy Páger „operettfigurát csinált Dénesből, s ez láthatólag tetszett a karzatnak. A karzat nálunk némelykor leér a földszintig”¹⁷ – teszi hozzá kellő iróniával. Páger további szerepei: Zerkowitz: Százszorszép (Tucsik úr), Leo Fall: Sztambul rózsája (Flórián).

A számos táncoskomikus feladat után január közepén a Bánk bán II. Endréje. Nem a leghálásabb feladat, különösen egy huszonkét esztendős siheder számára, de az első klasszikus tragédia mégiscsak jelentős fordulat Páger változatos szereplistáján. Egy nappal később a Leányvásár délutáni előadásán a második felvonásban Hajóskapitány, este pedig Lehár A drótostót című operettjében Girált báró huszár önkéntes. Verneuil¹⁸ Mi ketten című vígjátékának január 22-i előadásáról ezt írja a helyi sajtó: „A két főszereplő alakja, André (Páger Antal) és Jeanne (Harmath Märy) eléggé rokonszenves, de akik körülöttük mozognak, enyhén szólva, visszatetszők”.¹⁹

Újabb prózai szerepe Miki, Dandin György legénye parányi feladat; egy ablakban jelenik meg gazdája hívására Molière vígjátékának harmadik felvonásában. Ebből is érzékelhető, hogy a már sikeres és népszerű táncoskomikus nem nőtt még föl a színház vezetői szemében a komoly drámai feladatokhoz. A sajtó viszont észreveszi jelenlétét, mert a beszámoló szerzője külön megemlíti. „Mulatságos Páger Antal együgyű szolgája” – olvasható a Székesfehérvári Friss Ujság 1921. január 25-i számában.

Négy nappal később Schwartzenberg herceg Gilbert A hermelines nő című daljátékában, másnap pedig népszínműben látható; Jóska bérese Tóth Ede darabjában, A falu rosszában. Január végén a Bőregér címen bemutatott Denevérben Falke szerepét játssza-énekli. Sardou Fedorájában Desiré komornyik, Herczeg Ferenc A fekete lovasában báró Leitneritz főhadnagy, Leo Ascher²⁰ operettjében, a Heje-huja báróban dr. Vondrácsek Tivadar, Herczeg Ferenc A három testőr című vígjátékában Flóris báró, Robert Stolz²¹ A csókbakter című operettjében Szíves János, Farkas Imre Debreczenbe kéne menni című bohózatában Tommy Louert, Sidney Jones²² operettjében, A YOO-tahi lányban ezúttal a bonvivánszerepet, Sandy Bleezt játssza.

Február 28-án Lincke²³ operettjében, a Lysistratéban Nicias, március 10-én Kálmán Imre Cigányprímásában VII. Heribert, Esztragon királya. Másnap prózát játszik, Feuillet²⁴ Egy szegény ífjú története című darabjában Gaston. Két nappal később ismét operettben látható, Suppé Boccacciójában ő a Kikiáltó. Március 14-én Szenes Béla²⁵ vígjátékában, A buta emberben Kranolits Szvetozár, másnap pedig Herczeg Ferenc Ocskai brigadérosában Tarics főhadnagy.

Március 21-én az Othellóban Lodovico, két nappal később Molnár Ferenc vígjátékában, A hattyúban – amelyben harminc évvel később, hazatérése után majd másodszor is Albert herceg lesz az első szerepe – egyelőre Györgyöt, a kisebbik hercegfiút játssza. Egy héttel később egy nyúlfarknyi szerepet kap Faragó Jenő²⁶ Offenbach című életrajzi játékában.

Székesfehérváron májusban véget ér az évad. Ezután nyári állomáshelyére utazik a társulat Veszprémbe. Néhányan az újpesti Blaha Lujza Színházban vendégszerepelnek, aztán Andor Zsigmond társulata feloszlik. 1922 őszén Páger Kecskemétre szerződik.

A Székesfehérváron töltött három szezon volt Páger színiiskolája. Ez másfajta stúdium, mintha valamelyik tanodában vagy akadémián sajátította volna el a mesterség alapfogalmait. Az „öregek” elejtett mondataiból, kártyázás közben eldünnyögött megjegyzéseiből kellett összerakni a kötelező tudnivalókat. Nem professzorok nyilatkoztatták ki a szakma vélt vagy valóságos szabályait. A rendezőre nemigen lehetett számítani. Akkoriban négy-öt próbával álltak össze az előadások, ha összeálltak. Elemzésre, értelmezésre, „koncepció” kidolgozására nem volt idő. Kész elképzeléssel és teljes szövegtudással kellett megjelenni a próbán. A rendezőnek – jó esetben – arra maradt ideje, hogy a szituációkat és járásokat tisztázza. Mai ésszel és mai tapasztalatokkal, amikor egy átlagos produkció felkészülési ideje minden valamire való színházban hat-nyolc hét, nehéz elképzelni, hogyan és milyen állapotban került közönség elé a húszas-harmincas években a soron következő előadás. Aki nem tudott lépést tartani a rohanó idővel, az hamar elhullott.

És közben el kellett sajátítani az alapfogal-makat. Meg kellett tanulni beszélni, járni, mozogni a színpadon.

Páger alighanem minden fontos tudnivalót elsajátított a székesfehérvári iskolában. Kecskemétre már „felsőfokú” végzettséggel érkezett.

Két évad Kecskeméten

Hogy miként került sor kecskeméti szerződésére, arról bizonyíthatatlan legendák keringenek. Valójában nem lehet tudni, hogy a frissen kinevezett igazgató, Csáky Antal²⁷ kereste-e fel, vagy Páger érezte úgy, hogy tovább kell lépnie, és maga jelentkezett. 
De ennek további pályája szempontjából alig van jelentősége.

Annak sokkal inkább, hogy Csáky tevékenysége alig különbözik megbukott és idő előtt menesztett elődje regnálásától. Az ő műsorterve is jórészt reprízekből és a fővárosi bemutatók másolásából áll. Az októberben kezdődő évadban Páger először Lehár A kék mazúr című operettjében mutatkozik be, majd három nappal később, október 20-án Farkas Imre Rózsika lelkem című darabjában látható. A Kecskeméti Lapok kritikusa szerint „táncban fáradhatatlan volt”. Október 25-én Millöcker „víg operettéjében”, a Boszorkányvárban lép fel Gaizler Lola²⁸ primadonnával. November 1-jén prózai szerepben is bemutatkozik, Hevesi Sándor Császár és komédiásában látható, majd ismét operett következik, Oscar Straus Búcsúkeringőjében megint Gaizler Lola partnere. A sajtó ezúttal is elégedett vele, a cikkíró szerint „Páger volt a darab lelke. Táncait tapsvihar követte.” 
A november 14-én Kecskeméten is bemutatott Debreczenbe kéne menni című Farkas Imre-bohózatban azonban fejcsóválva nyugtázza szereplését a krónikás, ekképpen: „Págertől eddigi sikerei után többet vártunk”.²⁹

November 10-én újabb Lehár-operettben, ezúttal A víg özvegyben játszik, amelyet két nappal később Sardou Szókimondó asszonyságja követ. Nádor Mihály³⁰ A babavásár című daljátékában nyújtott teljesítményével kapcsolatban ezt írja a helyi sajtó: „A darab megmentője, lelke, sőt sikerre vivője Páger volt, aki biztos, fáradhatatlan és jókedvű volt játékban és táncban.” A Muzsikuslányban³¹ játszik december elején, majd egy hétre rá Erdélyi Mihály Hazudik a muzsikaszó című könnyes-bús és giccses mókájában látható. Robert Stolz Szerencsetáncában ezt állapítja meg róla a kritika: „Páger megállta a helyét a bonviván szerepében is.” Az évet Georg Okonkowsky³² Mozitündér című zenés játéka után a szokásos szilveszteri vegyes kabaréműsor zárta. Ez utóbbi befejező száma egy gyerek-kettős volt, amit Gaizler Lola és Páger adott elő.

Az újesztendő első premierje 1923. január 3-án Pekár Gyula³³ Danton című történelmi drámája, amelyben Páger Herault de Séchelles-t játssza. Három nappal később Vincze Zsigmond³⁴ kirobbanó sikerű operettjében, A hamburgi menyasszonyban Choltay Kristóf. (Ebben a darabban hangzik el a korszak évtizedeken át legendás, majd évtizedeken át betiltott dala, a „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország”.) Január 13-án Robert Stolz A kis grizett című daljátékában látható, öt nappal később pedig már Bóni gróf a Csárdáskirálynőben.

Január 18-án régi álma teljesül: eljátszhatja Offenbachot, a Király Színház és Rátkai Márton nagy sikerét Faragó Jenő azonos című darabjában. „Offenbach tökéletes elgondolása és megjátszása szép fejlődést árul el Págernél, aki egyformán jó komikus, bonviván és drámai szerepekben” – állapítja meg a helyi lap kritikusa.³⁵

Ám minden dicsőség csak három napig tart. A február 3-án bemutatott, házilagos kivitelezésben készült Világok szerelme című nagyoperett zenéjét Neumann Károly, a színház karmestere szerezte, de a kritikust ez a tény cseppet sem hatotta meg. Lesújtó vélemény olvasható róla a Kecskeméti Lapok február 5-i számában. A cikkíró Págert sem kíméli, aki a balkáni herceg szerepét játssza.

A kritikus indulatai még a következő bemutatóra, a Leányvásárra sem csillapodnak, amelyben Páger ismét táncoskomikusként látható, és a cikk szerint „szertelen” a szerepben. Hogy milyen lehetett Fall Leo dalművében, a Sztambul rózsájában, Zerkovitz Aranymadár című zenés játékában, Montgomery Tündérek cselédje című operettjében, vagy Faragó Jenő Három a tánc című zenés vígjátékában, az örök titok marad az utókor számára. Sas Ede³⁶ Bolond Istók-feldolgozásáról annyit árul el a recenzens, hogy „Páger Antal elemében van. Magyar táncai ritka élvezetet nyújtanak.”³⁷

Március 27-én Pethes Imre vendégszerepel Kecskeméten. A Makrancos hölgy Petruchióját játssza. „A szolga szerepében figyelemre méltó nevetést keltett Páger” – tudjuk meg a másnapi tudósításból. Az nem tűnt fel az újságírónak, hogy a darabban négy szolga-szerep van. Páger nyilván Grumiót játszotta.

Április elején összefoglaló értékelés jelenik meg az évadról a Kecskeméti Lapokban. A szerző elégedetlen az igazgató és az egész társulat munkájával. Hiányzik a bonviván, hiányzik a szubrett, és még számos szerepkör betöltetlen. „Gaizler és Páger sokat ígérő erők – állapítja meg az írás. – Mindkettőt örömmel látja a közönség a jövő szezonban is.”³⁸

Az április egyébként abban az időben a búcsúelőadások hónapja a magyar vidéki színházakban. Ez a szokás mára régen kiment a divatból. A közönség nem ismeri már ezt a fogalmat. A korunkban megjelent színházi lexikonokban sem szerepel. Régi forrásokban lehet csak megtalálni. Például Schöpflin Aladár 1931-ben kiadott négykötetes enciklopédiájában. Ebből 
a következőket tudhatjuk meg: „Búcsúelőadás a színtársulat utolsó előadása, amely sok esetben bizonyos érzékenység jegyében zajlik le a művészetet kedvelő városokban. Ilyenkor a kedvenc színészt megjutalmazzák koszorúval, pénzzel – a színésznőket elárasztják virággal és verszáporral és a szeretet sokféle jelével; a mindenkori lelkes ifjúság pedig megvárja a kedvenc színészeket a színház hátsó kapujánál és tüntetést rendez a számukra. A színigazgató lelkes beszédet intéz a közönséghez a tanúsított pártfogásért, ami még a régi színészvilágból fennmaradt hagyomány.”

1923. április 1-jén Kecskeméten is megkezdődtek az évadvégi búcsúelőadások. 15-én és 20-án két Kálmán-operett volt műsoron: a Bajadér és Az obsitos. A táncoskomikus mindkettőben Páger. De az ő búcsújára csak 24-én került sor, amikor kedvenc szerepét, Buchbinder³⁹ A postásfiú és a huga című bohózatának főszerepét játszotta. 
A nézőtér zsúfolásig megtelt. Állítólag már napokkal korábban minden jegy elkelt. Az újság hozsannákat zeng Págerről. „Felvirágzott likőrös és boros palackokból egész kis raktár gyúlt össze néhány perc alatt. Egy 12 literes üveg virslivel, cigarettával és szivarokkal volt szépen feldíszítve, és több üveget pedig vastag és tartalmas pecsétes levél ékesített” – írja a szemtanú. – Páger hálás volt a meleg ünneplésért és ajándékokért. Talán soha nem volt humora oly csapongó, de azért könnyed játéka oly temperamentumos és közvetlen, mint tegnap. Túlzásokba nem esett, de teljesen kiaknázta szerepét.”⁴⁰

Az új évadban október 19-én lép először színpadra Rajna Ferenc⁴¹ Szép asszony kocsisa című zenés vígjátékában, majd egy hét múlva Kálmán Imre Bajadérjának táncoskomikusa. Novemberben prózai bemutatóban játszik, Jókai Szigetvári vértanúkjában. Másnap Lajtai Lajos Asszonyok bolondja című operettjében lép fel. Wallenstein Kálmán Imre Tatárjárásában, majd több más operett után decemberben Flavius tribunus a Julius Caesarban. Karácsony előtt Poire a Sybillben, a Három grácia felújításán pedig már nemcsak táncoskomikus, de az előadás koreográfiáját is ő tervezi. Ez lesz az évad kirobbanó sikere, egymás után húsz alkalommal kerül színre. Tavasszal Leo Fall Pompadourjában Calicot, egy újabb Erdélyi Mihály-operettben, a Mintha álom volna című limonádéban meg Zerkovitz Aranyesőjében ünnepli a közönség.

Közben meg nem erősített hírek szerint szóba kerül, hogy vendégszereplésre hívják a Király Színházba, de ebből alighanem egy szó sem igaz. Ehelyett rajongói arról értesülhetnek, hogy ismét búcsúelőadásra kerül sor, mert Páger távozik Kecskemétről. A május elsejei Kecskeméti Lapok így tájékoztat az eseményről: „Zsúfolásig megtelt páholyok, tömött széksorok tapsolták végig a Mágnás Miska reprízét tegnap este a színházban. Páger Antal, a népszerű táncoskomikus búcsúzott a sok szép sikert megért, mulatságos operett címszerepében. […] Nagyszerű alkalmat nyitott széles skálájú játéktudásának érvényesítésére. Valóban elemében volt. Az egész előadás alatt hangos volt a nézőtér a kacagástól, a harsány derültségtől. Ragyogó szellemessége, amellyel kétévi itt-tartózkodása alatt a közönség osztatlan szeretetét vívta ki, csak úgy sziporkázta a váratlan, de annál hatásosabb ötleteket.”

Új munkahelyére már nemcsak kivételes szakmai ismeretekkel felvértezve érkezik, de társat is visz magával. Mert közben megnősül. Feleségül veszi Gaizler Lola primadonnát, aki válásuk után Gere Lola néven 1930-tól az Operaház ösztöndíjasa, majd 1931-től 1944-ig magánénekese. Repertoárja a nagy Verdi mezzo-szerepektől a karakteralakításokig terjed. A második világháború után előbb Ausztriában, majd az Egyesült Államokban él második férjével, Laurisin Lajos⁴² operaénekessel.

Pécs és Nagyvárad

1924 őszén új igazgató kerül a pécsi színház élére Asszonyi László⁴³ személyében. Korábban társigazgató volt, most egyedül pályázza meg az igazgatói állást. A főrendező Gulyás Menyhért,⁴⁴ aki már Székesfehérvárról jól ismeri Págert, így valószínű, hogy a mostani szerződtetése is neki köszönhető.

A helyi napilap még nyáron megjelenteti az új évad társulatának névsorát, amely szerint Páger siheder és táncoskomikus szerepkörön fog működni.⁴⁵ „A táncoskomikus Páger bizonyára hamarosan a közönség kedvence lesz – írja a Bajadér szeptember 28-i premierje után a kritikus. – Saint Coche Napoleon szerepét játssza, de nem túlzóan.” Október 30-án Zerkovitz Árvácskájában lép fel. Ebben „ördöngösen táncol” a kritika szerint. Korábban már játszott szerepeiben, Lajtai Lajos Asszonyok bolondja című operettjében „nyakatekert viccekkel és mókákkal nevettette meg a nézőket”.⁴⁶ Oscar Straus Búcsúkeringőjében „a dühöngést valósággal táncos némajátékká stilizálja.”⁴⁷

November 11-én a Cigányszerelemben, november 21-én Yves Mirande⁴⁸ Rózsalány című daljátékában, december 9-én Stolz Huncut a lányában, december 19-én Farkas Imre Nótás kapitányában látható.

1925. január 12-én Offenbach Szép Helénájában, 31-én a János vitéz Bagó szerepében lép fel. Február 6-án Zerkovitz Postás Katicájában Ráthy Laci lódoktor. Újdonság egy gyerekszínész, Jackó Ica közreműködésével édesapja, Jackó Rezső Pintyőke című darabocskája. Március 13-án a Marica grófnőben játszik, majd március 15-én szólót táncol Erkel Bánk bánjának első felvonásában.

Május 2-án valódi ősbemutatóra kerül sor. Halló Pécs címen két helyi szerző, Göbel Károly és Petrovics István „nagy revüt” alkot, amelynek Páger a főszereplője. „Együgyű kondáslegénye tele van frissen ható mókával” – írja két nappal később az eseményről a Dunántúl lelkes krónikása. Május 16-án itt is eljátssza Poire-t Jacobi Viktor Sybilljében, majd Szathmáry-Kerner Aranykalász című daljátékában látható. A Leányvásárban régi szerepét játssza.

Júniusban ismét Bóni gróf a Csárdáskirálynőben, aztán nyáron a mohácsi és nagykanizsai állomáshelyen megismétli az évad repertoárjának néhány szerepét. Mielőtt megválik a pécsi társulattól, egy rendezést is elvállal. Oscar Straus Búcsúkeringőjének tájváltozatát állítja színpadra.

A következő évadhoz útlevélre lesz szüksége a Páger házaspárnak. A trianoni békeszerződés értelmében az akkor még színmagyar partiumi Nagyváradra csak így lehet utazni. A Szigligeti Színházat akkoriban Regina Maria, vagyis Mária királyné Városi Színháznak hívják. Késik az 1925‒26-os évadkezdés, mert a társulat új tagjai még nem kapták vissza az útlevelüket. A budapesti román követség nem állította ki az utazási engedélyeket.

A színház igazgatója Gróf László.⁴⁹ Az 1925‒26-os évadot szeptember 17-én kezdi meg az együttes Nagyszalontán. Páger október 9-én lép először színpadra Lehár Éva című operettjében. Másnap, vasárnap délután a Nótás kapitányban játszik, este pedig a Bajadérban, amelynek primadonna szerepét Gaizler Lola alakítja. A Nagyvárad című lap így kommendálja az ifjú párt: a primadonnának a buda-miskolci színtársulatban feledhetetlen sikerei voltak, táncoskomikus férje pedig az új típust ismerteti meg majd Nagyváraddal. 
A megjelenésében nincs semmi groteszkség, s amit művel, abból árad a derű.”⁵⁰

Páger az őszi időszakban a következő darabokban lép közönség elé: október 17-én Farkas Imre: Májusi muzsika, 24-én Gilbert: A pirosruhás hölgy, 31-én Hirsch‒Arnold‒Bach: Dolly, (amelynek a koreográfiáját is ő készítette), november 8-án A postásfiú és a húga, 10-én Gilbert: 
A kis huncut, 28-án ismeretlen szerző egzotikus operettje: Yus Hi, december 2-án Csajkovszkij: Diadalmas asszony, 12-én Granichstaedten‒Marischka: Orlov című emigráns vígjátéka, 20-án Lehár: Frasquita. Szilveszter előestéjén „egy magyar operett” bemutatására kerül sor, a címe: Juhászlegény, szegény juhászlegény. 31-én szilveszteri vegyes műsor zárja az óesztendőt.

Az újév első premierje Páger közreműködésével január 6-án Zerkovitz: Aranymadár. 10-én délután a Marinka a táncosnőben látható, este fél kilenckor a Cigánygrófnéban mulattatja a város közönségét. Gilbert A nagy nő című vígjátékában így dédelgeti a kritikus: „Ez a kedves színész, az ízlés határain belül maradó mókáival nevetést csiklandoz a legfádabb nézőből is.”⁵¹

Páger a hátralevő hetekben egyebek közt a következő darabokban látható: Oscar Straus: Legénybúcsú, Szirmai: Alexandra, Oscar Straus: Búcsúkeringő, Vincze Zsigmond: Hamburgi menyasszony, Szirmai: Mágnás Miska, Zerkovitz: Csókos asszony, Oscar Straus: Terezina, Schubert: Három a kislány, Kálmán Imre: Marica grófnő.

Áprilisban kipattan a botrány: az igazgató csődöt jelent. A város napilapja az igazgatót okolja, a társulat kettészakad. Páger és felesége jobbnak látja odébbállni.

Július 21-én a város napilapjában az alábbi kommüniké jelenik meg: „ELUTAZOTT 
A PÁGER SZÍNÉSZPÁR. Págerhez hasonló táncoskomikusa régen nem volt a nagyváradi színháznak. Ő nem az a színész, akiről azt szokták mondani, hogy a karzatnak játszik. Azok közé a ritka színészek közé tartozik, akik minden szerepükből tanulmányt csinálnak, és szívvel játszotta meg a legkisebb szerepét is. Sok meleg színházi estét köszönhetünk Págernek. Mint ember is értékes, intelligens, sokat olvasott. Határozott vesztesége a nagyváradi színészetnek.”⁵²

 

Páger Antal 1931-ben

Négy évad Szegeden

Amikor a Páger házaspár 1926 nyarán leszerződik Szegedre, még a székesfehérvári színház korábbi igazgatója, régi ismerősük, Andor Zsigmond áll az intézmény élén. Mire azonban az új évad elkezdődik, már nincs a városban. Az igazgatói szék üres. A színház konzorcium formájában működik. Vagyis a társulat testületileg kezeli a gazdasági ügyeket, és a tagok fizetés helyett meghatározott százalékban, pontrendszer alapján osztoznak a bevételen. Így zajlik le október 15-én az évadnyitó bemutató, Barna Izsó⁵³ és Sas Ede Blaháné című zenés játékának premierje, amelyben Páger Libenberg herceget játssza. Két nappal később Lőrinc kocsis Oscar Straus Legénybúcsújában, majd Gróf Fritz Rottenberg a Leányvásárban. Jacobi operettjének primadonnája Gaizler Lola.

Novembertől újabb régi ismerős, az Offenbach szerzője, Faragó Jenő lesz néhány hónapra a megbízott igazgató. 4-én Herczeg Ferenc Ocskay brigadérosával kezdi meg az évadját. Páger a palóc szerepét játssza. Nedbal Lengyel vér című operettjében Biller Irén⁵⁴ vendégszerepel, Páger Popiel Bronióként gondoskodik a nézők mulattatásáról. Szirmai Albert Alexandrájában Károly Móric szerepében csillog. Faragó grandiózus attrakciója azonban Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjének bemutatója, amelynek első felvonásában hat igazi ló kápráztatja el a nézőket, Páger pedig partnernőjével „eredeti orosz táncot” jár.

December 12-én Gaál József A peleskei nótáriusában játszik, majd néhány nap múlva Stix Jankóként arat sikert Offenbach Szép Heléna című operettjében. Lehár A kék mazurjában Nepomuki János szerepében lubickol. Az újév első premierje Huszka Jenő daljátéka, a Hajtóvadászat; ebben Mirkó szerepét játssza. A hónap további Páger-sikerei: Lehár: Frasquita – Hippolit Gallipot; Yves Mirand: Uraim, csak egymás után – Roger; Kálmán Imre: Marica grófnő – Zsupán Kálmán; Gilbert: Ártatlan Zsuzsi – Hubert.

 

Páger Antal 1942 körül

Februárban Faragó Jenő saját művét, a Chopin című életrajzi drámáját tűzi műsorra, amelyben Páger Wodziński Antal szerepét kelti életre. Ezt követi Hennequin‒Mitchell Vigyázat! Női szakasz! című vígjátéka, amelyben Robert de Merinville báróként látható, Jarno‒Buchbinder Erdészlányában Walper Péter. Ezt követi Zerkovitz Zsiványkirályának kettős szerepe, Peddy és János, márciusban Faragó Jenő Offenbachjának címszerepe, Shakespeare Julius Caesarjának Decius Brutusa, Vincze Zsigmond–Bús Fekete László Kiss és Kis című mókájában Vincze; Szilágyi László Aranyhattyújának Ribizlije, majd Szávay Gyula–Vágó Béla Szép Ilonka című darabjának Bolondja.

Április 27-én Faragó Jenőt menesztik, de utódja is csak két hónapig igazgató. Az évad végén Tarnay Ernő⁵⁵ lesz a színház kormánybiztosa, majd igazgatója. A következő hónapokban Páger számos alkalommal Bóni gróf a Csárdáskirálynőben, Yvain‒Barde Csókról csókra című zenés mókájában Faradel, a Szentivánéji álomban Dudás, Verneuil megzenésített vígjátékában, Az ügyvéd és a férjében Valentin ügyvédbojtár, Gilbert zenés játékában, A bíborruhás asszonyban gróf Kolovrát. Follinus Aurél⁵⁶ Náni című vígjátékában Kreutzer Szepi, Hennequin⁵⁷ A második éjszaka című darabjában Lavirette, Armont⁵⁸ Félemelet balra című bohózatában Clodomir.

Az 1927‒28-as évad a Sybill-lel kezdődik, és Zerkovitz örökzöldjével, A legkisebbik Horváth lány című darabbal folytatódik, amelyben Páger Rezeda Rudolf propellerkapitány egyenruháját ölti magára. Farkas Imre A nótás kapitánya Miska közhuszárt kínálja az egyre népszerűbb táncoskomikusnak. Lehár Cigányszerelemjében Dimitreanu Kajetánt, a polgármester fiát játssza. Se vége, se hossza az operettek egymásra kísértetiesen hasonlító szerepeinek. Egyre ritkábban adódik olyan klasszikus remekmű a szereplistán, mint a Szép Heléna Menelaosa, Lajtai Mesék az írógépről című darabjának Király Félix bankhivatalnoka, vagy a Rómeó és Júlia villanásnyi epizódszerepe, Péter, Júlia dajkájának szolgája.

Közben a jó szimatú Tarnay mégiscsak rábeszéli, hogy játssza el Liliomot. Páger eleinte szabadkozik, majd egyre jobban lelkesedik az ötletért. Rádöbben, hogy Molnár Ferenc remeke rendkívüli esemény lehet a pályáján.

Tarnay rendezésében a Liliom valóban fontos az életében. „Művészi alakítása olyan határkő, amely talán sorsdöntő fordulatot jelent a kiváló fiatal művésznek a pályán” – állapítja meg a Napló kritikusa. A Délmagyarország is elismerően ír az eseményről. Dicséri a „pompás részleteket”, és kijelenti, hogy „a legjobb a mennyországi jelenetben volt.”⁵⁹ Az esemény alaposan túlnő Szeged határain. Jób Dániel felhívja telefonon, hogy személyesen is megismerkedjenek. Molnár Ferenc a lakására invitálja. Kiderül, hogy a Vígszínház is foglalkozik a darab ismételt felújításával, amelyre egy évvel később, 1929. május 18-án sor is kerül. Csak az a bökkenő, hogy a szerepet nem Páger, hanem ezúttal is Csortos játssza.

Páger majd csak 1937-ben kapja meg a szerepet a fővárosban, Bárdos Artúr színházában, Pünkösti Andor rendezésében. De addig még sok víz folyik le a Tiszán meg a Dunán. A szegedi Liliom-bemutatót még számos kevésbé fontos esemény követi. Most már nemcsak operettek táncoskomikus szerepeit játssza sorozatban, de prózai feladatok is egyre nagyobb számban akadnak a repertoárján: Zilahy Lajos: Szibéria – Iharos baka, 1928. október 11.; Shaw: Szent Johanna – A dauphin, október 30.; Gogol: A revizor – Hlesztakov, 1929. június 18.; Pathelin mester – címszerep, június 25.; Molnár Ferenc: A hattyú – Albert herceg, december 7.; Földes Imre: Az égő város – A vörös, 1930. január 17.; Molnár Ferenc: Egy, kettő, három – Fusz Antal, február 2.; Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka – Lajos, április 2.; Vicki Baum: Grand Hotel – Fritz, június 21.; Bisson: Névtelen asszony – Laroque, június 28.

A szegedi Városi Színház újabb gazdasági csődje is hozzájárul ahhoz, hogy Páger végleg eldönti: ha törik, ha szakad, tíz év vidéki pályafutás után Budapesten folytatja színházi életét. Nem táncoskomikusként. Színészként.

A Szegedi Újság munkatársa így köszön el tőle: „Páger Antal elbúcsúzott. A társulatnak négy esztendőn keresztül volt népszerű táncoskomikusa, az ősszel induló színházi szezontól nem tartozik a Városi Színház kötelékébe. […] Négy esztendőn keresztül majdnem naponta megjelent a rivalda ragyogásában, hogy két kézzel szórja a megbecsülhetetlen kincset: a derűt.”⁶⁰

(Folytatjuk)

BALOGH GÉZA

JEGYZETEK

¹ 1938 októbere és 1944 októbere között megjelenő nemzetpolitikai, társadalmi és kritikai folyóirat.

² 1941 és 1944 között megjelenő politikai hetilap.

³ Oláh György (1902‒1981) az 1920-as évektől számos riportot készített a fasiszta mozgalmak vezetőivel. 1939-től a Magyar Élet Pártjának országgyűlési képviselője. 1940-től a Magyar Megújulás Pártjának tagja. 1945-ben a nyilas parlament tagjaként külföldre menekült. 1948-tól Argentínában élt.

⁴ Parragi György (1902‒1963) újságíró, szerkesztő, 1938-tól a Magyar Nemzet munkatársa. 1944-ben Mauthausenbe hurcolták. Szabadulása után a Magyar Nemzet főmunkatársa, majd felelős szerkesztője. 1957-től a Hétfői Hírek főszerkesztője.

⁵ Magyar Nemzet, 1942. március 2.

⁶ Nádassy (Nádasy) József (1874‒1925) színész, színigazgató. 1905 és 1912 kötött a soproni és a makói színház, majd több más társulat vezetője.

⁷ Sebestyén Géza (1878‒1936) számos fővárosi és vidéki színház legendás igazgatója.

⁸ Vásárhelyi Kálmán makói tevékenységét dr. Diósszilágyi Sámuel nyugdíjas főorvos dolgozta fel Vásárhelyi Kálmán emlékezete című dolgozatában (a Makói Múzeum Forráskiadványai, 
6. szám. Makó, 1982).

⁹ Fodor Oszkár (1880‒1950) színész, rendező, színházigazgató. A székesfehérvári színházat 1915 és 1919 között igazgatta.

¹⁰ Andor Zsigmond (1886‒?) zenei tanulmányok után 1904-ben lépett színi pályára. 1923-ban megpályázta és elnyerte a szegedi színház bérletét. 1926-ban felhagy az igazgatással.

¹¹ Vincze Zsigmond (1874‒1935) zeneszerző, karmester. 1903-tól haláláig a Király Színház karnagya. Egy operát és számos operettet komponált.

¹² Farkas Imre (1879‒1976) költő, színműíró, zeneszerző, újságíró.

¹³ Albin Valabrègue (1853‒1937) francia vígjátékíró. Az említett darabot Magyarországon a Vígszínház mutatta be Folyton folyvást címen, majd számos vidéki színház is műsorra tűzte.

¹⁴ Hajó Sándor (1876‒1944) drámaíró, színikritikus, műfordító. A Belvárosi Színház dramaturgja.

¹⁵ Codina José Felici (1857‒1905) említett darabját először a debreceni színház mutatta be 1920-ban H. Maurice Jaquet zenéjével.

¹⁶ Földes Imre (1881‒1958) regény- és drámaíró. Legjelentősebb színpadi művei a Hivatalnok urak (1908) és A császár katonái (1910). Operettlibrettókat is írt.

¹⁷ Székesfehérvári Ujság, 1921. január 1.

¹⁸ Louis Verneuil (1893‒1952) divatos francia vígjátékíró. Az 1920-as években Magyarországon is számos darabját játszották. A Mi kettent a Vígszínház mutatta be 1920-ban.

¹⁹ Székesfehérvári Friss Ujság, 1921. január 25.

²⁰ Leo Ascher (1880‒1942) osztrák zeneszerző, 32 operettet írt.

²¹ Robert Stolz (1880‒1975) népszerű osztrák operettszerző.

²² Sidney Jones (1861‒1946) angol zeneszerző, egy vándor operett-társulat vezetője Angliában és Ausztráliában. Operettjeivel az egész világon rendkívüli népszerűségnek örvendett.

²³ Paul Lincke (1866‒1946) német operettszerző, a Lysistratét 1902-ben Berlinben mutatták be.

²⁴ Octave Feuillet (1821‒1890) francia regény- és drámaíró, Eugénie császárné kedvence, az Académie française tagja.

²⁵ Szenes Béla (1894‒1927) író, újságíró, a század eleji pesti humor jellegzetes képviselője.

²⁶ Faragó Jenő (1872‒1940) író, újságíró. Számos színdarabot, operettlibrettót, forgatókönyvet, regényt írt. Az Offenbachot – Rátkai Mártonnal a címszerepben – kirobbanó sikerrel játszotta 1920-ban a Király Színház. A fővárosi premier után számos vidéki színház is bemutatta.

²⁷ Csáky Antal (1879‒?) színész, rendező, színigazgató. 1896-ban Egerben lépett először színpadra. A kecskeméti színházat két évadon át igazgatta.

²⁸ Gaizler (vagy Geizler) Lola (1897 vagy egyes lexikonok szerint 1906‒1967), 1924 és 1930 között Páger felesége.

²⁹ Kecskeméti Lapok, 1922. november 16.

³⁰ Nádor Mihály (1882‒1944) zeneszerző, színházi karmester. Egy ideig a Király Színház karnagya. A Babavásárt 1922-ben mutatta be a Király Színház.

³¹ Jarno György (Georg Jarno) zeneszerző és Buchbinder Bernát (Bernhardt Buchbinder) szövegíró egykor nálunk is népszerű daljátéka az 1900-as években keletkezett. Magyarországon 1911-ben a debreceni színház mutatta be Küry Klára vendégszereplésével.

³² Georg Okonkowsky (1865‒1926) német színműíró. A Mozitündért Magyarországon a Népopera mutatta be 1914. október 31-én.

³³ Pekár Gyula (1867‒1937) író, újságíró, parlamenti képviselő, majd államtitkár és tárca nélküli miniszter.

³⁴ Vincze Zsigmond (1874‒1935) zeneszerző, 1903-tól haláláig a Király Színház karnagya. Egy operát és számos operettet komponált.

³⁵ Kecskeméti Lapok, 1923. január 31.

³⁶ Sas Ede (1869‒1928) író, költő, szerkesztő, a Pesti Hírlap és a Pesti Napló munkatársa.

³⁷ Kecskeméti Lapok, 1923. március 26.

³⁸ Kecskeméti Lapok, 1923. április 1.

³⁹ Bernhard Buchbinder (1851‒1922) bécsi színműíró. Előbb Pesten él, a Neues Pester Journal munkatársa. Ezután Bécsbe költözik és harminc éven át a város népszerű írója. A Postásfiút 1902-ben mutatta be a Magyar Színház. Számos felújítást ért meg Bécsben és Magyarországon is.

⁴⁰ Kecskeméti Lapok, 1923. április 26.

⁴¹ Rajna Ferenc (1861‒1933) újságíró, színműíró, kritikus, ez idő tájt a Pester Lloyd színházi rovatvezetője.

⁴² Laurisin Lajos (1897‒1977) 1926 és 1944 között az Operaház kiváló hőstenorja.

⁴³ Asszonyi László (1882‒1934) színész, énekes, színházigazgató. Nagyváradon kezdte a pályáját, majd a Magyar és a Király Színház tagja volt. Később Pozsonyba, majd Szegedre szerződött. 1922-től 1927-ig a pécsi színház tagja, 1923 és 1926 között igazgatója. Opera- és operettbuffókat, karakterszerepeket játszott-énekelt.

⁴⁴ Gulyás Menyhért (1875‒1944) Rákosi Szidi színiiskolájában végzett, majd Szabadkán kezdte a pályát. Számos vidéki színház tagja volt.

⁴⁵ Dunántúl, 1924. július 30.

⁴⁶ Uo., 1924. október 13.

⁴⁷ Uo. 1924. október 23.

⁴⁸ Yves Mirande (1876‒1954) francia színész, író, forgatókönyvíró, rendező.

⁴⁹ Gróf László (1891‒1971) színész, rendező, színházigazgató. 1913-ban végzett a Színiakadémián, de már 1910-ben fellépett a nagyváradi színházban. Az első világháború után átvette a színház vezetését. A harmincas években bukaresti színházakban játszott.

⁵⁰ Nagyvárad, 1925. október 13.

⁵¹ Uo. 1926. január 22.

⁵² Nagyvárad, 1926. július 21.

⁵³ Barna Izsó (1859‒?) zeneszerző, színházi karmester. Több vidéki városban működött, pályája végén a Városligeti Színház zenei vezetője volt.

⁵⁴ Biller Irén (1897‒?) népszerű operettprimadonna, ez idő tájt Faragó felesége.

⁵⁵ Tarnay Ernő (1886‒1940) színész, rendező. Több fővárosi és vidéki színház tagja, főrendezője. 1927 és 1930 között a szegedi színház művészeti igazgatója és rendezője.

⁵⁶ Follinus Aurél (1854‒1922) színész, színházigazgató, drámaíró. A Népszínház rendezője, majd a Király Színház színésze. Több sikeres darabját játszották a budapesti és a vidéki színházak.

⁵⁷ Émile Hennequin (1859‒1888) francia irodalomtörténész, kritikus, író.

⁵⁸ Paul Armont (1874‒1943) olasz származású francia író. Könnyű vígjátékai zajos sikereket arattak.

⁵⁹ Idézi Sándor János A szegedi színjátszás krónikája című könyve, Szeged, Bába Kiadó, 2003, 396. o.

⁶⁰ Szegedi Újság, 1930. július 24. Kontsek László írása