III. FELVONÁS

1. Szín – Fogadóterem a palotában –Egybegyűlt Nemesek és Udvaroncok –

 

Gertrúd királynő jön be sietős léptekkel

Gertrúd Eljött az óra! Éreztem, hogy ő az!

Óh, én jós lelkem!... Nem az ész irányít,

a puszta ösztön... Várbörtön kövén

végig sanyargott hosszú éjszakáid! –

Láss végre, András, lágyabb fekhelyet!

Szívem túl tágas gyönge lakhelyéhez:

nincs még egy trón, mely ily királyi párt

kapcsolna össze. Túlszárnyalja hírünk

Zenóbiáét, kinek trónja egykor

levert királyok hátán nyugodott.

Miként hullám csap hullám tetejére,

úgy hömpölyget a boldogságnak árja,

úgy tűnnek föl s le zajló örömök,

s mosódik egybe minden. Tudtam én,

kivel osszam meg trónom? Mit beszélek?

Van rajta kívül eszménykép a földön?

Eltörpül itt a legszebb képzelet,

s mosolyt fakaszt az összes asszonyálom.

Hozzá képest a legkülönb király is

agyag csupán egy barna gályarabhoz,

kin játszadozva próbálgatja még

a természet, hogy mire képes. És ő

enyém, és én övé vagyok! Csodásan

súgott össze a Sors a Szerelemmel,

hogy engem boldoggá tegyen. Jön ő,

s Magyarhon színe előtt veszi át

trónját és asszonyát.

(Rodna lép be sietve.)

Rodna Úrnőm!

Gertrúd Mi újság?

Rodna Veszélyes lázadás van készülőben:

a had a főváros alá lopózott,

hogy Váradinak vívja ki a trónt,

kit László király fiának hazudnak.

Gertrúd Örömhír.

Rodna Felség, mit jelentsen ez?

Máris tömegben tódulnak elé.

Mindjárt itt lesznek. Fegyverbe, urak!

Gertrúd Nem fogunk fegyvert.

Rodna De hiszen csaló!

Gertrúd Nem az, s csapata szövetségesem.

Rodna Egyik embere csalárdul bezárt

a labirintus legmélyébe, és csak

nagy üggyel-bajjal szabadultam onnan.

Ez a Váradi küldte rám, aki

jön, és a trónra tör.

Gertrúd A rokonom.

Tudom, hogy az, és sorsomat tovább

nem sanyarítod. Ez az üdvrivalgás

a szabadságom.

(Hangos kiáltások. Belép András, Bánkbán és Ragotszki)

Nem Ragotszki az?

Rodna (Félre) Ragotszki él?... És virul! Ő, kinek

Hasszán Andrást vallotta gyilkosául,

most jön, hogy elintézzen. Szédülök!

Hogy’ csillapítsam lélegzetemet?

András Bocsássa meg nekem a szép királynő,

hogy így rátörtem!

Gertrúd Ó, kedves Kuzin!

Most, hogy a felhők többé nem takarnak,

Láthatlak, s hallhatlak, Isten hozott!

Légy üdvöz otthonodban s tárt szivemben!

András Kegyeskednél a trónra visszaülni,

Asszonyom?

Gertrúd Igen, ha mellénk ülsz te is.

Királyi rokon, az leszel nekem,

ami borostyánnak a szikla, melybe

belekapaszkodik a förgetegben.

Nyújtsd felém kezed!

(András a terem túlsó végébe vezeti a királynőt, ahol kettős trón áll a mennyezet alatt. A királynő leül. – Szünet – András gondterhelten szegezi tekintetét a padlóra)

Mért habozol?

László fia, ez ősöd széke itt.

Ülj rá, s fogadd a bárók esküjét!

Ragyogd be földed, s én majd sugaradból

merítek fényt. De hogyha elfeded

arcod, úgy elhalványulok.

András Bocsánat!

Itt gyilkossággal vádoltak meg engem.

Gertrúd Ostoba vád és megvetésre méltó.

Gyilkosság? – Szó sincs itt ilyenről.

András Türelmet, Asszonyom!

Gertrúd Nem erre vártam.

Magad útján jársz, ahogy illik is,

de ez a szőrszálhasgatás...! No, mindegy.

András Ragotszki, életedre törtem én?

Ragotszki Nemhogy nem törtél, megmentetted azt;

mivel én rád függesztettem szemem,

és te a vészben oly higgadtan álltál,

mintha a tűzszemű hölgy védene:

pajzsos Athéné.

András Hagyjuk most a többit.

Megdőlt a vád, csak egy kérdés maradt:

hogy álljon újra talpra...

Rodna (Félre) Jog szerint

nem uralkodhat, csak Gertrúddal együtt,

s elvenni nem akarja. – Nagyszerű

gyűlölködés lesz ebből: szívpanasz,

mely őrületbe csaphat. S ily viszály

engem megújít... De Bánkbán szabad,

nem ölte meg a börtön... Csak az ármány

menthet ki most... Óh, érzem, hogy szivem

ismét ütemre ver, s lélegzetem

Szabadon jár-kel ismét: éledek!

Gertrúd Rokon! Kegyeskedsz elfoglalni széked?

András S mi Bánkbán urat illeti...

Gertrúd Rokon!!

Mért nem hagyod családunk ősi vérét

Perzselni lávaként? Élet s halálnak

ura vagyunk. Leheletünk lefújja

alattvalóink fövegét. Szavunk szent,

kezünk a kormányrúdon, s úgy hajózunk,

ahogyan kedvünk tartja.

András Engedelmet...

Gertrúd Rajtunk nem úr a törvény, jó rokon:

fölötte állunk. Hasztalan dühöng

a durva hullám, s verdesi hajónkat,

mi rezdületlen vágunk rajta át,

s tartjuk a jó irányt.

András Van itt olyan,

ki bennem apámra ismer?

Bánkbán Igen:

dicső elődöd pontos mása vagy.

Rodna Hallgass, ősz áruló! Csak hamisítvány.

Ragotszki Nem hamisítvány, Rodna úr: mi ketten

sok éve együtt harcolunk, s a harcban

jól megismerszik a király.

Rodna (Gúnyosan) Száműzetésben.

Ragotszki Erdélyben, uram,

ahova gyakran járt az én királyom

vele s Beatrisz hercegnővel...

Rodna (Félre) Úgy?

Gertrúd Hallgassatok! Nekem a kuzinommal

van most beszédem.

Nemesek Ő az, Asszonyunk!

Bánkbán László királynak élő képe mása.

Rodna Felség, én el tudok oszlatni minden

kétséget...

Gertrúd (Félbeszakítja) Kétség? Hol van itt olyan?

Igaz, hű ember elhajítja azt,

mint rézaranyt, mely szolgáknak való.

(Andráshoz) Ülj már le! Ülj le!

(Rodnához) Én jótállok érte:

ő a király.

Rodna Ha úgy akarja, Felség.

De szép húga talán még biztosabban

megmondhatja, hogy ő-e az, avagy nem.

(Félre) Ez még jót hozhat, mert én a királynőt,

Andrást és Bánkbánt együttvéve sem

Gyűlölöm úgy, mint ezt a nőt.

András Könyörgök,

hívasd be tisztelt húgodat, királynőm!

Bánkbán Őt a nyugati szárnyban kell keresni.

Gertrúd Mi szükség erre? – kérdem én... Derék!

Ti, magyar urak, játszadoztok vélem;

lovagi sarkantyúban. No, sebaj!

Kísérd, uram, a hercegnőt ide!

Bánkbán Bocsánat, Felség, azonnal hozom.

Rodna Csak légy hozzá kegyes! De jól vigyázz,

öreg: kifogás nincs! (Félre) A vén bolondja!

(Bánkbán kimegy)

Mióta láttam, hogy’ csüngött nyakán,

beteg vagyok, ha erre gondolok.

Átjárt a kép, és sajgó kín maradt

utána minden porcikámban. Ezt

nem csillapítja semmi, csak ha majd

bosszúból izzón magamhoz szorítom

a makacs derekat, s a mérget

az összezárt ajkakra préselem.

(Visszatér Bánkbán, és hozza Beatrice-t, aki

könnyedén bókol, majd remegve áll meg.)

András Közölnéd, Felség, szeretett hugoddal,

mi célból hívtad?

Gertrúd Hogy?... Nos, szeretett

hugunk, azért hívtunk, hogy támogasd meg

elménk: ki ez az úr?

Beatrice (Riadtan) Ki ez az úr?

Én... nem nagyon tudok... beszélni. Óh!

(Félre) Ó, bár pecsételné le gyors halál

ajkam, mielőtt újra szólnék!

Rodna (Aki meghallotta, félre)

S lennék én az a gyors halál sokáig!

Gertrúd Jöjj közelébb, gyermek! Mondd, mért remegsz?

Mért a mi dolgunk megfejteni téged?

Hívd vissza orcádba a vért, s tekints fel!

Beatrice (Fölemeli fejét, és egy ideig rezzenéstelenül néz

a királynőre, majd gyorsan, kurtán válaszol.)

Igazat mondtam.

Gertrúd Semmit, ostoba!

Elmondod végre nékünk, mi a rangja

ennek az úrnak?

Beatrice (Vadul pillantva körül) Hát nem mondtam el?

Gyakran vagyok ily beteg... Mit kivánsz?

Gertrúd (Fojtott hangon) Te sápadt iszonyat!

Felelj nekünk!

Beatrice Te gyötörsz engem. Ő a király... vagy

András herceg. Ő az… ó jaj, nagyon is!

Gertrúd Hallhattátok ki: a királyotok.

András Egy szót ehhez!

Gertrúd Mi bánt még?... Ülj ide!

András Nem, nem! Azt nem lehet.

(A meglepetés rövid szünete)

Gertrúd (Hirtelenül) Azt nem lehet! Miért? Ki tiltja meg?

András (Feszült csend után, ünnepélyesen)

A törvény. Melynek szava szent, s a herceg

éppúgy alá van vetve, mint a jobbágy.

Dicső atyám törvénye, melyet ő

öröklött örökségül rám hagyott,

s egész világ sem érvényteleníthet.

Ég a tanúm, hogy előbb tépem én ki

szivem, és csorgatom a földre vérét,

Hogysem zsarnoki kézzel félrelökjem

László törvényét, vagy meghamisítsam,

és eláruljam őt, a nagy királyt,

aki míg élt, uram s parancsolóm volt!

Gertrúd Bámulat tölt el, herceg! Amidőn én

büszkén mutattam mellettünk helyedre,

jól emlékeztem még a meghagyásra,

hogy trónunk hites társaként uralkodj,

s irányítsad a mi szerény személyünk,

akik örömmel bízzuk rád magunk.

Ezennel kezünk nyújtjuk hát neked,

s vele szívünk is, hódolattal... Ah!

Átok reád, ki ilyen adományt

Semmibe vettél!

András Tisztelt unoka...

Gertrúd Tisztelt? Reszketek! Agyam elsötétül,

és minden elszabadult porcikám

földindulást kiált... Nos, András herceg,

várjuk a szót.

András Ha lennél kegyes, Úrnőm...

Gertrúd (Ismét félbeszakítja)

Hagyd, uram!... Nagy szív hallgasson!... Ne akard

tudtunkra adni, mily óvatlanul

bántunk rangunkkal, kimutatva szívünk

olyan előtt, ki megveti. De folytasd,

Hallgatok.

András Királyi rokon!

Gertrúd Rokon!

Ez sok!... De mondd!... Majd fékezem magam.

András Való, hogy szeretem országomat,

s szolgálnám is, mint törvényes királya,

ha folttalan tehetném. Aki ismer,

tudhatja jól, hogy lelkemből a becsvágy

nem hiányzik. Hát mi tart vissza mégis?

Mivelhogy származásom kegye folytán

a törvény jogot ad a koronához,

amire vágyik is természetem,

s mégsem nyúlok a virágkoszorúért,

nincs mire tennem, vélitek talán.

De bolond nem vagyok. S mégis ezennel

lemondok koronámról.

Beatrice (Félre, halk, megtört hangon) Ó, ne tedd!

Sose tudtam, mit érez a bolond;

hogy villámlás járja át ereit

s szívét, csak most, hogy én is az vagyok.

Rodna Ez nem lehet igaz.... Hát félredobnád

a szerződést, mit atyád megkötött?

Ragotszki Szeretett Uram, légy okos: ha ettől

az egyezségtől te most visszalépsz,

Magyarországot elveszíted. Állj meg!

András Szabadulás kell annak. – Uraim!

A Fenséges Asszonyt, kit tisztelek,

és látom, mily győztes női bájjal ékes,

minden szép hölgynek mintaképeként,

kit a természet valaha kiformált,

Föloldom minden tartozás alól.

Minden szem ámulattal telve, látom.

Főleg a tied.

Gertrúd Ó, te vaksi moly!

Hát megvakultál? Nézz körül, ha tudsz még!

Gúny tárgya lettél. – Bújj ki jelmezedből,

s nyisd ki szemed! Mondd, hol van az a lány,

akivel összevetve, mi s az ország

semmik vagyunk.

András Nemes Úrnőm, Hugom!

Kérlek, testvérként fogadd el szerelmem.

Nem beteg óra szüleménye az,

sem rajongásé, trón utálatáé,

mint vélhetnéd tán, szilárd eltökélés

vitette végbe vélem ezt a tettet.

Ó, Magyarország, elvesztettelek!

Gyermeki vágyam nem rajzolja többé

a horizontot jogarral tele,

s képzeletem nem fest éteri trónt,

minden dicső álmom számkiűztem.

Hogy! Hát sóhajtok? Tűnjön el a légben

ez a pazarlás, mint a gondolat!

Elvegyülök majd embertársaim közt...

Mint egy hullám a milliók körében,

kik a világnak partját verdesik,

habbá török a tengeren. De lelkem

keserű balsejtelem gyötri mégis!

Az éles fájdalomnak vége. Itt ez

a végbúcsúja hiú álmaimnak,

miknél drágább az ég volt csak nekem,

és Beatrisz. (Fölemelkedik) Ím, legyetek tanúim:

szándékom többé nem rejtegetem,

szerződésünkre rányomom pecsétem,

s megalapítom birodalmamat

a földi boldogságnak tetején,

megfogva kezed, (Kézen fogja Beatrice-t)

páratlan szerelmem,

s örökségemet, állhatatosságod,

mely tartja trónomat... Ó, lám, a nyelvem

cserbenhagy immár, és csak bámulok!

Rodna (Félre) Bámuld csak! Istenítsd! Te ködön át

nézed, és mit se sejtesz.

Ragotszki Hogy’ van ez?

Beatrice Nyílj meg, föld, s nyelj el!

András Beatrisz! Szerelmem!

Megzavar az öröm?

Beatrice Ragadj magaddal,

sebes forgószél! Sodorj el, te víz a

föld túlfelére! Örök éjszaka

sűrű homálya fedjen, mely mögé

emberi szem nem lát be.

András Így szokás ez?

Beatrice Hát senki nem merít mély tóba engem,

hogy eltakarjon? Mindhiába kérem

a tiszta, romlatlan elemeket,

hogy hagyjanak remegni szégyenemben?

(Kezével eltakarja arcát, és dermedten áll)

András Beatrisz! Lelkem álma! Életem!

Mitől remegsz te? Nem lemondtam érted

születésemnek szeretett jogáról,

s természet éke nővéred kezéről?

A föld s a tenger minden drága kincse

kevés lenne, hogy elhomályosítsa

szerelmed mérhetetlen kincseit;

hogy csak félig is kárpótoljon értük.

Rodna A hölgy már férjezett.

András Hogy mi?

Bánkbán A nőm.

Andrád Tréfálsz. De igen rosszkor. Ez nem illik

tisztes ajkadhoz. Beatrisz a nőd!

Micsoda ötlet! Mókás, de nem itt!

Vagy talán mégis?... Eh, kacagtató!

(Erőltetetten nevet, de hirtelen hisztérikusan abbahagyja.)

Gertrúd Akkor kacagjunk mi is, ha-ha-ha!

(Keserűen nevet)

Rodna (Nevet)

András Nincs erre kedvem.

(Fenyegetően mered Rodnára) Nyeld le rossz lehed,

mert még meg találsz haragítani,

és bajba jutsz!

Gertrúd Kérlek, Bánkbán uram,

értesd meg rokonunkkal, mit nem ért!

Bánkbán E hölgyhöz közöm van, nagy jó Uram:

a feleségem.

András Megint? Öregember!

Ne játssz, ne szégyenítsd gyér fürtjeid

bolondsityakkal, dobd le azt a földre!

Gertrúd Igazán furcsa.

Ragotszki Bízd hugodra, Felség:

mondja meg ő!

András Már nagyon visszaéltek

a türelmemmel. – Kérdezd meg a Holdat,

az üres tülkű, méla bornemisszát,

Hólyagos-e a forró testi vágytól?

S vádold a tiszta égitesteket,

e díszeit a mennynek, hogy buják!

Űzd át az égen fényüket, s tereld be

az anyaföldnek ajkai közé,

csak azt ne halljam többé, hogy... tiéd!

Egy istenem van és egy jegyesem,

s erős hit köt hozzájuk, nagy gyalázat

játszani vélük!

Bánkbán A nőm, nagy Uram.

András Hagyd abba, bohóc! Szentem csúfolod?

Kotródj e szép szobortól, ne akarj

márványnak tűnni!... Jer, had’ adjam

vissza a szűzi pírt reád!

Bánkbán A nőm!

András Ki az? Ki szól? Talán üres szivem

visszhangja csak?... A nője?... És ha az? Nem!

A kémlelő nap gúnyosan nevet rám...

Mily beteggé vált! S e szép játékszer itt

hideg, mint holt keze...

Rodna (Félre) Hogy’ öleli!

Mégis enyém lesz!

Gertrúd (Félre) Az érezhet így,

ki nagy régóta vágyott hófehér

igazgyöngyökre, s lebukván a mélybe,

csak buborékot markolt, s feldühödten

tér vissza most.

András (Aki megpillantotta a jegygyűrűt, és néma

ámulattal meredt rá egy ideig)

Miféle gyűrű ez?

Ébren vagyok? Vagy a keleti égbolt

űzi e csalfa játékot velem?...

Úgy lehetsz te, a tiszta, hűtelen

ahogy romlott a Menny!... De ez a gyűrű

mégsem a képzeletnek műve itt:

valóság!... Rám meredtek pimaszul?

Nem sápadhatok álmom közben el,

mert felvonódik szemöldöktök íve

az ámulattól? Nem lehet ez álom?...

Szemed még mindig a földre mered,

mely inog, mint hitem. Mert ott a gyűrű!

Hogy’ fáj a szívem! Sápadt, reszkető

ajkai némák. Asszony vagy, Beatrisz?...

Lihegsz. Ezt nem csodálom, számba véve,

mily folttalanul szerettük mi egymást,

milyen megszentelt, tiszta érzelemmel.

Fogadalmunkra – hogyha szörny varázs,

mit rád igéztek, nem nyügözte még le

lágy, gyönge szíved – kérlek, itt, azonnal

mozdulj meg, és adj érthető jelet!

(Beatrice aléltan térdre hull)

Rodna A grófnő ájult! Nézd! Ez a te műved!

András Így jelzed hűtlenséged!... Ó, te asszony!

Te szegény férjes asszony!... Bárha engem

Megöltél, megfagyasztottad reményem,

mégis találok (hála Istenemnek!)

tetted számára mentséget szivemben,

hogy bűntelen légy.

(Megáll, hogy elnyomja görcsös zokogását)

Lelkem is megölted...

A hű szerelem, mit megosztanak,

kettős öröklét... szerelmem ezért

halt meg. Felolvadok a szánalomban.

Nincs, amit megbocsássak.

Gertrúd Büntetünk! –

Mert nem kellett az ország, földiről

száműzve vagy, és minden birtokod,

tisztséged elkobozzuk. (Hirtelen fölemelkedik)

(Kísérőihez) És a grófnőt

Vigyétek udvarunkból! (Előre lép) Életedről,

ha még ma délig el nem tűnsz Budáról,

lelkem vörös dühére esküszöm,

bárki szabadon dönt, ki itt talál!

(Gertrúd és kísérete távozik) (Az udvaroncok fölemelik Beatrice-t, és magukkal viszik, Bánkbán követi őket.)

András Szegény virág! Letépve, eltaposva

látlak viszont az ország kövesútján?

Jézus segítsen!

(Bánkbánhoz) Bocsáss meg, uram!

Bántó szavaim többnek ne tekintsd,

mint tévedésnek!

Bánkbán Hallgass róla, kérlek.

(Beatrice és kísérői távoznak.)

Száműzetésed fáj, nagy jó Uram!

Ég áldjon! Oltalmazzon Isten!

(Bánkbán is távozik)

(Egy Hírnök lép be izgatottan)

Hírnök (Rodnához intézve szavait)

Rossz hírek, Fővezér Úr!

Rodna Halljam őket!

Hírnök Sebes futár jött, hogy a vad tatár

északról újabb hordákkal betört,

Pusztítva, gyújtogatva tör előre,

és forgószélként jön Buda felé.

Rodna (Zavarodottan)

Hé! Mit beszélsz?

Ragotszki Hát, nem hallod, Uram?

Betört a tatár! Ez a Fővezérre,

tereád tartozik!

Rodna Eh, lári-fári!

Nincs itt tatár, csak gyáva rémhirek.

Fára a felderítővel, aki

ilyen lármát csap!

Hírnök Igazat beszéltem!

Bocsáss meg, Uram, a köznép ezrivel

sereglik a kapukhoz.

Rodna (Konokul) Nem igaz.

(A Hírnökhöz) Miért akarsz becsapni?

Ragotszki Istenemre,

oly igazat mond, ahogy félelem

nem egy a bátorsággal! Mit remegsz?

Rodna (Izgatottan) Én?

Ez a kis baj már gyerekkorom óta

rám-rám jön olykor-olykor.

András Uraim!

Hagyjátok ezt a mihaszna beszédet!

Már tatár hordák szántják földjeinket,

s csecsemősírás, anyák jajgatása,

szüzek könnyárja, papok végnyögése

az erőszaknak útját nem szegi.

S mi még vitatjuk, rontsunk-e oda,

s vágjuk le őket? Lóra, szaporán,

farkas-riasztó tűzként, Fővezér!

Mutasd meg Váradnál a hóditóknak

a magyar nemzet dühét! Lóra, hát!

(Szünet)

Vagy bízz meg engem, s megvívom csatádat.

S majd ha kivertük a dölyfös tatárt

hazánk földjéről, szívem tudni fogja,

legalább félig, hogy’ győzze le kínját

a szabaddá lett, tiszta levegőn.

Rodna Tiéd a harc, de esküvel fogadd,

fegyverrel nem fordulsz az állam ellen!

András Nem támadok rá, úgy segéljen Isten!

Rodna Akkor hát menj.

András Ragotszki, készülődj!

És te is, te is jer velem! Remélem,

az itthon maradottak csakhamar

hallani fognak győztes háborúnkról,

mert mi, katonák, harcba úgy megyünk, hogy

Győzünk, vagy meghalunk.

(András, Ragotszki és a többiek távoznak)

Rodna Is, is, – remélem;

vagyis, hogy levered a dölyfös ellent,

és a pártatlan dögvész, mint Gazánál,

elvisz majd téged is!

Miközben én

Bánkbánné asszonyt szórakoztatom.

Komornáját már lefizettem, és az

módot ad rá, hogy közelébe jussak.

Hús-vér ő is, csak tiszta, mint a friss hó,

amely holdfénynél hullt alá az égből,

csigás fürtökkel, mint egy oreád,

a legszebb hegyi nimfa, aki báját,

fényét, színét a naptól kölcsönözte...

Leolvasztom majd róla a jeget,

s fogékonnyá teszem az ölelésre.

Azt mondja, nem? Én erősebb vagyok.

Csak egyszer tartsam őt a karjaimban,

úgy leszek őrült elereszteni,

ahogy a sólyom hagyja ott a prédát,

galambszárnyaktól megriadva. Nékem

jó kényszerítve is. Ha vágyamat

nem viszonozza, lásson keselyűt...

a gyűlölettől éheset! De máris!

(Távozik)

Vége a harmadik felvonásnak

II. FELVONÁS

1. Szín – Fogadóterem a palotában – Kívülről lárma hallatszik be: „Le Bánkbán gróffal” – „Rodna legyen a nádor!” - „Gyerünk a palotába!”– „Rodna a nádorunk és fővezérünk!” – „Húzd meg a vészcsengőt!” – Vészcsengők csilingelnek – Szolgák rohannak be, akik ott találják a királynőt

 

Szolga Fuss el! Mind meghalunk... Ne arra! – Erre!

Ott már elállták... Ó, e véres óra!

Elszabadult a pokol!

I. Tiszt Adj parancsot

a támadásra!

II: Tiszt Bánkbán már adott.

I. Tiszt Igen?

II. Tiszt De nem fogadtak szót neki.

S megesküdtek, hogy ezután se fognak

senkinek, csak a fővezérnek.

Gertrúd Az ki?

II. Tiszt Rodna gróf.

Gertrúd E város farkasoknak vadona!

S egyedül vagyok benne? Merre vannak

Váradiék?

II. Tiszt A szállásaikon.

(Újabb Tiszt lép be)

I. Tiszt Hé! Mi újság?

III. Tiszt Bánkbán gróf háza tetejét leszedték.

Már hozzák is a nádort. Látod őket?

Gertrúd Szem nélkül is.

II. Tiszt A kapukat bezárni!

Gertrúd Ezek az én alattvalóim! Így szép

királynak lenni! Mért, hogy nem egyetlen

nyak az egész...?

(A Tiszthez) Menj szállásukra akkor,

s jöjj vissza csapatukkal! Hadd zavarják

szét ezt a csőcseléket!

II. Tiszt Máris, Úrnőm!

(II.Tiszt kimegy)

Gertrúd Rohanj, mert sürgős! Addig hallgatunk.

Nem fogok hízelegni! Váradi

azonnal itt lesz, s ezt az alja népet

tekintetével térdre kényszeríti.

(Gertrúd kimegy)

(Odakint nagy tolongás és kiáltások: „Rodna legyen a nádor!” –
„Le a kényurakkal! ” – „Rodna és Szabadság!”) (A Tisztek távoznak) (Több rémült ember fut be s rohan át a színen. Újabb kiáltások: „Le Bánkbán gróffal!” – „Húzd meg a vészcsengőt!” – Berohanó népség. Összecsapás az őrökkel. Az őrséget megfutamítják. – Belép Rodna és a fogoly Bánkbán)

Rodna Nicsak! Hasszán Kormányzó Úr!

(Másod-, harmadmagával belép Hasszán)

Megbízlak, ezt az urat börtönözd be!

Felelek érte.

(Hasszán meghajol, és az őrök megragadják Bánkbánt. Hasszán, az őrség és a fogoly Bánkbán távozik. – A szín megtelik)

És most halljuk a

zsarnokságról írt halotti dalt!

Nagy Népi Kórus:

Kórus Fel, Magyarország Szelleme!

Hív a Szabadság, szítsd tüzét,

híred legyen a régi szép,

törd le bilincsed, el vele!

Halld a Szabadság kürtjeit,

a szív reménnyel mint telik!

Zászlók lengnek a magosba’,

s fut a sok könyörtelen,

nyomában a félelem,

hangunk égbolt veri vissza.

Legyen a szegény szabad!

Halál a zsarnok fejére!

Kapja meg, kinek mi bére!

Tépd el szolgaláncodat!

Te, ki szabadultál régen

anyád méhéből serényen,

szégyen lenne rád, szabadként

megbújni a síri mélyben.

Hungária! Vérnek hona!

Ne légy te zsarnoké soha!

Nézd, a Szabadság Hajnalát

milyen dicső fény hatja át,

hogy’ tűnik el sugarára

a szolgaság éjszakája!

Nem védheti már magát

a zsarnokság, itt a vége,

szertefoszlik, mint a pára,

eloszlatja szemünk fénye.

Igazság lesz országszerte,

sastollal jár a lángelme,

minden hazafi lángban ég,

s nem hagyja hunyni szent tüzét,

visszatér majd az aranykor

s Hírünk, mi oly nagy volt egykor.

És te, dicső Rodna, ki egekbe nősz,

hol Hír koszorúzza mindazt, aki hős,

kinek bátor lelke nem ismer veszélyt,

jól átgondolt terved, lásd, most célhoz ért,

s egy hangon dicsérünk érdemeidért.

Emeli hó-koszorúzta,

büszke fejét Dácia,

s rajta vidáman ragyog

Rodnánk, a te új napod,

melyre egybegyűlt a nép,

ki a nagy örömről hírt ad,

s viszi szózatod haza,

mely úgy átjárta szivét,

mikor Szabadságra hívtad,

ügyének hős Bajnoka.

Hungária szószólója!

Honunk a te szavad óvja:

nyelvedről, ha szárnyal a szó,

menekül a fosztogató

a bitorlott fényes trónról,

min, a népet elfeledve,

olyan méltatlanul trónol.

Ülj te, Rodnánk, rá helyette!

Indulj meg, hősünk, szavunkra,

mind szólítunk, vár a munka!

Ez a név, ez a tekintet

megóv a szégyentől minket.

Gyere, költő, lantodat hozd,

s kapj a húrba nagy vigan most,

mert az öreg Duna-tájon

soha hazafias álom

nem ihlette így a lantost!

Urunk ne báb, király legyen,

kísérje hír és győzelem!

Ne bízd nyakad hűbérúrra,

s jegyezd meg igénk magadnak:

nem hajthat igába újra,

mert te magyar és szabad vagy!

Hang (Kintről) Adjatok utat! Őfelsége jön!

Tömeg Utat! A Királynő közeledik!

(A tömeg és a katonaság utat enged a királynőnek, s Gertrúd színre lép)

Gertrúd Uraim! (Félre) Kutyák!

(A Tömeghez, magára erőszakolt nyugalommal)

Jó alattvalóim!

Hajlékom kocsmává mért teszitek?

Én mindig kegyes voltam, jó, szelíd,

mért süllyedtem hát olyan mélyre mégis,

hogy megcsúfoljátok magányomat?

Rodna Tekintsétek meg őt alaposan!

1. Lázadó Nekünk csak Rodnánk van!

2. Lázadó A Fővezérünk!

3. Lázadó Nádor is ő legyen!

4. Lázadó Pokolra Bánkbánt!

5. Lázadó S azt is, ki Váradról a hadat idehozta:

Ragotszki gyilkosát!

Gertrúd S engem kihagytok?

Miféle halállista az, amelyen

nincsen királyi név, mely rangot adhat

a győzelemnek? Vért mindenki ont,

mért épp ti ne?

1. Lázadó Nem tűrünk zsarnokot!

Gertrúd (Hevesen) Zúzzátok szét a koronám!

Lázadó Tiédet?

Gertrúd (Hevesen) Mindnek egy-egy gyöngy: uralkodjatok!

Lázadó Hitszegő vagy!

Gertrúd (Hevesen) Majd jogarom felel.

Csak alszik. Használatból kikopott.

Senki sem öl meg? Gyertek! Mire vártok?

Te mire vársz? Te mire? Mire?

(Rodnához) És te?

1. Lázadó Mit jelentsen ez?

2. Lázadó Asszonyunk!

Gertrúd (Végletes szenvedéllyel)

Tépjétek darabokra birtokom!

Osszátok fel!... A tatár megjutalmaz!

(Gertrúd kimegy)

Rodna Ne ingasson meg, polgártársaim,

e hév! A szenvedély asszony dolog,

s ő mindenestül asszony: vad, szeszélyes;

minden apróság lángra gyújtja, s ontja

hóbortjait, mint szikráit a gyermek.

(Gertrúd visszatér)

Gertrúd Vagy fölkennétek inkább, uraim,

valami jöttmentet a szent kenettel?

Tegyem nádorrá? Jó lesz, Marsalom?

És aztán? Rólad van szó! Az ördög,

aki szemedben tanyázik, megcsal ám!

Dicső Herceg! Vállald el önmagad! –

Itt van e trón: nos, ereszkedj le rá!

Barátaid mind éljeneznek, Úrnőd

alattvalód lesz, s látja majd a nép,

miként hajbókol néked, láncra verve!...

(Félre) Csak jönne már a Lovag!

Rodna Kérlek, Úrnőm,

nem baj, ha elfogadom...

Gertrúd Elfogadja?

Rodna El te, bizony, ha baj nekem, ha nem baj!

Gertrúd ... a fővezéri posztot?

Ami csak van! –

Annyim maradt, hogy szentesítni tudjam

szégyenemet. Tiéd a többi.... Én is

kérhetek egy kegyet?

Rodna S mi lenne az?

Gertrúd Te oly pimaszul bántál énvelem,

mintha cseléded volnék.

(Parancsoló szenvedéllyel) – Takarodj!

Ez az én kérnivalóm! Tűnj el innen!

Gyűlöletem az Égbe száll, ha látlak,

s leghőbb imámként teljesíti majd

a Királyok Királya.

(Nádasdi siet be, s zavart nyerseséggel közelít a királynőhöz)

Gertrúd (Sietős, tompa hangon) – Mondd azonnal!

(Nádasdi súg neki valamit)

Megáll a szívverésem! Nem jöhetnek?

Ó, hogy a legmélységesebb pokol

nyelné el őket! Szétmegy a fejem!

(Nádasdi ismét súg valamit)

Lecsukták Váradit! És mi a vád?

(Nádasdi újra súg)

Gyilkosság! Hol? Kit? Ki vádolja ezzel?

Ki merészli? A bíró én vagyok!

Ó, jaj! Ő volt az utolsó reményem,

és most már nincs más, csak az Ég!

(Gertrúd gondolataiba merülve

visszahúzódik a színpad hátterébe)

(Belép Hasszán)

Hasszán Uram!

Rodna Nos, mi hír Hasszán?

Hasszán Lecsuktam mindkét ellenségedet:

fönn vagy a csúcson.

Rodna Ó, csak el ne higgyem!

A sors megárad: rávetem magam

a hullámokra: rajta! vigyetek!

De meddig? Álmom közben meghalok.

(Hátát a trónnak támasztja, szemét a földre szegezi)

(Gertrúd előbbre jön)

Gertrúd (Félre)

A kín elült. A lélek is pihen

bennem, mint barlang-mély vihar után.

A nagy remények darabokra törtek.

Végiggondoltam, mit kíván a helyzet.

Sorsom javamra fordítom, mivel

vagyok oly állhatatos, hogy szilárdan

megálljak helyemen.

(Rodnához) Nádor uram!

Mit tervezel?

Rodna (Felocsúdva) A legnagyobb szigort.

Szent a te biztonságod. Épp ezért

halállal lakol mindkét áruló.

Gertrúd (Fojtott sikollyal)

Ne halállal, az Istenért, uram!

Busásan teljesülnek vágyaid,

a törvény pálcát ad kezedbe majd,

és te, a marsall leszel nádorunk, de...

Rodna Kérlek, ne védd!

Gertrúd Én? Nem védi eléggé

az a dicső, nagy győzelem, amelyet

Váradnál vett a tatár had felett?

Rodna A bűne főbűn: meg kell halnia. –

Ne nemzzen árulókat.

Gertrúd Árulókat!...

Ne haljon meg! Majd birtokkal kiváltom.

A királynőd szól: ő dönthet csupán

a sorsáról.

Rodna Úgy! Semmis az itélet,

amit a nép nevében hoztam!

Gertrúd Ismersz?

Rodna Úrnőm?

Gertrúd Ismersz??

Rodna Királynőm!

Gertrúd Úgy bizony!

Hát királynő létemre könyörögjek?

Szavamnak semmi súlya? – Szabadok!

Azt parancsolom, hogy éljenek!

Rodna Igen:

holnap hajnalig. – Ennyit engedünk.

Gertrúd Az semmi! (Félre) Minden percért küzdenem kell.

Megvesztegessem?... Mit tegyek, ha más nincs?

Hasszán Uram!...

Rodna Ki szól?

Hasszán Én, Hasszán. Ne feledd el,

hogy mit igértél! Kérd meg a királynőt,

tegyen báróvá engem!

Rodna (Gúnyosan) Hogy báróvá! – Úrnőm, a csapatoknak

ma bent kell hálniuk.

Gertrúd A kedvedért

üdvözlöm őket idebent.

Hasszán Uram...

Rodna Eh! Mi a helyzet?

Hasszán Csak kérni szeretném...

Rodna Dolgunk van.

Hasszán ...azt a báróságot.

Rodna Elmenj,

mert feldühítsz! A rád bízottakat

intézd el gyorsan, az a dolgod!

(A királynőhöz) Úrnőm...

Hasszán Én csak...

Rodna Megmondtam már: most nincs időnk

kéréssel bíbelődni.

Hasszán ...valami

bizonyosabbra várnék...

Rodna Nesze, itt van!

(Visszakézzel durván félreüti Hasszánt)

(A Polgárokhoz)

Haza! Az utcán senkit meg ne lássak,

mert ráfizet! Szolgálatára, Felség...

Gertrúd Nem bókra számítunk.

Rodna (Hasszánhoz) Még mindig itt vagy?

(Másodszor is megüti) (A királynő kimegy, Rodna követi)

(A Polgárok elképedten ácsorognak; Hasszán is döbbenten áll)

Hasszán (Miután földre szegezett szemmel töprengett egy ideig)

Ezt szolgáltam? Ki hinné el nekem?

Mily olcsó ámulattal s mennyi gúnnyal

söpörte félre vádam! Már előbb is

finom kis kóstolót kaptam közönyből,

de addig mégse’ ment el, hogy megüssön!

Most pedig hálás jutalom helyett

hideg pillantás, gúny, pofon a bér,

mert rabszolgának néz, és leshetem,

mikor tér észre, s szakít rá időt,

hogy szolgálataimat megfizesse...

Túl nagyok is, hogy értük ne gonoszság

legyen jutalmam... Hogy’ fogjam kezét le?...

(A szín hátterébe vonul vissza)

(Polgárok jönnek az előtérbe)

1. Polgár Elértük végre célunk: Rodna lett

a marsall.

2. Polgár S nádor.

1. Polgár És amit akartok. –

2. Polgár Igen, most megkaphat, ha kedve van,

bármilyen posztot.

3. Polgár S mi a mi jutalmunk?

4. Polgár Az a tudat, hogy ily nagy általunk lett. –

Nincs szabadságunk? Nem választhatunk?

3. Polgár Hogyne: a verés és kölönc között!

Bolond gazok! Még mi nem kellene?

2. Polgár Maradtunk szolgák, akik mindig is:

rabok, anyánk méhétől fogva már.

Mi bőgésre születtünk. A vagyon

s az élet urunké lett... kényre-kedvre.

3. Polgár Elhittük Rodnának, hogy bajaink

majd orvoslásra lelnek.

4. Polgár Ti csak állványzat voltatok neki,

s most, hogy rajtatok ily magasra hágott,

számára ócska lim-lom lettetek,

és félrerúgja a talapzatot.

1. Polgár A dögvész érje el! Hogy’ járt a szája!

Csak ilyen szónokot ne, soha többé!

2. Polgár Földig hajolt le, onnan pislogott ránk.

Nem járta más, csak: „sértett honfitársak”,

„bemocskolt polgárok”, „testvéreim”!

Hogy ott rohadna el az ily csaló!

3. Polgár „Nagyok lesztek majd mind, és szabadok!”

S hány ily kacatot aggatott reánk még!

1. Polgár Dicsőségről is szónokolt, a gaz!

4. Polgár S hogy tépjük ki szivét, ha hazudik.

Nem ilyenekkel fűszerezte?

1. Polgár De!

Egy hete sincs még! – Jó pisztráng csali!

És mi, bolond halak, szépen benyeltük.

2. Polgár Mióta szabadok vagyunk, és Rodna

marsall, rajtunk a bot.

3. Polgár Mennyire

el tudta rejteni természetét!

4. Polgár Ráztuk az ágat, s a gyümölcsöket

Rodna zabálta meg.

1. Polgár Mennyivel jobb nekünk most, mint mikor

Gertrúd parancsolt? Ő csak azt csinálta,

amit az ősei.

2. Polgár S azoknak inkább

elnézhető, ha zsarnokok, mivel

abban nőttek fel, s jól is áll nekik.

Közénk valótól elviselhetetlen.

1. Polgár Mi eltúlozzuk. S nemességre vágyni

eléggé úriatlan.

2. Polgár Szent igaz.

Mióta megvan ez a rongy világ,

a mi fajtánk, ha túl magasra hágott,

rosszabb zsarnoknak mutatta magát,

mint kit a törvény juttatott a csúcsra.

3. Polgár Gertrúd komisz volt.

4. Polgár Rodna komiszabb.

Számára nincs más ember, csak maga.

1. Polgár Nem volna baj, csak András herceg élne!

2. Polgár Bizony, ő mindig jó volt és kegyes,

a közembernek mindig hű barátja.

Hasszán (Előlép) Emberek!

Andrást nemrégen látta valaki,

méghozzá élve.

1. Polgár Kit?!

2. Polgár Honnan tudod?

Hasszán Onnan, hogy én voltam, ki látta őt.

Beszéltem is vele.

1. Polgár Kivel? Hogyan?

Hasszán Mi több, elétek hozhatom.

1. Polgár Elénk? Kit?

Hasszán László királyunk... egyetlen fiát.

1. Polgár Szellemidézés volt az. Takarodj!

Hasszán Csakhogy a szellem húsbul-vérbül állt:

inai voltak, feje, csontja, bőre,

belül szív, hártyák, máj, tüdő, belek...

Lélek ragyogta be a palotát,

mellyel világra jött, bár bámulója

nem volt, mint marsallunknak, aki most

mint baljós meteor villog felettünk.

Hallgassatok rám, mikor kijelentem,

hogy trónunk örököse él!

1. Polgár Ne szédíts!

Halljuk, hol?

Hasszán Előbb ti feleljetek:

örülnétek-e szívből, igazán,

ha András lenne a királyotok?

Polgár Életünk árán föltámasztanánk!

Hasszán Tudjátok meg, hogy magyar levegőt szív,

sőt, éppen itt tartózkodik, Budán,

kőhajításnyira.

1. Polgár Az képtelenség.

3. Polgár Mondd csak, barátom, bizonyos vagy ebben?

Hasszán Akár a nap tüzében. – Menjetek,

járjátok be a jó hírrel a várost,

s gyertek aztán egy óra múlva vissza,

ide, a várudvarra, hol szavam

előttetek és mindenki előtt

alátámasztom; mit ha nem teszek,

tépjetek engem apró darabokra,

s szórjátok be a várudvart velem.

1. Polgár Állod szavad?

Hasszán Megmondtam, mi legyen,

ha nem.

1. Polgár Tekintsd vagdaltnak magadat!

Sőt, kocsonyának!

2. Polgár Csontod sem marad,

hogy a kutyák...

Hasszán Fegyvert is hozzatok!

1. Polgár Ne félj, lesz kés, szekerce, bárd! Fasírttá

őrlünk. Micsoda pompás nagypiac lesz:

„Olcsó fekete fasírt! Vegyenek!”

Hasszán Állok elébe!

2. Polgár Fél város elé!

Hasszán Csak híre menjen, András herceg él!

1. Polgár Ne hidd, pimasz mór, hogy csak mi leszünk itt:

hozzuk a többi becsapottat is,

és mint a sortűz, olyan hangerővel

kérjük majd számon Andrást! Ide gyűlik

egész Buda, hogy darabokra zúzzon,

és megtapasztalt csúnya végedet

zsiványballada örökítse majd meg!

Polgár Örökké éljen András! Éljen! Éljen!

(A Polgárok távoznak)

3. Polgár Ez nem csinálja rosszul: kutya legyek,

ha félig máris nem hiszek neki!

(3. Polgár is távozik)

Hasszán Itt vannak pártoskodó latraid,

kik nem bírnak vérükkel, s egyre-másra

kapják a buzgó eperohamot,

mely aztán lázadásba űzi őket.

Kapd meg, Rodna, mi jár! Mert légy akármily

szívós, én kigyomlállak gyökerestül!

(Hasszán távozik)

(Jön Rodna)

Rodna A Mórt kitessékeltem. Hiba volt

ilyen félvállról vennem óhaját;

ellenségemmé tennem, s élve hagynom.

Túl mélyre pillantott belém. Pedig

kár nyitva lennem, mert mint pénzemet,

számon tarthatja tetteimet is,

és álmodozhat, míg rajtam lidérc ül.

Báró! – A baromállat szerecsenje!

Csak mert megbíztam benned, meg amért

ledöfted énnekem a Herceget,

akit gyűlöltem Beatrisz miatt,

már azt hiszed, hogy markodban vagyok?

Majd elcsitít bandám a Várligetben.

Az árva jószág is, kire vadásztam,

lecsapott rám, s a szomszéd nője lett:

annak ágyáról néz le – nem sokáig!

Bánkbán úr pompás pár lehet neki,

mert csókja, mint a kén, ha tűzhöz ér,

ellobban rögtön. Meg van híva már

a bánatos Bíró elé, hisz oly rég

díszeleg itt lenn, hogy a vén Idő

aligha el nem felejtette dolgát,

hagyván fityegni ágán, és csodálván,

mily vén. Lefújhatná egy gyönge szellő,

melynek az ökörnyál is túl nehéz,

ő mégis itt vacog a lét szegélyén.

Hamar egy kis lökést a rest Időnek,

rázza le rögtön... így sincs túl korán!

No és a Hölgy?... A nénje megigérte,

hogy hamvas özvegyként megkaphatom,

ha Váradi nem hal meg. Belementem.

Éljen csak, míg a nőt el nem nyerem...

Egy nappal se tovább. Utána aztán

a trón ügyét tűzhetjük napirendre.

Halál, szorítsd Andrásra jól a leplet,

nehogy cselem, a trón- és mátkaszerző

letépje róla véres szemfödőjét,

s életre keltse a királyi holtat,

hogy tovaűzzön! Mert nem félek addig,

míg düh nem tölti el szivét, inát,

s kiszáradt csontja meg nem mozdul újra;

mire ítéletnapig nem kerül sor.

Lássuk hát azt a haladékadást:

beszéljünk véle, hadd érezze úgy,

hogy szabad ember!

(Rodna távozik)

 

 

2. Szín – Csarnok a Várban –

Beatrice és a Börtönőr lép be külön-külön

Beatrice Jó börtönőr! Óh, engedd meg nekem,

hogy tisztelt Uramat meglátogassam!

Vigasztalnám, hogy könnyebben vegye

a nehéz börtönlevegőt.

Börtönőr De csak

pár percre, Asszonyom, hogy meg ne ártson.

Túl mély ez itt. Majd magam elvezetlek.

(Kimennek)

 

3. Szín – Hatalmas, boltozatos várbörtön, amelyet a háttérben egy vasrács választ el a többi résztől –

Belép Beatrice és a Börtönőr

Börtönőr E mészkő falak között sem találom.

Új vagyok még, s ha azt állítanám,

tudom, hogy erre mi a rend, ne higgy

nekem. Kérlek, várj itt meg, Asszonyom,

majd érdeklődöm.

(A Börtönőr kimegy)

Beatrice Volt idő, mikor

átbújtam volna e szűk folyosón.

Egyedül itt, e naptalan világban!

Most baljós árnyak lesnek mindenütt,

és közrefognak mindörökre, mintha

az igazi mély, szörnyű... örök álom

szállt volna rám, s én, test nélküli szellem

kriptákba lesnék, melyek vaksötétjén

át nem tud törni ez a ...

(a lámpára mutat)

..síri fény.

Ó, jönne már az áldott hely, amelynek

márványán letehetném terhemet,

lecsukódhatna értő két szemem,

s elnémulhatna nyelvem!

(Kis szünet után) Ó, de lelkem! –

Fülem oly tisztán hallja, mint ahogy

szám is formálja már: „Mihaszna Lény!”

Élsz, és tudod, hogy rád még munka vár,

mit el nem hanyagolhatsz. Ó, te Hang,

ki jössz az Égből, hogyan is szegülnék

szándékod ellen! – Uramat bezárták

e várbörtönbe, melynek napja nincs.

De nem lehet oly tüskéje a sorsnak,

mitől e két segítő kéz, amelyhez

az oltárnál jutott, őt meg ne óvja.

Én asszonya vagyok, és jól tudom, hogy

nem sóhaj és nem sírás most a dolgom.

Ha vad hullámok csapkodják a bárkát,

sorsának hordozóját, van segítség:

karom lefogja a vihart. E tört szív

szilárd szikla, mely tartja horgonyát.

(András közeledik)

András A holt ember gyertyája kihunyóban.

De mindjárt itt a téveteg halál,

hozza kölcsönzött fényét, s eltapossa

egy király jánosbogarát.

Beatrice Te árny!

Ki fölrezzentesz bennem valamit,

ami most megremegtet, bárki légy,

szépen szólj hozzám!

András Óh, Ég, meg ne próbálj

erőm felett, hogy hirtelen ne haljak!

Szegény leány! Hát így látlak viszont?

Beatrice (Mohón) Viszont! Te ismersz?

András Óh, évszázadok

sem tudnának agyamból kitörölni

ily drága képet!

Beatrice Megnevezni nem tudsz?

Letérdelek, ha van reá hatalmad.

No, szólj, és visszatér erőm!

András Beatrisz!

Beatrice Óh, agy! Te fényes szellem, ugye mindez

szemfényvesztés?... Ha ő maga vagy,

burkolj be lelked meghitt köpenyébe,

az üdvözültébe (miként hiszem),

s vígy el mennyei forrásodhoz engem!

András Most, hogy karomban tartalak, szerelmem,

úgy tűnik, mintha három álom-éven

átlépett volna az idő velünk.

Lélegzetednek félénk üteme

melódiát továbbít, fényjelet,

amilyet asszony szenvedelme gyújt, hogy

beragyogja az alabástrom urnát,

amelyben szíve él. Ó, hány nagy érzés

siklott át régen tréfás szóba köztünk!

Bájos beszéded volt, mi rabul ejtett.

Zeneként érte fülemet a hangod,

mely mint tétován ébredt éji szellő

borzolta meg az eol-hárfa húrját

szívemben; s éppen úgy ébreszti most is

elválásunknak valamennyi percét. –

Éppígy takartalak be akkor is,

éppígy pihent a vállamon fejed,

s éppígy... te reszketsz... éppily önfeledten

váltunk márványszoborrá akkor is.

Beatrice Irgalmas Ég!

Ha e találkozás csak révület,

égi zenére ébressz fel belőle

birodalmadban, Andrásommal együtt!

De értem jöttél?

András S meg is leltelek.

Beatrice Tégy biztossá. Te túl valódi vagy,

nem lépkedhetsz a fény ösvényein,

ahol a szellemek. Hadd olvadok szét

karodban, s tűnök el! Mily égi

ajkadnak könnyed érintése, míg

szárnyaid átkarolnak! Menj odébb!

András Eltolsz magadtól? Mi történt, Beatrisz?

Beatrice Itt áll egy ujjnyira! Ó, gúnyos álom!

Mintha örülni tudnék, furcsa módon,

s szívem dagadna... Nem, nem vagy te András!

Túl sok okos érv zúdul itt reám!

Ó, ha tudnám, a látszat igaz-e!

(Hátuk mögött belép Rodna és Hasszán)

András Igaz minden, de sok nagy változás ért:

a dohos várbörtönök levegője

nem tett jót, Édesem.

Rodna Miféle fantom

járatja itt a bolondját velem?

Hasszán (Félre) Minden jól megy. A Herceg ide zárva.

Rodna Csönd, áruló! Most kihallgatjuk őket,

miről tárgyalnak.

(Megragadja Hasszán karját)

Beatrice Hogy élsz? Már megriadtam, s e helyen

nem szolgál jól eszem... Várj, add kezed!

András Tessék, fogd!

Beatrice Úgy érzem, igazi vagy:

nem vadság az, mi engem így beburkol..

Szívem ismét a szíveden dobog,

s úgy ver, hogy majd kiugrik örömében.

A két karom...

András Pántold körém, hogy érezz!

Beatrice Nem holt? Nem árnyék? Lélegzik! Meleg!

Mennyire nem vagy árny! De mennyire!

Ez te magad vagy! Ó, te drága! Drága!

Hozzád növök, te elveszett, te meglelt,

élő Andrásom!

Rodna András! Ez a Herceg!

András Kapaszkodj rám, mint borostyán a törzsre.

Lásd, talpon állok... Elhúzódsz megint!

Jer, ott egy tó, mossuk meg arcodat!

(András kiviszi Beatrice-t)

(Rodna és Hasszán előbbre jön)

Rodna Rabszolga! Hazug állat! Te kutya!

Megállj! (Félre) Még senki nem sejti, hogy él,

csak ő s Hasszán, kit meg kell fojtanom.

(Hasszánhoz) Hasszán, add vissza rögtön azt az írást,

mit adtam!

Hasszán Váradi kegyelmijét?

Rodna Azt hát! Mert nem adok neki kegyelmet!

Meggondoltam. Már túl sokat kapott.

Többet, mint álmodtam. S nem alhatok

nyugodtan párnámon, míg ő nem alszik.

Add vissza! Hallod? S öld meg igazán!

Nem kérek tőled új beszámolót

magyar királyról.

Hasszán (Hátralép) Azt a bakónak

adtam, s ma már biztos’ nem végzi ki.

Rodna De igen! Még ma! Egy órán belül!

Ez a leány már... Hasszán! Jöjj, barátom!

Azonnal tedd jóvá, mit elkövettél!

És meg ne próbálj kieszelni

új cselt: csak valódi szolgálatért

várhatsz jutalmat!

Hasszán (Hidegen) Mit kivánsz, Uram?

Rodna Vért! Itt csak az segít: ezek a zászlók

csak akkor nem lobognak érte, fenn,

ha már nem él.

Hasszán (Félre, és körbe nézve)

Ti súlyos oszlopok,

ti tágas ívek, zord, komor falak,

kik le nem rogytok, s fönn te éji ég,

te fojtogató, vastag éji lég,

s te szellemlény, bárhol és bárki légy,

kinek nevét a mű mutatja fel,

omoljatok rám mind, és fojtsatok meg,

ha segítek neki megölni Andrást!

(Rodnához, hidegen)

Szolgálatodra, Nagyuram... de... akkor...

Rodna Csak akkor, hogyha már...

Hasszán S a felhatalmazás?

Rodna (Papírt húz elő a mellényéből)

Itt van, név nélkül, Gertrúd kézjegyével.

Fogjad, és írd be Váradi nevét!

Ez kisegít. De hihetek neked már?

Ha ezt elvégzed, nagy hálára számíts:

a hulló vértől meglásd, hova nősz! –

Lesz birtok bőven, s pompa, hatalom

szolgál lakájként. Ragadd meg szerencséd!

Báró leszel majd mindezen fölül!

Hasszán Báró? Ne szóban!

Rodna (Papírt vesz elő)

Tessék! Töltsd ki ezt is!

Pecsét van rajta, az a fontos.

Hasszán Úgy! Úgy!

Egy órán belül halld a híreket,

mit ezek keltenek majd.

(Kiáltások távolabbról)

Rodna Sok sikert!

De csitt! Mi ez a lárma?

Hasszán A fogoly

jön az úrnővel.

Rodna Válaszd széjjel őket!

Hasszán Nem én! Olyan erős, hogy tönkrever

bárkit, ki útját állja.

Rodna Ez igaz.

Hívj segítséget!

Hasszán Bújj el, Uram, akkor!

Rodna Itt? Hova bújjak?

Hasszán Nézd, ott jó sötét van.

(Rodna kimegy a nyitott ajtón át)

(Hasszán bezárja mögötte)

Most foglyom lettél: itt a kulcs, lakat.

Én kimegyek a lármás csőcselékhez.

Hű, hogy’ ordít a szörnyeteg!

(Hasszán kimegy)

(Jön András és Beatrice)

András Ne félj,

elmondok mindent. Most csak annyit,

széttéptem gúzsomat. Hazafelé

foglyul ejtett egy nagy tatár csapat,

kik, nem ismerve származásomat,

Váradnál, vesztükre, fölfegyvereztek.

(Szünet)

De óh, Beatrisz, rajtad látható,

mily életed volt vélt halálom óta:

megváltoztál.

Beatrice De szívemben nem... ott nem...

(Belül kopogás, kint kiáltások)

András Az egybegyűltek tompa moraja

még éjszaka sem szűnik. Kik ezek?

(Jön a Börtönőr fáklyával, és utat nyit a Tisztnek a vasrácsos kerítés ajtaján)

Tiszt Jó reggelt! Mivel ez itt már az új nap.

Börtönőr Mi, hóhérok, a könnyes keresztkútnál

csak „Szabadság”-nak hívjuk.

Tiszt Kegyelem

a jó Lovagnak. Ki cellája ez?

Börtönőr Bánkbán grófé. Szép új neje is itt van.

Tiszt Neki csak gyászhírt tudok mondani.

Börtönőr Itt a kijárat...

(A Tiszt és a Börtönőr kimegy)

Beatrice Bánkbán gróf neje?

Ó! Ó! Ó! Ó!

(Térdre roskad)

András Nem hatja meg fejének színezüstje

a zsarnok lelkű Lázadást? – Szabadság!

Te szép ábránd! Hogy’ visszaélnek itt neveddel!

Fehér ruhás istennő, mint taszítnak

le hűtlen híveid oltáraidról!

Míg tüzeket gyújtanak templomodnál,

helyedbe már a kígyó-koronás

Alektót emelik, kinek keze

véres tőrt markol, s őrült kebelén

a Gőg fia, a sápadt Gyilkos ül.

El tudod tűrni, oktalan Királynő,

hogy neved kiáltsák e harci zajban,

mely tetőzi a büszke tornyokat,

s a vad ricsaj és gyilkos lázadás

egy fővárost tegyen rabbá, üressé?

Nem lassú léptek kellenének inkább,

higgadt komolyság, áhítat az arcon,

s körültekintés sapkatoll helyett?

S szivárványkék öveden címerül

sorsot enyhítő, könnyes Irgalom,

amely kitart a kusza meredélyen,

hol felhők s megszegett szerelmi eskük

fölött te félrekanyarodsz? Vagy a

határtalanba áradsz ismerős

mélységein keresztül, és e bűnös

világon nem segítsz? Antik leány!

Te szép, nyugodt, ki helyrerakhatod

a földgolyót, ha zendülés zavarja,

s kifordul tengelyéből – elfelejtvén,

ki a király, és ki alattvalója,

teng üstökösként, tömeg állapotban –,

tedd lángnyilakká szabad fürtjeid,

s vad jósjelekként lebbentsd át az égen,

hogy térdre hullva kérjék, vonja vissza

dühét s szabadosságuk mellbaját!

(Beatrice-hez fordulva)

Bocsáss meg, kedves, mily gond szívja véred,

bár itt vagyok? S mért fordulsz félre most?

Beatrice Elgondolkodtam... mielőtt nagyobb baj...

Jobb lett volna, ha... Hogy’ is, jó Uram?

András „Jó Uram”! Beatrisz! Mi van veled?

Imádkozz, kedves, meg ne zavarodj!

Beatrice Pedig nincsen nagyobb reményem annál

itt, e földön. De jaj, mit is beszélek!

Elmúlik mindjárt... Lásd, már vége is van.

András Milyen hideg és zsibbadt a kezed!

Veríték ömlik tiszta homlokodról,

mintha ott fájna.

Beatrice Bánkbán asszonya! –

Azt mondta Bánkbán grófné? Hát ki az?

András Ez az egész? Micsoda jó szived van,

hogy így együtt szenvedsz vele! A részvét

engem is eltölt.

Beatrice Köszönöm. Szegény lány!

Szánalmat kelt a sorsa.

András Kedvesem,

kit vett Bánkbán úr nőül?

Beatrice Kicsodát?

Hah! Te más nevet adnál énnekem?

Nekem, ki viperánál süketebb

vagyok, s tudok a kígyók dupla nyelvén?

Uram, én ártatlan vagyok. Az én

hibám, hogy Bánkbán szépnek látta őt?

Tudd meg, hogy ez a grófnő öntudatlan

szoborrá sírta önmagát – miközben

ömlöttek forró könnyei, hideg

szívétől sorra megkövültek – és így,

ily gyászban vitték őt oltár elé.

András Talán özvegy volt?

Beatrice Özvegy... S egyre inkább,

ahogy az órák fájdalmát növelték.

Hűsége vadgalambot szégyenít;

ha az, hogy féregből hord amulettet

szívében örök emlékeztetőül,

bár talizmánja tönkretette őt,

és télbe fordult teljes élete;

hogy eldobta szivét, lelkét, eszét,

mindent, mi lát, hall, ízlel, és megért,

egy vámpír kínért, mely szeszét kiszívja

volt életének, és sírgödröt ás

dúlt szíve mellett; hogy tűz gondolat

ég, virraszt benne nappal, éjszaka;

hogy kiszikkadt agya és kebele

a halál iránt érez szenvedélyt,

s önmaga gerjeszt földöntúli lángot,

mely megszenteli, amíg elemészti;

hogy reszkető ajkán csak egy ima

kél szüntelen, s az halált esdekel;

ha igaz hűség mindez, úgy urát

nálam hívebben nem gyászolta senki.

András Nálad, Beatrisz? Csacska lány! Milyen

könnyen megcsal a részvét! Elcsigázott

és fájdalomcsiszolta elméd

kaméleonként mint veszi magára

a környezet színét! De teneked

nincs okod félni: urad visszatért.

Beatrice Vissza? Kicsoda?

András Szerető urad.

Beatrice Nekem nincs senkim!

András De van: visszatért,

hogy elvigyen, fátyollal leborítva.

Beatrice Fátyollal! Így igaz! – A rémítő

titok, amit majd el se hisz, ha hall,

ez ólomsúly megfojtja lelkemet.

Elég! – Nem mindent mondtam el neked

a grófnőről...

András Nem is kell! Ismerős:

jött egy lovag, és nőül kérte őt...

Ezüst hajú, s ezüstbányái vannak.

Lefőzné Plutus vén kincstárnokát. –

Megvigasztalta. Rosszat tett vele?

Igazán oktalanság magadat

ily ódon történettel ostorozni.

Gyere, szerelmem, mosolyogj!

Beatrice Eressz el!

Nem vigasz, áspiskígyó mérge ez!

Tőrként hatol át minden porcikámon!

Fölgyújtja elmém, szívem összezúzza

András Óh, Ég áldjon meg, szedd össze magad!

Beatrice Ki vagy te, Uram? Szedd össze magad!

Bánni fogod még ezt a megalázást,

mikor felébredsz, és keresni kezdesz,

és megtalálsz... Pfuj! Pfuj, hogy én veled...!

(Elfordul)

András Drága Hercegnő!

(Kiáltozás, kavarodás odakint)

Hah, miféle lárma

mennydörög odakint? „András király!”

Milyen szokatlan nékem ez a hang!

Beatrisz! Életem!

(Megújuló kiáltozások)

A síri föld

s a sápadt ég egyetlen hangzavarban

rangom kiáltja.

(Hasszán rohan be, nyomában Ragotszki)

S arra kényszerít hát,

hogy magammá legyek? Kit látok itt?

Ragotszki!

Ragotszki Uram, erőid itt vannak, Budán!

Hasszán (Térdre esve) Kegyelem!

András Midőn sérülten hevertem a földön

az ekeroni csata éjszakáján,

te, meghitt szolgám, szíjjal megkötöztél,

s szépen az ellenség kezére adtál.

Sőt, tegnap, Hasszán...

Hasszán Bánom, Uram, azt is!

Ragotszki Ő vezetett ide. S most itt a perc,

hogy üstökön ragadd a jó szerencsét,

és visszavedd hatalmad.

(András gondolataiba merülve áll; kint hangos kiáltások: „Lássuk András királyt!”)

Hasszán Figyeld a döngő lábakat! A rács

ledől!

Ragotszki Mi ez a kétségbeesett

nyugalom lelkeden, midőn királyi

jogaid szólongatnak sürgetőn?

Ó, légy okos!

(A rács túloldalán a Bakó jelenik meg egy Őrrel)

Hasszán Már késő! Itt a hóhér!

Ragotszki Kérlek, ne hagyd a népet könyörögni!

Hasszán Vagy Bánkbán úrnak meg kell halnia.

Beatrice (Hirtelen hangosan felkiált)

Nyílik a zár! Megyek! Eresszetek!

(Beatrice kirohan Hasszán mellett a nyitott ajtón)

András Nincs magánál... Meglesz, amit az Ég

akar, szegüljön bárki ellene.

A végzet járja útját.

(András kimegy, Ragotszki követi)

(Hasszán marad, és hosszan néz András után)

Hasszán Kiment az ajtón... A nép közrefogja.

Ismerik őt! És éltetik!

(Hangos kiáltások: „Óvja az Ég András királyt!”)

No, lám!

Kezénél fogva vezeti ki Bánkbánt.

(Kis szünet után, ujjongva)

A bosszú, vélik, földrengést, vihart kelt,

magas hullámok csúcsán nyargalászik,

vagy villámlásként küldi le az ég.

De Afrika fiai okosabbak:

tudják, hogy bennük békésen henyél,

ám ha csúf bántás éri lelküket,

értik a módját, Sorssá hogy’ tüzeljék. –

Én bűnt követtem el szavadra, Rodna,

s gúny lett a bérem, több a tűrhetőnél.

De ez a bosszú édesebb nekem

a báróságnál.

(Hasszán távozik)

Vége a második felvonásnak

Írta: George Stephens

Az „Erdélyi kéziratok“ szerzője

 

„Az effélének a legjava is csak árnyék,

s a legrossza sem rosszabb, ha a képzelődés pótolja.”

(Szentivánéji álom)

 

London, 1839

 

 

 

A dráma szereplői

ANDRÁS HERCEG más néven Váradi, az előző király, László holtnak vélt fia

BÁNKBÁN GRÓF nyolcvanéves férfi

RODNA GRÓF

RAGOTSZKI GRÓF Váradi segítője

NÁDASDI GRÓF

BALASSI Rodna gróf híve

HASSZÁN a Mór

GERTRÚD Magyarország és Morvaország királynője, az előző magyar király unokahúga

BEATRICE Bánkbán felesége, a királynő húga

 

Börtönőr, Tisztek, Hírnökök, Kísérők stb.

 

HELYSZÍN: Buda

 

IDŐ: a tizenharmadik század eleje

 

I. FELVONÁS

1. Szín – Köztér – Kilátás Buda épületeire – Bánkbán és Nádasdi úr lép a színre

 

Bánkbán Azt mondom, nincs nap, melyen ez a Rodna arcátlan cseleivel ne szerezne

a koronával szemben új előnyt.

Nádasdi Mégis ő jajgat folyton túlkapásról,

s Magyarhon végromlását fröcsögi.

Bánkbán Ez az! A csőcselék nyelvén beszél,

amelyből származik, s amely hisz is

az igazában.

Nádasdi Mindig megnyeri

és eltérítgeti a szíveket;

könnyekkel és...

Bánkbán Ugyan, Nádasdi! Tévedsz!

Barátjává fogadja őt a férfi?

S kezére méltatja a nő?

Nádasdi No, nem!

A hercegnő is hozzád menekült.

Bánkbán A csaknem nyolcvanéveshez. De számít?

A szerelem fuvalma szóra nem bír

bennem már ékes hangú húrokat,

mik muzsikává teszik a beszédet,

s győztes harmóniával töltik el:

győzelmes hangokkal a zendülő

s a hallgatózó szív közt szakadatlan...

De számít az? Én nyílt szivet vetettem

a serpenyőbe ifjúsága ellen,

s a mérleg nyelve oldalamra billent:

Rodna gróf kosarat kapott. Nézd, uram,

Rodna gróf jellemének rossz a híre:

önző és kérkedő. Hidd el nekem,

honát s szerelmét gyorsan tönkretenné.

Ám biztos helyről tudom, hogy a város

tele haramiával, kik szavára

várnak csupán, hogy torkunk elmetéljék.

A vár alatti kis ligetbe gyűlnek

éjente tanácskozni. Ha a had...

Nádasdi Lám, már jön is egy sereg ember élén!

(Jön Rodna gróf, Balassi, és nyomukban Polgárok)

Polgárok Gyerünk oda! Hadd halljuk Rodna grófot!

Éljen a szabad Magyarország!

Rodna Egy szóra, polgártársaim, könyörgök!

Egy szót! Hírem van számotokra.

Polgár Hadd halljuk Őnagyságát! Csönd legyen!

Ő a mi szószólónk. Figyeljetek!

Rodna Nemes Bánkbán uram! De jó, hogy itt vagy!

Szólnál a tömeghez, vagy...

Bánkbán Szót se szólok!

Nincs rá szavam, hogy bajokról fecsegjek,

s más ide nem kell. Ajánlom magam!

(Bánkbán távozik)

Balassi Inkább segít a háztartásban új

asszonyának.

Rodna Kit lehet is imádni,

a bálványimádásnak bűne nélkül;

jobb okkal, mint a fölakadt szemekkel

s roggyant térdekkel tisztelt szenteket.

Nádasdi Nem három napig volt csak isteni,

míg kérőjének hihetted magad?

Kár, hogy oly becsületes.

Rodna Kár bizony!

Érje be most már a becsületével!

Polgárok Rád várunk, Gróf Urunk!

Rodna Szívem tiétek!

(Föllép az emelvényre)

Emlékezhettek (nem oly régi még)

jogaitoknak nagy oklevelére,

mit kicsikartatok László királytól,

kinek elesett fia Szíriában.

(Belép Hasszán)

Polgár Bátor ifjú volt, mindenki szerette.

Gyorsan elmúltak András napjai.

Emléke is illékony pára már,

milyet a hajnal pírja ölt magára,

hogy a napfényben gyorsan tovatűnjék.

Balassi Eget hasító véres üstökös

igézte véglátványul mátkaként,

s a győzelem.

Polgár A túlerő legyűrte.

Hasszán (Jelentőségteljesen)

Én azt hallottam, él:

Rodna (Döbbenten rázva a fejét) Hallgass, fajankó!

A herceget megölték, apja sírban.

Ő vette rá már rég a rendeket,

módosítsák a törvényt úgy, hogy András

csak akkor örökölhesse a trónt,

ha nőül veszi unokahugát.

Ha meghalna, vagy egyéb ok miatt

nem tenne eleget a meghagyásnak,

hogy megszerezze így a morva trónt is

(szép mátkájának özvegyi jogán),

a korona a hercegnőre szálljon.

Így László király kikötése által

Gertrúd a trónigénylő. Képtelenség!

Elöljáróban nem jelölt ki nádort,

majd a diétát oszlatta fel úgy, hogy

a falakon túl tartottuk a gyűlést.

Végül nádornak Bánkbánt tette meg,

de rám bízta a fővezéri pálcát.

Midőn sötétség lepte államunkat,

ki volt a jelzőtűz itt, ki vigyázott?

Hol minden hajós elvétette útját,

ki vigyázott a tenger közepén,

s vezette, noha poklokon haladva,

roncsolt hajónk a bőszült vízen át,

s juttatta biztos kikötőbe? Ki?

S ki lett mártírja, ha nem hívetek,

biztonságtoknak nem sokára rá?

Polgár Halhatatlan vagy! Mondd tovább!

Nádasdi Te szájhős! Kardorrú hal! Mit hazudsz?

Rodna Szólj te, Nádasdi!

Polgár Ne! Csak Rodna gróf!

Rodna Ugye, barátaim! Szót fogadok.

Polgárok Éljen felszabadítónk, Rodna gróf!

Sokáig éljen! Le a kényurakkal!

Rodna A csapatok az udvar óhajára

a minap fölszedték a sátrakat,

s erejük Várad alatt egyesítvén,

Budára készülődnek. Így királynénk

elődje szavát vissza tudja szívni.

Balassi És mi még menekülni sem tudunk.

Rodna Kőfalak mögül? Esztelenség!

Ragadjuk inkább torkon zsarnokunkat,

s fojtsuk meg, mielőtt fejünkre lépne!

(Hírnök érkezik)

Hírnök Ragotszki grófra, Váradra menet,

egy ördögi vad tatár horda tört,

s vezérünk...

Hasszán A derék Ragotszki!

Hírnök Láttam,

amint a földre hullt... és elfutottam.

Hasszán Kár volt a rongyos irhád mentened.

Majd én elmondom, hogy’ volt, ha szabad.

Rodna (Félre, Hasszánhoz)

Nem felejtek majd számolni veled.

(Hangosan) Mohón várjuk a híreket.

Hasszán Amint

a hős Ragotszki földre hullt, a dombról

mint messzi forgószél söpört alá,

s tört át az ellenséges sáncokon

egy tollas hős, ki egy kezébe’ szablyát,

másba’ tüzes husángot forgatott,

s fület repesztve mennydörgő szavával,

villámként sújtott a tatár közé,

s verte ki nyergéből az ellenállót.

Ez új elszánást öntött a magyarba,

a harcra új erőt; miközben ő

egy tépett zászlóval rohant az élen,

s csapott az ellenségre füstölögve,

a bosszú üstököseként. Haragja

nem szűnt, és magát ki nem fújta, míg csak

segítség nem jött. Ezzel azután...

Rodna Vezetni mert?

Hasszán Mindenki meghajolt

előtte, mivel úgy viselkedett,

mint aki már eleve rangra termett,

azzal már régtől fogva ismerős.

Rodna Jól feldicséred... és a rangja?

Hasszán Csak „Váradi”-nak tisztelték, hogy ott nyert.

Rodna S ő fenyegeti most Budát?

Hasszán Erősen.

Rodna Nézzetek rám: arcom már belesápadt

a javatokért vívott küzdelembe

az udvar és az udvaroncok ellen.

Kurták voltak a nyár napjai is

a vaskezű hatalom ellenében,

a téli eget faggattam tehát,

a zsarnok gőgjét hogy’ fékezhetném meg,

mi módon fojthatnám el vad dühét.

Atlaszként vettem hátamra a hont,

s tartottam meg szilárdan. Egymagam!...

Így volt? – kérdezem mindannyiatoktól.

Vagy nem így volt tán?

Polgárok Nagy hazafi vagy!

S szabadságunknak biztos támasza!

Rodna Ha gazdagságra vágytam, értetek volt;

rangra – hogy néktek használjak vele.

Beatrisz hercegnőt is értetek

kértem volt feleségül, de a nénje

Bánkbánhoz kényszerítette, a Nádor

Úrhoz. – Lefogathattok, rajta csak!

Ismerjétek be vereségteket,

s rabszolgaságtok!

Polgárok Inkább meghalunk!

Rodna Én megtámadom azt a zsarnokot. –

A királynő egy élet templomába

készül betörni, s ellopni az írást.

A szabadságot a mohó kezekből

ki kell ragadni. Ha az ért gyümölcsöt

az önkény lehe hullatja a földre,

elveszti ízét. Hogy az ép maradjon,

úgy kell leszedni, mint az ég – viharral!

Nos, hulljatok a királynő elé,

kegyelmet koldulni a vérem árán!

Polgár Inkább a kardunk víjja ki jogunk!

Hasszán (Szarkasztikusan)

S hagyjátok ott a véres kardokat,

tisztességteknek sírján díszelegni:

szép címerpajzs lesz majd, ha sírba szálltok.

Rodna S ezek a myrmidonok győzzenek?

Balassi Nem hátrálunk meg, bárhogy igyekeznek,

hogy szíven marjanak!

Polgár Kapukat be!

Nádornak Rodnát!

Rodna Hűséges szivek!

Itt a hóhér, ki hordja végzetét,

és büszkén lebeg ég és föld között

e szent honért!

Polgár Micsoda hazafi!

Meghalunk érte! Rodna és szabadság!

Hang Most lázadásra! Ah, mióta élek,

nem lázadtam még! Hurrá! Lázadás!

Rodna (Félre) Most fedezékbe! (Hasszánhoz) Hallod? Gyere, Hasszán!

Szavam van hozzád. Erre! Erre csak!

(Rodna és Hasszán távozik)

(Belép az Őrség)

Balassi Le a bábokkal! Mérget elibük!

Varangy ez úgyis mind: szeméten él.

Védjük meg Rodnát! Le a zsarnokokkal!

(A Tömeg megtámadja, és elűzi a katonákat)

1. Polgár Előre! Gyújtsuk fel a palotát,

s ne Gertrúd, Rodna legyen a király!

2. Polgár Helyes! Helyes! Kedvünkre ő való!

Balassi Túlbuzgók vagytok: Rodna nem akarja.

2. Polgár Mért ne akarná? Hiszen máris az!

S én úgy gondolom, így a jobb. Előre!

(Balassi és a Tömeg távozik – ilyen kiáltásokkal:

„Rodna és szabadság! Koronázás és Felszabadulás!

Hurrá!”)

(Rodna és Hasszán visszatér)

Rodna Otthagytad Szíriát.

Hasszán Túl nagy meleg volt.

Itthon enyhébb.

Rodna Lehet még meleg itt is!...

„Enyhébb”! – Te játszogatsz velem? No, halljam,

mi szél hozott?

Hasszán Én úgy szöktem ide...

Rodna Hívatlan, mint a kórság. Arra kérlek,

ahogy jöttél, úgy tűnj is el! Mi kéne?

A pénzem ismét?

Hasszán Plutus pénze sem

elég ezentúl nékem: büszke lettem.

A bölcset gazdagítót nem cserélem

mérhető ócskaságra.

Rodna Hát, mi kéne?

Hasszán Hatalom!

Rodna Nem vagyok Ödipusz, hogy kitaláljam,

mi ködlik benned.

Hasszán Az, hogy mindhiába

sebezted meg a hatalom szivét,

újult erővel kúszik, s gyűjti mérgét.

Rodna A sebzett kígyó halálig vonaglik.

Hasszán De hosszan haldoklik ám, és a mérge...

Rodna Nyugodj meg: idejében elvetett

sárkányfogakként ezrek várakoznak

intésemre az ázott talajon.

Hasszán De Váradi szeme felissza vérük,

kocsonyává puhítja jobbjukat,

kopjájukat meg nádszállá aszalja.

Hidd el, Uram, én láttam őt a harcban,

melynek törvényt a kengyelvas szabott,

és százakat döntött alá a bosszú,

amely övezte. Istenként hatott;

vagy ha nem, királyként. S talán az is.

Rodna Felhők királya?

Hasszán A magyaroké...

Elnyeri majd a koronát, ahogy

csatát nyer: pillanat alatt. S te akkor?

Az óra, amelyikben fészket üt

a királynőnek forró kebelén,

lezárja szép szerencséd korszakát.

Rodna Mondd, hova próbálsz kilyukadni ezzel?

Hasszán Allahra! Kell a földnek oly vitéz,

ki úgy féli az Igazság vasát,

ahogy te?

Rodna Hasszán!

Hasszán Melyet még vakon,

sejtésből ráz feléd. De ha vezetné

valaki a kardját, hogy hova szúrjon?

Rodna Fékezd goromba nyelved és agyad!

Mondd el, mi ügyben zaklatsz, mint a földet,

hogy kisajtold terményeit? No, halljam!

S azt is, hogy mennyit követelsz.

Hasszán Az ügy...

nos, az a fajta ügy... (Megáll)

Rodna Gyerünk, Hasszán, ne kerülgesd, beszélj!

Utána tűnj el, s többé ne zavarj!

Hasszán Báró szeretnék lenni. Nos, kimondtam!

Rodna Hol? Afrikában?

Hasszán Te se kezdted úrként.

S nézd meg, hogy méretem nem vet-e mind

nagyobb árnyékot: én lélekbe’ máris

báróvá nőttem.

Rodna Mi dolgod neked,

kis bérgyilkosnak a magyar urak közt?

Hasszán S annak, ki trónörököst öletett?

Rodna (Izgatottan)

Mi az, Hasszán, te fenyegetni mersz?

Hah! Megbolondult! Tisztséget ilyennek!

Hasszán Egy szavadba kerül.

Rodna Hagyj nyugton ezzel!

A tettes te vagy... No, jó: kinevezlek

Buda kormányzójává.

Hasszán Többre vágyom:

egy közrendnél nagyobbra.

Rodna S Váradi?...

Hasszán Töprengtem, hogy mint csillagét az égen,

hogyan is használjam ki feltünését.

Addig súgdostam, míg a csapatok

jó része el nem hitte, hogy Ragotszkit

Gertrúd királynő gyilkoltatta meg,

a tettet pedig ő hajtotta végre.

Kövesd tanácsom, s...

Rodna (Félbeszakítja) Máris itt jutalmad!

A királynővel báróvá tetetlek.

(Rodna távozik)

Hasszán Váraditól most jó lesz tartanom...

Kiváltva? Szabadlábon? S itt, Budán?

Megváltoztatta külsejét, de én

jól látom benne a királyt, noha

velem tetették tönkre, három éve.

Én kürtöltem szét, hogy halott. Megöltem,

hiszi Rodna. De itt van! És ha rájön,

hogy visszatartottam leveleit?

Tudom, hogy ez a forgandó világ,

sebesebben, mint tette bármikor,

a győztes lábai elé borul.

Ha a sors így akarja, követem

jelét. – Az alkalom lesz csillagom.

(Távozik)

 

 

2. Szín – Lakosztály a palotában – Belép Gertrúd, a királynő

Gertrúd (Miután egy darabig izgatottan járkál föl-alá)

Rodna virul! Kegyéből hordhatom

a koronámat... nagy királyok ékét.

Koronám? Életem!... Óh, mily kicsiny!

Mi az uralom, ha a balga népség

minden kegyünkből gúnyt űz, rosszallásunk

csak neveti? Semmi. S milyen nehéz

örökös szégyent lélegezni be,

amíg csak ő, ki jogunk bitorolja,

le nem vált, avagy másképp meg nem öl.

Mily könnyű lenne véget vetni ennek!

A szívnek örök rágódása úgyis

szétroncsolja az ereket... De akkor

hogy’ tudnánk megbosszulni ezt a szúrást?

Az aljas gúny fekélyként elborít.

Haljak meg? Pfuj! Túl fogom élni mindet!

Sértésre büszke hallgatás a válasz...

hősi tűrés és kétszínű mosoly.

Bitorolják csak örökségemet!

Élek, ha gyötrelmek közt is, de meddig?

Rodna a tömegben bízik vakon,

és vesztébe rohan. Én bizton állok,

szilárd földön, de sós könnyek között.

Mégis, a düh, mely tölti lelkemet,

mind lánggá gyűlik ellenük. Vajon

meddig kell tűrnöm így? Csak föl ne adjam

a játszmát majd egy türelmetlen, elnyűtt

pillanatban, és véle életem!

Tartsak csak ki, és szenvedjem el inkább

a legrosszabbat is.

(Egy Hírnök lép be)

Csapataim?

Hírnök Budán tudják a változást. Lehet vagy

száz ember kint az utcán fegyverekkel.

Az előhad talán.

Gertrúd A híredért

itt van a jutalmad, fiú. Ilyen

boldog percem még nem volt, amióta

először tették rám a koronát.

Az öröm átjár. Köszönöm, nagy Isten!

Ne zúzzam szét e tömegszármazékot

darabjaira? Üzenem uradnak,

tárt szívvel várom őt.

Hírnök Váradi nincs itt.

Gertrúd Meddig tart még ez? Húzódj félre, kérlek!

Hívd az őrséget! Várj!... A vert tatár...

A tatár? Levegőt! Most hagyj magamra!

(A Hírnök távozik)

Félhet az ellenség: híveim itt

vannak, Budán. Lesújtja kardjuk őket

Csak nyerjem mihamarabb vissza már

hatalmamat, hogy kirójam a törvényt

fejükre!

(Belép Beatrice)

Hogy’ vagy, Bánkbán asszonya?

Jól, sápadt nyárfa?

Beatrice Nővérem! Ah, úrnőm!

Gertrúd Hát, hogy s mint, szép Beatrisz?

Beatrice Asszonyom,

te jól tudod, hogy kinek kell örülnöm.

Hitemre mondom, nem tudok. Reményszegetten

nem megy. – Majd el fogom felejteni

a régi szárnyalást a szívmagányért.

Gertrúd Pfuj, Nádorasszony!

Beatrice Kérlek, megbocsáss,

már rég lelkembe száműzettem én

borzasztót sejtő gondolataimmal,

de mint sebzett őz, mégis hazajöttem.

Gertrúd Asszonynak otthona a férje háza.

Beatrice Te gúnyolódsz. – Enyém a sír, hová

szívemet eltemettem.

Gertrúd Ébren álmodsz.

Beatrice Álmodtam nyitott szemmel eleget,

mióta jegyesem, aki magyar király

lehetne most, a földdel elvegyült.

Neki már jó.

Gertrúd Ha Andrásról beszélsz,

ő csak mellettem lehetne király:

ha nőül vesz, a házasság jogán.

Beatrice Azt látni, férgek, vadak, emberek

tovább élhetnek, s köztük én, akit

vidám fény ringat áldott levegőn,

te pedig odalent! Lekúszom én is:

megosztom örökségedet!

Gertrúd Leány!

Ne menj ily mélyre!

Beatrice Te sohase láttad,

de én szerettem. Ő Erdélybe ment,

te pedig morva földön éltél boldogan.

Atyánk is szerette őt... S most halott!

Lent van a földben!

Gertrúd Sírjába szerettél?

Átok gyászodra! Hogyha férjurad

hallana mostan, biztos’ haragudna.

Beatrice Te megbékítnéd. Mi az teneked,

ki a halállal eljegyzett kezem

szűz esküm ellenére néki adtad?

Jutalmazzon meg tettedért az Ég!

Gertrúd Mért? Rodna úrhoz mentél volna inkább?

Beatrice Én mondom: pfuj! A testem összeborzad,

s belebetegszem, ha csak a nevét

kiejti valaki... Álomba csaltál

édes itallal... Oly elragadó,

oly csöndes volt az éjszaka!... Fejem

öledben nyugodott... Agyam redői

elfedték tűrhetetlen tudatát

a nászi ritusnak, hol bűvigék

voltak az eskük, a pap szolga démon:

fejem mámorban úszott, s ép eszem

álom nyügözte le... De ébredés jött!

Gertrúd Ha ismét rád jön majd e gyászroham,

(hisz mindőnknek van kínja, jóllehet

az igazi kín néma)... tartsd magadban.

Vedd fontolóra, ki vagy, és kié vagy,

királyi véred mit...

Beatrice Kié vagyok?

Nem, hogy ki voltam inkább? – Jegyese

András szűztiszta emlékezetének,

és most: Bánkbán nyomorult ágyasa.

Gertrúd Erről majd hallgatunk.

Beatrice Ó, nagyszerű!

A hatalom kegye! Mily elegem van!

De nem ok nélkül: sorsgyötörte szellem

jár ereimben, s fájdalmat sugall.

Miért? Hogy csillapítson. – Biztosan

kínom mélyére értem.

Gertrúd Képzelegsz!

Játssz más játékot, nincs időnk ilyenre!

Beatrice Ha nemsokára por leszek... Mit éljek?....

Ha elfelejtett por leszek... óh, akkor

emlékezz, volt nővérem, végszavamra. –

Csak egyvalamim van még e világon,

mit nem vettél el, s így rád hagyhatok,

bár tán fölzaklat... Mondd, elfogadod?

Gertrúd Midet, hugom?

Beatrice A bocsánatomat!

(Beatrice távozik)

Gertrúd Panaszai szívemre hatnak, és

bántják eszem... A halvány hír, hogy András él – ami hamis hírnek bizonyult –

tetette ezt velem. A nyugtatóra

emlékszik még, de nászéjére nem.

Nem is fog már...

(Egy Tiszt lép be)

Tiszt Felség, egy jövevény

kér bebocsátást.

Gertrúd Mondd, hogy nem vagyok jól,

és nem fogadhatom. Egy idegen?

Tiszt Egy fegyveres lovag.

Gertrúd S ha Váradi?

A trónszékem!

(A Tiszt hozza a széket. Gertrúd egy

kissé távolabbra teteti vele, és ráül)

Kisérd be, s hagyj magunkra!

(A Tiszt kimegy, bekíséri Váradit, és ismét távozik)

Gertrúd Ő az én Marsom. – Ilyen lehetett,

ki Vénuszt elbűvölte.

András (Magába mélyedve) Óh, az órák

melyek gyerekkoromból egy csapásra

előnyargaltak, s rajzanak agyamban,

mint sírból feljött néma fantomok!

Minden szép visszhang, illat, szín, alak,

mind gondolatba árad, mint a napfény,

mely behatol a legmélyebb üregbe,

hol emlékekből ábrándkép szövődik,

legfőbbje annak, ki bezárva él.

Önfényem ijesztőn vetül a földre itt,

varázsos már a puszta lég.

Gertrúd Lám,

ilyen, aki uralkodásra termett!

De mért időzik szeme mindenen,

ami elébe tárul? Nemde benne

kellene élnie a büszke trónnak,

palotának?

András (Mélyen magába merülve)

Egyszer itt feküdt

haragos atyám betegen... Feje

azon a párnán... Egyedül pihent.

Mintha még ma is látnám, hogy lopódzom

mellé, s csókolom izzadt homlokát.

Ingerült álma oldódik fejében...

De felül ágyán... Ó, király atyám!

Fölemelkedik lázas fekhelyéről,

rám néz, és lábához taszít... Nagy Isten!

Félnék még? Nem... Milyen közönyösen

állok a márványpadlón, melyre estem!

Gertrúd Az ily elmélyedés oly szent titok,

mint a természetéi. Félreállok!

(Gertrúd kimegy)

András (Továbbra is magába mélyedve)

Nincs nyelv Budán, mely engem üdvözölne.

Holtan a köz szemében, s szeretetlen

atyámtól félretolva, rangom alszik.

Kivetnek ezek a falak! Helyem

betöltve, földem nem enyém. Ha így van,

hazámként köszöntöm, nem birtokomként.

Mért várna hűséget egy oly királyfi,

kit sem törvény nem véd, sem szerelem,

mert érte kitagadták?

(Gertrúd visszatér)

Gertrúd Jövevény Úr!

András (Elkapva a szót, de föl nem nézve)

Jövevény! Az, mert senki meg nem értett

bölcsőmtől fogva.

Gertrúd Eme úrnak

bókjára várnom kell még, de legyen!

(Leül)

András (Még mindig magába mélyedve)

Hogy’ munkál lelkemben a képzelet!...

Soha egy lágy tekintet, egy meleg hang

az Övén kívül... Ő, a drágakő

fénylett az égen, s hintett rám derűt.

Sarkcsillagom nekem az Óceánon!

Ő sugarazta lelkembe erényét,

s formálta önképére át, amíg csak

át nem hatott a néma figyelem,

s el nem hittem, hogy szeret... magamért.

Érzi vajon a jöttöm? Bizonyára!

Gertrúd Tovább nem tűrhetem e rossz modort.

(Feláll, előre lép, és szembefordul a lovaggal)

Magyarország királynője vagyunk...

Hajts térdet, uram!

András Utam elsötétült!

E dicső, villogó szemű alak

(S mily hasonló, de hol a bája Hozzá!)

szeráfként áll az Éden kapujában,

s eltorlaszolja utamat a trónhoz.

Gertrúd Ez nagyszerű! Mit állsz sápadt ajakkal,

s remegsz a semmitől, holott a legszebb

márványt, amelyben vér kering, a térded

kéne csak meghajlítanod?

András Bocsánat,

álmodtam, Asszonyom.

Gertrúd Majd teljesítem!

Mi az álom?

András Egy szépséges madár,

mely fészket nem rakott, de mind kiitta

a nektárt, amit keltekor talált.

Gertrúd Nem kakukk volt az?

András Nem hinném, hogy az.

Inkább egy tolltarajos trónutód,

a Természet jogán.

Gertrúd Álmok, uram,

amelyek torz alakban életünk

folyását követik... Királyi fészek?

András Nem fészek: gyöngyök, koszorúba fonva

egy messze látszó szikla tetején,

mit a lég színes páraíve környez...

Egy ezüst csillogású alabástrom

sziklán, mit megmászni alig lehet!

Gyöngy berakása volt s vörös rubin,

a föld erének drága csöppjei.

És mintha gyémánt s zafír hegyeket

látott volna szemem körös-körül,

mik átfestették fönt a napsugárt.

Silány kövek is, miket vakmerően

vágtak meredek sziklafalról, és

arany, ezüst, kristály a föld szivéből

hevertek együtt, sima víztükörként.

S a madár – az volt csak csodás még!

Szeme hullócsillagként villogott,

szárnyán, mit hajnal vont be rózsaszínnel,

s mint könnyü felhőt, suttogás emelt meg,

úgy szállt a szélben, mint a Képzelet,

közel a földhöz, s mégsem érve hozzá,

bár szívekkel volt kikövezve.

Gertrúd Szent ég!

Ábránddal fested ki a levegőt!

Térj észre, s élj!

András Hogy álmodjak megint?

(Letérdel) Te László trónján ülsz...

Rég megkaphattad.

Gertrúd Úgy van. S most állj fel! Hívattak? Beszélj!

De illendőn!

András Én sereged vezettem,

s kegyed kérem.

Gertrúd A megmentett kegyét?

Tőlünk jár köszönet, de te kioktatsz,

hogy’ tárjuk fel szivünk. – Neved?... Nos?...

András András.

Gertrúd Ah! Megriaszt, hogy így hívod magad.

Alattvalónk vagy?

András Nem, csak katonája

Felségednek.

Gertrúd Bellóna kedvese!

András? Dicső név! S csakugyan tiéd?

Vagy másé? Nézd, nem vagyok inkvizítor:

viselkedésed elég címeredhez.

(Félre) Mily rejtőzködni vágyó büszkeség

ebben a hamissággal teli szemben!

(A férfihoz) András! Ez kuzinunknak neve volt,

aki férjünk lett volna.

András Asszonyomnak?!

Gertrúd Másképp nem léphet trónra: atyja, László

előbbre tette hona érdekét,

mint a fiáét... Ez bajnoki név!

Én itt, a palotában rab vagyok.

Nincsenek légióim... De veled

le tudom váltani a gyönge nádort,

s hatalmam megszilárdul. Őrangyalom

súghatta, hogy a fővezéri pálcát

ne bízzam rá. Akarsz lovagom lenni?

András Mindhalálig.

Gertrúd Jól láttam, hogy nemes vagy.

Rangod?

András Nincs címerhordóm, Asszonyom.

A hadi lajstrom sem szól nagy család

elesett gyermekéről, hosszasan

sorolva származását. Semmi rangom.

Gertrúd Semmi? Ej, tudd meg, új és folttalan

címert szereztél Váradnál, s nekünk

sok ellenségünk van, ki háborúval

fenyeget mind. Most torkunkban verő

szívünk könnyül, hogy oldalunkra állsz.

Ugye, te megvédesz, s lesújtod őket

a hitvány porba, ahonnét valók?

András Bízz bennem: árulásuk elitélem,

s nem nyugszom, míg te hattyúként nem úszhatsz

a most oly vészes, fölkavart vizen.

Gertrúd Jer, fogadásod pecsételd kezemre,

mely előbb feledheti, mire szolgál,

mint szolgálatod én, hű Fővezérem.

Van egy a társult lázadók között,

kit olthatatlan lánggal gyűlölök:

országunk gyomra görcsbe tőle rándul.

András Rodna gróf?

Gertrúd Ő. Már csak rágondolni is

merő kín! Folyton csúfot űz belőlünk,

s rengeti trónunk.

András Benne ülsz...

Gertrúd S ha benne?

Azért megosztható még!... És ha az,

illő dolog, hogy ily sehonnai

így lealázza? Az ördögbe is!

Civódjanak a csókák odafönt,

s pislogjanak a déli napba inkább!

András Vannak törvények...

Gertrúd (Energikusan) Óh, uram, uram!

Úgy szeretik az asszonykézt a hívek,

ha gyönge kéz. Mit is akartam?... Ehh!

Holnap, ha élünk... András! (Sóhajt) Semmiség.

András Úrnőm?

Gertrúd Miről is volt szó? No, igen:

az uralom szigorú homloka

ma már csak ábránd. Hova lett erőnk?

Úgy olvad el egy demagóg szavára,

mint záportól a szivárvány az égen.

Mindkét keze a korona után nyúl,

azt közelítné házassággal is.

Igen, avégett környékezte meg

nem régen szép hugunkat, ámde...

András Szent ég!

S te, a királynő... Ó, Nap! Csillagok!

Csak nem lett hűtlen?

Gertrúd Látom, falfehér vagy.

Mondtam neked, hogy Beatrisz hugom...

András Mondtad!... És ő?... Ó, változó egek!

Gertrúd Derék András úr! Nincsen semmi ok

az ijedségre: húgom megveti

e kérőt és kérését egyaránt.

András (Félre) Tudtam, hogy nem. De hol bujkál vajon?

Nem szerelem, hol nincsen égi ösztön,

a hang húrjában fluidum nem rezeg,

nem halad meg az érzés minden észt,

éden virága benne nem virul.

Gertrúd Eszed nem itt jár, szép uram!

András Bocsáss meg!

Mondtál valamit?

Gertrúd Le kell fogni tüstént.

Kockáztatnád, hogy Rodna, ez a hidra

kacagja gyűlöletemet?

András Csak ülj

a trónodon nyugodtan, Asszonyom,

eléd borul a bűnös.

Gertrúd Vedd a gyűrűm!

Lásd, gyáva lettem. Bocsáss meg nekem!

Nem kis veszély, mit válladra rakok...

Gyűjtsd bölcsességed! Csak tőled remélem

biztonságom és merszem visszatértét.

Vigyázz egészségedre, jó uram!...

Érettem... (Sóhajt)... András, jól vigyázz!

András Ne félj!

Barátom, Ragotszki, kit megsebeztek

Váradnál, seregeddel ide tart.

Ha ő megjön,... s ebben biztos lehetsz,

bármily vihar jő, rezzenetlen állja

minden aprócska szirma glóriádnak.

Gertrúd Micsoda hűség! Viszonzást remélhetsz,

olyat, mely illik hozzánk, szolgálatodért.

Hogy bizonyos légy, itt van rá kezem.

Királyi hálát! Agyő, Édes Úr!

András Óvjon az Ég! A nyelvem tehetetlen:

nem jön egy név rá szívem közepéből.

Túl mélyen fekszik ott, hogy könnyedén

ajkamra szökne... Hogy’? Egy puszta szó?

Gertrúd (Sóhajtva) Ó, szív! Ki ismer? Pedig annyira

bámultam rád!... Ég óvjon újra, András!

(Gertrúd távozik)

András Magam a nagyvilágban: s főleg itt!

S hol a szellem, mely ragyoghatna bent,

ahogy a tűz, mélyen a föld szivében?

Elfojtva az enyém!... S ha trónra törnék?

A természetnek sora, rendje folytán

megkaphatnám, mi jár nekem, de akkor

megholt atyám felségét sérteném meg.

Ha a föld árnya rávetül e hölgyre,

ha kín homályosítja el szemét,

ha sötétség tör be a ragyogásba,

én nem gyűjtök felhőket, nem vonok

fejére vad villámokat. Felőlem

nyugodtan élhet. Bár az én igényem

nem lenne nemtelen... Hogy egy királyfi,

egy trónörökös hagyja életét

homokként elperegni: mily gyalázat!

Hagyni a címert, melynek kék iriszként

kellene hajlania, légbe veszni!

Talán világvég jelzi közeledtét,

hogy ijessze a trónutódokat?

Ó, hogyha restebb volnék, mint a sír,

s alvó pelénél lustább, akkor is

ébrednem kéne! – Gúnyol árva trónom,

míg csak az Idő ki nem törli végképp

könyvéből nevemet; mondván, hogy András az eget bírta volna, hogyha nem fél

vállára venni... Mit mondott a trónról,

előbb szemével, majd szavával is? –

„Azért megosztható!” – Rám értve most már...

Vegyem el őt, amikor minden ízem

(ha mégoly bátran szórva is a percet)

húgára vágyik? Lelkem, hol van Ő?

Rosszat sejtek, de nem tudom, miért.

Itt kell lennie. Keresem tovább.

(Kimegy)

 

Vége az első felvonásnak