Ritka-drága, tartalmas és eleven csend” – ezt tartotta a költészet lényegének Fodor Ákos, s a csend életének is éltető eleme volt. Távol a koncentrációt akadályozó (akár kellemes) zajok világától, ugyanakkor korántsem világtól-elzárkózottan, hiszen műveit befogadóknak szánta. 

(Nem véletlen, hogy a Zeneakadémia elvégzése után a Zeneműkiadó szerkesztőjeként dolgozott, majd ettől a kötöttségtől is szabadulni vágyott. Fordított drámákat, verseket, írt dalszövegeket, sőt, mintegy félszázra tehető azoknak a különböző műfajú zenés színpadi műveknek a száma, amelyeknek a magyar szövege tőle származik. De aligha tévedhetünk azt gondolva, hogy számára a legszemélyesebbek a rövid lélegzetű versek voltak, amelyek kötetekbe rendezve életre szóló élményt jelentettek megannyi olvasónak. Hogy mennyinek – nehéz lenne felmérni; mindenesetre a karcsú kötetek és a gazdag válogatások nem sokáig foglalták a helyet a könyvesboltok polcain…)

A  csend szinte vizuálisan is megjelent versesköteteiben, ahol oldalnyi létjogosultságot kaptak az egyszavasok is. Hogy is ne, hiszen mindegyikük saját világgal rendelkezik, amelynek bejárása korántsem annyi időt feltételez, mint elolvasásuk. Mindegyikük tartalmaz valamiféle esszenciát, gondolatcsírát, ami olyan fontos volt a szerzőnek, hogy másokkal is meg akarta osztani. Ily módon kinevelődött a stílusára, mentalitására fogékony olvasótábor, melynek tagjai azon kaphatták magukat, hogy immár személyes ismerősüknek, értékes barátjuknak tekintik a költőt. Akkor is, ha arcát csak képről látták, és hangját sem hallották. A többiek pedig – szerencsésnek érezhettük magunkat, életajándéknak tekintve a személyes ismeretséget.

Róla érdemben írni – még a gondolat is abszurd. Ilyesfajta felkérést A remekműelemzőhöz című kétszavasával lehet visszautasítani: „Gömböt, profilból?!”

De hallgatni is méltatlan – a kedves műfajának, az általa „mentalitás”-nak tartott haikunak külsőséges paramétereivel való játszadozás afféle rendhagyó emlékezés. Esetleges „érvényét” épp az adja, hogy az ő hommage-a.

 

Áldotta (?) – verte(?)

Sors keze, olvasói

örömére élt.

 

Koncepció című haikuja afféle ars poeticának is tekinthető:

„Én nem sokáig

szeretnék élni, hanem

csak jól és szépen.”

 

Mindenesetre, nem várta meg a Weöres Sándor által felidézett mozzanatot, a jóságos kéz, a rettenetes kéz, az ellentmondást nem tűrő kéz parancsszavát – már 70. születésnapja előtt „letette”. 

 

Beckettől Fodor Ákosig

 

What is the word? – ezt

nem kell megválaszolni.

Soha, senkinek. 

 

Fodor Ákosnak

leginkább, minthogy ő 

érti e kérdést.

 

Tudja azt is, mit

Kurtág értett Játékon

címadásképpen.

 

Egyik szabály, hogy

nem kell komolyan venni.

Hiszen csak játék.

 

De van másik is:

halálosan komolyan 

veendő minden!

 

Eme kettősség 

Fodor Ákos számára

mindig adott volt,

 

Életfogytiglan,

üresjárat-nélküli, 

lényegre-törő

 

haiku-költészet,

s egyéb mikrostruktúrák

keretei közt.

 

Rézkarc-jellegű

gondolati metszetek

sorjáznak bennük.

 

Friss szellemiség

találkozik rendre a

lényeglátással.

 

Van, hogy a haiku

tizenhét szótagja is

soknak bizonyul.

 

Egyszavasai

teljességnek részei,

koncentrátumok.

 

Közzétéve a

tovább örökíthetőt,

személytelenül.

Élményforrás lehet 

alanyi költészete

ifjúnak, vénnek.

 

Bárkit megszólít,

aki nyitott, fogékony, 

de „bárki”-e az?

 

Papírra vetve

a legszemélyesebbet,

rejtőzködve élt.

 

Távol állt tőle

elitkultusz, protokoll, 

közéletiség.

 

Sajnos, nem jött el

életének utolsó 

premierjére,

 

hiába várta

szerzőtársa, Láng István

a Fészek-klubba.

 

Megjelenését

jóelőre lemondta,

határozottan.

 

Megzenésített

haiku-füzérét most már

sohasem hallja.

 

Vagy tán Odaát,

rokon-szellem-közegben,

halhatatlanul.

 

Személyes búcsúm:

megkésett palackposta

Fodor Ákosnak.

(Fittler Katalin)

 

Ritka értékes ajánlás a szerzőtől 2009-ben megjelent Gonghangok című kötetének hátlapján:

„A GONG is csodálatos hangszer.

A GONG úgy csodálatos, hogy alig hallható neszezéstől, percegésnyi hangocskától közepes intenzitású, száraz kopogáson és lágyan-telten, mélyen-hosszan kizengő, testes hangon át a mennydörgéserejű robajlásig terjedő megszólalás lehetőségeivel szolgál, a rajta/vele játszó muzsikus szándékától és tehetségétől függően.

Örülnék, ha alkatom és működésem valamelyest GONG-szerűnek bizonyulna – a többi: Játékosaimon múlik.”

Az alábbi akrosztichon-vers e kötet címét rejti.

 

Gonosz dolog az

önzés, de talán mégsem.

szeretet-rokon.

 

Ormótlan bánat,

amit veszteség okoz, 

egyoldalúan.

 

Nem csupán az, ki

közvetlenül érintett,

sok más is sérül.

 

Gondolatiság,

szarkasztikus félmosoly

örökre eltűnt.

 

Hiányérzet, meg

visszafordíthatatlan

egyirányúság,

 

A mulasztások

jóvátehetetlenek

mindörökre már.

 

Nincsen több esély,

keserű a számadás,

kialudt egy fény.

 

Gazdagság-vesztés.

lehetőség-teremtő

szellemi magány

 

Okafogyott már,

érzelem és indulat,

kapcsolat híján.

 

Kiüresedett

intellektus-játszótér

lett a világ.

 

FITTLER KATALIN

 

 

 

 

 

 

 

A csend lehetne talán e számunk kulcsszava, a tartalmas csend, amely Fodor Ákos költő számára is talán a legfontosabb volt Fittler Katalin emlékező sorai szerint. (Csendet akarok – jut eszébe a színházzal

foglalkozónak Csalog Zsolt monodrámája Fullajtár Andrea Kamrabéli előadásában, s Hamlet utolsó mondata: „A többi néma csend”. Variációk egy témára. Variációk a csendre.)

Csendek tagolják sok esetben Székely Csaba legújabb drámáját is, feszült, tartalmas csendek. Az először e számunkban megjelenő mű maga ama hangzavarról szól, amely körülvesz bennünket jobbikos nyílt rasszizmussal, pártérdekekkel, morális züllöttséggel – az összetevők még hosszan sorolhatók. A társadalmunkban

működő tudattartalmak eredői azonban mélyebben, messzebb keresendők. Mind kevesebben élnek közöttünk, akik Hamlet Horatióhoz intézett búcsúszavainak szellemében el tudnák beszélni a történteket, „s minden körülményt, Mi okozá” azokat. Ezért fontosak az olyan írások, tanulmányok, mint Harsányi Lászlóé,

aki a magyar parlament által 1938-ban megszavazott zsidótörvény hatására létrejött Művészakciót kutatva e körülményeket is dokumentálja. Nem lehet elégszer idézni intő példaként azt a célkitűzést, amelynek megvalósítását a törvény az általa létrehozott színház- és filmművészeti kamara feladataként fogalmazott

meg: „a színművészet és filmművészet körében a nemzeti szellem és keresztény erkölcs követelményeinek érvényre juttatása és biztosítása”. A törvény fogadtatásáról szólva Harsányi László süket csendről beszél…

Nem kevésbé lehet tanulságos az 1934-ben, Rómában megrendezett s a drámai színházról szóló Volta Konferencia, melyet Fried Ilona dolgozott fel tudományos alapossággal. Könyve egyelőre csak olaszul olvasható, ám az itt közölt recenzióból is kitűnik, fontos volna, hogy mielőbb megjelenjen magyarul is. 

Európai társadalmaink működésének megértéséhez további adalékot nyújt Székely Csaba egy másik drámája, a Vitéz Mihály is, amely ősbemutatóként a szombathelyi Weöres Sándor Színházban került színre. Stuber Andrea kritikája szerint „Béres Attila rendezése nem rakja le Székely Csaba komédiáját a konkrét mába, mégis számos üdítően-vidítóan ismerős részletre nevethetünk vagy csodálkozhatunk rá. (Esetleg szörnyülködhetünk el. …)”

A bűnben működő emberi természet a tárgya a Karamazov testvérek című Dosztojevszkij-adaptációnak, amely a Radnóti Színházban látható s a lélek mélyét firtatja, aminek fontos mozzanata a hithez s a nőkhöz való viszony. Utóbbiak nem jelennek meg a színen, csupán a férfi szereplők kapcsolatrendszere által válnak érzékelhetővé. Hiánypótlásként is felfogható a Borbás Gabival készült interjú. :) 

 

SZŰCS KATALIN ÁGNES

 

<< 2015/3-4.szám >>

2015/03–04

 

ELŐSZÓ        

SZŰCS KATALIN ÁGNES

 

DIAGNÓZIS, TERÁPIA NÉLKÜL 

Arthur Schnitzler: A Bernhardi-ügy  – Örkény István Színház

STUBER ANDREA

 

PATIKAMÉRLEG NAGYSZÍNPADON     

Tasnádi István: Közellenség – Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg

ZAPPE LÁSZLÓ

 

CSAK SEMMI VADROMANTIKA!           

Kurt Weill–Bertolt Brecht: Koldusopera – Vígszínház, Szputnyik Hajózási Társaság

BOGÁCSI ERZSÉBET

 

BÁBKABARÉ VAGY A HELY SZELLEME           

John Kander–Joe Masteroff: Kabaré – Budapest Bábszínház

BALOGH GÉZA

 

PAPP JANÓ VILÁGA – SOK BABÁVAL   

Beszélgetés Papp Janó jelmeztervezővel

AZ INTERJÚT KÉSZÍTETTE:  JÓZSA ÁGNES

 

RÁKTÉRÍTŐ

Kara Tünde színi egészségrajza

AZ INTERJÚT KÉSZÍTETTE:  BALOGH TIBOR

 

A MESSZI TÁVOL   

Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése – Katona József Színház

GABNAI KATALIN

 

MEGNYERŐ? MEGGYŐZŐ?         

Gyermek (Ibsen: Nóra) – Dollár Papa Gyermekei, Trafó

DÖMÖTÖR ADRIENNE

 

BAJOS KALANDOK 

Tasnádi István–Dinyés Dániel–Hajós András: Spam Operett – Radnóti Színház

BOGÁCSI ERZSÉBET

 

HANGOSKÖNYVEK           

Illyés, Karinthy, Krúdy – Hungaroton

FITTLER KATALIN

 

EGY KIVÉTELES ÉLETÚT

Batta András: Marton Éva – a mennyei hang – Helikon Kiadó

JÓZSA ÁGNES

 

CIVIL A PRÓBÁN – KRITIKUS A KONCERTEN           

Beszámoló egy katari Brahms-koncertről

FITTLER KATALIN